Párhuzamos eposzok

2014. május 5.

ION BUDAI-DELEANU: CIGÁNYIÁSZ, AVAGY A CIGÁNYOK TÁBOROZÁSA (1812)

Dragics beszéde

„Férfiak! Ezen a nagyvilágon

Sokat jártam, sok minden megéltem,

S nevettem is sok dolgon vidáman,

Bárha komoly volt; de most megértem.

Hogy a mi dolgunk félig se móka,

Nem volt ilyen a teremtés óta!

Végre itt mi is hazára leltünk,

Ahol ki-ki kedve szerint élhet,

Vagyon földünk, vagyon házunk, kertünk,

Mint akármely becsületes népnek.

Istenemre, amikor ezt látom,

Úgy érzem, hogy az egész csak álom.

Vaj’ ahhoz, hogy megelégedetten

Éljünk itt, kívánhatunk-e jobbat?

Nem bizony! Legyek én az egyetlen,

Ki még valamire vágyakozhat:

A halál még el ne jöjjön értem,

Kár volna most pihenőre térnem.

(LŐRINCZI László fordítása)

ARANY JÁNOS: NAGYIDAI CIGÁNYOK (1851)

Negyedik ének

– részlet

„Én meg... ezerszerte jobb vagyok őnálok:
Mint az érett gyümölcs, szinte széjjelmállok,
A csupa jóságtul kásás vagyok, parázs;
Az a nagy csuda, hogy el nem hord a darázs.

„No de légy bár süket mind e szép szavakon,
Az én jóságomat nézd te ámbár vakon,
Akasztass fel engem, ha tetszik, magamat:
Csak ne bántsd Évámat és szép két fiamat.

„Oh drága rajkóim! oh hűséges Évám!
Azér’ bődül a sors, mint egy gulya, énrám,
Hírem lobbanása azér’ lett – csütörtök,
Hogy megútáltalak; belém bujt az ördög.

Ion Budai-Delanu (1760[?]–1820) az erdélyi gyökerű román felvilágosodás egyik legnevezetesebb alakja, Csokonai és Berzsenyi kortársa volt, nyelvész, szótárszerző, tankönyvfordító és bürokrata. Erdély után Bécsben, majd Bukovinában élt, közhivatalnoki karrierjének csúcsa a császári és királyi tanácsosság. A Țiganiadát, e saját definíciója szerint hősi-komikus-szatirikus költeményt a xix. század elején írta; két különböző változatban 1800-ban, illetve 1812-ben jelentette meg. Teljes magyar fordítása máig nincs, részletei Cigányiász címmel jelentek meg. Nincs nyoma annak, hogy Arany János (1817–1882), a fabulaszerző Grigore Alexandrescu és a költő, folklorista és tudós Vasile Alexandri kortársa tudott volna Budai-Deleanu művéről akkor, amikor fél évszázaddal később, 1851-ben megírta a Nagyidai cigányok című vígeposzt. Ennek román fordítására nem történt kísérlet. Mindkét szerzőt számos kritika érte amiatt, hogy a nemzeti felvilágosodás periódusában nemzeti önironikus példázataikhoz éppen a cigányokat választották allegóriájuk hordozóivá. Ion Budai-Deleanu bírálói többek közt azt sérelmezték, hogy a kaotikusnak láttatott világban a román folklór és művészet éltetőit éppen a cigányokban látta, a cigányokat (kevés sikerrel) csatasorba szervező vezér pedig nem más, mint Vlad Țepeş, a tisztelt havasalföldi fejedelem (amúgy Mátyás király kortársa és riválisa, aki amúgy a történelmi pr sajátos mozgásai mentén Drakulaként híresült el). Arany Jánosnak pedig azt nem tudták sokáig megbocsátani bírálói és olvasói, hogy Csóri vajda álmodozó, ám a nemzetet győzelemre vinni nem képes alakjába Kossuth Lajost vélték – nyilván okkal képzelni.

Mindkét vígeposz saját hazájában a kötelező olvasmányok rémét és a vájt fülű irodalomtörténészek, továbbá kalandvágyó művészek újrafelfedezésinek tárgyát képezi a két eposzparódiaként is értelmezhető vígeposz. Időről időre kísérletek történnek arra, hogy kortárs értelmezések is szülessenek: a Nagyidai cigányok Schwajda György színpadra alkalmazásában népszerű táncdarabként szerepel a színházakban, plakátokon; románul pedig nemrég jelent meg a Cigányiász a kiváló nagyváradi költő, Traian Ştef kortárs átiratában románul, Demény Péter fordításában pedig az átirat átirata – magyarul.