Nők: a leghosszabb forradalom

Én részt veszek Te részt veszel Ő részt vesz Mi részt veszünk Ti részt vesztek Ők profitálnak

2008. november 3.

Következtetések

A nők felszabadítása csak a nőket érintő négy struktúra átalakításával érhető el. Ha csak az egyik módosul, a másik erősődése ellensúlyozza a változást, és így csak a kizsákmányolási forma permutálódik. Az elmúlt hatvan év története bőségesen bizonyítja ezt. A 20. század elején az angliai vagy az amerikai militáns feminizmus a polgári társadalom elleni küzdelem hevességének tekintetében felülmúlta a munkásmozgalmat, amikor a választójogért harcolt. Ezt a politikai jogot végül kivívta. Ennek ellenére az egyszerű formai jogegyenlőség a polgári társadalomban gyakorlatilag nem befolyásolta a nők gazdasági helyzetét. A szüfrazsetteknek nem volt tágabb értelemben vett hagyatéka: jóformán képtelenek voltak a saját eredeti követeléseiken túllépni, és sok vezetőjük később szélsőségesen reakcióssá vált. Az orosz forradalom másféle tapasztalatokkal járt. A Szovjetunióban a 20-as évek haladó törvényhozása elsősorban a nemiség terén tűzte ki célul a nők felszabadítását: szabaddá és automatikussá vált a válás mindkét fél számára, ezzel gyakorlatilag felszámolta a házasságot, a törvénytelen származás megszűnt, megengedték az abortuszt stb. Ezek a törvények - ahogy ezt bárki megjósolhatta -, az elmaradott, félanalfabéta lakosságra nézve a gyors iparosítás (azaz népességnövekedést igénylő) körülményei között katasztrofális társadalmi és demográfiai következményekkel jártak. A sztálinizmus rövidesen visszaállította a hagyományos vasnormákat. A törvényes származást újra hatályba helyezték, a válás elérhetetlenné, az abortusz illegálissá vált stb. „Az állam nem létezhet család nélkül. A házasság csak akkor érték a szocialista szovjet állam számára, ha a partnerek életre szóló szövetségnek tekintik. Az úgynevezett szabad szerelem burzsoá találmány, és semmi köze nincs a szovjet polgárok erkölcsi alapelveihez. Emellett a házasság csak akkor igazán értékes az állam számára, ha utódok születnek, és a hitvesek megtapasztalják a szülői boldogságot." - írta az Igazságügy hivatalos lapja 1942-ben.1 A nők megtarthatták ugyan a munkához való jogot és kötelességet, de minthogy ezek az eredmények nem épültek be a család megszüntetését és a szabad nemiséget megcélzó korábbi kísérletekbe, az általános felszabadulás nem következett be. Kínában ma ugyancsak más kísérlet zajlik. A forradalom jelenlegi, az orosz forradalommal összevethető szakaszában a hangsúly a nők termelésben való részvételi jogaira helyeződik. Ez jelentősen javított a nők társadalmi helyzetén. De ugyanakkor a nemiség borzasztó elfojtásával és a polgári életben uralkodó szigorú puritanizmusssal társul. Így nemcsak elősegíti a nők masszív részvételét a gazdasági életben, de megfelel a császári és a Kuomitang korabeli Kínában elterjedt korrupcióval és prostitúcióval (ehhez fogható jelenség nem volt a cári Oroszországban) szakító alapos kulturális reakció érdekeinek is. Mivel az ancien régime korában a nőket nagy mértékben kizsákmányolték, példátlanul sok vidéki nő vett részt a kínai forradalomban. Ami a reprodukciót illeti, az 1930-as és 1940-es évekbeli orosz anyaságkultusz demográfiai okoknál fogva nem ismétlődött meg: Kína világméretben az első ország lehet, ahol a fogamzásgátlás a lakosság egésze számára államilag engedélyezett. De ennek ellenére az iparosodás lassúsága és az imperialista hódítástól való félelem miatt ismét csak nem várható teljes körű haladás.
