2026. október 28. | Simon, Szimonetta, Szimó napjaAKTUÁLIS SZÁM:1671982. látogató

Már

kapható

SZABAD ÁLLAT

című

számunk!

ISSN 1588-0621

ISSN 1215-7546

111. szám
2025.

DOMONKOS

Vadai István

LENNI VAGY NEM LENNI

1994. április 1.

Domonkos István Kormányeltörésben című verse négy alkalommal jelent meg nyomtatásban. Elsőként az Új Symposion 1971. májusi számának mellékletében (Ú1), majd a Tolnai Ottó szerkesztette Áthúzott versek című Domonkos-kötetben, ugyancsak 1971-ben (Á). A Bori Imre szerkesztette Gyökér és szárny antológia közölte a verset harmadszor (G), legutóbb pedig az Új Symposion 1992. 1-2-es számának plakátmellékletén jelent meg (Ú2). A négy szöveg több ponton különbözik, a textológiában szokásos közös hibák módszerével megállapítható egymásból való leszármazásuk rendje. Az első két közlés vélhetően szerzői szövegre megy vissza, arra, amelyet Domonkos küldött haza (D). Az időrendet függőleges tengelyként jelölve a következő ábra szemléltetheti a másolatok elkészültét:

Mindez az olvasóra nem tartozó szövegkritikai akríbia. Hogy mégis vállaljuk ezt a szőrszálhasogatást, annak három oka van. Egyrészt a másolások során keletkezett hibák nem jelentéktelenek, sorkihagyások történtek, és számos szó helyébe más jelentésű szó keveredett. Méltatlan lenne sorsára hagyni a jelentéktelennek egyáltalán nem nevezhető vers szövegét. Másrészt a hibák egy része egészen érdekes, tudtommal a magyar textológiai szakirodalomban még nemigen vizsgált módon keletkezett; talán határelmosódásnak nevezhetjük a későbbiekben bemutatandó szövegtorzulást. Harmadszor pedig a vers keletkezésének és szerzői kötetben való megjelenésének körülményei indokolhatják gondolatmenetünket; Domonkos viszonya saját művéhez egészen speciális szövegkritikai következményekkel jár. De haladjunk sorjában!

Mivel (D) szövegét nem ismerem, a szöveg szerzői alakjának rekonstruálásához a másolatok hibáinak számbavételén és összehasonlításán keresztül vezet az út. Mi tekinthető hibának? Szigorúan véve nem lehet támpontunk semmi, hiszen Domonkos bármilyen szöveget (hibásnak tetszőt is!) létrehozhatott, vagy a vers alapszövege a szerzői intenciótól függetlenül is tartalmazhat hibákat. Az ilyen szándékosan hibásnak látszó vagy szándékolatlanul hibásan hagyott hely aztán vagy a másolatok közös hibájaként jelenik meg előttünk, vagy ha valamelyik szövegkiadó a javítás szándékával eltért az alapszövegétől, akkor a másik másolat másolati hibájának látszik.

Számozzuk meg a vers szerkezeti egységeit az "én lenni" kezdősorokat figyelve, így 13 szakaszra bomlik a költemény. Hogy ne bonyolítsuk túl a helyzetet, fogadjuk el alapelvként, hogy Domonkos nem hozott létre eleve hibásnak látszó szöveget, és hogy verse kellően szabályos felépítésű (tagolás és ismétlések). Vegyük a bátorságot és tekintsük a másolatok hibájának azokat a helyeket, ahol a másik másolat teljesebbnek, a szerkezetet nézve jobban megfelelőnek látszik! Tekintsük szerzői variánsnak a következetes megoldásokat és hibának az egyedi eltéréseket!

