Már

kapható

SZABAD ÁLLAT

című

számunk!

ISSN 1588-0621

ISSN 1215-7546

SZIVERI

Kántor Zsolt

ZOÉ SZIVERI JÁNOS EMLÉKÉNEK

1999. november 1.

Sziveri János azok közé az emberek közé tartozik, akik beírták magukat a világ nagy szöveghálójába. Zoé, azt jelenti, örök élet, örökkévalóság, időn kívüliség, időn túliság. A keresztény hit szerint azok nyerik el ezt a fajta létezési formát, akik a földi életüket (biosz) méltóképp élték le. Sziveri János tehát a Zoé része immár. Nem vallásos értelemben, nem is filozófiai konstellációban, hanem tényként, valóságosan, szellemi értelemben.

Olyan emberről van tehát szó, akiben a Jó és a Szép összeér. Nem a steril éthoszról van szó, hanem az életteliségről és a vibráló aktivitásról. Ez az attitűd az a fajta elevenség, ami nem dacol a mulandósággal, hanem egyszerűen figyelmen kívül hagyja (ez vastag ambivalencia és a legtapintatosabb radikalizmus).

Richard Swartz írta: "Ne részesüljek egy olyan világból, amely nem az enyém, bár nagyon-nagyon közel áll hozzám. Mégsem lehetséges, hogy a világom legyen." Ezt a fajta gondolkodásmódot képviselte Sziveri. Egyszerre volt attraktív és halk. Ő valóban át tudott nyúlni a textusból a létezésbe, bekapcsolta az emberi szervezetbe a verset.

Gyermekből a felnőtt kifőtt, akár faggyúból a szappan. Lékelt ladikként haladok, hulla evez a habban.

Kínálom magam, érdes szenet: csiszolatlanul is ragyog! Eleget rongált féltve testem - kellett, ha nem, cserben hagyott.

(Sziveri János: A Kos jegyében - részlet)

<>Itt, ennél az idézetnél is érezhető az a fajta világlátásmodell, amely a beszédet fontosabbnak tartja a valóságnál, a láthatatlant a láthatónál.

Tudja, hogy a száj a szellemiség csatornája, amelyen keresztül az érzékelhetetlen belép az érzékelhetőbe. A megfogalmazásnak (a formázgatás ingerenciájának) mindig a szívből kell fakadnia, így a mondandó nem lehet hazugság, inkább testet ölteni képes, szinte megtapintható dolog lesz. Szellemi dolog, természetesen, szellemi természetű tárgy, mégsem szakrális, hanem verbális.

Csak a magány képes arra, hogy megmérje az embert, mert egyedül mi tudjuk, mennyit bírunk el mások nélkül, de ez csak akkor derül ki, ha eljön a Tudás Sűrűje, a Fájdalom. A deklarációk ilyenkor összeomlanak, a klíma teljesen átalakul körülöttünk, de a benső emberünk, a mag, ami vagyunk, nem változik.

Bármennyire is hihetetlen, Sziveri bebizonyította, hogy a hiteles szavak átsegítenek a legnagyobb megpróbáltatásokon is.

Pál apostolnak Timótheuszhoz írt második levelében (1. 7.) található az alábbi ige: "Mert nem e félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem erőnek, szeretetnek, józanságnak szellemét." Így igaz.