csúnyák ügynöksége

1979. január 2.

Míg a múltban csak a szép, szabályos és mosolygó arcú modellek vihették valamire, egy londoni közvetítőiroda néhány éve a kimondottan csúnya, hibás arcú fotómodellek alkalmazásával alapozta meg jövőjét. Mindez egy apróhirdetéssel kezdődött. Robin Wight, a Csúnyák Ügynökségének jelenlegi igazgatója a következő hirdetést közölte az angol lapokban: „Ön kimondottan csúnya? Arcának mutogatásával ezentúl 7 fontot kereshet óránként.." Bár senki sem akart hinni a szemének, az akkor még megalakulófélben levő ügynökség londoni székhelyén megállás nélkül csöngött a telefon; a csúnya, de emiatt cseppet sem bánkódó és kisebbrendűségi érzéstől mentes érdeklődők egymás kezéből vették ki a kilincset. „Az első apróhirdetés szövegével egy kis baj volt – mondta Wight az újságíróknak –, mert elfelejtettük felhívni a figyelmet, hogy csak kifejezetten csúnyák érdekelnek bennünket. Ennél fogva és persze a pénzszerzés reményében számos olyan jelentkezőnk volt, akiket a legjobb jóakarattal sem lehetett csúnyának nevezni”. A kritériumok azonban gyorsan kikristályosodtak, s a Csúnyák Ügynöksége – a világon az első ilyen fajta szervezet – megkezdte működését.

Wight-ot és Millert, az iroda fő menedzsereit eleinte számtalan támadás és rosszindulatú megjegyzés érte, mert első pillanatra valóban úgy tűnt, hogy a vállalkozás csupán egyfajta polgárpukkasztás akar lenni. Amikor azonban kifejtették, hogy valójában a képes magazinok hirdetésein megjelenő sztereotip, zománcos babaarcokat kifogásolják, megváltozott a helyzet. Szakértők és laikusok mind többen kezdték felismerni, hogy baj van a hirdetések pszichológiájával, hiszen a levestésztát vagy mosóport népszerűsítő „nagymamák” valójában jólfésült és pazarul öltöző fiatalabb nőmodellek, a kávét, a margarint vagy a zacskós levest hirdető „nagypapák” pedig felettébb csinos, a középosztály ideáljainak megfelelő fiatalemberek. Wight és Miller rájött, hogy túl nagy a szakadék a hirdetések világa és a való világ között. Ezen az állapoton a Csúnyák Ügynöksége révén kívántak változtatni; az általuk alkalmazott fotómodellek ellenesztétikáját ilyképpen az annak idején oly sok port felvert gereblye- vagy piszkavas-szerű Twiggy-féle alapmodell határozta meg, legalábbis az volt a kiindulópont. Az utcáról felszedett defektes arcú embermintákkal az unalmasan és fárasztóan ható jóképű, gondtalan modellek sztereotípiáját megbontani, igyekezetük tehát lényegében egy elavult és visszatetsző, nem becsületes hirdetői ideológiai és pszichológia ellen irányult.

Az első apróhirdetésre mintegy ezer háztartásbeli jelentkezett, ezeknek azonban csak egytizede léphetett a kamerák elé. Kiderült, hogy sok ember nem is olyan csúnya, oly visszataszító, mint amilyennek látja magát. A Csúnyák Ügynöksége azonban komoly vállalkozás, nem pedig különlegességek boltja: „Nem szörnyetegeket kívánunk felfedezni, csupán olyan emberekre van szükségünk, kiknek rútsága ellentmond a bűbájos, személytelen modellekről kialakult felfogással" – nyilatkozta Robin Wight, hozzátéve, hogy az ő embereik éppen csúnyaságukkal hatnak oly emberien. Az ügynökség azt is szavatolja, hogy minden fotómodell egyedi „példány”. Kinézésük nem is oly visszatetsző, mint első pillanatra hinnénk, a különbség csupán az, hogy ezek az alakok különböznek az általános normák szerint kialakított szép modellektől, akik a divatbemutatókon még hitelesen festenek, a háztartási cikkek reklámozásában azonban annál kevésbé. A józan és racionális átlagember ugyanis mindig jobban ráharap arra a mosóporra, amit egy magafajta tapasztalt háztartásbeli modell népszerűsít, mintha ugyanazt az árucikket mondjuk az ex-világszépe ajánlaná a fogyasztók figyelmébe. Az „életből” kiragadott ember tehát mindig megfoghatóbb, meggyőzőbb az ilyen esetekben.

A Csúnyák Ügynöksége által foglalkoztatott modellek nagy részének becsületes polgári foglalkozása van, mert az ügynökség csak a legjobb jellemeket tudja állandóan alkalmazni. Ők telefonon a nap bármely szakában megkaphatok. Köztük az ír Peter Gallagher az egyetlen, aki vidám arcot tud vágni. Felesége szerint kiköpött Harkály Peti. „Az apróhirdetést látván, azt hittem, tréfa az egész. Később meggyőződtem róla, hogy mindez igaz, tréfáról szó sincs. Másnap bejelentettem a feleségemnek, hogy fotómodell leszek. Elkezdett üvöltve hahotázni. Anyósom nem különben." Gallagher rögeszméje, hogy ő a világ legrondább embere, akihez képest Dracula kismiska. Philippa Brudenell és Michael de Costa álma az volt, hogy híres színészek legyenek. Tehetségüket most rövid reklámfilmekben kamatoztatják, mint a 33 éves Lindy Caulder öklöző, akinek izomképességei már nem a kötelek között, hanem a kamerák előtt szorulnak bizonyításra. Tönkrement festők és festőmodellek, volt varrónők és énekesek, egy volt profi fotómodell, jóformán minden foglalkozás képviselője megtalálható az ügynökség listáján.