EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2026. november 21. | Olivér napjaAKTUÁLIS SZÁM:1682346. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

Már

kapható

SZABAD ÁLLAT

című

számunk!

 

ISSN 1588-0621

ISSN 1215-7546

15. évfolyam 169–170. szám

Thomka Beáta

Az esszé stratégiája

1979. május 1.

Az esszé az elmélyülés műfaja, olvastuk a két háború közötti magyar esszéíró nemzedék egyik jelentős képviselőjénél. Jovica Aćin esszéit és kritikai tanulmányait olvasva bizonyítottnak érez­zük a fenti észrevételt. A fiatal belgrádi kritikus magáévá teszi az esszéírás klasszikus mintáit, de tudását és figyelmét egy hajlé­kony-rugalmas, dinamikus-lüktető elmélkedő gyakorlat s a belőle kinövő flexibilis közlésforma kialakítására összpontosítja. Teljes felelősséggel vállalja az esszéíró alapfeladatait. Problémaérzé­kenysége hibátlan: rátapint azokra a vitális alkotói impulzusokra, amelyek az európai szellemi hagyomány testén megtalálhatók. Olyan példaképeket választ magának, amelyek – hazai és euró­pai vonatkozásban is – a legtöbbre kötelezik. Orientációja sok­oldalú: elmélet és gyakorlat, irodalom és nyelvfilozófia, nyelvé­szet és retorika legidőszerűbb kérdései foglalkoztatják. A humán diszciplínák egész sorát alapul vevő mai elméleti gondolkodás leginkább erjedésben, forrásban levő vonulata köti le figyelmét. Azok a hangsúlyeltolódások és súlypontáttevődések érdeklik, amelyek a közelmúlt irodalmi és szellemi folyamataiban megje­lentek, s amelyek hagyományos értékek és koncepciók átérté­kelésére késztették a hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején felnövő és beérő nemzedéket.

Nehéz feladatra vállalkozik az, aki nemcsak bátran meríti meg hálóját az európai „metafizikai” hagyomány vizében, hanem ma­ga is bemerészkedik e hagyomány mélyvizeire. Az eligazodást segítheti az előképek, példaképek iránytűje, de irányadó szere­pük abban a pillanatban felfüggesztődik, amint az esszéíró a példaképek irányában is kritikai attitűdöt alakít ki. Márpedig Aćin a metafizikai hagyomány bírálatát igyekszik következetesen vé­giggondolni. „...a féreg nem kívülről támadja meg a diót, ha­nem belülről támadja meg. Ahhoz, hogy megdönthessünk egy rendszert, meg kell ismernünk, le kell ásnunk a gyökerekig, ele­meznünk kell azokat a nedveket, amelyekkel táplálkozik s ame­lyekkel fenntartja magát. Feltétlenül belül kell lennünk, „pokol­gépekké" kell válnunk, hogy szétszedhessük, és sürgessük a robbanást, amely megsemmisíti a kötelékeket és felszabadít bennünket (Az esszé eljárásai)

Aćin Jacques Derrida nyomában halad, Derrida logocentrizmus-kritikájának eredményeit próbálja kamatoztatni. Az itt felmerülő kérdések sorát azonban Derridának sem sikerült megnyugtató módon megoldania. Aćin Marxot, Lenint, Gramscit hívja segítsé­gül és kísérletet tesz egy új fogalom körülhatárolására, amely támaszt biztosíthat és lehetőséget teremthet a polgári-metafizikai hagyomány átértékelésére. Marx és Lenin olvasói gyakorlatából kiindulva Acin bevezeti és körülírja a materialista olvasás kate­góriáját. A materialista olvasás két sarkallatos „stratégiai pontja”: 1. az irodalomkritika régi metafizikai feltételezéseinek radikális megkérdőjelezése, s ezáltal 2. a kritikai beszéd krízisének előállí­tása, teleológiai orientációjának felszámolása, valamint az olva­sás és a szöveg eseményeinek gyökeres átértelmezése.

Az interpretációs, szövegelemző gyakorlat nagymértékű kiter­jesztése, iskoláinak és módszereinek robbanásszerű elterjedése idején Aćin visszájára fordítja a problémát: az interpretáció meg­köt, kötöttségeket állít elő és kötöttségekhez tartja magát. Sza­bályszerűségeket fed fel és szabályszerűségeket kér számon a művektől. Egyik kezével rejtett összefüggéseket derít fel, másik kezével egyetemes törvénnyé teszi azokat. Feltételezéseiből elvárásokat, kánonokat hoz létre. A kritikai gyakorlatban ugyancsak éles törés észlelhető az „egyetemi kritika" látszólagos tárgyilagossága, kizárólagossága, pozitivizmusa és a modem, a szubjektivizmus kockázatát is vállaló, kérdőjeleket feltevő kritikai művelet, bírálói gyakorlat között. A költő-kritikus boncolja, feloldja a módszert, míg a professzor a módszer embere, mondja Marió.

