Már

kapható

SZABAD ÁLLAT

című

számunk!

ISSN 1588-0621

ISSN 1215-7546

KONCZ

Koncz István

Szökőkút a múzeum előtt

1997. november 3.

Karcsún és ártatlanul tetszeti
magát, -
lejárt jelvény a hold, itt járt a sors
is egyszer, álcázott sötét lovag
s a világ,
(a törpe huszadik század közhelye),
felismerhette magát benne.

Pompás zuhatag! A jázminok s a szív
nyílnak, -
nem elég szomorú egy sem ahhoz,
hogy meghaljon, - puha éj takargat
s a vérpad,
dús álmot mulattat benn a vásznon,
sikoltana a kép, s a hideg márvány.

Kísérlet és eszme ez a rendszer, -
bíbor
alkonyat, mint nehéz palást hullik
s a személytelen barokk áttetszik
a komor
hagyomány dermedt hangulatán is, -
halál a stílus s utána, ami marad.

Új ihletre még várhat az ember, -
körül
az éj észrevétlen már itt matat
csapzott galambhad s lángoló alkony
mögül, -
csobban a víz s nyugszik a kép is
itt mintha még sosem járt volna ember.

Csobog a víz, felszökik a sugár,
szellem
árnyéka játszik a papiroson,
való a látszat, s kívül az ember
idegen,
a senkit és semmit nem vállaló
dicsőség alkalma ez az utolsó pompa.