Már
kapható
SZABAD ÁLLAT
című
számunk!
ISSN 1588-0621
ISSN 1215-7546
2025.
Szögedi Szabó Béla
ÁTVÁLTOZÁSOK
1994. április 1.
Egy tér közepén öt férfi ül, kb. egy méter távolságra egymástól. Fekete frakkban, cilinderrel a fejükön. Fölöttük, a lengő trapézon egy táncosnő ücsörög, tollászkodik. A férfiak szövegmondás közben, nagyon lassan vetkőzni kezdenek, s az előadás végére már csak a nyakkendő, a cilinder és a zokni marad rajtuk.
PROLÓGUS
A trapéztáncosnő monológja: a nézőtéren már ott ül a nép, s én nem tudok leugrani még szörnyethalnának ijedtükben még jobban lecövekelnének tűsarkú cipőjükben a kőbe égnének azt mondanák ki ez a kurva rézcintányérral a füle mögött ki akasztotta ki aggatta tele fülcimpámat hogy most egy egész rezesbanda masírozik cseng-bong mindenestül ki húzza a talpalávalót nem értek a talpaláshoz ezért is csúszom el mindig a hentesbolt lépcsőjén a piros folt láttán a havazásban ki hagyta el piros pántlikáját ki jár ki húzza ki jár ki húzza
1. férfi: Napok kérdése az egész, napok kérdése csak... 2. férfi: Valaki mindig elcseni a kalapomat, valaki mindig visszahozza. 3. férfi: Este elmentem a boltba, s amíg mérték a cukrot, azt hittem, csal a mérleg, de hazaérve rájöttem, pontosan annyi, se több, se kevesebb. 4. férfi: Noé végül is nem építette fel a falat, jóllehet, nem is akarta, ha akarta is, tudta, ez már nem az örökkévalóságnak szólna, ez blődség. 5. férfi: Alkonyatkor lázasan remegni kezdtem, a folyosó kihalt volt és néma, a felhők mintha beúsztak volna az ablakon, sűrű köd vette körül a kemencét, de akkor hirtelen eszembe jutott, hogy tulajdonképpen csak a gyomromat rontottam el; fölkattintottam a villanyt, s órákig egy helyben állva vártam, már nem emlékszem mire. 1. férfi: Fölfordultam, átfordultam, a sötétben hallhatóan történt valami, történik most is a kamillásban, az ól mögött. 3. férfi: Miféle henteskampó? 4. férfi : Szinte ugyanúgy vártam a megoldást, valaki célzott ránk, de a lövés nem dördült el. 5. férfi: Nem emlékszem, nem vagyok benne biztos. 1. férfi: Kezemben kamillacsokorral, ide-oda császkáltam. 3. férfi: Se több, se kevesebb. 2. férfi: Az angyalok apró dolgokkal bíbelődnek, mint a bélyeggyűjtők, ők az első antipolitikusok. Innen vagy túl? 4. férfi: Ez nem az örökkévalóságnak szól, ez blődség. 1. férfi: Ma sem értem, mondom, a budiban ültem. 4. férfi: Féltem, hogy beleszédülök, a bárkáról a vízbe zuhanok, de végül is teljesen eláztam a fedélzeti viharban, utána pedig akaratomon kívül történt minden. 2. férfi: Azzal az egy téglával meg lehetne oldani a dolgot. 3. férfi: Kanállal ettem a kristálycukrot, Amundsen falhatta így a Déli-sark szűz, angyali porát. 1. férfi: Ma sem tudom, mire használták - ha egyáltalán használták -, ám én mégis beleakadtam ott a fészer aljában, a rozsdás szögek között kotorászva egyszer csak fennakadtam. 5. férfi: Találtam egy pohár vizet, már vagy tíz éve állhatott ott. 4. férfi: Blődség volt azt állítani, hogy mozdulatlan. Közelebb hatolva láthattad; folyamatában halad előre. 2. férfi: Arra gondoltam, be kellene építeni a falba azt a habkönnyű, szivacspuha téglát, amit nagyapa hagyott rám a kamillásban, ez volt az egyetlen tégla, amiről gyerekként is azt gondoltam - VALÓDI, s amelyet az angyalok ürülékéből égettek. 3. férfi: Megfésülködtem, majd felálltam - de eszembe jutott, hogy mégiscsak jobb, ha visszaülök. 5. férfi: Ismétlem, kizárólag a gyomromat rontottam el. 4. férfi: Ám lehet, a lövés eldördült mégis, hisz nem sokkal a tehénbőgés után valami hirtelen forróság öntött el, a tehetetlenségig ellazultam. 1. férfi: Véletlen történt, s így nem volt kivilágítva a hely, amelynek elfelejtettek nevet adni. 4. férfi: A szigetelés, mint művészet. Elszigetelődés? 3. férfi: Visszatükröződött a konyha, az odaégett zsírfoltok, a légyszar, a kristálycukor - mint egy lehetséges angyali alapanyag. 5. férfi: Beleittam, de nem éreztem semmi különöset. 3. férfi: Felálltam, majd szép lassan visszaültem. 5. férfi: Pohár vízzel a kezemben, kimentem a folyosóra. 2. férfi: Szorongattam a téglát, de a tűző napfényben úgy tűnt, szó sincs semmiféle tégláról, valami mást tartok a kezemben, amiről magam sem tudom, micsoda valójában. 3. férfi: A kristálycukor beleragadt a konyhafal repedéseibe. 