versei

2014. május 5.

KÍVÜLÁLLÓ

Eleven a szél, felemelkedik és ellebeg;

eleven a folyó, elsodródik

a cukorgyár mellett;

eleven a fű, remeg és kavarog,

elevenek a hangyák, kik keresztüljárnak a barnafűn;

eleven a szenny, nyirkos a záportól.

A nagy igyekezetben és kitartó munkában

elevenek föld nélkül a kövek.

Aztán mi leszel te, az üveg

foglya, aki lassan és nehézkesen mozog?

A bűnös; senki kedvese,

a szél útjába álló igaz nő —

VADÁSZAT

A ragyogó elme színe a vörös. Egy vörös utca,

amely sosem ér véget, és mégis a megszokott

időben érkezik. Amikor minden rendben van,

az éjjeli vadászkutyák is meghátrálnak tőle.

Rókák osonnak el a sötét levéltakaró alatt;

akár a gleccser, csapdába ejt minden vadat.

Mindezt természetünknél fogva megtanuljuk.

Akár a feltörő nevetést, a megosztott figyelmet,

ahogy a fák alatt a levedlett, nyálkás pikkely.

A ragyogó elme színe a vörös. Egy vörös utca,

melynek sötétlő végén a jéghideg otthon vár és

ahova a rókák szaladnak a ropogó levelek alatt.

NAGYPÁL István fordításai