Manapság csak a fejlett nyugati államok társadalmaiban képzelhető el a nők valódi felszabadulása. Ahhoz hogy ez megtörténjen, minden olyan struktúrának meg kell változnia, amiben a nők részt vesznek, mégpedig az „unité de rupture" összefüggésében.2 A forradalmi mozgalomnak követnie kell minden egyes összetevő fejlődését, és a leggyengébb láncszemnél közbe kell lépnie, ez utóbbi így az általános változás kiindulópontjává válhat. Mi a helyzet manapság a különböző struktúrákkal?
1. Termelés: a termelőerők hosszútávú fejlesztése vezérel minden szocialista kilátást. A gépek és a technika fejlődését kísérő korai, 19. századi remények illuzórikusnak bizonyultak. Ma az automatika a nők és férfiak közötti fizikai különbségek technikai lehetőségét ígéri a termelésben, de a kapitalista termelési viszonyok között e különbség eltörlésének társadalmi lehetősége állandó veszélyben van, és könnyen az ellentétébe, a nők termelésben való részvételének visszaszorulásába fordulhat a munkaerő szerződésekor.
Ez a jövő félelme, jelenleg azt állapíthatjuk meg, hogy a nők részvétele a termelésben már hosszú ideje gyakorlatilag ugyanazon a szinten állandósul. Angliában 1911-ben a munkaerő 30 százaléka volt nő, a hatvanas években ez az arány 34 százalék. A munkaalkalmak sem sokat változtak, ritkán adódik „karrierlehetőség". Ha nem a legalacsonyabb beosztásban dolgoznak a gyárakban, legtöbbször fehérgalléros segédmunkát végeznek (például titkárnők) - ők a férfiszerepek megerősítői. A munkakör gyakran önmagáért beszél, úgynevezett „szolgáltatás". Parsons nyersen kimondja: „A nők munkái a munkamegosztásban is a háztartáson belüli feleség-anya szerepkörnek felelnek meg".3 Az oktatási rendszer aládúcolja ezt a felosztást. Ma Angliában a 18 éves lányok 75 százaléka nem tanul, és gyakorlati képzésben sem részesül. Az „instrumentális"apa és „kifejező anya" mintája akkor sem változik, amikor a nők kereső foglalkozást választanak, a nők munkája általában alsóbbrendű, és ehhez alkalmazkodik a család.
Lényegében a munka önmagában - mennyiségét és elérhető típusait tekintve - nem vezetett a nők üdvösségéhez.
2. Születésszabályozás: a tudományos fejlődésnek köszönhetően a fogamzásgátlás a nemkívánt terhességet a jövőben teljesen kiküszöbölheti, míg manapság a világon a terhességek döntő többségét nem kívánják, még Nyugaton sem. De az orális fogamzásgátlás - amit eddig úgy fejleszettek, hogy az pontosan megismételje a nyugati társadalom szexuális egyenlőtlenségét - gyerekcipőben jár. Egyenlőtlenül érhető el a különböző társadalmi osztályok és országok számára és további technikai újításokra vár. Úgy tűnik, hogy hatása a fejlett országokban elsősorban lélektani - biztosan sok eddigi szorongástól és gátlástól megszabadítja a nőket.4 Minden bizonnyal elválasztja majd a szexualitást a szükségszerűen velejáró nemzéstől.
Az orális fogamzásgátlás hatással lehet Nyugaton a születéssel kapcsolatos demográfiai sémákra. Az Egyesült Államokban az utóbbi évek egyik legmeglepőbb fejleménye a születések számának hirtelen növekedése volt. Az elmúlt évtizedben magasabb volt a születési ráta, mint az olyan elmaradott országokban mint India, Pakisztán és Burma. Tulajdonképpen a világ egyik leggazdagabb országában ez egyszerűen azt tükrözi, hogy a nagy család vállalása nem jelent különösebb gazdasági terhet. De ugyanakkor rámutat arra is, hogy megnőtt a családvállalás ideológiájának társadalmi vonzereje. Ez átvezet a következő struktúrához.
