Már

kapható

SZABAD ÁLLAT

című

számunk!

ISSN 1588-0621

ISSN 1215-7546

DOMONKOS

Gilbert Lascault

PATKÁNY- TÖRTÉNETEK

1994. április 1.

Találkozás Alice-szal

Vannak festmények és rajzok (ezek közé tartoznak Veličkovič művei is), melyeknek alakjait látva az öntudatos kritikus bölcs ítélőképessége megzavarodik. Csak dadogunk és rajongunk. A zavar, a tévelygés felforgatja azt a rendet, melyet az akadémikus tanulmányok tisztelettel öveznek.

A grafika jelei (például azok, melyek Veličkovič műveiben egy patkány alakját rajzolják ki) szavakat, történeteket, figurákat és jeleneteket idéznek fel. Jelentések és víziók hemzsegnek, űzik egymást és keresztezik egymás útját, mint ahogy a patkányok éjszaka egy hajó fenekén. Csapdába esnek és odavesznek. Néha elhúzódik egy történet, egy hosszú és szomorú történet, épp olyan, mint amilyet az Alice a csodák országában című műben az egér kezd el mesélni. De, akárcsak Alice, mi is elveszítjük a cselekmény fonalát, alig figyelünk rá, beérjük azzal, hogy az állat hosszú farkának kunkorait számoljuk. Néha már úgy elkalandozik a figyelmünk, hogy nem is tudjuk, ki beszél, ki képzelődik, ki ad formát. Abban a pillanatban, amikor a festmény hat ránk, egyszerre ébreszti fel a vágyakat és a kultúrát. Összekeveri a kettőt, csomókat alkot, olyanokat, melyeket Alice, tele jóakarattal, ki akar bogozni az érzékeny egérfarokból. Olyan ez, mint az eszelős beszéd, mely hol a kiéhezett patkányhad összevissza rohanására, hol pedig a rágcsáló farkának kunkoraira hasonlít. Íme, máris jönnek a metaforák, hogy kapcsolódjanak a patkányfigurához, és jön egy értekezés, mely elfogadja a szabálytalanságot.

Bosch mint mottó

A szöveg mottója kicsit késve érkezik. Mégis ide kívánkozik, és megszakítja a tán túl könnyű gondolatmenetet. Egy kép lenne, Bosch triptichonja középső táblaképének egy részlete, melyet a Gyönyörök kertjének szoktak nevezni. Ezen egy átlátszó golyó alatt, melynek belsejében egy mezítelen férfi és nő simogatja egymást, egy átlátszatlan, narancsszínű gömb van, melyet egy kerek ablakszerűség szakít meg. Egy férfi néz ki ezen az ablakon; láthatjuk az arcát és keze egy részét. Kívül az ablak egy meglehetősen rövid, átlátszó csőben folytatódik, melyben egy patkány bújik meg, s a farka kilóg a csőből. Bosch képének szemlélője végérvényesen arra van ítélve, hogy ne tudja, milyen volt, milyen jelenleg, és milyen lesz a kapcsolat az ember és a patkány között. Túlzás lenne azt kijelenteni, hogy egymást nézik. Szemben vannak egymással, egymás közelében: ez minden. És ez a befejezetlen, rejtélyes találkozás teszi rejtélyessé, bizonytalanná Ka férfi és a nő közelségét a szomszédos átlátszó golyóban.

Kínzók, megkínzottak

Veličkovič műveiben embernek és patkánynak ez a szembekerülése soha nem következik be. Ez a szembekerülés ott volna lehetséges, ahol az ember egy hatalmas fejjé redukálódik, abban a sorozatban, melynek Velikovič a Szónokok címet adta. Ebben a sorozatban mégsincsenek patkányok.

Jelenlétük két sorozatban döbbent meg bennünket: az egyik a Születések, a másik a Kísérletek.

A Kísérletek rajzai azt mutatják meg, hogyan használja fel az ember a patkányt, hogyan bánik el vele, hogyan kínozza. Kikötözi, méricskéli, ollóval és mérőeszközökkel támad rá.

