Már

kapható

SZABAD ÁLLAT

című

számunk!

ISSN 1588-0621

ISSN 1215-7546

DOMONKOS

Danyi Magdolna

AZ AGRAMMATIKUS NYELVI MODELL

1994. április 1.

I.

Domonkos István Kormányeltörésben című verse aktualizálja mindazokat a problémákat, melyekkel megkerülhetetlenül szembe találjuk magunkat, amikor a modern költészethez vezető felfedező utakat keressük. Minden kérdést csak a megvalósult költői nyelv aktualizálhat. A költő nyelvet teremt. A beszélt nyelv szótári készletét használja fel nyelvi anyagként, s verse a megformált nyelv szuggesztivitása által hat.

Butor a költői nyelvet (irodalmi nyelv) a "köznyelv üdvözülésének"¹ tartja. A költői nyelv, az individuális költői beszéd a szelekció és kombináció eszközeivel megformált felépítmény. Domonkos versében a nyelvi formalizálás első szintjét a nyelv rombolása jelenti, a nyelvi rendszer leépítése a nyelv szótári szintjére. Ez a paradoxon a vers meghatározója.

Nyelv -------------------------------------------------------Nyelvi szótári elemek

A nyelv ebben az állapotában nem alkalmas a kommunikáció megteremtésére, hiszen a köznyelvi érintkezés szempontjából elkerülhetetlen a nyelvi rendszer kiépítése, a grammatikai szabályszerűségek, nyelvi konvenciók érvényesítése. A Kormányeltörésben versnyelve mindvégig megmaradt a nyelv szótári állományának a szintjén, a nyelv grammatikai szervezetlenségének állapotában. Miután a nyelvi elemek között eredetien új viszonyok létesülnek, az agrammatikus nyelv is egyfajta nyelvi felépítménnyé lesz. Az így keletkezett viszonyok annyiban eredetiek, amennyiben kizárólag a maximálisan nyitottá vált szavak egymás közötti strukturális helyzetéből jönnek létre.

Nyelvi szótári elemek --------------------Formalizált nyelvi szótári elemek

A versnyelv magával a nyelvvel szemben nyelvi negatívumot jelent. A szavak a nyelvi rendszerből kiszakítottak, és nem is helyezhetők vissza. A nyelvi rendszer, a hiányzó nyelvtani viszonyok rekonstruálása csak a vers megsemmisítésének árán lehetséges. A versnyelv negatívumai által, negatívumaiban létezik, ahol az individuális költői beszédet meghatározó jegyeket maga a nyelvi negatívumokra épülő, agrammatikus nyelvi modell tartalmazza.

Formalizált nyelvi szótári elemek--------Formalizált nyelvi negatívumok

A szavak visszakerültek a nullpontra² (szótári alak), kapcsolódási terük megnövekedett, nyitottá váltak. A szavak többé nem egy eleve létező szerves viszony összetevői. A szavak önállósulása teszi lehetővé, hogy - miután kiváltak környezetükből, és ezáltal egymástól is elszigetelődve külön kis megannyi meghódított földdarabot jelentenek - minden kötöttségtől megszabadulva újraformálhatók legyenek. A megszokott összefüggések megszüntetésével a szavak montázsrendszerében olyan új összefüggéseket fedezünk fel, amelyek már csak a költői nyelven belül érvényesek.

II.

A Rátka-versek után Domonkos verseiben a képalkotás szerepét a montázskifejezés veszi át. Egy költői kép erejét (feszültségértékét) a síkváltásban³ fedezzük fel, s annál összetettebb a kép által kiváltott hatás, minél több tudatsík ütközik egymással. Ott, ahol a költői képek száműzöttek, ezt a feszültséget a montázsszerkezetekben kialakult eredeti kapcsolódásokban kell keresnünk.