3. Szocializáció: a munkaerő összetételé-nek, a család méretének változása, és az oktatás fejlődése - még ha az el is marad az ideálisan kívánatostól - kétségtelenül csökkentette a család társadalmi befolyását és jelentőségét. Szervezési egységként nincs jelentősége a politikai hatalmi rendszerben, kis mértékben játszik szerepet a gazdasági termelésben és ritkán egyedüli módja a társadalmi beilleszkedésnek, makroszkopikus szinten alig jelent valamit.
Ennek eredményeképpen a család pszi-choszociális funkcióján belül nagymértékben a gyerekek és a párkapcsolat felé tolódott el a hangsúly.5 Parson a gyemekek szocializációját érintő lényeges kérdésekről írja, hogy „A trend nyilvánvalóan egy új típusú családi struktúra viszonylagos stabilizációja felé mutat, melynek minden eddiginál jóval sajátosabb szerepe van a társadalomban, és amely új viszonyban áll az általános társadalmi struktúrákkal. De a jelentősége semmilyen általános értelemben nem csökkent, mert a társadalom sokkal inkább kizárólag rá hagyatkozik néhány létfontosságú funkció ellátásában."6 Fontos, hogy ezt a szocialisták tudomásul vegyék, és egészében beillesszék minden a nők felszabadítását célzó programjukba. Figyelemre méltó, hogy az újító francia marxisták - Baby, Sullerot, Texier - munkáikban ennek a problémának méltó jelentőséget tulajdonítanak. Ennek ellenére kétségtelen, hogy a gyermekek életének első három évében igényelt állandó, okos gondoskodást ideológiai szempontból ki lehet használni a család önálló egységként való továbbéltetése érdekében (és ki is használták), miközben a család egyéb funkciói láthatólag hanyatlanak. Csakugyan árt a gyermekeknek, ha a nők szerepét kizárólag a gyereknevelésre korlátozzák. A szocializáció pedig - lévén egy rendkívül kényes folyamat - derűs és érett szocializáló felet kíván meg, olyasvalakit, aki a csupáncsak családi szerepben a frusztráció miatt nemigen tud előállni. Ilyen értelemben a kizárólagos anyaság „ellenproduktív". Ebben a helyzetben az anya a maga frusztrációit és szorongásait tartósan a gyermekén éli ki. A szocializáció kritikus fontosságának tudatosítása - és messze nem a klasszikus anyaszerepek visszaállítása - a szocializáció újraértékeléséhez vezet, kiderül milyen a jó szocializációs közeg, és ki tud a gyermek számára biztonságot nyújtani, valamint az állandóság érzetét biztosítani.
Ugyanezek az érvek a fortiori a család párkapcsolatokban játszott pszichoszociális szerepére is érvényesek. Abszurd lenne azt hinni, hogy a család egy áthatolhatalan biztonságos és bizalmas enklávé egy atomjaira hullott és kaotikus világban, hogy a családot el lehet szigetelni a közösségtől, és hogy a belső viszonyok a maguk nemében nem fogják a társadalmat jellemző kapcsolati mintákat reprodukálni. A család menedékképpen is szükségszerűen a polgári társadalom tükörképe.
4. Nemi szerepek: nehéz lenne nem azt a következtetést levonni, hogy a nemi szerepkör manapság a leginkább fejlődő fő struktúra. A termelés, a születésszabályozás és a szocializáció ma többé-kevésbé stagnál Nyugaton, abban az értelemben, hogy az elmúlt három vagy több évtizedben nemigen változott. Ezenkívül maguk a nők sem igényelnek tömegesen változásokat ezeken a területeken, az uralkodó ideológia sikeresen megakadályozta a kritikai tudatosságot. Ezzel ellentétben a spontán viselkedésben a domináns szexuális ideológia egyre kevésbé sikeres. A klasszikus házasságot egyre inkább fenyegeti az azt