Ebben az esetben azt mondhatjuk, hogy (Ú1) és (Á) nem tartalmaz közös hibákat, vagyis egymástól függetlenül mennek vissza (D)-re, ahogyan ezt az ábrán is jelöltük. (Az egyetlen közös hibának látszó hely a 9. szakasz 9. sora: "verni vándorbotom"; itt elképzelhetőnek tartom a "venni vándorbotom" megoldást is, és a szerzői alapszövegben gyanítok nehezen olvasható vagy hibás szót.) (Ú1) saját hibái a következők:

- a mottó Balassi-idézetének 2. sorában "az" helyett "a" áll,

- a 4. szakasz 9. sora után üres sor került a szakaszba,

- a 6. szakasz 21. sora után üres sor került a szakaszba,

- a 12. szakasz 27. sorában "gangesz" helyett "ganges" áll. Megdöbbentően sok saját hibát tartalmaz (Á) szövege:

- a mottó Balassi-idézetének 1. sorában "kétségében" helyett szótagszámhibásan (!) "kétségben" szerepel,

- az 1. szakasz 17. sora "ez nem lenni vers" helyett: "ez lenni vers" (Ez a hiba gyökerestül átértelmezi a verset, elegendő elolvasni azokat az értelmezéseket, amelyek erre a sorra, mint kulcsra alapozódnak!),

- az 1. szakasz 29. sorában "én" helyett "és" áll, a vers lecsupaszított grammatikája igazít el,

- az 1. szakasz 33-34. sorai helyett egyetlen sor szerepel: "én nem látni sehol határ / én látni új látóhatár" helyett csupán "én nem látni új látóhatár", nyilván a másoló szeme ugrott a sorokon,

- az 1. szakasz 37. sorában "nercbundában" helyett "nercbundákban" szerepel,

- a 2. szakasz 20-21. sora közötti tagoló hézag megszűnt,

- az 5. szakasz 15. sorában "én nem lenni elég bátor" helyett "én lenni elég bátor" áll, holott a "nyomás lenni illegalitás" sor eligazít a szituációt illetően,

- a 6. szakasz 5. sorában "én" helyett "és" áll, immár másodszor,

- a 6. szakasz 22-23. sora közötti tagoló hézag megszűnt,

- a 7. szakasz 30. sorának "én élni külföldön babon" szövege nyilván a sokszoros "én lenni" ismétlés miatt "én lenni külföldön babon"-ra banalizálódott,

- a 9. szakasz 29. sora "ő járni pszichiáter" alakról "ő jönni pszichiáter" alakra változott, a "jár" tűnik szerzőinek,

- a 10. szakasz 28. sorában "moziban" helyett "moziba" szerepel, grammatikailag a "moziban" illeszkedik a szövegbe,

- a 12. szakasz 20. sora: "ő mama ég hamu gangesz" sora teljes egészében kimaradt!

A két másolat eltérő helyeit vizsgálva nem dönthető el mindig bizonyosan, hogy melyik a helyes, melyik a hibás. Csak a szerzői szöveg alapján lehetne választani. Ilyen bizonytalan változatok a következők:

- a 4. szakasz 9. sorában "nenát" vagy "nénát",

- a 6. szakasz 5. sorában "grombi kabát" vagy "grombikabát",

- a 13. szakasz 20. sorában "egész ház" vagy "egész-ház",

- a versvégi keltezésben "1971." vagy "1971".

A szöveg további két másolata sajnos a hibásabbra, (Á)-ra megy vissza, így annak összes pontatlanságait átveszi mindkettő. Ezen kívül további, saját hibákkal rontják a vers szövegét. (G) saját hibái a következők:

- a 4. szakasz 9. sorában "nénát" helyett "nenát" áll,

- az 5. szakasz 14. sorában "piros" helyett "pris" szerepel,

- a 8. szakasz 22. sorában "elől" helyett "elöl" van, ami elrontja a rímet,

- a 12. szakasz 28. sora után üres sor került a szakaszba,

- a 12. szakasz 35. sorában "nagyon" helyett "nagyona" szerepel,

- a 13. szakasz 36. sorában "privát" helyett "pivát" áll.

