Már

kapható

SZABAD ÁLLAT

című

számunk!

ISSN 1588-0621

ISSN 1215-7546

Jel Színház

Aczél Géza

(szino)líra

Torzószótár

2015. március 20.

áldás

nemigen cinizmus de kezdetektől a dogmát valahogy mindig félrenézem többre vágyom pedig

legtöbbször mohón ők rántják magukhoz az egészet legyen az magasra emelt faragott szószék

vagy szörnyű pártok drapériás asztala előbb a kenet a fontos némi szégyenkező túlzással azt is érezhetjük valamilyen furcsa maskara aminek persze az időalagútban borzongató a tekintélye nem feledve évezredek óta a lelki béke az egyetlen mely megszállhatja az örök nyomorultakat

az éhezőket a csapzott muzsikot az árván maradt félig holtakat és akiket a terror pusztító tüze

torz teóriák töltelékének szán ám az isten áldása mind amit a villám az izzó vulkán az özönvíz

méhe magából kihány s a bárgyú ige mikor közeleg a nagy halál melyet hittel együtt szívesen átengedsz másnak majd hátat fordítva az időtlen koordinátának a pártosokra rámerengsz a sok sunyi tekintet mögött a hatalmi és pénzéhség hidegrázósan feldereng és már azt sem tudod mi

volna hasznosabb hagyni őket hereként élvezni sorsukat vagy ha tapadna kasztosodó fejükben némi alázat tenni is valami gesztust az általuk felforgatott világnak jól komponált órabérekért

áldatlan

talán óvatosabban feleim hogy szánalmas létünkben mi a jó és mi a rossz mert ha máskor nem korosodván csalóka módon mindenkit megérinthet az áldatlan állapot amelynek huzatában kis tétova gyertyalángként a minőség egykori akarása ugyanis még megremeg azzal a magabiztos

áltatással hogy sosem hitted ha hétköznapjaidban eltért az egyszeregy s ilyenkor vagy lázadtál kicsit vagy józanodó polgárként az esélyeket keserűen bemérve ha nem is ballagtál tüntetően semmilyen misére ott belül rendbe raktad a dolgokat igaz a hős mítoszáról nem volt egyszerű lemondani de taszítottad magadtól az olcsó lojálisokat és a légüres térben kifeszítettél valami

biztonsági hálót erkölcsiséged nyugalmáért ám egyszer csak a rendszeretet büszke kényszere

a túloldalról átért s kezdte fűrészelni a magasnak hitt tudást itt  hitelét vesztette és kellemetlen kérdőjeleket kezdett rajzolgatni odaát és míg a két erény fokozatosan egymást rombolta épült le csöndesen a termékeny magány s alsó szinten a gourmand is elkezdett tétovázni mi fontos az ízesebb étel vagy hogy elfogyjon szépen az alapanyag mely bárgyún foglalja el a polcokat

áldott

vénülve úgy érzem késői már ez a szellemiek zsugorodásával párhuzamosan futó megtisztulás

amely végképp ledobva magáról a koloncokat eddig nem tapasztalt felismerések felé csalogat

melyekre rácsodálkozom mint egy kisgyerek mivel bekeretezve éltemet mindig szemeim előtt voltak csak eltakarták őket a lármásan körülöttem élők s a zsibbasztó hiányokat sugalló holtak

s amíg a géniusz huszonévesen odatűzte búcsúlevelét a szemöldökfára bennem motiválatlanul

tengődött a provinciális bánat nehezen állt össze a hortobágy poétája csalfa ríme ritmusokat is veszítve hiába leltem magam is a nincsre már késő volt és anakronisztikus a lázadozó tekintet

amely körben bölcsességekre intett de már továbbsiklott a világ belül megkoptak az életigenlő

áriák kívül pedig kezdtek gyülekezni az idegenek feléd gajdolva más nyelveket szétszedve ősi

morális elveket hiszen szemed is addigra meghomálylott a tágabb összefüggéseket eléd sodró szemhatáron így aztán az őszben hosszan elüldögélsz és úgy magadnak élvezed a végül mégis csak megvilágosult életet amely visszafelé mind jobban áldott kár hogy utasa lassan leszállott