megelőző és követő társkapcsolatok liberalizációja, és ez minden társadalmi osztályt érint. Ebben az értelemben világos, hogy ez a gyenge láncszem, ebben a struktúrában fér meg a legtöbb ellentmondás. Az ellentmondásokban rejlő haladás lehetőségét már volt szó. A jogegyenlőség kontextusában, ha a nemiség tapasztalata felszabadul a külső vonatkozásoktól - akár az utódnevelésről, akár a vagyonról van szó - valódi szabadsághoz vezethet a nemek közötti kapcsolatokban. De ugyanígy egyszerűen a neokapitalizmus új ideológiájához és gyakorlatához is vezethet. A mai nemi szabadságot elősegítő erők egyike kétségtelenül a kortárs kapitalizmus erkölcsi váltása a termelés-és-munkáról a fogyasztás-és-szórakozásra. Riesman az 1950-es évek elején így kommentálta ezt a fejleményt: „...nemcsak a szabadidő több, de a munka is sokak számára egyszerre érdektelenebb és kisebb erőfeszítést követel... sokkal inkább mint ezelőtt, a munkára való összpontosítás hanyatlásával egyidőben a szexualitás átjárja a munka- és a szabadidőt is. Nemcsak a hagyományosan nem dolgozó osztályok, de a modern szabadidővel rendelkező tömegek is a fogyasztási javak közé sorolják" [a szexualitást].7 Riesman érvelésének lényege az, hogy ha egy társadalom unja a munkát, a szex marad az egyetlen tevékenység, egyedül ez emlékezetet az emberek energiáira, ez az egyetlen versenyre késztető cselevés, a vis inertiae egyetlen ellenszere. Ugyanerre utal Marcuse elméleti szemponból megalapozottabb „elnyomó deszublimáció" fogalma is: a szexualitás megszabadul a frusztrációktól, és teljesen egy kábító és irányított társadalmi gépezetnek rendelődik alá.8 A polgári társadalom ma megengedheti magának, hogy teret nyerjen a házasság előtti szexualitás, melynek célja nem az utódnemzés. Még a házasságot is megmentheti a válások és az újraházasodások számának növekedése, ezzel is erősödik a házasság intézménye. Ezek a szempontok világossá teszik, hogy a nemiség tényezőit - noha jelenleg a felszabadítás legnagyobb lehetőségét hordozzák - az emberi lehetőségek mindennemű kiterjesztése ellen is lehet szervezni. Újfajta, más formában alakot öltő vonatkozások jelennek meg, melyek teljesen kiüresíthetik a szexuális szabadság fogalmát. Ez arra emlékeztet, hogy miközben egy struktúrán belül a női sors egysége lehet a gyenge láncszem, önmagában azonban soha nem nyújthat megoldást. Fourier vagy Reich utópizmusa éppen abból állt, hogy a szexualitást egy általános megoldást hozó tényezőnek gondolták. Jól fog Lenin Clara Zetkinnek szóló megjegyzése, még ha túlzó is: „ Bármennyire vad és forradalmi (a szexuális szabadság), még mindig túlságosan polgári. Főként az értelmiség és a hozzájuk közel állók hobbija. Nincs helye a Pártban, az osztálytudatos, harcoló proletariátus körében."9 Általános megoldást csak a nők kizsákmányolásának minden struktúráját érintő stratégia hozhat. Ez pedig a baloldal körében gyakori két tévhit elutasítását jelenti:
Reform-mozgalom: ma a korlátozott jobbító követelések formájában ölt testet (a nőknek járó egyenlő fizetés, több óvoda, jobb átképzési lehetőségek stb.). A kortárs változatban elválik minden, a nők sorsát illető radikális kritikától vagy a nők valódi felszabadításának igényétől (nem volt ez mindig így). Alig maradt benne haladó tartalom, amennyiben csak a status quo lanyha megszépítése.