(Ú2) a következő saját hibákat tartalmazza:

- az 1. szakasz 35-36. sora közötti tagoló hézag megszűnt,

- az 5. szakasz 21-22. sora közötti tagoló hézag megszűnt,

- a 7. szakasz 3. sorában "frázisait" helyett "frázisát" áll,

- a 7. szakasz 14. sorában "marcuse" helyett "marceus" szerepel,

- a 10. szakasz 31. sorában "nem" helyett "se" szerepel,

- a 12. szakasz 28. sora után üres sor került a szakaszba,

- a 12. szakasz 33. sorában "hallgatni" helyett "hallani" van,

- a 13. szakasz 25. sora után üres sor került a szakaszba.

Az előzőekben felsorolt hibák többnyire a másolás során előforduló pontatlanságok. Az ember nem gép, időnként figyelmetlen, megtévesztheti nehezen olvasható szöveg, melléüthet az írógépen, arrébb ugorhat a szeme, hibásnak vélt vagy valóban hibás helyet kreatívan javít, általában nem a szerzői intenciónak megfelelő alakra. Szokásos hibák ezek, nemigen van olyan másolási folyamat, amelyik mentes lenne tőlük, legfeljebb a korrektúra hiánya vagy felületessége vétek.

Van azonban a fenti hibák között egy többszörösen előforduló eset, ahol a másoló szinte előre megásott verembe, csapdába esik. Szinte előre megtippelhető egy alapszöveg birtokában, hogy hol lesz pontatlan, mert a hiba következik a szöveg fizikai létezésmódjából, pontosabban abból, hogy valamilyen adott módon mindig szegmentálva, sorokra, oldalakra bontva létezik.

A szöveg mindig többféleképpen szegmentálható. Belső tagolópontjai lehetnek poétikai okokból, metrikai okokból, de ha a szöveg írott, akkor törvényszerűen megjelenik a tipográfiai tagolás is. A különböző szempontból egységnek (verssor, fejezet, oldal) tekinthető részek határai fedhetik egymást, vagyis például a strófa határa egybeeshet a laphatárral. Világos, átlátható, homogén szerkezetnél az automatizmus átsegíti a szöveg másolóját és olvasóját a tagolási buktatón, bonyolultabb helyzetben azonban fennáll a téves tagolás veszélye.

Ha az előbbi példánál maradva strófahatár esik egybe laphatárral, akkor az olvasó nem tudja eldönteni, hogy a laphatár egyben strófahatár-e. Másoláskor az ábrán látható hiba nagy valószínűséggel bekövetkezik:

xxxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxxx

laphatár:------------- xxxxxxxxxxxx

xxxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxxx

xxxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxxx

Megfordítva is működik a csapda, ha a strófa kellően hosszú, és az olvasó hajlamos a tagolásra (tartalmi okokból vagy a vers többi részét mintának tekintve), akkor így járhat el:

xxxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxxx

xxxxxxxxxxxx laphatár:-----

xxxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxxx

xxxxxxxxxxxx xxxxxxxxxxxx

Mivel a szerzői kézirat eleve lapokra tördelt szöveg, már a legelső nyomtatott változatnál is csak a szerzői korrektúra mentheti meg a szöveget a torzulásoktól. Ha a nyomtatott, és ennélfogva ugyancsak oldalakra tördelt szöveget másolják és másképp tördelik oldalakra, akkor a különböző tükörméretek és oldalnagyságok szisztematikus csapdasorozatot állítanak fel.

Élő példán is bemutatható, nemcsak a hibalehetőség, hanem a hibák bekövetkezte is. Mészöly Miklós: Merre a csillag jár? című írásának négy megjelenését ismerem (Jelenkor, 1984. 609-636.; Merre a csillag jár, 1985. 193-254; Volt egyszer egy Közép-Európa, 1989. 543-584.; Bolond utazás, 1992. 240-284.). A második közlésben a következőképpen olvasható a műnek az a része, ahol autóbuszon zajló beszélgetésfoszlányok követik egymást:

"Hol?

