Már
kapható
SZABAD ÁLLAT
című
számunk!
ISSN 1588-0621
ISSN 1215-7546
2025.
Domonkos István
ÖNARCKÉP PATKÁNNYAL
1994. április 1.
Eszébe jutott, milyen sokáig nem tudta megszokni testének illatát. Az első napok azzal teltek, hogy lábát szagolgatta, a harisnya rákövesedett; amikor letette a zoknit, felállíthatta mindkettőt, mint a csizmákat, lábujjai között röggé merevült a fekete szenny, hosszú körmeivel, élvezettel, de ugyanakkor undorral is turkált közöttük, aztán meleg is volt azokban a napokban, félmeztelen feküdt, hónalját kapargatta, szakálla egész kicsiny volt, füle percegett a benne felszaporodott zsírtól.
Akkor még a padlásbejáratnál feküdt a leteregetett zsákokon, úgy gondolta, az élelmet úgyis ott kell a feje fölé egy gerendára erősített csiga segítségével felhúznia. Abban az időben az étvágytalanságában megnyilvánuló félelem is marcangolta, s talán ez is volt az egyik ok arra, hogy helyet cseréljen, no és a patkányok.
Éjjelente nyitott szemmel feküdt, s félt. Arra gondolt, hogy fél. Kezével szüntelenül a testét tapogatta, hol a hátát vakarta hosszasan, hol a hasa alatti szőrszálak között turkált. Félt. Legjobban akkor, ha lépteket hallott. Abban az időben gyakran sírva fakadt félelmében, s talán éppen félelme miatt nem ment el aznap a behívóval a községházára. A zsákok közé fúrta magát, és hallgatott. A megfeszített hallgatózás miatt néha perceken át nem hallott, a csönd olyankor sűrűbb volt körülötte, mint a sötét. A feje belefájdult. Egészen váratlanul a nők jutottak eszébe, nem egy nő, mondjuk a felesége, hanem mind, úgy általában, és egyszerre, egy alakban, millió fejjel vagy fej és felsőtest nélkül, ezer és ezer ágyékkal. Utálkozva gondolt azokra a napokra, rövid közbelépéseire, mikor úgy érezte, könnyíteni kénytelen magán. Az utolsó rovás óta a gerendán az idő múlása sem érdekelte, s ugyanígy megszűnt a nőkre is gondolni.
Akkor történt, hogy helyet cserélt, miután alvás közben egy patkány megrágta az ujját; már azon az éjjelen belátta, az egyetlen mód, hogy életét megmentse, ha magához szelídíti őket. Felugorva belemeredt a vaksötétbe, aztán négykézlábra ereszkedve elindult a padlás belseje felé, egészen a legsötétebb sarkáig, ahova a burgonyát terítették le. Ahogy mászott, érezte ujjaival a hegyes csírákat. A burgonyarakás nagyobb része teljesen elrothadt már, úgy érezte, tehénlepényeken jár. Sokáig tartott, míg zsákokkal kibélelte magának a pókhálós zugot.
Bármennyire igyekezett is kezdetben, nem tudott megfelelően viszonyulni a patkányokhoz, ha a sötét zugokból előbukkanva elkezdték ideges rohangálásukat a félhomályban. Azon a nyáron meztelenül mászkált, négykézláb, hogy zajt ne keltsen, s a patkányok nagyon megsokasodtak. Órák hosszat várakozott, figyelte őket, tanulmányozta szokásaikat, ilyenkor csorgott róla az izzadság, árkokat vont poros bőrébe. Szakálla hirtelen megnőtt. Ha felállt - ami ritkán történt meg, olyankor esetleg, amikor a szél kirántva a padláslyukak tömését, felkavarta a port a padláson, s a zsákot vissza kellett tömködnie -, már a köldökéig ért; ha négykézláb mászott, a padlón húzta, beleragadt a por, s ez súlyossá tette. Taktikát változtatott. Miután megfigyelte, hogy a patkányok a legkisebb mozdulatára is mily hevesen reagálnak, pillanatok alatt eltűnnek, visszamászott fekhelyére, s megmerevedve várakozott.