Voluntarizmus: olyan maximalista követelések formájában nyilvánul meg - a család eltörlése, a szexuális korlátok eltörlése, a gyerekeknek a szülőktől való erőszakos elszakítása - melyeknek jelenleg semmi esélyük nincs széleskörű támogatás megnyerésére, és amelyek pusztán a valódi elméleti elemzés munkáját vagy a gyakorlati meggyőzést helyettesítik. A hajthatalan követelések hangoztatása az egész kérdést objektíve távol tartja a normális politikai diskurzustól.
Mi tehát a felelős forradalmi magatartás? A nők helyzetének egészét átfogó összefüggő kritikának magába kell foglalnia mind az azonnali, mind az alapvető követeléseket, és egyetlen dimenziót sem kell túlhangsúlyoznia. Láttuk már, hogy a modern ipari fejlődés a család eredetileg egyesítő funkcióinak - utódnemzés, szocializáció, szexualitás, megélhetés - különválasztását segíti elő, még ha ez a „strukturális differenciálódás"(hogy Parson egyik fogalmát használjuk) az erőteljes családideológia fenntartásával együtt, ennek ellenőrzése mellett és leple alatt történik is. Ez a differenciálódás képezi az ideális követelések valódi történelmi alapját: pontosan a strukturális differenciálódás különbözteti meg a fejlett társadalmat a primitívtől (melyben minden társadalmi funkció en bloc egybeolvad).10
A gyakorlatban ez egy koherens követelményrendszert jelent. A női sors négy összetevőjét nem elemezhetjük külön-külön, egymástól elszigetelten, mert ezek egymás között sajátos viszonyrendszert alkotnak. A kortárs polgári társadalomban a családot a termelésbe (férfivilágba) foglalt szexuális, reproduktív és szocializáló funkció hármas egységének tekinthetjük (a nők világa) - ez pontosan egy olyan struktúra, melyet végső soron a gazdaság határoz meg. A nők kizárása a termelésből (azaz a társas emberi tevékenységekből), és a funkcióikat monolitikus egységébe sűrítő családba való visszaszorításuk (a család pontosan mindegyik funkció természeti részét egyesíti) a nőket társadalmi szinten természeti lényekként definiálja. Emiatt minden emancipáló mozgalomnak még mindig a gazdasági szempontokra kell összpontosítania, ezáltal tudnak a nők egyenrangúan a nyilvánosság világába kerülni. A régi szocialisták tévedtek, amikor úgy vélték, hogy a többi elemet a gazdaságira lehet redukálni, és amikor a nők munkába állását a család eltörlésének teljesen elvont szlogenjével kísérték. A gazdasági követelések még mindig elsőrendűek, de ezeket a másik három elem koherens politikájának kell kísérnie, olyan stratégiákra van szükség, melyek bizonyos fordulópontokon azonnal át tudják venni a főszerepet.
Gazdasági szempontból a legalapvetőbb követelés nem a munkához való jog vagy az egyenlő bérezés - ez a két hagyományos reformpárti követelés - hanem az egyenlő munkához való jog. Jelenleg a nők képesítést és kreativitást nem igénylő feladatokat látnak el, olyan szolgáltatatásokat végeznek, melyek kifejezetten a családi szerepek „kiterjesztésének" tekinthetők. Többnyire pincérek, takarítók, fodrászok, tisztviselők, gépírók. A munkásosztály társadalmi mobilitásának szempontjából néha jobban állnak a lányok mint a fiúk - alacsonyabb szinten tudnak bejutni a fehérgalléros ágazatokba. De százból csak két nő végez adminisztratív vagy menedzseri munkát, és ezerből ötnél is kevesebben végeznek szakmunkát. A nők gyengén állnak a szakszervezeti részvétellel (25 százalék) és a kézzel végzett munkáért kevesebb bért kapnak, mint a férfiak: 1961-ben az iparban végzett tevékenységekért a nők átlagosan a férfiak bérének kevesebb mint a felét kapták, és ez, még ha el is tekintünk a részmunkaidők miatti kiesésektől, a munkaadóknak óriási haszonnal járt.