Az élet az a német város vers⁴ költői nyelvét a mondatok montázsa alakítja ki. Mindennapi, egészen köznyelvi mondatokat állít egymás mellé, egy élmény megfelelő részleteit választja ki, hogy a montázs szerkezetében ezek átminősüljenek. A kontextusban a mondatok elvesztik banalitásukat, a szerkezet átvilágítja őket, a mondatok már csak egymás közti viszonyaikban léteznek; mindörökre elvesztik kapcsolataikat azzal a nyelvi szituációval, ahonnan kiválasztódtak, s így a vers szuggesztivitásának egyedüli hordozóivá válnak.

"és én már akkor elhatároztam

hogy megbosszulom magam

ha majd a gyerek megszületik

és a sátrak előtt azt mondtam

vegyünk sátrat

másnap délelőtt azon a téren

ahol egy bajor az aszfaltra

hugyozott és aztán belefeküdt

kalapját szemébe húzva

miért ne vennénk egy sátrat"

Későbbi verseiben, az Áthúzott versekben ez a nyelvépítkezési mód lényegében megmarad, de a montázsszerkezet nyelvi elemei, ha őriznek is még valamit abból a közvetlen emberi beszédből, amivel az előbb idézett versben találkozunk, már csak vázai egy beszédnyelvnek, s nem egyszerűen kiszakítottak abból. Itt a szavaknak a szerkezetben kapott értelmezési lehetőségei és a beszédkörnyezetben megszokott értelmezési körei eltávolodtak egymástól.

Figyeljük meg ezt a jelenséget az Áthúzott versek ciklus egyik háromsorosán:

"elmentem

soha többé nem térek vissza

elmentem hajat vágatni"

A vers három egyszerű mondata egy-egy közlésegységnek felel meg. Az első közlésegység egy önmagában álló múlt idejű igealak. Az "elmentem" egyszerű tényközlés kiszakadva saját környezetéből, új kapcsolódási területet teremt, a szó körüli feszültséget a közlés hiányossága s kifejtetlensége eredményezi. Az első két közlésegység kapcsolatát egy nyelvi ellentétre vezethetjük vissza, a nyelvtani múlt és jövő idő ellentétére, ami két egymással szinonim igére vonatkozik. Elmenni, visszatérni - azonos mozgások nevei, melyek idejüket és irányukat tekintve ellentétesek. Ezt a nyelvtani ellentétet egy megegyezésen alapuló nyelvi jelenség szövi át. A második közlésegység mondatának időhatározója ("soha többé") és az első közlésegység igealakjának múlt ideje az értelmezetlenül hagyott igéket egyenlő mértékben determinálja.

Ez értelmi rokonság tudatosítása után mindkét közlésegység hiányérzetünk növekedését eredményezi. A kifejtetlenül hagyott közlések és magányos sorok a tragikum jelenlétére utalnak. A tragikus érzetet kiváltó ellentétpár ("elmentem" - "nem térek vissza"; mindörökre - "soha többé") teljesen nyitott; az ellentétpár második tagja nem határozza meg az ellentétpár első tagját, de kettőjük kölcsönös viszonya kizárja az ellentét alapját képező nyelvi tényeknek ("elmentem") abba a szövegkörnyezetbe való elhelyezését, ami a harmadik közlésegységben bekövetkezik. Az első két sor után az "elmentem hajat vágatni" nyelvi szerkezet igei kapcsolódását kizártnak kell tartanunk. A feloldódás nem következik be, a tragikus groteszkké változik. Ezzel párhuzamosan az első két közlésegység hatására a "hajat vágatni" szóegyüttes elveszti megszokott jelentését, kimondottan nyelvi ténnyé lesz, mely az eddig megteremtett feszültség kivetítésére, kirobbantására vállalkozik. A vers feszültsége az "elmentem, nem térek vissza, elmentem hajat vágatni" igei szerkezetek kölcsönös viszonyából következik. Ez a versépítkezés egészen közel áll a Kormányeltörésben költői nyelvi tapasztalataihoz, ahol a költői nyelvet a kifejtetlenül maradt szavak, valamikori mondattöredékek szerkezeti kapcsolódása alakítja ki.

