EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2026. november 21. | Olivér napjaAKTUÁLIS SZÁM:1682346. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

Már

kapható

SZABAD ÁLLAT

című

számunk!

 

ISSN 1588-0621

ISSN 1215-7546

15. évfolyam 169–170. szám

Hans Magnus Enzensberger

A titanic elsüllyedése

1979. május 1.

harmadik
ének

Akkortájt Havannában a vakolat lefoszlott
a házakról, mozdulatlan rothadás-bűz tespedt
a kikötőben, buján virult el a múlt, és
a szükség sóváran rágcsálta éjjel-nappal
a Tízéves Tervet, én pedig
dolgoztam a Titanic elsüllyedésén.
Cipő nem volt és játékszer sem volt,
se villanykörte, se nyugalom,
nyugalom egyáltalán nem volt, és a pletykák
szúnyograja szállt. Akkortájt ezt gondoltuk:
holnap jobb lesz, és hogyha nem
holnap, hát holnapután. Na persze -
talán nem is okvetlenül jobb, de
mégis más, tökéletesen más, mindenképpen. Minden más lesz.
Csodálatos érzés. Jól emlékszem.
Ezt Berlinben írom. Belőlem is,
mint Berlinből, ósdi töltényhüvely-szag,
kelet-szag, kén-szag, dezinfekció-szag árad.
Lassacskán hidegebb lesz most megint.
Lassacskán végigolvasom ez előírásokat.
Messze, számtalan mozi mögött áll
észrevétlen a fal, emögött pedig
messze egymástól magányos mozik állnak.
Látom, hogy külföldiek vadonatúj cipőben,
magányosan dezertálnak, át a havon.
Fázom. Jól emlékszem, alig hihető,
hogy még tíz év sem múlt el az
eufória furcsán könnyű napjai óta.
Akkortájt alig gondolt bárki az elsüllyedésre
még Berlinben sem, mely már jóideje
túlesett a sajátján. Kuba szigete
nem imbolygott a talpunk alatt.
Úgy tűnt, mintha valami várna ránk,
amit nekünk kell fölfedeznünk.
Nem tudtuk, hogy az ünnepnek régóta vége,
és minden egyéb a Világbank
osztályvezetőinek ügye és az
állambiztonsági elvtársaké,
akárcsak nálunk és mindenütt másutt.

Kerestünk valamit, valamit elvesztettünk
e tropikus szigeten, Cadillacok roncsa fölött
burjánzott a fű. Hol maradt a rum,
és hol a banánok? Valami mást
kellett ott keresnünk - nehéz megmondani,
mit is tulajdonképpen
de nem találtuk
abban a parányi Új Világban,
ahol mindenki a cukorról beszélt,
a felszabadulásról, s olyan jövőről, melyben
bőven lesz villanykörte, fejőstehén, új gép.

Ott, ahol a fiatal mulatt nők
géppisztollyal a kezükben
rámmosolyogtak az utcasarkon,
rám vagy másra, ott írtam, ott
dolgoztam a Titanic elsüllyedésén.

Olyan meleg volt éjjel, nem bírtam aludni.
Fiatal nem voltam - mi az, hogy fiatal?
A tengerparton laktam - de majdnem tíz évvel
ifjabban, mint most, és a buzgalomtól fakón.

Ez júniusban történt, dehogy is,
április elején, röviddel húsvét előtt,
lesétáltunk a Rampá-n.
egy óra múlt, Maria Alexandrovna
dühtől szikrázó szemmel mért végig,
Heberto Padilla dohányzott, nem ült még
a dutyiban - de hogy ki volt ez a Padilla,
már senki se tudja, mert elveszett, egy barát,
egy elveszett ember -, és valamelyik német
dezertőr rikoltva nevetett - ő is
dutyiba került, de csak később,
és most itt a közelben él és iszik
és államfenntartó kutatásait végzi,
és mulatságos, hogy őt sem
feledtem el, nem, bizony alig feledtem.

Spanyol, orosz és német
zagyvalék-nyelven beszéltünk
milliók gondjáról, az iszonyú
cukor-termésről, ma persze
senki sem beszél erről. Mit érdekel
engem a cukor, turista vagyok!
kiáltotta a dezertőr, aztán
Horkheimert idézte, éppen Horkheimert
Havannában! Sztálinról is beszéltünk,
és Dantéról, már nem tudom, miért,
mi köze volt Daniénak a cukorhoz.

És szórakozottan a kikötő fala
fölött a Karib-tengerre kinéztem,
s akkor megláttam őt, sokkal de sokkal nagyobb
és fehérebb volt mint akármilyen fehérség,
csak én láttam, senki más, messze kint,
a sötét öbölben, felhőtlen volt az éj,
s a tenger fekete és tükörüvegsima,
megláttam akkor a jéghegyet, hallatlanul
magasan és hidegen, hideg délibábként
nyomult lassan, visszavonhatatlan,
fehéren felém.