Oktatás

A diszkrimináció piramisa egy gazdaságon kívüli biztos alapon, az oktatáson áll. Az egyenlő munkához való jog követelése Nagy-Britanniában mindenekelőtt az egyenlő oktatási feltételek követelésében kellene megjelennie, mert jelenleg ez az egyetlen szűrő, amely a nőket alcsonyabbrendű munkára választja ki. Jelenleg mindkét nem számára 15 éves korig egyenlő az oktatás. Azután háromszor annyi fiú folytatja tanulmányait, mint ahány lány. A felsőbbfokú oktatásban csak minden harmadik tanuló, és csak minden negyedik egyetemista lány. A haladásnak semmi jele nincs. A lányok aránya az egyetemisták között ugyanakkora mint a 20-as években. Amíg ez így marad, nincs esélye az egyenlő munkához való jognak. Felesleges mondani, hogy az oktatási rendszer tartalmának - mely a beleneveli a lányokba a törekvések korlátozását - is meg kell változnia, ugyanúgy mint a kiválasztási eljárásoknak. Jelenleg az oktatás valószínűleg a küszöbön álló gazdasági haladás kulcsterülete.
Csak az egyenlőségre alapozott termelés különböztetheti meg a munkát a gyermekneveléstől és családtól. Ez pedig a maga során kiegészítésképpen egy egész sor nem gazdasági természetű követelést vet fel. A gyermekszülést, szexualitást és a szocializálást szintén meg kell szabadítani a kényszerű egyesülés korlátaitól. Hagyományosan a szocialista mozgalom a „polgári család eltörlésére" szólított fel. Ezt a szlogent ma helytelennek tekintjük, és el kell vetnünk. Rossz értelemben vett maximalista, egy puszta tagadás, amely nem helyez kilátásba semmiféle konstrukciót. Gyengesége akkor látszik meg, ha a termelési eszközök magántulajdonának eltörléséhez hasonlítjuk: ez a negatív felhívás magába foglal egy megoldást is, a köztulajdont. Maga Marx is egymás mellé állította a kettőt, és mindkét követelés értelmetlenségére mutatott rá: „ ... a termelőeszközök magántulajdonát az általában vett magántulajdonnal szembeállító tendencia vad hasonlatokban fejeződik ki, a házasságot ... a női közösségekkel állítják szembe, melyekben a nő közösségi és közös tulajdonná válik."11 A fogalom történelmi gyengeségének az a magyarázata, hogy a család struktúráit, a különböző funkcióit sosem elemezték. A család egy lényegretörő fogalmi egység volt, elvont szinten a család eltörlése megfelel a fogalom alkotásának. A szocialisták stratégiai érdeke a nemek egyenlősége, és nem pedig a család eltörlése. Ez a követelés szintén radikális következményekkel jár, és beilleszkedhet a valódi történelmi folyamatok közé. Voltaképpen a család mai formájában, inkompatibilis a nemek egyenlőségével. De a család adminisztratív eltörlése nem hozza létre az egyenlőséget, azt a funkciók történelmi differenciálódása fogja majd eredményezni. A forradalmi követelés az egyes funkciókat elnyomó monolitikus egység alóli felszabadítás. Ha az utódnemzés elkülönül a szexualitástól, a szexualitás megszabadul a nemkívánt terhesség miatti elidegenedéstől és félelemtől, a szülés megszabadul a véletlen és az ellenőrizhetetlen okozati viszonynak való alárendeltségtől. Emiatt elemi követelés az államilag szubvencionált ingyenes orális fogamzásgátló. A homoszexualitás, a nem reproduktív szexualitás másik formájának legalizálásat ugyanezen okoknák fogva kell támogatni, és az ellene szóló kampányokat - Kubában vagy máshol - habozás nélkül kritizálni kell. A törvényes származás - például Oroszországban vagy Svédországban létező - jogi fogalmának azonnali elörlése hasonló jelentőséggel bírna: polgárjogi értelemben elválasztaná a házasságot a szülői gyakorlattól.

A természettől a kultúráig

A szocializálódás, ahogy azt láttuk, bonyolultabb kérdéseket vet fel. De a gyermekek által igényelt intenzív anyai gondoskodás az élet első éveiben nem jelenti azt, hogy a szocializáció egyetlen szentesített formája, a házasság és család elkerülhetetlen lenne. Távolról sem. Társadalmunkban a házasság és család jelenlegi rendszerének alapvető jellegzetessége a monolitikusság: ez a nemek közötti és nemzedékek közötti kapcsolatok egyedüli intézményes formája. Vagy ez van, van semmi más. Ezért lényegében élettagadó. Minden emberi tapasztalat azt mutatja, hogy a nemek és a nemzedékek közötti kapcsolatok végtelenül változatosak - irodalmunk jórésze is ezt támasztja alá - míg ezek intézményes kifejeződése a kapitalista társadalomban végtelenül egyszerű és merev. Az intézmények hiánya e téren és a meglévők egyszerűsége önmagában is elnyomás. Minden társadalomnak szüksége lesz a személyes kapcsolatok intézményes és társadalmi elismerésére. De teljességgel érthetetlen miért lenne mindössze egy legitim forma és rengeteg illegitim tapasztalat. A szocializmus helyesebben járna el, ha nem a család eltörlését tűzné ki célul, hanem a pillanatnyilag kényszerűen és mereven a családba sűrített sokféle kapcsolat társadalmi elismerését. Ez sokféle intézményt jelent, melyek között csak egy a család, és így eltörlése sem jelentene semmit. Együttélő vagy nem együttélő párok, hosszútávú szövetségek gyerekek vállalásával, gyermeküket egyedül nevelő szülők, örökbefogadó szülőkkel felnövő gyermekek, kiterjedt rokoni kapcsolatok stb. - mindezeket körbefoghatná egy sor olyan intézmény, mely illene a férfi-nő kapcsolatok változatosságához és sokszínűségéhez.