A szómontázs struktúrát a példaként kiemelt szerkezetekben vizsgálom. Mindhárom szerkezet a versnyelv ismétlődő alapstruktúráját jelenti.

1. "én lenni

én nem tudni magyar

élni külföld élet"

2. "pénz nyelv zászló

himnusz bélyeg

elnökök vezérek"

3. "ő mama kút ugrani este

ő mama ég hamu gangesz

ő mama nyolc gyerek"

A kiemelt szerkezetek között megmutatkozó különbségek a lebontás különböző fázisaira utalnak. Az első szerkezet még a rombolásra ítélt nyelv negatív tükörképeként fogható fel, ahol maga a rombolás lesz érzékelhetővé. A rendszer felbomlásával, a szintaktikai viszonyok fellazulásával párhuzamosan a szavak egymástól való elszigetelődése is megtörténik. Az önállósuló szavak még grammatikai kapcsolatok vonzása alatt állnak, de már vállalják ezek leértékelését, negatív irányú átértékelését is.

A második szerkezetben az egymás mellé került főnevek elszemélytelenedése következik be, hét magányos főnév kerül egymás mellé, öt tárgynév és két személyre vonatkozó főnév. A szavak közötti belső mozgás eredményeként a szó mint a társadalmi lét képviselője jelenik meg. A továbbiakban a hét főnév mindegyike képes ugyanezt a hatást önmagában is kiváltani. A teljes funkcióazonosság következtében mindegyik főnév fedi a másikat (pénz - himnusz - elnökök - stb.) Az azonosság csak a szerkezeten belül érvényesül. Így az új szövegkörnyezetben elegendő lesz, ha a montázsszerkezet két utolsó szava visszatér, hogy az egész szerkezet hatását újra átéljük.

"én lenni

elnökök vezérek

mi meghalni mindnyájan"

A harmadik szerkezet szófaji többeleműsége rokonságot mutat az első szerkezettel, az ott megindult folyamat valójában itt fejeződik be. A szavak közötti mozgások elindítóját, az "ő mama" ismétlődő szóegyüttest és a többi szó között fölismert fölé/alárendelő viszonyt az előző szerkezet számbeli eltérése teremti meg ("elnökök"/"pénz"). Mielőtt ez a kapcsolódási forma létrejött volna, a szavak kapcsolódási területe végtelen volt, most minden más kapcsolódási lehetőség megszűnik. A szavak eredetileg az otthoni élet emlékeinek kulcsszavai lehettek, azok a szavak, melyek a legmélyebben vésődtek a tudatba, s amelyek az összes többi elfelejtett szó jelentésével is telítődnek. A szavak itt magát az emlékezés tudathasadásos folyamatát jelenítik meg.

A szavak metaforikus kapcsolatokra emlékeztetnek. Az agrammatikus, szervetlen nyelvben a metaforikus szókapcsolatok helyett a szavak abszolút metaforákká⁵ válhatnak, ahol a hasonlított nem jelenik meg, s a hasonlítás is elhomályosul. Az abszolút metaforikus szó és a nullpontra került szó hasonlóképpen viselkednek. "Az anyagi valóság két-három részletének egyszerű kombinációjából egy másik minőség, a lelki valóság tökéletes kifejezése születhet" - határozza meg Eizenstein⁶ a montázskifejezés fogalmát, s úgy tűnik, ez a meghatározás felel meg leginkább az elemzett vers nyelvi struktúrájának.A tudatdarabokra tördelt élménykomplexum kivetítésére a szabályos nyelvi közlés alkalmatlanná lesz, ezért erre a feladatra az egymástól elszigetelt, szerkezeti viszonyok alapján elmozduló szavak, a költő által meghódított nyelvdarabok vállalkoznak ("bírni el pici egér / hátán egész ház").

III.

A vers szerkezeti felépítése matematikai szigorúsággal, teljes következetességgel történik; a kompozíció csak egy pontosan előre látott terv szerint épülhet fel így. Domonkos ezáltal éri el, hogy hosszú verse ne részleteiben, de a maga egészében, egy pontban hasson.