"...tegnapelőtt vettem őket észre, a zsákokat a hordók tetejére raktam. A patkányok egymásnak rablólétrát tartva így is eljutottak a burgonyáig. Patkánymérget vásároltam, a burgonyákat kifúrtam, és a rést méreggel tömtem be. Másik zsákot kezdtek ki. Erre minden zsákban elhelyeztem egy-egy mérgezett burgonyát, másnap két disznó megdöglött, a macskának egész nap habos volt a szája, s estére kimúlt. A patkányok továbbra is rájártak a burgonyára."
Hónapokkal később a patkányok a testén szaladgáltak. Órák hosszat, sőt egész napon át is megmerevedve feküdt, lélegzet-visszafojtva, s így egy-két órát minden éjjel alhatott, anélkül, hogy félnie kellett volna, hogy egy patkány álmában halálosan megharapja. A padláson ammóniákszag terjengett, testének kipárolgása oly erős volt, hogy arca görcsösen meg-megrándult az undortól. A patkányok igen óvatosan közelítették meg. A többiek közül kiválva, egy szokatlanul nagy, ezüstszürke, kövér patkány indult először feléje. Szemét sem merte megmozdítani, csak érezte, ahogy meztelen hasához érintette nedves orrát, szakállától csak felkunkorodó, hosszú farkát láthatta, ahogy aztán a hasán sétált.
"...a háború ideje alatt raktáros voltam. Jól éltem. Volt egy nagy, fehér, nőstény macskám. Éjjelente gyakran eltűnt, s volt úgy, hogy hónapokig sem láttam. Egy éjjel hatalmas, fehér angórapatkányok jelentek meg, s dézsmálni kezdték az élelmiszereket. Botot ragadtam, hullott a szőrük, de szemtelenül rám támadtak, összemartak. Puskát ragadtam, s egész napokat azzal töltöttem, hogy egyenként lőttem szét őket, hol fejüket, hol kövér potrohukat célozva."
Akkortájt jelentek meg testén a vörös kiütések, elsebesedtek, borzasztóan viszkettek, véresre vakarta őket. Jólesett neki, amikor valamelyik patkány belemélyesztette parányi körmeit valamelyik sebbe. Ekkor már állandóan körülötte voltak. Megszokták a testét, magukénak tekintették, akár a burgonyarakást. Mozdulni még mindig nem mert. Egyszer megkísérelte, de utána az egész szoktatást elölről kellett kezdenie. Napról napra mind nagyobb fáradságába került az élelmiszerig elmászni. Hagyta, hadd mozogjon a kötél, nem érdekelte a jelzés. Ha el is mászott a padlás szájáig - ez ritkán történt meg - keveset evett, a főtt burgonyákat, lefeküdve, teste különböző pontjain helyezte el, a levest szakállára öntötte, a főzeléket arcára kente, s várakozott. A patkányok mindig pontosan megjelentek.
"...gyermekkoromban a faluszélen laktunk. Egy szobában aludtunk mindnyájan. Rengeteg patkányunk volt. Apám néha fogott egy lécet, s verni kezdte anyámat, az meg kiabált, hogy jaj, az egész testem kék már. Este feltüzeltük a lécet, melegedtünk, rengeteg patkányunk volt. De apám mégis belelógatta anyámat néha a kútba. Olyankor anyám úgy sivalkodott, hogy nevetni kezdtünk. Felkaptam a papucsát, s a kútba dobtam. Nevettünk. Rengeteg patkányunk volt."