Néha a patkány mellett lévő, nehezen meghatározható orsókra különös zsinegek tekerednek, talán állati belek. Nem tudni, mi célt szolgálnak ezek a véres kísérletek. Vajon tudományos vagy orvosi célokat? Vajon az ember és a patkány hosszú küzdelmének egyes pillanatai ezek, egy olyan küzdelemé, mely a rágcsáló végleges és abszolút győzelmével fog végződni? Vajon a patkányok a tudományosság, a mindent megmérés vak istene számára leölt áldozati állatok?

A Születések kegyetlen, vad sorozatában a patkányok nem a halál mozdulatlanságában jelennek meg, mint a Kísérletekben. Míg az asszonyok őrjöngő fájdalommal szülnek, míg ölük megnyílik, s úgy tűnik, a szétrepedés határán van, vad izgalomtól gyötört patkányok ugrálnak és rohannak mindenfelől. Egy alkalommal a patkány úgy sétál a női testen (melyet a női klinika pányvái ejtettek foglyul), mint egy meghódított területen. Máskor a szülő nő nem látható fejére veti magát, talán azért, hogy bebújjon a szájába, melyet úgy képzelünk, hogy a fájdalom kiáltása tárt ki. Egy harmadik alkalommal mintha a hüvelyből mászott volna elő a gyermekkel együtt, melynek így állat ikertestvére, démoni mása lenne. Egy negyedik helyen mint menedékhelyébe mászik be erőszakkal a női nemi szervbe. És nem tudjuk bizonyosan, vajon azért hatol-e be az anyába, hogy pótolja a már megszületett gyermeket, vagy hogy elpusztítsa a születendő magzatot.

A magányos patkány

De Veličkovičnál mindig, a Születések sorozatban éppúgy, mint a Kísérletekben, magányos patkányokkal találkozunk. Sohasem patkányhordákkal vagy -falkákkal, mint ahogy sok írás alapján gondolnánk.

Veličkovič magányos, független, jól megtermett patkányokat rajzol. Igencsak messze vagyunk ezektől az állatagglomerátumoktól, melyek nem hagyják nyugodni képzeletünket. Bernard Réquichet művei kapcsán Roland Barthes a patkánykirályban jelöli meg azt, ami a legnagyobb undort kelti bennünk. Egy régi zoológiai lexikont idéz, mely mesés jelenséget elevenít fel: "A szabadon élő patkányokat néha a legkülönösebb betegség támadja meg. Sokan összenőnek a farkuknál, s így jön létre az, amit közönségesen patkánykirálynak neveznek... E különös tény oka egyelőre ismeretlen. Úgy tartják, hogy a farok különleges izzadmánya forrasztja össze ezeket az összetapadt testrészeket. Altenburgban egy 27 egyedből álló patkánykirály preparátumát őrzik..."

Veličkovič patkányai erőteljes, ép, vad és magányos példányok, semmi közös nincs bennük a morbid patkánykirállyal. Veličkovičnál az állati lét (futó kutyák, disznók, patkányok) mindig befejezett, érintetlen formában jelenik meg. Ezzel szemben az emberi figura leggyakrabban csonka: fej nélküli testek, test nélküli fejek. E hiányok az emberen talán az állati világ esélyét jelentik. Holnap jönnek a kutyák! Holnap a vadkanok és a kocák fognak uralkodni! Holnap talán a patkányok szürke, állandóan mozgó, kiéhezett tömege lepi el a lakható földet.

A patkány szó

De nyilván nem kell átadni magunkat a határtalan irtózatnak. A patkánytörténetek között vannak másfélék is. Ezt fogalmazta meg Jean-Pierre Brisset különös művében (Logikus grammatika), melyben összekapcsolja a patkányt, a férfiszexualitást, a szenvedést és az emlékezetet. (...)