"A szökőkútnál.

"Mikor?

"Tizenegy órakor

"Magdó úgyis átköltözött a térre, ha pedig az övé üresen maradt

"Nem biztos

"Szerintem igen

"Akkor pedig rendet kell teremteni. Vagy-vagy

"És ha külön sétál?

"Nézd csak meg ezeket az elúszó mozdulatokat!

"Alig nagyobbak egy arasznál! Gyönyörű...

"Mintha ikrek volnának!

"Csak ezeket a mészfoltokat kell majd ledörgölni

"Éppen csak nem beszélnek

"Mint két bronzöntvény az Idalionról

"Nem hiszem

"De hiszen te is tudod, hogy lehetetlen

"És hogyan néznél a szemébe?

"Az nem fontos. Én már túl vagyok az ilyesmin

"Nem bánom... De akkor én is a nyomodban leszek

"Csak azt nem szabad megengedni, hogy terhesnek érezze

"Ahogy jön, úgy kell venni!

"Alig várom, hogy átköltözhessek. Szép vasárnapot csinálunk holnap

"Add csak ide...

"Nem, nem...

"Mélyebb tónusú keret kell hozzá

"Szerintem Sindingre emlékeztet... Ruth a mezei munkások között, Temetés a Lofot szigeteken, Lappok üdvözlik a nap visszatérését. Persze, csak a hangulat, az árnyalat

"Rubens is boldog lenne, ez az ő ideálja

"Vagy Botticelli... a Vénusz születése!

"Lehet, de sokkal szebb a lába

"Látja, ez a tökéletes középtermet

"És nincs a tudatában! Ez a leggyönyörűbb

"Mert természetes!

"Az ártatlanságot nincs miért kihallgatni

"Mit is mondhatna, ha kérdezik

"Lehet, hogy tényleg néma?

"És csak azt mondom, hogy az ártatlanságnak nincs anamnézise

"Olvastam hasonló történetet én is, de ez más

"Milyen?

"Nem tudom. De ha itt nem lesz zuhanás...!

Vagyis 7 párbeszéd hangzik el, az egyes párbeszédek rendre 4, 5, 6, 8, 7, 7, 3 megszólalásból állnak. Ugyanez a részlet a harmadik közlésnél 8 párbeszédből áll 4, 5, 6, 8, 7, 3, 4, 3 megszólalással.

Áttekinthetőbb a szöveg torzulásának története, ha megpróbáljuk a laphatárokat is jelölni. A folyamatot így ábrázolhatjuk:

2. közlés 3. közlés

4 4

5 5

4 3

---- 6 -----

2 3

8 8

7 7

3 3

---- 7

4 4

3 3

(Hogy a második közlésben laphatárok által kettészelt párbeszédek együvé tartoznak, azt az első közlés segítségével állapítottuk meg, ott a teljes részlet egy oldalon helyezkedik el. Bonyolítja a helyzetet, hogy a negyedik közlés újabb eltéréseket tartalmaz, és ez már nem is magyarázható ilyen mechanikusan, de ez már egy, a Mészöly-novella textológiai problémáit tárgyaló külön dolgozatba tartozó kérdés.)

A példában a párbeszédek megszólalásai úgy viselkedtek, mintha verssorok lennének. Elképzelhető azonban az az eset is, amikor a folyamatos prózai szöveg bekezdései közül tűnik el egy tagoló üres sor. Ennek elkerülésére szokás határozott jelölést alkalmazni, például három csillagot. Ide kívánkozik az a kitérő még, hogy hasonló hibalehetőséget rejtenek a sorvégek is. Ha kötőjellel tagolt összetett szó esik a nyomdai sor végére, a másoló könnyen elválasztójelnek gondolhatja a kötőjelet, vagy megfordítva.

