Már

kapható

SZABAD ÁLLAT

című

számunk!

ISSN 1588-0621

ISSN 1215-7546

KONCZ

Koncz István

Tábortűznél

1997. november 3.

EGY BENGÁLI TIGRIS FOTÓJA ALÁ

Szeme - rejtélyes sivatagi kútba merülő
ikergolyóbis, igézőn bont közönyre
fényt és árnyékot, kiszámíthatatlan
színképe ő diadalnak, halálnak s a
nagy abszurdum mint utolsó áldomás
a létezés élményét úgy szimatolja, akár a
győző győzelem után a vér szagát.

A félelmen túl gátlás és görcs oldódva
szabadul, mint nyűgétől megváltott halálos
nyugalom, reflexe nem talmi jövőért,
csak - ha lehet - még egy perc életért
feszül, mint felhúzott íj vagy lant,
amely körül célpont s néma csend
nem távlat, nem is remény, csupán csak
vak kaland.

Hűvös az éjszaka, a tábor tüzénél sunyítva
lobban a fény, dagályos szóözön zsinatol, -
hány ezer éve hordja már össze színét
és alját a szónak,
ha hitvány csepűrágó csupán, akár szolgának,
akár úrnak;
vak erő így hát az értelem is, és csak börtön
a társadalom,
vésznek, pestisnek küldhette az embert,
nyilván, világra
egy pusztító isten vagy démoni fátum.

Csak a harc marad, öldöklő s öngyilkos háború,
körül csapdák állják útját a nyomásnak,
horkan az éj, ragadós nyál köti egybe sárral
és rossz ízzel a bomló avart; puha nesz,
mint pamlagra könnyű lepel, omlik a tájra,
s a szeme - rejtélyes sivatagi kútba merülő
ikergolyóbis,
a semmit pásztázza, s úgy marad, akár a mű,
egyedül s magára.
Híd, 1989/12.