Egérfogók, patkányfogók

A szavak összecsengése iránt oly érzékeny Jean-Pierre Brisset kalandozásainak a művészet történetében meglepő illusztrációi vannak. Mikor a falloszt patkányként fogják fel, a női nemi szerv csapdaként jelenik meg. Claude Mellan (1598-1688) egérfogót rajzol egy nő mögé, akit indiszkrét puttók a behatolásra készítenek elő; egyikük, egy göndör hajú, mogorva angyal széttárja a nő combjait. A szexualitást itt megrontónak, a nőiséget pedig veszedelmesnek ábrázolja. A nő nemi szerve (az, amelynek kitárulkozását Veličkovič bemutatja) nagyon veszélyesnek tűnik itt: szakadéknak, melyben a férfi elvész, csapdának, mely rabul ejt, szájnak, mely harap, szétaprít és elemészt. Az egérfogó konkretizálja azokat a veszélyeket, melyektől kisebb-nagyobb mértékben, de rettegnek a férfiak; utal azokra a szorongó érzésekre, melyeket egyes nők maguk is éreznek saját nőiességükkel szemben: a félelemre, hogy a férfi nemi szerve nem tud kiszabadulni, arra a félelemre, melyet a pszichoanalitikusok "fogas hüvely"-nek neveznek. Sartre beszél a "péniszt elnyelni akaró falánk szájról"; a nő arról álmodik, hogy kezét a nemi szervébe csúsztatja, és harapás tépi le az egyik ujját. A női nemi szervnek így két, a rágcsálókhoz kapcsolódó metaforája is van: ő az agresszív patkánytorok és ugyanakkor a patkányfogó is. Többen a női nemi szervben egy olyan örvényt látnak, mely a férfit szőröstül-bőröstül elnyelheti. Ezt látja az Emlékezet nélküli szavak című műben Michel Leiris hőse: "És ekkor megláttam az Ártatlant, aki (...) obszcén mozdulattal jelezte combjai közt a bejáratot. Megértettem, hogy ezzel a mozdulattal mutatta meg az egyetlen kijáratot, melyen keresztül még kijuthatok a szobából. (Később) már csak egy ugrásra, gyors elmélkedésre emlékeztem és erre a szédítő zuhanásra egy anyaméh rejtekén keresztül, melynek számtalan kanyarulata vezetett engem egészen idáig."

A Claude Mellan rajzán megjelenő egérfogót csak a női nemiséggel kapcsolatosan lehet értelmezni. Sokkal óvatosabbnak kell lennünk a Flémalle-i Mester által festett mérode-i Angyali üdvözlet oltárképét vizsgálva. Meyer Schapiro (Muscipola Diaboli, the Symbolisme of the Merode Altar Piece) igen körültekintően elemzi ezt a művet. A központi kép ábrázolja az Angyali üdvözletet: egy fénysugáron, mely áthatol az üvegablakon, anélkül, hogy összetörné, egy keresztet hordozó kis ember látszik úszni a Szűz öle felé. A jobb oldali táblaképen Szent József patkányfogókat, fogságba ejtő, gyilkoló kis szerkezeteket fabrikál; azt is látni, amint egy ácsfúróval kilyukaszt egy deszkát. Ez a munkajelenet nyilván az ügyes és pontos ács, Szent József szerénységét emeli ki. Másrészt (amit Meyer Schapiro óvatosan sugalmaz) léteznek összefüggések a triptichon középső és oldalsó része között. A középső részen Mária anya lesz szüzességének elveszítése nélkül (úgy, mint ahogy egy középkori vers mondja el, ahogy egy fénysugár áthatol az üvegablakon, anélkül, hogy összetörné); balról pedig (nyilván nem tudatosan) a metaforák az emberi szexualitást idézik fel: az ácsfúró a férfi-, a patkányfogó a női oldalát. De ezeknek a patkányfogóknak van más szerepük is. Az ágostoni hagyomány szerint Krisztus megtestesülése és halála az a csapda, melynek győzedelmeskednie kell az ördög felett. Meyer Schapiro erre két idézetet is citál Szent Ágostontól. "Az ördög ujjongott, midőn Krisztus meghalt, és mégis a halál, Krisztus halála által győzetett le, mintha a csalétket kapta volna be egy patkányfogóban. (...) Az Úr keresztje patkányfogója az ördögnek. A csalétek, mely által csapdába esett, az Úr halála." (263. sermo); "Hogy megváltson minket (a Megváltónk) keresztjét mint patkányfogót állítja fel, és saját vérét mint csalétket hullatja rá". (130. sermo)... Saját felelősségünkre megkísérelhetnénk továbbhaladni az elemzésben. József műhelyének ablakai, melyek lezárják a képeket, egy városias tájra nyílnak. Az ablakok fölött fadarabokkal rögzített deszkák vannak. A deszkák ugyanúgy lecsapódhatnak, mint egy csapdában. Az ablakok, a képek nem képezhetnének csapdát a szemlélő számára. Azonban e patkányfogók (amelyek még hipotetikusak) szerepének kérdése nyitva marad: a festmény az ördög mellett vagy ellene szól?