Térjünk vissza Domonkos István vizsgált verséhez! Az előbb elkészített rajz itt is segíthet belátni a hibák egy részének keletkezési okát, vagyis azt, hogy a tipográfia a ludas. (D) metrikai tagolását szisztematikusnak tekintjük, laphatárt csak rekonstruálható helyen jelzünk benne.

I. 35 28 34 ! 34 37 !

-- -- --

3 3 3 3

II. 20 20

-- !

3 3 23 23 23

III. 23 7 6 7 23

-- -- --

16 17 16

3 3 3 3 3

IV. 9 9 12 14 17

-- ! -- --

8 8 5 3

3 3 3 3 3

V. 21 21 21 21 6

-- --

3 3 3 3 18 !

VI. 23 14 --

-- -- 26 ! 26 26

8 --

1 ?

3 3

VII. 29 29 29 8 29

-- -- --

3 3 3 3 3

VIII. 23 23 23 9 15

-- --

14 8

3 3 3 3 3

IX. 29 9 29 16 29

-- --

20 13

3 3 3 3 3

X. 32 18 32 17 32

-- --

14 15

3 3 3 3 .3

XI. 30 24 30 15 9

-- -- -- --

6 15 21

3 3 3 3 3

XII. 32 32 27 ! 15 27

-- -- --

4 4 ! 4 !

3 3 3 3 3

XIII. 36 36 25 13 25

-- -- !

11 23 11

Az egy oldalra eső sorok számát figyelve, esetleg a tagoló szerepű üres sorokat is ideszámolva, megkísérelhetnénk rekonstruálni (D) oldalakra tördelését, vagy megpróbálhatnánk felállítani valamilyen matematikai összefüggést a tükörméretek és a versszakok sorainak száma és az eltűnő vagy megjelenő üres sorok között, de mindez hiú remény csupán. A vizsgált jelenséggel szorosan összefügg egy nyomdai, tördelési szabály. Ha egy bekezdés éppen egy oldal aljára esik, de az utolsó sora már nem fér el, azaz egyetlen, csonka sorral kellene új oldalt kezdeni, akkor ezt fattyúsornak hívjuk, és a tördelő arra törekszik, hogy eltüntesse. A megelőző sorok sorközeinek tágításával nyújtja a szöveget, és több sort visz át az új oldalra, vagy megfordítva, a sorközök csökkentésével próbálja meg a fattyúsort az előző oldalon tartani. Előfordulhat a tükörszimmetrikus eset is, amikor az oldal alján már csak egyetlen sor marad egy bekezdés indítására. Ilyenkor megint a fenti eljárásokkal segít magán a nyomdász. A magyar terminológia ezt is fattyúsornak nevezi, az angol megkülönbözteti a két esetet, és "özvegy" és "árva" sorokról beszél (widow, orphan). Igényesebb szedés nemcsak az egy-, hanem kétsoros fattyúsorokat is elkerüli. A korszerűbb számítógépes szövegszerkesztők automatikusan így tördelik lapokra a begépelt szöveget.

Számunkra ez azért fontos, mert ebből az következik, hogy a lap határán (alján) esetleg megfigyelhető kisebb hézag nem jelenthet automatikusan szerző által előírt tagolást, lehet, hogy csupán nyomdatechnikai okokból van ott. Ráadásul a kézirat készítésekor maga a szerző is követhet a fattyúsorok elkerülését eredményező szabályokat, én magam például inkább lerövidítem levelem utolsó mondatát, hogysem egyetlen félsorért új papírt pusztítsak. Vagyis a szöveg hordozója nem csupán a másolási folyamatot befolyásolja, már a szöveg születésekor meghatározó lehet. (Az ókori szónokok állítólag a viasztábla méretéhez igazították körmondataik hosszát.) Ebből pedig következik az is, hogy hiába ismerjük (Ú) és (Á) hibái alapján (D) néhány laphatár-pozícióját, a teljes oldaltördelést nem tudjuk rekonstruálni, mert a fattyúsorok eltüntetésének mechanizmusa túl nagy bizonytalanságot eredményez. Vagyis a hibák keletkezésének mechanizmusát érthetjük, de a megfigyelt rendszert nem tudjuk felhasználni, mert túlontúl összetett.

