EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2026. november 21. | Olivér napjaAKTUÁLIS SZÁM:1682346. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

Már

kapható

SZABAD ÁLLAT

című

számunk!

 

ISSN 1588-0621

ISSN 1215-7546

15. évfolyam 169–170. szám

Danyi Magdolna

Commedia dell' istoria

Jegyzet a Végeladás ősbemutatójáról

„Esztelen iszonyokon ment át Európa (esztelen volt az én életem is): jöjjön most már az Ész!"
(Babits Mihály)

1979. május 1.

A játék-szituáció: a halálát beváró Csömöre az élete során meg­szerzett, felhalmozódott tárgyait sorra eladogatja, elajándékozza. Történik „mindez” egy világtérkép kulisszája, pontosabban, en­nek „játékban levő” részlete, Ázsia térképe előtt – valahol Kelet- és Közép-Európában, de itt Kanizsán is, Tisza menti kisvárosunk­ban, napjainkban. A lecsupaszított játék-szituáció meghatározó értelmezői: Csömöre agóniája, az életre kelt tárgyak és a „térképtáncoltatás” során megidézett történelem, Ázsia szelleme. Egymással hierarchizált viszonylatrendszerben – mígnem egy­más inkarnációivá nem válnak egy fokozatosan körülhatárolódó, kitisztuló mozgástérben: a drámai játék lét- és történelemszemléletében.

A Végeladás – Nincs maradás stilizáltságában, „önkényes” sze­lekcióiban is „természethű” dramatizációja lehetne egy közülünk való öregember élettörténetének, mi drámai intenzitását nem annyira feltárt, megismert önmagából, mint inkább végkifejletéből merít íné: az élet peremére szorultságból, az öregség nem vá­lasztott, de kiporciózott magáramaradottságából, és a halál, e legteljesebb kiszolgáltatottság valós közelségéből. A szövegnek ez az olvasata beépül a játékba, a Borbély „olvassa” így Csö­möre végnapjait és halálát: a túlélő – maradó jelenlét, az öntu­datlan élet – legfeljebb együttérzésre, meghatódásra képes – háborítatlanságával. A Borbély „olvasata” a játék-szituáció köze­gét jelentheti, miként állandó jelenléte azt az életteret, honnan a halálával és életével szembeforduló, halálában kiegyenesedő Csömöre újra és újra elrugaszkodhat – a kegyetlen színház sze­mélytelen játékterébe.

Csömöre öregsége és agóniája egyszerre védtelenség és sért­hetetlenség; a legteljesebb személyi kiszolgáltatottságban a sze­mélytelen fölény. Lemeztelenülő életében mártír hőse és ren­dezője a játéknak, amit – kevés szabadossággal – „commedia dell’ historiae”-nek is nevezhetnénk. „Nyolcvan év után hajnalonta már nem ébred az ember, hanem felriad, majdnem azt mondtam: feltámad a halálból... és nem tudja, felhúzza-e a pöndöit, vagy nyugodtan mászkálhat csupaszon is..." – indítja be Csömöre a játékot, kíméletlen szabatossággal fogalmazva meg itt-létének, belül-létének feltételességét (testét még burkol­hatja a szenvedés pöndöle, ő maga azonban már sebezhetetlenül mezítelen...), és előrevetítve azt is, amit e sokszorosan determinált élettörténetben az önmegvalósítás egyedüli esélye­ként tudatosít a drámai játék: a magamegőrző tartás és kitartás erkölcsét, mint a létezéshez való emberi viszonyulás minőségét. Csömöre léttudatának egyetlen biztos pontja, ha úgy tetszik, a drámai játék történelmi nézőpontja ez. Csömörének, aki megélte – hánykódva, vettetve – a megélhetőt, és megszenvedte az em­berileg megszenvedhetőt, a döntés esélyei közül jobbára csak ez jutott, de ezt választani tudta és merte, s így, ha személyes élet­sorának alakulását nem is befolyásolhatta, ha magát semmitől meg nem is óvhatta, de átláthatta, megérthette azt, ami megtör­tént vele, s így vállalkozhatott a számadásra is: egzisztenciális panasztevés helyett a lét öntörvényű korrekciójára. „Kiegyene­sedhetett” halálában, megfélemlíthetetlenné válhatott. Az egyén­nek ahhoz a szabadsághelyzetéhez juthatott el, ami nélkül való­ságos egyéni jelenlét és testvériesült közösségű élet nem képzel­hető el, csupán mindenkinek a maga számlájára történő „megmerítettsége a szenvedésben.” Tolnai Ottó drámájának a hang­súlyos kérdései ezek: az emberi részvétel súlya és lehetősége abban, amit durva általánosítással életnek, társadalomnak, törté­nelemnek szoktunk mondani. A vallási, politikai rítusokká mere­vedő, s így az élet ellen forduló rajongások illúziótlan lemeztele­nülése csak azoknak a szemében jelenthet végső reménytelen­séget, akik sohasem is hittek az átgondolt egyéni döntések jelen­tőségében. Csömöre a senki földjén – hisz félévszázadon át halálos betegen – élve jut el a magaválasztás lehetőségéig, s hogy csak ilyenformán juthatott el, az létezése milyenségének a leleplező bírálata, de hogy eljuthatott és kitarthatott, abban a re­mény apoteozisa! Kiárusított tárgyainak, életének „haláltáncát” irányítva, Ázsia térképiének a gyűrődéseit „kivasalva” – a sze­mélyes élete fölött gyászmisét mondó öregség befelé forduló sirámai helyett (helyén) kezdettől fogva ennek az illúziótlan, de egy valóságosabb emberi részvételre apelláló történelem-korrek­ciónak a tárgyias mondatai formálódnak. A személyes hitelű megszenvedettség szuggesztivitásának és a szimbolikusan általános érvényűnek ezt az egységét drámairodalmunk előszörre lelte meg Tolnai Ottó drámaszövegében, az öreg Csömörének Domonkos István Kormányeltörésben című verse hangleütésére emlékez­tető felszabadultsággal és átgondoltsággal formálódó nagymo­nológjában.