A patkányok, a halál

Térjünk vissza a szövegekhez, melyek világosabbak, mint a képek. A szövegek más módon adnak számunkra ihletet. Inkább irányítják a képzeletet. Újraolvasom Georges Bataille A lehetetlen című művét; ide másolok jó tanulóként néhány szívbemarkoló sort. Itt összejátszik meztelenség, női nemi szerv, halál, illatok és patkányok. A lehetetlen első részének címe: Patkánytörténetek. "A lányoknak ez a testrésze a combközép és a derék között - mely szerfelett megfelel a várakozásnak - olyan, mint egy patkány felfoghatatlan vonulása. Ami minket elbűvöl, az szédítő: az unalom, a ringatózás, a hajlatok: ezek lényege egy: az, hogy csalóka, mint a vízmosás mélye, melybe bele fogunk szédülni."

"És biztosan tudom a halott M. asszony intimitását, hogy olyan volt, mint egy patkány farka, szép, mint egy patkány farka. Tudtam már, hogy a dolgok intimitása a halál." És még zárójelben idézzük A lehetetlen első részének zárómondatát: "A mezítelenség nem más, mint a halál, és a leggyengédebb csókoknak patkányutóízük van."

Ezek után az elviselhetetlen, minden szempontból szélsőséges szövegek után nem szükséges magyarázat. Szomorú módja lenne ez az elhatárolódásnak, a lehetetlen megszelídítésének, elfogadhatóvá tételének, a feszültségek csökkentésének. Épp ellenkezőleg: az elfogadhatatlant elfogadhatatlannak kell tartani. Georges Bataille mondatainak azt kell kiváltaniuk belőlünk, amit ő maga az Erósz könnyeiben nevez meg "vad(állati) üvöltést". És még ... De itt (átmenetileg?) térjünk más témára.

Közjáték: Hamlet III. felvonás IV. jelenet

Hamlet, kardját kivonva: - Nézd csak, egy patkány! (Kardjával a függönybe döf.) Meghalt, egy dukátot rá, hogy meghalt!

Polonius, a függöny mögött: - Oh, megölt. (Összerogy és meghal.)

Királynő: - Istenem, mit tettél?

Hamlet: - Hitemre, nem tudom. A király az?

Akit látatlanban megölünk, patkány. A patkány az a másik lény, akitől meg akarunk szabadulni. Veličkovič azt mondta nekem: "Amikor kutyákat festek, önarcképet készítek. De a patkány számomra a másik." Hamlet itt elvéti a fő ellenséget: Ophélia apját öli meg, nem pedig nagybátyját, a királyt; áldozata egy meggondolatlan betolakodó lett. A patkány itt egy másik kisember, az ellenség szolgája. De Hamlet számára ez a függönyön keresztül végrehajtott gyilkosság főpróba is volt.

