Cigányok

2014. május 5.

Ömlik a körúton s az időn

zúdul a szégyentelen tömeg

A folyam irányvesztett

Ingem alatt bűzlő szív

ingemen kénsárga köpet: két medália

A régi kultúra roncsai

a járdából fa tövén nőtt gaz nevében

a foldozott kondérban

A mohó jós

megszerkesztve látja a jövőt

kárörvendésében

Fölragyog a tenyérbe csúsztatott forint

a pénzdarab fölvázolja

a maga illékony fényű univerzumát

A nyelv roncsai a mocskos árból

e korból felbuknak

majd a mélybe süllyednek

A felszínen örvények

széttartó hullámgyűrűk

vízió marad utánad cigányság

vagy hasonlat

aranylánc az emlék nőbokáján

És olyan rettegés – a tiéd volt – amelyről napfénynél

beszélni nem lehet

A Duna zajlása ily komor

a víz

jégtömbökkel sok szennyes torlaszával

s a kopár part egymás mellett eloson:

így látlak mosdatlan szájú hontalan tömeg

Hymnum dicamus Domino – énekből szállnak fel

köröznek fémes szárnyú vad madarak

az ég mágnese szüntelen átrendezi

a károgó horda mintázatát

Az évezred nem fogad el

akár ital maradékát a koldus

Az ételként odavetett keserű májban

hol élelem volt az

hol gyógyszer hol mítosz: most áldozat

sincs se lélek se olajbarna tűz se bűzsárga keselyű

E nép mint a teremtés kezdetén

a négy őselem

a világ porában e történelemben szétvegyül