Az interpretációval Aćin az újonnan körülírt olvasás gyakorlatát helyezi szembe, a klasszikus, pozitivista alapokon nyugvó kritiká­val pedig a műveken réseket ütő, a szövegek termékeny műve­leteit felszínre hozó, szokatlan és szabálytalan mozgásaikat ele­venen és bátran regisztráló kritikát. Mindkét döntés egy új poé­tika megalapozását teszi szükségessé. Aćin a kritikát eleven, alkotó, imaginációval telített, fogalmi, képi mozzanatokkal dúsított közlésformának tekinti: a kritika „gondolkodás a gondolkodásról, tudat a tudatról, irodalom az irodalomról, beszéd a beszédről". A kritikának az ismeretet és élményt nemcsak racionalizálnia kell, hanem megérzékítenie is. A megérzékítéshez a fogalmak nem elegendőek: a folyamatba be kell vonni a metaforikus kifejezés­forma eszközeit is. A metaforák eddig sem voltak idegenek a filo­zófiától és az esszényelvtől. A kritika közegében azonban meg­lepetésszerűen hatnak a szóképek, a derridai „szexualizált szö­veg” hatása alatt formálódó „erotizált fogalmi nyelv", melyet Aćin írásai létrehoznak. A szöveg gyönyöréről, az olvasás érzékiségéről Barthes-tól hallottunk először. Aćinnál ez az élvezet az elmélkedés gyönyöreként, egy új esszényelv megteremtésének ízlelgetéseként manifesztálódik. Írásait a mesélőkedvhez hasonló „elmélkedési kedv” fűti. Esszéinek felrázó hatása, de helyen­kénti nehézkessé, túlbonyolítottá válása is ezzel magyarázható.

Ha ennek a szokatlan kritikusi ars poeticának egyfelől a ha­gyományos kritikaírás elleni reakció az alapja, indítékait és kivál­tó okait másfelől kétségtelenül azokban az aktuális folyamatok­ban kell keresnünk, amelyek magának az irodalomnak az arcula­tát megváltoztatták vagy e megváltoztatás irányába hatnak. A modem irodalom az arisztotelészi linearitást hierarchikusan el­rendezett belső hálózattal, összetett tematikai-nyelvi-szerkezeti bázissal cserélte fel, s ezáltal új kiterjedéseket fedezett fel és tett magáévá. A konvencionális kritika lemaradt e törekvések mögött. Aćinnak meggyőződése, hogy a kritikának – az irodalomhoz ha­sonlóan – ki kell lépnie a linearitásból (a szó literális és átvitt értelmében is), s abból a passzivitásból, amelyet ez a linearitás rákényszerített. A kritika nem elégedhet meg passzív tolmácsoló, reprodukáló szerepével, mint ahogy az olvasó sem elégedhet meg a szövegből, műből kirekesztett, passzív csupán a befoga­dásra redukált szerepével. Annál kevésbé, mert a jelenkor irodal­ma bevonta köreibe az olvasót és a kritikust, számít közreműkö­désére, számít az aktív befogadás, a termékeny, dialogikus ol­vasás és a kreatív továbbgondolás aktusára.

Aćin esszéista-kritikusi gyakorlatának egyik alapvető felismerése azoknak a dinamikus pontoknak a megtalálása (kijelölése, jel­zése), amelyek a gondolkodás és a művészet keresztutain fellel­hetők. Nézetek és álláspontok, teóriák, rendszerek és művek ütközési felületeinek, kereszteződéseinek áthatásainak dina­mikus pontjait megtalálni, s e pontokat regisztrálni: a befogott területek, a belátható szellemi szférák nyitottságát hozza magá­val. Nemcsak nyitottságot biztosít ez a hozzáállás, hanem biztosítja az érzékeny és vitás, el nem döntött és kérdéses problé­mákra való rákérdezés lehetőségét is.

Az ilyenfajta kritikusi attitűd kialakításában Aćinra mindenekelőtt a mai szerb esszé klasszikusa, Sreten Marić példája hatott ösz­tönzőleg. Aćin több írása közvetlen formában foglalkozik Marić esszéírasának, nézeteinek, módszerének, stílusának elemzésé­vel. Ezen túlmenően Aćin éppen Marić nyomán jut el az esszé műfajelméleti vonatkozásainak felvetéséig, Az esszé kritikai poé­tikájának vázolásáig is. Aćin kapcsolódását az esszé legkreatí­vabb klasszikus vonulatához éppen Marićon keresztül érezzük megfoghatónak, mint ahogy a műfaj kereteinek kitágítására tett törekvések mögött is Marić reveláló befolyását véljük felfedezni. E hatást Aćin termékenyítő és serkentő impulzusként építi be működésébe, kiindulópontnak tekinti a saját módszer, a saját nyelv kialakításához vezető úton. A hermeneutika kihívása (1975) c. első kötet s a nemrég megjelent vaskos esszégyűjtemény, A pók politikája (Prosveta, Belgrád, 1978) ennek a folyamatnak jelentős állomásai. Az első kötet jelzésekben körvonalazott ten­denciáit A pók politikája merészen radikalizálta és elmélyítette. A Hegelt olvasó és margójegyzeteket készítő Leninről írja Aćin, hogy Lenin tapadóssá teszi olvasását a szöveg minden árnyala­tára. Aćin is így valahogy válik érzékennyé, fogékonnyá, tapa­dóssá a szövegről, grammatikáról, a nyelv eredetéről, a metafora mibenlétéről, a fantasztikumról és erotikáról elmélkedő modem gondolkodás eseményei iránt. Tájékozottsága és tájékozódása, intenciói és eredményei a mai fiatal jugoszláv esszéirás élvonaIában jelölik ki Jovica Aćin helyét.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.