EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2026. november 21. | Olivér napjaAKTUÁLIS SZÁM:1682346. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

Már

kapható

SZABAD ÁLLAT

című

számunk!

 

ISSN 1588-0621

ISSN 1215-7546

15. évfolyam 169–170. szám

Bálint Sándor

Fényketrec

Mészöly Miklós: Bunker – Az ablakmosó, Magvető, Budapest, 1979

1979. május 1.

Mészöly Miklós legújabb kötetével az író két drámáját veheti kéz­be az olvasó. A Bunker és Az ablakmosó a magyar irodalomban a hatvanas években általánosabbá vált, úgynevezett létirodalom figyelemre méltó mintadarabjaiként is felfogható (az első 1959-ben, a második pedig 1957-ben született). A valóságot tükröző tényirodalom mellett ekkor egy erőteljes parabolisztikus irodalom bontakozik ki, amely a messianisztikus valóságlátás helyett a kérdésessé váló emberlétre, az elvesztett és a megmaradt egyé­niség ellentétére figyel. A hatalom és az erkölcs problematikáját feszegetve a parabola gondolati rendszerében mintegy morális közegként jelenik meg a társadalmi valóság, az egyén és a kisebb csoport manipulálhatósága, belső tartalmainak széthullá­sa. Az egyéniség objektivitását mély társadalmi változások, meg­rázkódtatások relativizálták. A magyar irodalom legmélyebb vo­nulata volt ez, amikor 56 tanulságaként a közvetlen életszféra kor­rekciójának igénye szólaltatja meg Déryt, Illyést, Mándyt, Mészölyt, Örkényt, Sarkadit, Sántha Ferencet – hogy csak a prózaírókat említsük. Az 56 utáni években megnőtt az irodalom kulturális és társadalmi szerepe, a folyamatos cselekvés élesebb kiválasztó­dást eredményezett – hangsúlyosabb lett az írók történelmi-tár­sadalmi rálátásának funkciója.

A Bunker és Az ablakmosó is ennek az irodalomnak a terméke. A művekből a lét feletti megrendülés mélységes morális felelős­sége olvasható ki, amely az általánossá tágított élménybe helye­zett pszichológiai tér felől közelít a valósághoz. A művek befoga­dásának és értelmezésének útjai ennek ellenére – vagy talán ép­pen ezért – különbözőek lehetnek. A konkrét tartalommal össze­függésbe hozható személyes és társadalmi megrázkódtatások a párhuzamban kölcsönösen feltöltik egymást, vagyis esetenként más és más jelentést hordozhatnak. Az élmények kisugárzási köre azonban nem semmisítheti meg a művek alapjelentését. Noha a drámákban kirajzolódó hatalmi rendszerek esetenként és országonként is más-más tartalmakat bolygathatnak meg, a két történet alapjában véve a kiszolgáltatottság példája marad min­den körülmények között.

A szerkezetben, a labirintusban a szereplők megpróbálnak tájé­kozódni, magánemberi szabadságvágyuk megkísérli ellenőrzés alá vonni a zsákutcákat, a kitérőket. Az egyén elveszejtése akkor kezdődik, amikor ez a szerkezet öncélú mozgásba kezd, s ha­talmi eszközeivel a szubjektum és a közösség mozgását is igyek­szik ellenőrzése alá vonni, s valamennyi tudat személyiségvoná­sait megkísérli az atomizáltságban feloldani. A szerkezetben az egyik ember a proton, a másik a neutron, a harmadik pedig az elektron, s a különnemű egyedeket ellenőrizhetetlen összefüg­gések tartják egybe, mégpedig azon az alapon, hogy minél ke­vésbé különbözzenek egymástól, minél kevésbé üssenek el az egésztől. Ebben a túlszervezett rendben az egyformaság kiszol­gáltatottsága a megsemmisítő.

Mintha a Magasiskola fényketrece szabna határt a Bunker cella­börtönébe zárt embereknek is, akik fölött a háború és az eltorzult hatalom csapdái az élettelen – „madártalan”-térben nem a re­zervátum „védelméből” a szabadnak vélt pusztára tévedt mada­rak ellen, hanem embervadászatra készültek. A csapdában per­sze mindkét fél benne van, ők mozgatják, egymás és önmaguk ellen is. A madártalan tér eszerint itt is az élet ellen fordul, be­szippantja magába, s megemészti; az erőszak eszközével igyek­szik azonnal szervesíteni, a gépezet alkatrészévé süllyeszteni. Az eltorzult hatalom csupán megfelelő médiumokra les, melyekre kiterjesztheti ellenőrzését, melyekre rákényszerítheti a maga cél­jait, illetve öncélúságát.

A cella időtlensége, ablaktalansága viszonylagossá teszi az időt, a bennlevők tulajdonképpen azt sem tudják, milyen évszak van. A mozgást nem lehet lemérni, hisz a neoncsövek állandóan sugá­roznak, s a szolgálat egyhangúságában csak a fény vibrálása hoz némi eltolódást az árnyékokban. A Bunker rendjében „átte­kintés helyett engedelmesség – közvetlen részvétel helyett türe­lem – tékozlás helyett erőtartalékolás” jelenti a pótcselekvést – csak ezen az áron érhető el, hogy a szolgálat ne a rend és az egyén ellen forduljon. Az eltorzult hatalom ereje azonban megtörik a kis csoport három tagjának erkölcsi öntudatra ébredésén. Az ártatlan parasztok értelmetlen feláldozásának döbbenetében felébred a szereplők személyes bűntudata, s eltépik a köréjük szőtt háló szálait, kilépnek a szerkezetből.

A megfogalmazatlanságában áttekinthetetlen cél nélkül levés ürességét használja ki az ablakmosó is, aki megjelenésével meg­bontja azt az egyensúlyt, amely az autentikus választásban egyesült férfi és nő viszonyát fenntartotta. A totális egymásért lét sem biztosítja a túlszervezett renddel, az erőszakkal való szem­beszegülés eredményességét. Ez a szerkezet ugyanis az erő­szakban nem tartja be a játékszabályokat, annál kevésbé, mivel értelmét illetően teljes egészében célszerűtlen, vagyis abszurd. Ez­zel az eltorzult hatalommal pedig a szerelem autonómiája sem képes szembeszegülni. A magánélet látszólagos elzárkózása, a kívülállás is visszájára fordul. „Az akarat feladat nélkül semmi" -fogalmazza meg Mészöly a tulajdonképpeni cél nélküli tudat manipulálhatóságának mibenlétét. A közömbösségben, a közöny­ben, a félelemben az egyén valahogy innen marad az emberien emberi magatartáson.

Az eltorzult hatalom sem itt, sem a Bunkerben (sem az 56-ban írt Magasiskolában) nem konkretizálódik, éppen megnevezetlenségében, arcnélküliségében lesz általánossá, örökké megismételhetővé. Mert az ablakmosó ott leselkedik a kapualjakban, s csak alkalmas pillanatra vár, hogy előléphessen, s benyújthassa az ál­tala kiállított számlát.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.