Táblázatunkban felkiáltójelekkel jelöltük a tördelésből születő tagolási hibákat, az olvasó (kiadó) ezután egyesével szemügyre veheti őket. Némileg összetetté teszi a feladatot, hogy egyéb, a részek sorainak számát is befolyásoló hibák is akadnak, a másolók szeme néha sorokat tüntet el, tipográfiától függetlenül. Érdemes mégis belelapozni Domonkos szövegének kiadásaiba, mert a tartalom, a vers torzó mondatai is belejátszanak a csapdajelenségbe, mintegy lehetővé teszik egy-egy adott helyen a szakaszok ragasztását, szakítását. Ilyen hely például a refrénszerű háromsoros szakaszzárlat. Viszonylag következetes módon sorakoznak, majd váratlanul néha tompábban ér véget a szakasz, a refrén csak emlékeztet a korábbi zárások rímelésére. Ilyenkor a másoló igen könnyen nézi el a határt, ha a tipográfia segít, szinte törvényszerűen.

Különösen veszélyes egy ilyen bonyolult helyzetben a másolási lánc folytatása. Ha nem látjuk világosan a költői intenciónak megfelelő szerkezetet, akkor szép lassan amorffá válik a szöveg; szigorú szerkezetű kompozíciója szétfolyik, minden szabályt nélkülöző szabadverset gyártunk. A szöveg amúgy is agrammatikus, roncsolt, lecsupaszított. Ha megfosztjuk utolsó támaszától, a pontosan artikulált tagolástól, artikulálatlan makogás marad belőle.

Kimondhatjuk tehát kiadói alapszabályként a textológiában már közhelynek számító megállapítást: Mindig a szöveg szerzői kézirathoz legközelebb álló másolatát kell alapszövegül választani, mert a másolási hibák száma mindig növekszik. Mindig. Ez a termodinamika második főtételéből ismert entrópiaszabály. A hibák száma növekszik olyankor is, ha szerzői szöveget másolunk, de ekkor legalább a startállapot a lehető legtisztább. Ha másolatot másolunk, ki kell választanunk a megítélésünk szerinti leghitelesebbet. Merítsünk a hitünk szerinti tiszta forrásból!

És ezzel el is érkeztünk a dolgozat harmadik kérdésköréhez, a szövegközlő hitéhez. Ugyanis vizsgált szövegünk esetében nem az a szokásos helyzet áll fenn, amikor a szerzői kötet szövegállapotát szerzői korrektúra garantálja. Épp ellenkezőleg!

Domonkos István Svédországból küldte haza a vers szövegét, ugyanúgy, mint az Áthúzott versek c. kötet anyagát. Viszonyát saját szövegeihez jól jellemzi, hogy kísérőlevelében kéri, ne közöljék a verseket, csak ha elkerülhetetlen. Az Áthúzott versek cikluscím arról beszél, hogy érvénytelenített szövegekről van szó. A versek megszülettek, a költő kiadta a kezéből őket, objektiválódtak. De mégis van jelentése a visszatartó gesztusnak. Az elhallgatás, a rimbaud-i póz együtt van itt jelen az elhallgatásra való képtelenséggel, hogy valami eltéphetetlen, hogy nem lehetséges csönd, hogy szólni kell.

