Már

kapható

SZABAD ÁLLAT

című

számunk!

ISSN 1588-0621

ISSN 1215-7546

DOMONKOS

Judita Šalgo

A HIBA

1994. április 1.

Egyes pszichológusok szerint a születés, mint az ember alapvető és kulcsfontosságú traumája, a forrása és a prototípusa minden későbbi belső és külső törésnek, elszakadásnak, minden önszántából vagy ráhatás miatt történt elhagyásnak; szerintük az ember megszületése következményeként eleve száműzetésre rendeltetett. És ahogy, a dolgok természetéből következően, az élőlénynek meg kell születnie, ha már megfogant - az embernek is el kell hagynia otthonát, már ha egyáltalán volt neki valahol otthona. Ha nem akarja elhagyni otthonát, önnön idejéből lesz száműzve.

A száműzés (menekülés?) traumájának az újszülött sírással ad hangot, a filozófusok, teológusok és művészek apokaliptikus ötletekkel és képekkel, Domonkos István pedig egy nyelvtani hibával, az "én lenni" traumatizált vallomásával, amely a Kormányeltörésben c. vers alapjába ágyazva, annak szerkezeti és meghajtó hibája, repedése, amelyből megszületik a (kormánya törött) világ. "Én lenni", ismételgeti Domonkos lírai énje, az emigráns-gastarbeiter-vendégmunkás, a nyelvtani hiba létrehozója és áldozata, azon igyekezve, hogy "igazolja" magát, de hiába: saját létével már szemmel láthatóan nem rendelkezik, a "lenni"-je, mint minden infinitivus, a mindenségé és a semmié, mindenkié és senkié. A bakihoz hasonlóan a nyelvi hiba is leleplezi a dolgok valódi állását, amelyet a helyes beszéd igyekszik eltüntetni. A nyelvtan egy ellenőrző mechanizmus, az öncenzúra egyik fajtája, amellyel az ember tudatosan vagy akaratlanul adagolja és módosítja az igazságot. Az az ember, aki így szól: "én vagyok", vagy elhallgatja az igazságot magáról, vagy tévedésben él, abban a hitben, hogy összhangban él önmagával. Mert a nyelvtan nem a valóságról, hanem az ideális világról szól, arról, hogyan kellene, talán, történnie a dolgoknak - a nyelvtan utópisztikus kivetítés. Csak a költészet képes - hibapoétikájával - a valódi világ bemutatására. Az "én vagyok"-ot kimondó szubjektum nyelvtanhívő, hisz a nyelvtani artikuláció éltető erejében. Vele szemben az a grammatikai vétkes, aki az "én lenni"-t vallja, beismeri, hogy nem tud magára hagyatottan, önmagára, egyes szám első személyre ítélten élni, hát a segédigéjével másokhoz, a közösséghez fordul segítségért, összeolvadva vele a vigasztaló nyelvtani vétség melegében.A nyelvi szempontból vizsgálva két egymással szemben álló és egymást kiegészítő út vezet másokhoz: a tanulás és a felejtés útja. Két mitikus figura testesül meg általuk:

az egyik Kaspar Hauser

a másik a Gastarbeiter.

*

Mintha a nyelvek is, a világmindenséghez hasonlóan, egy nagy robbanással jöttek volna létre: a szótárakban sokkal több a szétválásra, széttörésre, széthullásra, elszakadásra, eltávolításra, elvetésre, mint az egyesítésre, összefogásra, együvé tartozásra utaló szó. A széthúzás, mint minden rossz, sokszínűbb, formákban és árnyalatokban gazdagabb, mint az összetartozás: a válság minden alattomos előjelét, a romlás minden lehetséges forrását föl kell fedezni, azonosítani és megnevezni. A szétválás, az osztozkodás - a szótárból legalábbis így tűnik - világunk alaptörténései, elementáris drámai részecskéi. A találkozásoktól eltérően, amelyek (közmondásosan) rövidek, az elszakadások és az elválások mindig hosszúak és kínosak, alkalmanként végtelenek és infinitivek. Az együvé tartozás és a szétválás közötti egyensúly annyira fölborult, hogy az együvé tartozást a legteljesebben és legpontosabban a széthullás képeivel és terminusaival lehet kifejezni: minden találkozás csak lassított összeütközés, minden érintés egy esetleges robbanás. És a növekedés se más, mint az elválások szerteágazása, rügyfakadása, buja szaporodása. Igaz, minden rombolás növekedés is egyben: a csonton áthatoló lövedék lassított fölvétele, egy szétrepülő gránát, egy szertefröccsenő víz- vagy vércsöpp képe leleplezi a leveleit bontó lomb vagy egy bokorból fölröppenő madárraj mesebeliségét. Egy kozmikus robbanás törmelékén élünk, és már megszoktuk, hogy a pusztulásra úgy tekintsünk, mint az alkotás egyik formájára.

Az erózió Erósza uralkodik rajtunk. A Kormányeltörés Erósza.