A patkányos ember

Talán vissza kellene térnünk Veličkovič Születések sorozatához, a halál kísértésével fenyegetett születésekhez. A patkányok itt pribékként jelennek meg. Kilesik a test nyílásait, hogy beléhatoljanak, elpusztítsák, beszennyezzék. A fenyegetés, melyet a patkány megtestesít, a test azon részeire irányul, ahol a külső felület belső felületben folytatódik, ahol a test hasonló a Möbius-szalaghoz. A test azon részei, ahol a belső és a külső átmennek egymásba, a szenvedések kitüntetett területei: a női nemi szerv, a végbélnyílás, a száj. Ugyanakkor ugyanezen helyek a legérzékenyebb erotikus zónák. George Orwell 1984 című regényében egy pribék leír a megrémített főszereplőnek egy olyan szerkezetet, amely kiéheztetett, nagy patkányokat juttat az arcához. "Ezek majd a maga fejére ugranak, és egyenesen bele is hatolnak. Van, hogy előbb a szemet támadják meg, van, hogy az arcba fúrják magukat, és felfalják a nyelvet." A patkányos embert, Freud egyik páciensét nagyon felkavarta egy kínzási mód, melyet egy kapitány mesélt el neki, aki änyilván szerette a kegyetlenkedéseketö. Freud nehezen tudta rávenni páciensét, hogy elmesélje neki ezt a kínzási módot. äAz elítéltet megkötözik (a páciens annyira homályosan fejezte ki magát, hogy nem voltam képes azonnal rájönni, milyen pozícióban kötözték meg a megkínzottat), majd egy patkányokkal teli edényt borítanak az ülepére, s e patkányok - ekkor felugrott, és az elborzadás és tiltakozás minden jelét kimutatva hadonászott - belehatolnak." A végbelébe, egészítem ki. Az elbeszélés minden fontos pillanatában az arcán valami komplex és bizarr kifejezés volt látható, olyan arckifejezés, melyet nem tudok másként lefordítani, mint az élvezet undora, melyet saját maga sem ismert fel. Aztán nagy nehezen folytatta: "E percben futott át az agyamon a gondolat, hogy olyan személlyel történt ez meg, aki számomra kedves." (Öt pszichoanalízis)

A festmény, a rajz (köztük Veličkovič művei is) elénk tudja állítani a tűrhetetlent. Nézzük például Georges Bataille sorait, melyek most nem élő patkányokkal, hanem egy nyugtalanító döglött hallal foglalkoznak, Chardin Rája című képével: ä" művészetben éppúgy, mint az ünnepen, mindig maradt valamennyi hely annak is, aki szembeszállni látszik a mulatsággal és az örömmel. A művészet (...) nyitott marad az undorító bemutatása előtt is." (A művészet, a kegyetlenség kísérlete) Hasonlítsuk össze Freud és Bataille szövegét. Ami szemben állni látszik a mulatsággal, az undorító, nyilvánvalóan elvezet bennünket a mi magunk által sem ismert élvezet undorához...

A patkánytörténetet, melyet páciense gyötrődve mond el neki, Freud analizálja. A páciense az asszociációs anyag rendkívüli bőségével szolgál. Ezen anyag alapján nyilvánvalóvá válik bizonyos számú összefüggés. "A patkányokkal való fenyítés felkeltette benne mindenekelőtt az anális erotikát, mely nagy szerepet játszott a páciens gyermekkorában, s melyet hosszú éveken át táplált az a tény is, hogy bélférge volt." Ugyanakkor a patkányoknak a pénzhez is közük van; a járandóság (németül "rate") és a patkány ("ratte") közti szójátékok jelzik a kapcsolatot; a patkányos ember megalkotott egy valódi pénzügyi etalont patkány alapon: "Mikor még a gyógykezelés kezdetén megmondtam neki egy kezelés tiszteletdíját, ezt oly módon számolta ki, melyet csak mintegy hat hónap után értettem meg: annyi forint, ahány patkány." Másrészt a patkány, mely a fertőzések terjesztőjeként ismert, a betegségekhez, főleg a vérbajhoz asszociálható. A patkányos ember a legkülönbözőbb módon kapcsolta őket a péniszhez; és a kínzás történetében is péniszként jutnak a végbélbe. Egészében véve ő maga is a patkányban saját "természetes képmását" találta meg. "Ő maga is egy kis gusztustalan és piszkos állat volt, aki dühbe gurulva harapni is tudott, és ezért borzasztó büntetéseket szenvedett el." A patkányt a halállal is összekapcsolta. "Egy napon, mikor meglátogatta apja sírját, egy nagy állatot látott arrafelé lopózni, egy állatot, melyet patkánynak vélt." Végül a patkányok számára a gyerekeket is jelentették. Ezzel kapcsolatban Freud emlékeztet a legendás hammelni furulyásra, aki fokozatosan elbűvölte a patkányokat és a gyerekeket.