A költői magatartás nehezen elemezhető, és csak a személyes ismeretség alapján értékelhető mozzanatait összekuszálja azonban a szövegek sorsa. Röviddel érkezésük után megjelennek és bombaként robbannak. Az Új Symposion melléklete közli a Kormányeltörésben szövegét is, és a vers nélkülözhetetlenné válik. Beivódik az itthonmaradottak versemlékezetébe, méltató elemzések és összehasonlítások születnek, hosszú lenne sorolni a címeket, a hatásokat (motívum, szituáció, versnyelv, stílus) nehéz is lenne követni. A szöveg szentesítése pedig megerősödik, mert a folyóirat után kötet következik. Szerzői kötet a szerző szándéka ellenére.

A Symposion könyvek 31. kötetéből kiderül, bár nem hangsúlyos, hogy a verseket Tolnai Ottó válogatta, vagyis a szerkesztés, összeállítás, szövegközlés, korrektúra nem szerzői. Az olvasó (másoló, kiadó) váratlan helyzetbe kerül, hihetőleg úgy, hogy tudomást sem vesz róla. Úgy olvassa (másolja, adja ki) a verseket, mintha Domonkos minden betűért, írásjelért, versért, a kötetkompozícióért, a tördelésért garanciát vállalna. A szöveg szentté és érinthetetlenné válik. Ha valami úgy van benne, ahogyan van, akkor nyilván szándékosan van benne úgy, és ez a szándék nem másé, mint a szövegek szerzőjéé.

Hasonló a helyzet, mint a Thaly Kálmán által közölt kuruc balladák esetében. Thaly tekintélye és az általa közreadott kötetek teljességlátszata hitelesítette a szövegeket. Hiába derült ki később, hogy nemcsak torzítások, datálási pontatlanságok, kontaminációk és csonkítások vannak a kiadásaiban, hanem egyenesen hamisított darabok, ál-kurucballadák, hiába mutatott rá a szakirodalom a gyűjtemények csalásaira, későbbi antológiák sokáig élő és ható darabjai őrizték és örökítették tovább (és talán még ma is őrzik és örökítik tovább) a Thaly szülte szövegeket. A romantikus történelemszemlélet és az olvasói naivitás nem tudta elkülöníteni a kuruc kori és Thaly kreálta alkotásokat, olvasói tudatlanságunk nem tudja elkülöníteni a szerzői gondosságot a szerkesztői gondatlanságtól.

Vagyis a Kormányeltörésben szövegének későbbi kiadói úgy hitték, úgy hihették, hogy a kötet szövege hiteles. Ezt kellene tulajdonképpen feltételezniük a folyóirat szövegéről is, de arra akad eset (például éppen az általunk is idézett Mészöly-novella esete!), hogy a szerző a kötet szövegén módosít, igazít, javít. Normális esetben az ultima manus elve diktálná a kötet használatát. De itt nincsenek normális körülmények.

Dolgozatunk elején felsoroltuk a kiadások saját hibáit, könnyű meggyőződni róla, hogy a kiadók döntése hibás volt. Helyesebb lett volna a folyóiratbeli közlést választani, s ekkor nem adhattuk volna címül írásunknak a Hamlet-idézetet. Még helyesebb lett volna két létező szöveg összehasonlításával arra tenni kísérletet, hogy a keletkezett és felismerhető hibákat a kiadók eltávolítsák. De ne legyünk maximalisták. A textológia fegyvertára sem mindenható, és a precíz szövegkiadói munka hihetetlenül időigényes. Csak egy kritikai kiadásnak feladata, hogy az összes szövegváltozatot figyelembe vegye.

Domonkos versénél az alkotói magatartás és a kiadói gyakorlat ellentétes mozgásáról beszéltünk. Az így kialakult helyzet szülte a szövegromlásnak különösen kedvező körülményeket. Ez intsen bennünket óvatosságra és fontolt haladásra. Domonkos szövege védtelen szöveg. Tekinthetjük úgy is: szándékosan védtelen. Akár sorsára hagyott gyermek, akár nem az, akkor is megérdemli a gondoskodást, a szöveggondozást, ha nem szövegkritikai a megközelítésünk. Egyszeri, megismételhetetlen, javíthatatlan, jóvátehetetlen.