Bár mind kevesebbet evett, az ürülékkel mégsem tudott mit kezdeni, az anyagcsere lebonyolítása mindig is túl körülményesnek tűnt számára. Örömmel vette észre, hogy a patkányok, akárcsak a varas sebeket testén, körülnyalogatják a kiblinek használt kishordó széleit, amely ponyvával volt letakarva. Másnap levette a ponyvát, és hallgatta, hogyan potyognak bele a patkányok a hordóba, hallgatta fuldoklásukat. Az élelem elhelyezése a testén azt eredményezte, hogy a patkányok még nagyobb számban látogatták, sőt, néhány egyáltalán nem tágított mellőle. A kövér ezüstszürke, amely először közelítette meg, nyugodtan turkált a szakálla között ételmaradék után. Egyébként a padláson mind hidegebb lett. Kezdte előszedni szétdobált ruhadarabjait, felöltésükkor azonban majdhogynem jajgatott, a durva anyag kikezdte a sebeket, rájuk tapadt, úgyhogy minden mozdulata fájdalommal járt, levetette hát a ruhát, annál is inkább, mert észrevette, hogy a patkányok nem látogatták oly számban, mióta ruhástul feküdt. Megfázott. Amikor először tüsszentett, ijedten kapták fel apró fejüket a patkányok. Aztán köhögni kezdett, s a patkányok ehhez is hozzászoktak. Valahányszor mellkasa megrándult, lecsúsztak róla, de azon nyomban fent termettek ismét. Az ezüstszürke, kövér patkány szemmel láthatóan meghízott, méltóságteljesen járt-kelt mellkasán, simogatni engedte magát, szőre hullani kezdett, s a vékony bőr alatt szürkén csillogott a zsírja.
"...felnőttem, kimentem a halászcsárdába. Beültem a vécébe és elaludtam. Még félálomban hallottam, hogy kopogtatnak az ajtón. Többször. A falak tele-tele színésznőkkel, mosolyognak rám, eszembe jut Á., hogy haza kell kísérnem. Kilépek. Gyerünk, mondta. Beledőltem az ágyába, valakivel beszélgetett, miközben vetkőzött. Mondom neki, siess, mert elalszom. Akkor elaludtam, és azt álmodtam, hogy patkányok rágják a testem. Reggelre csupa seb volt a mellem, fejemről a haj helyenként kicsupálva, a nemi szervem körül parányi harapások."
Egy reggel felébredve a szakállára meredt. "Burgonyaszár a gumóival", mondta, s szívét talán először életében hatalmas melegség öntötte el. Kiáltani szeretett volna, de csak ujjait mozgatta idegesen, arca a sűrű szőrzet alatt meg-megrándult, a szájából párafelhők gomolyogtak. Teste kék volt a hidegtől, mint éles kardok, álltak ki a szőrszálai a pórusokból. Kezét feje alatt tartotta, ujjaival megérezte, hogy haja elhullott, lábszárán és combján, ameddig csak ellátott, anélkül, hogy fejét fel kellett volna emelnie, összeértek a terjedő sebek. Boldog volt. Lábát megmozdítva rádöbbent, hogy súlyát nem is érzi, s így tulajdonképpen nem is tudta, hogy egyáltalán mozdított-e rajta. Kezét arca elé tartotta, ujjairól lehullottak a körmök, végükön a hús kirojtolózva, de a szíve vert, érezte a testén a széthömpölygő melegséget, szakállát nézte, látta, hogy a kis gumók mozognak benne, önnön szőrében elheverve feküdt benne a kövér patkány.
"...ekkor jelent meg egy közeli nyílásban az első patkány."
Nagy melegség ömlött el a testén. A vére szivárogni kezdett a sebekből. Arra gondolt, hogy meg kellene simogatni az anyapatkányt, de nem bírta a kezét felemelni, vagy talán meg is simogatta, csak nem érezte már. A patkányok csoportostól érkeztek köréje, szíve még vert, a gerendákról nagy pókok ereszkedtek a szemébe, csontjai fehéren kicsillantak a vörös húsból.
1963