A 25 egyenlőtlen hosszúságú szakaszból álló versben minden páros szakasz refrénként jelentkezik, ezek a szakaszok egyenlő hosszúságúak, háromsorosak. A refrénnel lezárt nyelvi egységeket a vers egy-egy nagy egységének tekintem. A vers eszerint 13 szerkezeti egységből áll.

A refrén a kötött vers, a népdal gyakori szerkezeti kelléke, egészen ritkán tud a modern verssel együtt lélegezni, a refrén kiszorul a szabad versből. Ahhoz, hogy léte a modern versben indokolttá, nélkülözhetetlenné váljon, a klasszikus refrénnek át kell alakulnia.

A refrénstruktúra ismétlődő harmadik sora ("vágni engem nyakon") csak az őt megelőző két sorral való összefüggésében létezik, s így az ismétlődés ellenére ez a sor állandóan új információk közlésére lesz alkalmas. Ami az állandóan változó refrénstruktúrában közös, az maga a struktúra, ami egy ellentétpárra (ahol az ellentétpár egyik tagja az én-re, a másik tagja az életre vonatkozik) és az ismétlődő harmadik sorra épül. A megismételt sor betölti az előre várt és tudott ismétlődés szerkezeti funkcióját (fokozás, nyomatékosítás), ugyanakkor a refrén szerkezeti sajátosságaiból következően az ismétlődő sor az információ elmélyítésén túl az információ bővítésére, gazdagítására is vállalkozik. A refrénstruktúra nyitottá vált. Így a 9. és 12. szerkezeti egységben a megfelelő verssorok puszta rímelése is elegendő lesz a hatás fokozására:

"talpalni csikorgó havon

élet nercbundában jönni

vágni engem nyakon"

(1. szerkezeti egység)

"én hallgatni ő papol

élet lassan felmászni zászlórúdra

lobogni ott nagyon"

(2. szerkezeti egység)

A refrénstruktúrák által kiváltott hatás ironikus. Ez az irónia (mintegy védekező mechanizmus az egyre fokozódó kilátástalanság érzésével szemben) magából a nyelvi szerkezetből következik, ahol a verssorok "mintha" rímelnének,"mintha" refrént képeznének.

Idézhetjük Edgar Allan Poe gondolatait a refrénről, aki a Kompozíció filozófiája című tanulmányában⁷ Holló című versét elemezve rendkívül tanulságosan mutat rá a nyitott refrén versbeli funkciójára: "A refrénben a kellemesség egyedül az azonosság - ismétlődés - érzetéből következik. Elhatároztam, hogy az általa kiváltott benyomásba a különbözőséget vegyítem s így tökéletesítem, megmaradva egészében a hangzás egyhangúságánál, miközben állandó változást vinnék a gondolatok egyhangúságába: azt jelent ez, hogy elhatároztam, állandóan új benyomásokat idézek elő a különbözőségek előállításával a refrén alkalmazásában, miközben a refrén többnyire változatlan maradt." (A kiemelések E. A. Poe-tól.)

A vers a nullpontról indul: "én lenni". Ez a kezdőpont minden szerkezeti egységben megismétlődik. Az ismétlődő "én lenni / elnökök vezérek", ill. egy alkalommal az "én lenni / külföld élet" szerkezetekben a montázsról mondottakra emlékezve felfedezzük, hogy minden szakasz visszatér a kezdőpontra, hogy onnan elrugaszkodva a nyelvi mozgások mind magasabb feszültségívet hozzanak létre, s ezáltal a megismétlődő közlésegység - tartalmazva az első szakaszok információit - mindig új információt továbbít. A nyelvi egységekbe sűrített információ növekedésével párhuzamosan nő a nyelvi egységek szuggesztív ereje is.

