Már
kapható
SZABAD ÁLLAT
című
számunk!
ISSN 1588-0621
ISSN 1215-7546
2025.
Szathmári István
A REGGEL
1994. április 1.
A hetvenes évek legelején Újvidéken, a régi egyetem omladozó, penészvirágos fala mellett, olyan kis szűk utcában húzódott meg az épület egyik része, alig lehetett bemenni, meg sötét is volt ez az utca, és odébb még keskenyedett is, ha a világos tér felől közelítettük meg, akárha valami alagútba, vagy inkább tátongó szájba léptünk volna, és már látszott is a torok, tehát itt mondta egyik évfolyamtársam, aki sohase volt nekem szimpatikus, mindent tudott, annyira zavart ez akkor, mindent olvasott, senki, semmi voltam mellette, nem egy felemelő érzés, beképzelt póknak tartottam, végső soron olyan képe is volt, igen, valahogy így: Domonkosnak svéd felesége van. Hát akkor mit keres itt? buggyant ki belőlem, olyan természetesen. A menekülés évei voltak ezek (és csak most látom, már minden év az, vagy már mindegyik azt hozza magával, hogy késő, lekéstünk eleve), a távoli, messzi horizontok elérhetőeknek látszottak, egyszerűen ki kellett lépni a fojtogató levegőből, a torokból, a penészveretes alagútból, és csinálták is oly sokan, hullámokban indultak el az emberek, apróbb népvándorlások voltak ezek, arra, amerre szellősebb a világ, na persze nem volt ez ilyen egyszerű, letisztázott dolog, a sejtések, az intuíciók is működtek, dolgoztak, nevetve vonult a had, de csak később fájt ott belül? vagy már előtte is?, de azért nyomok, hidak, összekötő kapcsok maradtak, legyen az a ház, a visszatérő nyár, a karácsony, volt hova visszajönni, olyan természetesen, és persze, hogy miért, csináltam én is ezt, hátam mögött fél Európa, na meg egy csöppnyi Ázsia is, a beképzelt pók nem járt Teheránban, ezzel nem tudott mit kezdeni, úgy örültem neki, hiába mondta fel a tankönyveket, a tapasztalaton semmi sem tesz túl, minden nyáron készülődtem valamerre, béklyóba kötöttnek tűnt erre a világ, csak az utazás járt a fejemben: "- Csak ezért érdemes élni", visszhangzott bennem a fiatalabb Witman fiú okos mondata, igen, és tettem is oly sokat ezért. Évközben lemondtam minden luxusról, egyetemistaként, vagy már akkor is, igen szerényen éltem, ha nem lennék rest, megszámolhatnám, hány albérletet, szobát is cseréltem azokban az években, volt, hogy csak egy pár hétre húztam meg magam valahol, piciny, csöppnyi helyek voltak ezek általában, az egyik beázott, a másik plafonjáról hullott a vakolat, a harmadikban egy tiszt lakott, csillagos sapkáját soha le nem vette, így aludt, kelt, ivott, káromkodott, hosszú szárú gatyáján sárga foltok éktelenkedtek, a negyedik szoba egy kárpitosműhely mellett volt, vasárnap vettem ki, halálos csönd honolt mindenfelé, hétfőn hajnalban agyat rázó kopácsolásra ébredtem, akárha felhangosított varrógép zokogna, zörögne a szomszédban, odaát, tán csak nem a fekete Singer, vagy valami őrült mása, hiába kopogtam át, dörömböltem, a zaj csak fokozódott, igen takarékoskodtam, gyűjtöttem, félreraktam a pénzt a nyárra, az elrugaszkodásra, a menekülésre, névnapkor, még húszéves fejjel is elfogadtam az adományt, pedig rossz volt, lángolt az arcom, mindegy, kellett a túléléshez. És utána, ha földön alszom is, csak lássam, érezzem, tapasztaljam a mást, a másmilyent, igen: "-Csak ezért érdemes élni". A nyelv miatt! volt az öntelt évfolyamtárs válasza. És ez akkor annyira ledöbbentett. Mennyire egyszerű. Mennyire az.
És utána hallgattam. Nagyon sokáig.
De változott a világ. Lassan megrepedeztek a dolgok. Mind jobban és mind jobban. Először nem is reagáltunk. Olyan, mint eddig. Megszoktuk már. De más volt. Gyávák lettünk volna, ha nem vesszük észre. Riadtan kaptuk fel a fejünk, ha valami végleg elvált. Először csak az egészen apró jelenségek hullottak darabjaikra, majd a nagyobbak következtek, és így tovább. Álltunk és csak néztünk. Nem hittük el.
Egyik reggel arra ébredtem, hogy összetört a nyelv. Domonkos elutazott. A messzi svéd tájakra. Ahol talán örökké esik a hó. És állandó az alkony.
Az évfolyamtárs is szedelődzködött. Persze titokban. Előtte vagy utána fáj? Én is máshol vagyok immár. Felelni kellene, megfelelni a kérdést, de vajon érdemes-e?