versei

2012. június 25.

Ikarusz

a megálló, ahol le kell szállnom,

közelít, mint az utolsó számadás

magammal vagy veled, mégis mit

akarhatok, ha éjszaka van és

némaság, csak ez a busz szeli

két részre a várost, mert ez

az ikarusz hangosabb, mint a

panasz, csak ilyen hasonlatok

maradtak meg nekem, ásítok és

jelzek, ezután már lekapcsolják

a villanyt, hanyag az egész,

akár egy emlék, mikor a maradék

kétszáz forintomat is borra

költöttem, hazakísértelek,

és színt váltott a szemed.

most meg talán igaz sem

voltam akkor.

Nekem szálkás

ha ez most van

még nem tudok vele

mit kezdeni ha

tegnap már elfelejtettem

itt csak egy lámpa ég

egy széteső villanykapcsolóra

kötve és kulcszörgés

marad mikor elmegyek

a viharfelhőkre a fák

elsötétedek és súlyos

lesz minden levél

egy beígért beszélgetés

feszélyezett szólamai

én válaszolok

türelmetlenül vissza

nem írsz amitől

nekem szálkásabbak lesznek

a betűim és aztán nedves

lesz az utca hiába fekszem

bele a füstöt az ágyba nem

szárad föl ez az eső nem