Patkányok és gyerekek ugyanazt a helyet töltik be a mesében, és felcserélhetőek, mint egy pénzdarab (amely szintén analóg a patkány alakjával). Talán ez a felcserélhetőség segít abban, hogy jobban megnézzük Veličkovič Születések című sorozatát, s hogy nagyobb nyugtalansággal szemléljük.

Így a patkányos ember képzettársításaiban bizonyos paradoxon rejlik. Ezek a képzettársítások szorosan összefüggenek a páciens életének különleges körülményeivel; ugyanakkor számunkra sem tűnnek teljesen idegeneknek. A patkányos emberben utólag magunkra is ismerhetünk. A tőle származó képzettársítási anyagban olyan összefüggésekkel, polarizációkkal, képtöredékekkel találkozunk, melyek a lelkünkben is visszhangra lelnek. Ugyanez az eset fordul elő egyébként, ha egyéb freudista esetanalíziseket olvasunk: Dora, a kis Hans, a farkasos ember, Schreber elnök esetét, vagy mikor Serge Leclaire három megfigyelését tanulmányozzuk (A való leleplezése; esszé a pszichoanalízis tárgyáról). Ezek az egyes esetekről írott tanulmányok megvilágítják számunkra a saját tudatalattink működését. Mindez az esztéta számára lehetővé teszi, hogy a legvilágosabban meghatározza azokat az érzéseket, melyeket bizonyos formák benne keltenek; ugyanakkor ezeket az érzéseket mindez felnagyítja, és megnöveli a műélvezetet. Az egyes esetekről, egyéni asszociációkról írott tanulmányoknak látszatra van valami közük ahhoz az äunheimlicheö kategóriához, melyet Freud (Tanulmány az alkalmazott pszichoanalízisről) egészen más összefüggésben tár fel: ezek egyszerre ismerősek és szokatlanok; olyan dolgokat is megmutatnak, melyeket el kellett volna rejteniük ... Naiv formában (melyet nem tudok, de nem is akarok elkerülni) ez a néhány észrevétel felveti a pszichoanalitikai klinika rendtartásának problémáját is. És egyidejűleg kérdés a gyógyintézet felhasználása is az esztétikai kutatásokban.

Apokalipszis?

De most már illene befejezni ezt a metodológiai eszmefuttatást ugyanúgy, ahogy elvágtuk a társalgás fonalát, miután idéztük Georges Bataille szövegét. Bataille A lehetetlen című művével túl közel kerültünk a patkányhoz, nem viseltük ezt el, és megkockáztattuk, hogy parafrázist írunk, lecsendesítjük a bömbölést, betömjük a törések helyét. Most a metodológiai eszmefuttatások azzal a kockázattal járnak, hogy ugyanezt a biztosító szerepet játsszák. Bezárkózunk és arról álmodunk, hogy önmagába zárt totalitást alkotunk, törés nélkül, belső világunkat jól védve a külvilágtól. Bedugaszoljuk a lyukakat, ahonnan előbukkanhatnak a patkányok, ahonnan támadhatna a terror. Tudós értekezésekbe menekülünk.

Hiábavaló. A patkányok, melyeket Veličkovič rajzolt, itt vannak. Értesítenek - hamisan vagy igazat szólva - a világ gyökeres megváltozásáról. És nem tudjuk, miféle pestis fenyegeti az embert. Mint ahogy Georg Trakl német költő írja:

...

Üres ablakban hallgatás tanyáz

s most jön-jön a sok puha léptü patkány,

sziszegve csusszan-surran-ódalog

és szürkés pára szaglik-leng nyomába

az árnyékszékből, melyen átragyog

a kísértetes hold rezgő világa.

És marakszik az éhes, bárgyu had,

s tele velük a ház s a csűr, mely éppen

gabonától és gyümölcstől dagad.

Fagyos szelek vinnyognak künn az éjben.

(Kardos László fordítása)

Nosferatu hajója, a Vámpír halad, megrakva patkányokkal. Hozza a városba a járványt és a halált.