Virág Mihály rendezése a drámaszöveg egy lehetséges és meg­győző színpadi értelmezését nyújtotta, amikor vállalta és rende­zői koncepciójának alapelvévé emelte a játék játékszerűségét, életszerűség helyett az effektusok rituáléját bontakoztatva ki. Egy­másra épülő, egymásból kifejlő állóképeket formált, mit atmosz­férikusan tart egybe a vallási misztika – gyászmise – kikezdett, megszentségtelenített aurája. A rendezés megőrizte Csömöre alakjában a benne rejlő kettősségeket: a kiszolgáltatott szenve­dőt, aki itt, a játék során függetlenedik irányitóvá, – sajnos a színészi játék nem mindig tudta e kétféle jelenlétet egyensúlyban tartani. Virág nem a részvétünkre számított, sokkolni akart bennünket. A színpadi játék nem hagyott kétséget afelől, hogy egy lezárt emberi élet eljátszásáról van szó, és az eljátszás rítusára összpontosítva mozgalmas, cselekménydús színpadi játékot teremthetett. Olyan színpadi játékot, amely szó szerint – belülről – tudta értelmezni Csömöre látomásait, rendezéseit. Az egymáshoz rítus-jellegükben kötődő, de egymással szemben is önállósuló állókép-montázson belüli expresszív túljátszások – például a térképre fagyott test látványa!; Lilike (Ladik Katalin) megerőszakolásának pantomimje a gyúródeszka táncjelenetében! – nélkül a commedia dell’ historiae nem jöhetett volna létre, s a tárgyak átváltozása sem valósulhatott volna meg. Ennek a rendezői elgondolásnak a részletekbe menően árnyalt kidolgozását és letisztulását a bemutató előadás nem tudta maradéktalanul vállalni. A jól elgondolt állóképek többször – a tömeg-jelenetek egyikében – másikában és szinte kötelezően a Borbély játékában, kinek jelenléte egészében megoldatlan maradt – zavaróan esetleges illusztrációként hatottak, az önállósult rítus feszessége és átszellemültsége nélkül valóan, mikor is a tárgyak megmaradtak tárgyaknak, a múlt néma és élettelen dolgainak (például a hurkatöltő a Borbély kezében). A kivételes színházi élmény példázataként magaslik fel azonban emlékezetünkben a Csömörét alakító Fejes György kezében harmonikává átváltozó könyökcső az orosz teleket jelen idejű vacogássá állandósító színészi játékban. De említhetnénk Csömörének a Kommunista Kiáltványt kántáló biciklizés jelenetét is; a bicska jelenését a megelevenülő térképen Trockij (Bicskei István) nagyjelenetében; a „gyúródeszka táncának” csoportjelenetét vagy az ágy kiárusításának jelenetsorát, mikor a szalmazsákból kiszedett szalma a kiürült színpadon valóban nem „szemétté” lesz, ahogyan Csömöre rendezése kérte is, és nem lesz a paraszti lét egzotikus szimbólumává sem, ami egy realisztikusabb színjátszásban menthetetlenül bekövetkezett volna –, az átváltozás csodája neki is megadatik. Csömöre életét „utolsó szalmaszálként'’ összetartó biztonsággá lehet: a szenvedések felidézőjévé és a halál bevárásának egyedül emberhez méltó helyévé. Anyagiságában, zizegésében a világtérkép nyomasztó fölényével szembeszegülő törékeny emberi tartalommá.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.