Véletlen provokáció

1999. május 3.

Az állatok, tudvalévő, fikarcnyi gond, gondolkodás nélkül

gondoskodnak fajtájuk fönnmaradásáról - párosodnak tehát,

mint a szerencse automatái,

fajuk önműködően másolódik a jövőbe,

elég egyetlenegy a folyékony magból,

hogy az örökkévalóság érzésével

egyedüli teremtményként folytatódjanak.

Nincs helye itt a szerelemnek, paráználkodásnak és szexnek,

a párosodáshoz nincs szükség a terhes érzelemre, az érzelmek

kárt okoznak a fenevadaknak, megállnának a fejlődésben; az

oroszok a szentpétervári egyetemen

parapszichológiai kísérleteket

végeznek, hogy lássák,

érvényes-e ez a növényekre és az ásványokra is.

Az embernél az értelem és a beszéd fejlődése - amelyek a

látszólagos mennyországba vitték - eltüntette ezt a

kétségtelenül szép és érdekes érzést - sohasem érezheted azt,

hogy örökkévaló vagy.

II.

Az állatoknak kevés ez a munka, az ösztönön kívül

fogakra és nemi szervekre van szükségük.

Az ember fogai és nemi szervei már régóta kinőtték

alapvető biológiai szerepüket - a szintetikus táplálékhoz

valamelyik talponálló McDonaldsban mind kevesebb szükség

van a fogakra, és a valamikor

nagyerejű nemi szervek - a pénisz

és a vagina - drasztikusan eszközökké degradálódnak,

amelyek a sötétben leselkednek, hogy - akár a gépek -

megetessék egoizmusukat.

A fajfenntartás átengedődött a véletlennek

és a laza, félig-meddig gazdaságos házasságnak.

Az élet folytonosságának biztosítása, még ha az az álmok

ravasz megmaradását is képviseli, prokreáció, amely a véletlen

fazekában fő, nem csinálunk új gyerekeket,

és az egész faj folyamatossága feszes zsinegen lóg.