Hány sziget

2017. július 20.

Valahogy mindig létrejön
a semmi közepén egy sziget,
előzmények nélkül, csak úgy,
és tündököl hosszan.
Hogyan kezdődött, találgatjuk,
a meddő sárban megjelent
egy keréknyom, a limes mellől
megjelent néhány tiszt, valamely
kóbor légió néhány veteránja,
és lettek parcellák, kertek, nyáj,
gondosan rakott kőépületek,
valami tanya, szálláshely, falu,
védett település, villagazdaság.
A barbárság tengerén valahogy
mindig felbukkan egy sziget,
fácános mozaikkal, istállókkal,
színezüst mosdótálakkal, kúttal,
és kertek húzódnak körben, kertek,
mellettük tágas magtár és műhely,
az udvarház falán egy napóra.
Oda vágyakozik minden barbár.

Valahol mindig létrejön a semmi
mocsarából egy sziget, valahol
mindig kozmosszá alakul a vak,
irdatlan káosz, mindig padlóvá
lényegül a dolomit, mészkő, tufa,
vésőkhöz szelídül a fekete bazalt.
És mindig akad egy gazda, egy
ízléssel megáldott úr, nyújtani
védelmet, célt, tartani rendet.
Hány ilyen sziget merült alá
a múltba, hány Nemesvámos,
Baláca, Szabadbattyán, Polgárdi,
Nagykút, Kiskút, Örvényes
tűnt el végleg a mélyben, hány
Seuso készíttetett nemesfém
kupákat, kancsókat, hány övcsat
alussza örök álmát a földben -
kiknek a sírján sétáltam akkor,
tíz évvel ezelőtt augusztusban,
Kővágóörs határában egy lánnyal,
az elmúlásról társalogva bölcsen?