Csalóka lenne ezeket az intézményeket megnevezni. A jövő részletes számbavétele idealista, vagy rosszabb, statikus lenne. A szocializmus a változás folyamata. A rögzített jövőkép a legrosszabb értelemben vett történelmietlenség, a szocializmus eljövendő formája az azt megelőző kapitalizmus típusától és összeomlásának természetétől függ. Ahogy Marx írta: „Mi a haladás, ha nem az emberek kreatív képességeinek abszolút kidolgozása, minden megkötés nélkül - kivéve az előző történelmi folyamatok adta előfeltételeket -, mely önmagában is a fejlődés egészére - azaz minden, előzőleg be nem határolt emberi képesség fejlődésére - pontot tesz? Mi ez, ha nem egy olyan helyzet, melyben az ember nem meghatározott formában reprodukálja önmagát, hanem a maga teljességét hozza létre? Melyben nem a múlt formálta maradványokat keresi, hanem az eljövendő abszolút lendületét?"12 A nők felszabadulása a szocializmusban nem „racionális" lesz, hanem a természettől a kultúra felé tartó átmenet - ez a történelem és társadalom meghatározása - emberi vívmánya lesz.

ZALAI Gergely fordítása

Részlet Juliet Mitchell Women: The Longest Revolution c. írásából. Megjelent: New Left Review, no. 40, 1966. december, pp. 29-37.
1. Sotsialisticheskaya Zakonnost, 1939. No. 2, idézi N. Timasheff: The Attempt to Abolish the Family in Russia, in The Family, szerk. N. W. Bell és E.F. Vogel, 1960, p. 59.
2. Louis Althusser, Contradiction et Surdétermination, in Pour Marx (1965). Althusser bevezeti a komplex egység fogalmát, amelyen belül minden önálló szektornak megvan a maga külön autonóm valósága, de ezeket végső soron a gazdaság határoz meg. Ez az összetett egység azt jelenti, hogy a társadalmi ellentmondások sosem egyszerıek. Ahogy minden egység különböző mértékben változik, a különböző idő-skálák a teljes társadalmi struktúrában néha arra vezetnek, hogy az ellentmondó változások kioltják, máskor felerősítik egymást. A jelenség összetettségének leírására Althusser Freud „túldetermináció" fogalmát használja. Az „unité de rupture" arra a körülményre utal, melyben az ellentmondások olyannyira felerősítik egymást, hogy megteremtik a forradalmi változás feltételeit.
3. Talcott Parsons - Robert F. Bales: Family, Socialization and Interaction Process, 1956, p. 15.
4. Jean Baby közölte egy a házasságról, fogamzásgátlásról és abortusztról készült felmérés eredményeit. A fogamzástól való félelem 3191 csehszlovák nő 80 százalékának korlátozta a szexuális örömeit 1959-ben. Un Monde Meilleur, 1964, p. 82.
5. A házasság és a szülők szerepéről ld. Berger és Kellner: Marriage and the Construction of Reality, in: Diogenes, 1964. nyár.
6. Parson és Bales, idem, pp. 9-10.
7. David Riesman: The Lonely Crowd, 1950, p. 154. Magyarul: A magányos tömeg, Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 1983.
8. Marcuse szerint a prométehuszi erkölcsöt orfeuszi erkölcs váltja fel (a munkában tett erőfeszítéseket az erotika) és ennek, valamint az automatizálás következményeképpen egy szabadidős társadalom képét vázolja fel, úgy látja, hogy szexuális energia valóban felszabadul és szexuális esztétikává alakul. Noha érzékelteti a különbséget (Eros and Civilization, 1955, pp. 1978), ez a fogalom túl közel áll a primitív társadalmakról alkotott, főként az anya fesztelenségének auráját hangsúlyozó képhez: „... az elégedettséget... erőfeszítés nélkül, azaz az emberi létezésre jellemző munka