Már

kapható

SZABAD ÁLLAT

című

számunk!

ISSN 1588-0621

ISSN 1215-7546

1. évfolyam 1. szám

Kék Erzsébet

KORUNK NEURÓZISA

(Dr. Karen Horney: Neurotična ličnost našega doba. Grafički Zavod, Titograd, 1964.)

1965. január 15.

Karen Horney elmélete a személyiséglélektannak ma mind jelentő­sebbé váló szociális irányzatához tartozik. Valamikor Adler volt, ma Sullivan és Fromm a legismertebb képviselője ennek az irányzatnak. Az utóbbi kettő munkatársa is volt Horney-nek az Egyesült Államok Pszichoanalitikai Intézetében, amely­nek 1941 után ő volt a főnöke, s a módosított freudi pszichoanalízis módszere alapján pszichoterápiával foglalkozott.

„Korunk neurózisa” című könyvét nemrégiben fordították le szerb nyelvre „Neurotična ličnost našeg doba” címen. Horney első könyve volt ez, az Egyesült Államokban még 1937-ben megjelent. Azóta szá­mos könyvet írt.

Ebben a könyvében fektette le neuróziselméletének alapját, külön kiemelve Freud és a saját állas­pontja közötti eltéréseket.

Előszavában ezt mondja: „Igye­keztem híven ábrázolni a közöttünk élő neurotikus embert... Nem fog­lalkozom hát a neurózisnak sem egy különleges, sem valamennyi típusával, hanem mindenekelőtt korunk neurotikus jellemének alkata ér­dekel.”

A neurózis kritériuma Horney véleménye szerint az, vajon az egyén életmódja, törekvései megfelelnek-e kora és társadalma normáinak, szab­ványainak. A normalitás koncep­ciója ugyanis változik korok, terü­letek és társadalmi rétegek szerint.

Könyvének tartalmát és szemlé­letének lényegét Horney a „Civili­záció és neurózis” című fejezetben foglalja össze, nagyjából ily módon: A modern civilizáció (természetesen a nyugatiról beszél) gazdasági alapja a versengés. Ez a harc diffúz, ellen­séges feszültséget hoz létre az egyé­nek között. A rivalitás nem bioló­giailag meghatározott általános em­beri tulajdonság, hanem a szociális viszonyok tükröződése az egyének­ben. Ennek az ellenséges feszültség­nek következménye: félelem. Féle­lem versenytársainktól, ellenfeleink­től, az emberektől, rettegés a ma­gunk ellenséges érzelmei miatt vár­ható bosszútól, a sikertelenségtől (mivel sikerre az egyéni versengés­ben a valószínűség szerint kisebbek a reális lehetőségek, mint a siker­telenségre).

A neurózis belső forrása Horney szerint egyrészt mindig a szorongás (anxietás), amelyet a tudat alatti ellenséges érzelmek idéznek elő, másrészt a szorongást ellensúlyozó reflexszerű védő mechanizmusok, amelyek igen intenzív belső ható­erőkként jelentkeznek. A védő mechanizmusok a normális ember motívumaival és törekvéseivel szem­ben az egyénnek nem elégedettsé­gét, boldogságát szolgálják, hanem csupán legszükségesebb biztonság­érzetét hivatottak helyreállítani. A védekezésnek pedig nagy ára van: a neurotikus személy pszichés erői­nek nagy részét ez foglalja le, ezért vitalitása csökken, elégedettségre, boldogságra képtelenné válik.

A neurotikus személy ellentétes törekvéseit és az ebből származó konfliktusokat Horney a nyugati ci­vilizációban fennálló ellentmondá­sokkal magyarázza.

A versengés és a sikerhajhászás ellentmond a humanitás és szeretet normáinak és szükségleteinek.

Ellentmondás észlelhető a társa­dalmi normákkal állandóan fokozott igények és a szükségletek kielégíté­sének lehetősége között.

Végül ellentmondásban van az egyéni szabadság elve és ennek a gyakorlatban történő állandó csor­bítása.

Horney szerint neurotikus az az egyén, akit korának ellentmondá­sai és a társadalom nyomása bizo­nyos körülmények folytán intenzí­vebben ér, s aki belső konfliktusait nem volt képes megoldani, vagy csak jellemének elferdülése árán te­hette azt. Az ilyen egyén civilizá­ciónk áldozata – fejezi be gondo­latmenetét Horney.

Elmélete meggyőző, mivel Freud biológiai szemléletével a szociális tényezőket állítja szembe, különö­sen pedig mai szemmel nézve, mert a mai korból fakadó neurózist idő­szerűen magyarázza. Ennek a freudi szemlélettel szembenálló elméletnek viszont hátrányát jelentik a szociá­lis tényezők és az aktuális konfliktusok túlértékelése a biológiaik – például a konstitúcionális – ellené­ben, amelyeket Horney teljesen mel­lőz. Ő is, mint eddig valamennyi je­les pszichoanalitikus, abba a hibába esik, hogy a személyiséget egyetlen szempont alapján igyekszik megma­gyarázni.

Hozzátehetjük még, hogy módsze­re, habár gyakorlati értéke vitat­hatatlan, mint minden pszichoana­litikus módszer, szükségszerűen spe­kulatív. Ugyanis a tudatalattinak (amelynek létezését ugyan a modern pszichológia fenntartás nélkül elis­meri) kivizsgálására egzakt, obejktív módszer ma még nincs.

Horney könyvét, amelyet egyéb­ként világos, szabatos és gördülé­keny stílus jellemez, már csak azért is érdemes elolvasni, mert a modern ember (még az is, aki szocializmus­ban él!) sokszor magára ismerhet benne.