A kezdő szerkezet mellett minden szerkezeti egységben megismétlődik az 1. szerkezeti egység valamelyik másik közlésegysége is. Az ismétlés számát tekintve a 2. közlésegység ismétlődik legtöbbször, háromszor ("mi meghalni mindnyájan / úgyis téves csatatéren"). A közte és a refrénstruktúra közötti gondolati párhuzamosság azonnal felismerhető, ami még inkább fokozza és elmélyíti a refrén hatását.

A megismételt verssorok elmélyítik a szerkezeti egységek összetartozását. Az új szövegrészekben visszatérő szerkezetek általános érvényűvé válnak, információtartalmuk az előző szakaszok információinak plusz mennyiségével növekszik. A vers valójában az 1. szerkezeti egységből nő ki, s állandóan ahhoz tér vissza. A feszültség szakaszonként növekvő szintmagasságát a szerkezeti egységeket lezáró refrénnél találjuk. A vers egy meghatározott számú visszatérő (az első szerkezeti egység hét közlésegysége) és x számú új nyelvi szerkezetből áll. Az élet ("én lenni") és halál ("vágni engem nyakon") szélsőséges pólusainak állandóan ismétlődő egymáshoz közelítésével az élet fölött győzedelmeskedő halál, az egyéni létet determináló társadalmi lét (ahol az elidegenedést már csak a halál fogja megszüntetni, az én itt válik mi-vé) döbbenetes élményét jelenti a vers; s mindez a nyelvi-szerkezeti irónia szintjén!

IV.

A vers szerkezetének ilyen lépcsőzetes, fokról fokra történő kidolgozottsága jellemzi Domonkos első nagy kompozíciójú alkotását, a Rátka verset, azt a verset, amelyben a költő a maga nyelvét egy álomnyelv, egy barokkos szertelenséggel feldíszített kifejezésmód megteremtésében találta meg. Mindaz, amit a Kormányeltörésben költői nyelvéről mondtam, a Rátka mellett és a Rátkától eddig a versig megtett költői út ismeretében mérhető le igazán.

"Lehetséges az, hogy a Rátka költője, legköltőibb költőnk írta ezt a verset? Milyen tragédia játszódott le itt üres szemünk előtt?" - írta Tolnai az Áthúzott versekről⁸.

A Rátka költői nyelvét pátosz és szertelen hit hevíti. Ez a hit a nyelv kifejezőerejében, az alkotás létjogosultságában való hitet jelenti. Minden elmondható, egy tökéletes metaforába, egy tökéletes költői képbe mindent össze lehet sűríteni. A kifejezés lehetőségének a fehér lap előtti hite éppen határtalansága miatt válik félelemmé, majd hitetlenséggé. Nem lehet mindent elmondani, tehát semmit sem lehet elmondani. Hitetlensége ugyanolyan szenvedélyes, mint volt hite. Ez teszi lehetővé a költő kísérletét a szólásra.

A Kormányeltörésben nyelvi negatívumokra épülő költői nyelve a Rátkában vállalt költői nyelvvel és szándékkal való ironikus leszámolásában jut el a maga végső dimenzióihoz.

(Új Symposion, 1971. október, 78. szám)

1. Michel Butor: A regény és költészet. In: Irodalom, fül és szem. Bp. 1971

2. Rolan Bart: Knjićevnost, Mitologija, Seminologija. Nulti stepen pisma. 58-61. o., Beograd, 1971

3. Hankiss Elemér: József Attila komplex képei. In: A népdaltól az abszurd drámáig. 11-39. o., Budapest, 1969

4. tolnai ottó-domonkos istván: valóban mi lesz velünk. újvidék, 1968

5. Hugo Friedrich: Struktura moderne lirike. Zagreb, 1969

6. Sz. M. Eizenstein: Forma és tartalom. Idéztem Petőfi S. János: Szóképek, képek és az irodalmi művek nyelvi elemzésének néhány kérdése című tanulmányából. Irodalmi és nyelvi közlemények, 1967. 2. szám

7. Edgar Alan Po: Filozofija kompozicije. In: Odabrana dela. Beograd, 1964

8. Tolnai Ottó: Delta I. Új Symposion, 54. szám, 25. oldal