általi elidegenedés nélkül érhető el. A primitív körülmények között az igények primitív jellege, a (személyes vagy nemek közötti) munkamegosztás kezdetlegessége, és a funkciókat elosztó intézményes hiererchia hiánya miatt az elidegenedés még nem jelent meg." A fejlett ipari civilizáció „ideális" feltételei között az elidegenedést a munka általános automatizációja, a munkaidő minimálisra csökkenése, és a funkciók felcserélhetősége teljesíti ki, ... „a szabadság első feltétele az, hogy a munkanap addig rövidüljön, amíg a munkaidő mennyisége nem akadályozza többé meg az emberi fejlődést." (Ibid., p. 138). A Riesman által említett szexfogyasztás ellenében Marcuse a szórakozás egyenlő elosztásának szükségességét hangsúlyozza, innen az „alacsonyabb életszínvonalra való visszaesés", az automatizált és tévékultúrával szembeforduló új értékrend („az elemi szükségletek kielégítése, a bűntől és a félelemtől való megszabadulás...").
9. Clara Zetkin: Reminiscences of Lenin, 1925, trans. 1929, pp. 52-53.
10. (Lásd Ben Brewster: Introduction to Lukács on Bukharin, in: New Left Review, No. 39, p. 25) A kapitalizmust megelőzően a család közvetlenül kapcsolódott a gazdasághoz, a kapitalista termelésmód viszont elvágja a család és a gazdaság közvetlen kapcsolatát, és ezt a marginalizálódást közvetlenül nem befolyásolja a magántulajdonról a köztulajdonra való váltás sem a szocialista termelési viszonyok között. Mivel a kortárs nők problémáinak lényege ebből a marginalitásból ered, e probléma szempontjából, de csak e probléma szempontjából alapvető fontosságú az ipari és iparosodás előtti társadalmak közötti különbség. A teljes társadalom egy-egy elemének szempontjából jelentőségteljes kategória irrelevánsnak vagy egyenesen ártalmasnak bizonyulhat, ha a történelmi fejlődés egészére terjesztjük ki. Az érvelés hasonló a nők funkcióinak és státusának osztálykülönségekből eredő változásnak esetében is, ezektől a cikk rövidsége miatt tekintünk el.
11. Karl Marx: Private Property and Communism, 1844 in: Early Writings, trans. T. B. Bottomore, 1963, p. 153.
12. Karl Marx: Precapitalist Economic Formations, op. cit, p. 85.

Juliet C. W. Mitchell (sz. 1940, Új-Zéland) feminista szerző, jelenleg a Cambridge-i egyetem pszichológia és gender szakán professzor. A Nők: a leghosszabb forradalom c. írás megjelenését követően került a feminizmus a New Left Review által tárgyalt témák közé. A pszichoanalízist megpróbálta kibékíteni a feminizmussal, akkor is, amikor a kettőt sokan inkompatiblisnek tartották (Psychoanalysis and Feminism. Freud, Reich, Laing and Women, 1974). Legutóbb a Mad Men and Medusas: Reclaiming Hysteria and the Sibling Relationship for the Human Condition (Allen Lane/Penguin Press and Basic Books, 2000) és a Siblings: Sex and Violence (Polity Press, 2003) c. könyve jelent meg.

Párizs, Május 17

Mert szabad film és televízió jelenleg nincs;

Mert csak az alkotók és technikusok elhanyagolható része fér hozzá a produkció és a kifejezés eszközeihez;

Mert ma a filmnek létfontosságú feladata van és a fennálló rendszerben minden szinten elhallgattatták;

A dolgok jelen állását megszüntetni akaró rendezők, technikusok, színészek, film- és televízió kritikusok elhatározták a Film Általános Testületének megalapítását.

Mindenkit meghívunk az Általános Testület ülésére, a dátumot később tesszük közzé.

A Film és Televízió Forradalmi Bizottsága