 

 

tizenhatodik ének

A Titanic elsüllyedése iratokkal dokumentálható.
Költőknek való tényanyag.
Jelentékeny adócsökkentést szavatol.
Újabb bizonyíték Vladimir lljics Lenin tételeinek helytálló
volta mellett.
Rögtön a sporthíradó után közvetíti a tévé.
Megfizethetetlen.
Elkerülhetetlen.
Jobb mint semmi.
Hétfőn szünetel.
A környezetre jó a hatása.
Utat nyit egy szebb jövőbe.
Művészet ő.
Munkalehetőségeket teremt.
Lassacskán az idegeinkre megy.
Törvényesen védik.
Mélyen gyökeredzik a tömegekben.
Kapóra jön.
Stimmel.
Lélegzetelállítóan szép színjáték.
A felelősek elgondolkodhatnának rajta.
Már annak sem mondható, ami volt valóban.

 

tizenhetedik ének

Hangtalan süllyedünk. Csöndben áll, mint egy kádban,
a víz a sugárzón kivilágított pálmás télikertekben,
tenisz- és előcsarnokokban, s a tükrökben tükröződik.
Tintafekete percek, dermedten mint zselatinban.
Se viszály, se szóváltás. Suttogó párbeszédek.
Kérem csak Ön után. Csókoltatom a gyerekeket. Ne fázz meg.
A csónakokban hallatszik már a kötelek csikorgása,
És a tengerből lassított felvétellel kibukkanó evezőlapátról
foszforeszkáló csöppek pattannak vissza a vízbe.
Csak egészen a végén - a sötét hajóorr függőlegesen meredt fel
a feneketlenségből mint egy abszurd álom,
lámpa sem ég már a roncson, senki se nézi az órát -
csak a végén töri szét példátlan lárma az üveg-nyugalmat:
„Egy reccsenés volt az, nem, csörömpölés, robaj,
gördülő ütés-sorozat, mintha egy boltív alól
tonnanehéz tárgyakat hajítanának a mélybe
és ezek a hihetetlenül nehéz dolgok zuhanva zúznának szét
mindent. Ilyen lármát azelőtt soha ember
nem hallott még, és közülünk senki, akármeddig él is,
nem remélheti, hogy hallhatja újra.” E pillanattól fogva
nem volt többé hajó. Csak még az üvöltések.

 

gyenge
vigasz

A Belügyminisztériumhoz közelálló
körök szerint a közeljövőben
mindenki harcát mindenki ellen
az utolsó vérfoltig
államosítják.
Hobbes üdvözletét küldi.

Polgárháború más-más fegyverekkel:
ami egyiknek az adóbevallás,
az a másiknak a kerékpár lánca.
A méregkeverőknek és gyújtogatóknak
szakszervezetet kell majd alapítaniuk
munkahelyeik védelmére.

Tisztult ésszel odáig terjed
a büntetésvégrehajtás.
Lemosható, fekete műanyagba kötve
teszi ki Kropotkin köztanulmányozásra:
A kölcsönös segítség rendszere
a természetben. Gyönge vigasz.

Sajnálattal értesültünk arról,
hogy nincs igazság,
és még nagyobb sajnálatunkra
bizonyos körök kezüket dörzsölve
biztosítanak arról, hogy ilyesmi
nem is lehet, lesz, és ne is legyen.

Vitatható továbbra is, hogy ki vagy mi
felelős ezért. Az eredendő bűn
vagy a genetika?a csecsemőgondozás?
A szívkultúra hiánya? A Pokol ura?
a férfiuralom? a Tőke?

Minthogy sajnos nem engedhetjük
megerőszakolni egymást,
nem tűzhetjük fel egymást az első keresztre
és nem falhatjuk fel a maradványokat,
jó volna némi magyarázat erre,
balzsam az észnek.

A napi förtelem zavar ugyan,
de kevéssé lep meg.
Rejtélyesnek tetszik azonban
a csöndes kézszorítás,
az oktalan nagylelkűség
valamint a lágy angol kedély.

Itt hát az ideje, hogy tüzes igékkel
dicsérjük a pincért, aki egy impotens úr
szóáradatát hallgatja órákon át;
az irgalmas keksz-ügynököt, aki
röviddel a halálos csapás előtt
a fizetési meghagyást zsebre vágja;

továbbá a szentfazekat, aki
váratlanul elrejti a ajtón
lélekszakadva dörömbölő dezertőrt;
és a lányszöktetőt, ki kusza tervéről
bágyadt, elégedett mosollyal
hirtelen lemond, halálos-kimerülten.
És félretesszük az újságot és
vállvonogatva örülünk, mint mikor
a limonádénak szerencsésen vége,
fény gyúl a moziban és odakint
elállt az eső, s akkor végre
cigarettánkból az első slukk kivirul.

Eörsi István fordítása


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.