4. férfi: Noé ott guggolt a bárka szélén, ürített, jámbor mosollyal a szája szélén, egyszerre volt titokzatos és engedelmes. 1. férfi: Ma sem tudom, mire használták. 5. férfi: A folyosón ácsorogtam, bámultam a falat; anyagtalannak tűnt, valótlannak, mint soha még. Megsimogattam, s valami bársonyos lepedéket véltem megpillantani a tenyeremen. Kézfejemet kísérletképpen belelógattam a pohár vízbe, s láttam, amint a puha bevonat megsötétedik rajta, majd orrfacsaró bűzzé válva, sisteregve fölszáll, szar, motyogtam, szarból van a fal, falszar ez, ordítottam, falszar! 4. férfi: Többet kellene olvasnom a szigetelés művészetéről. 2. férfi: Azzal az egy téglával meg lehetne oldani minden mást. 1. férfi: Nem tudom, mi lett azokkal a szögekkel. Az angyalok semmire se használják, mégis akad náluk bőven, égi fogpiszkáló talán? 3. férfi: Lehunyt szemem mögött látom; valaki fésülködik a messzeségben, de mindhiába, az égből aláhulló cukor kristályai visszavonhatatlanul összeragasztják törékeny hajszálait, ő nem vesz észre semmit, fésülködik tovább, páratlan lelkesedéssel emeli karját feje fölé. 5. férfi: A tükör előtt ültem, amikor havazni kezdett. 2. férfi: A fölforrósodott szikesen álltam; kibírhatatlanul égette a talpamat, cselekedni szerettem volna, ám nem tudtam, hova kell odahelyezni a téglát, nem tudtam, mire való az égetett angyalürülék, egyetlen szó sem jutott az eszembe, hirtelen zuhanni kezdtem vagy fölfelé szállni; éppen akkor értettem meg, hogy nekem ez a dolgom, ez a dologtalanság; ácsorogni azzal az egyvalamivel, táncolni a sóvirág között, mert ha bármerre is próbálnék mozdulni, elhibáznám, a kamillaszagból a budiba zuhannék. 3. férfi: Az összes kristálycukrot kiszórtam a padlóra, havazik, mondtam a szomszédnak, az isten tudja honnan, de belopta magát ide, csodálkozva néztük a mennyezetet. 5. férfi: A pohárban teljesen megsötétedett a víz, de már nem volt szaga. Sajnáltam, igazán sajnáltam, hogy tíz év után valaki ismét megbolygatta. 2. férfi: Ma sem tudnék válaszolni. 4. férfi: Óvatosan emelte le a kalapját. 3. férfi: Havazik, mondta. 1. férfi: Én még sohasem láttam angyalt. 5. férfi: A pohár lassan felemelkedett, lebegni kezdett. 4. férfi: Nem tudni, kinek bókolt ezzel. 3. férfi: A havazást bámultam, mégis úgy tűnt, nem látok semmit, még ha száz évig ülnék is ott, akkor se. 4. férfi: De tette ezt szemrebbenés nélkül, mikor már mindenki hazament, ő továbbra is csak ácsorgott a tér közepén; cilinderét pontos időközönként megemelte, meghajolt, mosolygott. 5. férfi: Nem voltam szomjas, a pohár mégis a szájamhoz közelített. 1. férfi: Titokban szögekre cserélték át a fogvájókat. 3. férfi: Lehunyt szemmel is róla álmodtam, közben éreztem, menthetetlenül beleragadok a cukorba, odaégek a földhöz. 5. férfi: Mereven eltoltam magamtól. 2. férfi: Azt hittem, megvakultam, ott, akkor, téglával a kezemben. 4. férfi: Lehet, a lövés mégiscsak eldördült. 1. férfi: Fotográfiákat kellett volna készíteni a mogyorófáról, a szárnyasokról, a békákról, még mielőtt ők is ráégtek volna a forró, rozsdás platnira. 2. férfi: Éppen akkor értettem meg, hogy nem létezik. 3. férfi: Csókolódzás közben ellenállhatatlan vágy fog el, hogy elmeneküljek. 4. férfi: Valaminek mégis történnie kellett. 5. férfi: Nem érintettem meg többször, jóllehet, akkorra már elviselhetetlen szomjúság gyötört. Fel-alá sétáltam a folyosón, úgy tűnt, néhány centivel a föld fölött járok, ki-be közlekedtem a falon át, szinte láthatatlanul. 4. férfi: Lehet, vak volt, ezért hitte azt, hogy nappal van, ezért mosolygott tovább, ezért emelgette cilinderét a sötétben, de az is lehet, ez volt az a pillanat, amikor eldördült a lövés. 2. férfi: Ott álltam azzal az egy szál téglával a kezemben. 3. férfi: Kiszaladtam az udvarra. 4. férfi: A cilinderes még mindig ott hajlongott a tér közepén; egyszerűen beragadt, beleégett a képbe; a koreográfia halálpontos szabálya szerint ismételgette önmagát. 2. férfi: Akkor értettem meg, hogy nem létezik.
Nemsokára hullni kezd a hó. A trapéztáncosnő fázik, így hát leszáll, leereszkedik a magasból. Csendben összegyűjti a férfiak ruháját, fölnyalábolja, s lassan elballag a félhomályban. Az öt férfi, aki csaknem meztelen, mozdulatlanul ül tovább. Várakoznak vagy sem, nem derül ki, mint ahogy arra sem derül fény - kicsodák, honnan jöttek.