Már
kapható
SZABAD ÁLLAT
című
számunk!
ISSN 1588-0621
ISSN 1215-7546
2025.
Könnyű lenne...
1999. november 1.
...azzal az állítással megelégedni, hogy Sziveri János karizmatikus lény volt; hiszen ezzel Sziveri életének jó néhány mozzanata látszólag magyarázatot nyerhetne; híveinek és irigyeinek nagy száma; a nőkre gyakorolt vonzereje; a Modigliani életéből ismerős természetesség, amelynek köszönhetően a legkopottabb ruhákat is valamiféle megtanulhatatlan, belülről jövő eleganciával tudta viselni. Ám azt mondani egy karizmatikus emberről, hogy karizmatikus - ez merő verbalizmus, körülbelül annyi, mint kijelenteni egy jó versről, hogy az egy jó vers.
De hol marad a tűz, a titok, a szenvedély és a metafizika megnevezése, tettenérése, arányaik meghatározása, jelenlétük körülírása egy lobogó emberi lélek változó fényében - pontosabban és végső fokon: naplementéjében; hiszen Sziveri életéből már csak a fények kialvásának rövid esztendeit adatott baráti tanúként ismernem.
Mikor először találkoztunk Zalán Tibornál, rögtön világossá vált számomra, hogy ennek az embernek a lénye valahogyan-valamiképpen szorosabban kapcsolódik az életemhez, mint jó néhány jó barátomé vagy rokonomé. Ma sem tudom meghatározni ezt a minőséget, ennek a kapcsolatnak a létrejöttét, vagy - abban a stílusban, ahogy néha beszélgettünk - e barátság hinterlandjának backgroundját. Nem költőbarátság volt; nem írtunk egymásnak verseket - amit írtam, azt már halála után. Nem voltunk ivócimborák, nem hajkurásztuk együtt a lányokat, s őt éppoly távolról érdekelték a partikuláris erdélyi irodalmi ügyek, mint engem a vajdaságiak. Nem mondom, hogy nem érdekeltek - csak távolról; semmiképp nem annyira, hogy az egy barátság alapjául szolgálhatott volna. Talán azt mondhatnám: egyfajta metafizikai cinkosság tudata kötött össze bennünket - bár itt a "tudata" szó alighanem túlzás. Sokan nem is nagyon értették, miről beszélgetünk - vagy miről hallgatunk -, hiszen harmincötön túl az ember nemigen köt barátságokat; és hát a közöttünk lévő - meg a terveink, meg az életvitelünk közti - különbségek igen nagyok voltak. Legalábbis nem indokolták, hogy valamilyen semleges-kedélyes jó viszonyon kívül bármilyen személyes kapcsolat létrejöjjön köztünk - hát még egy igaz és intenzív kommunikáció.
"Mintha mindig is ismertük volna egymást", szokás mondani erre. Úgy gondoltam különben, hogy Sziverinek minden barátsága ezen a rejtélyes kommunikációs képességén, lebilincselő érdeklődésén alapult. Ez bizonyára így is volt.
Hogy valamilyen sorsszerűségi plusz mégiscsak ott lappangott kettőnk megismerkedésében és barátságában, azt csak Sziveri halála után egy évvel, egy megdöbbentő körülmény folytán ismertem fel.
Volt nekem hajdan Kolozsváron egy jó barátom. Laczkó Ferinek hívták, a Király utca 41. szám alatt lakott. Már óvodába is együtt jártunk az Erzsébet út tetejére, később rengeteget sakkoztunk, közösen jártunk mulatni, gyakran ugyanabban a körben udvaroltunk és politizáltunk, mindkettőt szenvedélyesen és megalkuvások nélkül. Később másfele vitt bennünket az élet; ő építészmérnök lett, én költő; én száműzetésbe kerültem, aztán ő is elmenekült Erdélyből - csak ennyit tudtam róla; aztán 1991 márciusában, amikor Sziveri Jancsi síremlékét avattuk, egy évvel a temetése után, hirtelen megpillantottam Laczkó Feri arcát egy sírkereszten.
Egyszerre haltak meg, és egymástól másfél méterre fekszenek a farkasréti földben.
Mindketten - egy-egy elvált feleséget s egy-egy fiúgyermeket hagyva hátra otthon - elmenekültek szülőföldjükről. Mindketten Budapestre.
Mindkettővel gyomorrák végzett Budapesten, hosszú szenvedést követően, anélkül, hogy szülővárosukat viszontláthatták volna.
Mindketten barátaim voltak.
Egyikük sem ismerte a másikat, s még csak nem is hallottak egymásról.
Mindketten csak engem ismertek.
S ha minderről, amit elmeséltem, valaki azt kérdezné: kiderül-e mindebből bármi egyéb, mint az, hogy Sziveri János személyét olykor mágikus véletlenek kísérték, a válaszom az: nem. Semmi egyéb nem derül ki. Csak az. Hogy Sziveri lénye? élete? sorsa? általunk még föl nem ismert, s valószínűleg soha föl nem ismerhető erők és összefüggések jegyében alakult úgy, ahogy alakult - olykor szereplőivé, tanúivá, részesévé téve bennünket is ennek az életnek és ezeknek a rejtelmeknek.