A BÜROKRATÁVÁ VÁLT KULTÚRFORRADALMÁR TRAGÉDIÁJA

nov. 4., odjek 21. sz.

1965. január 15.

A forradalmár és bürokrata erkölcsről értekezve A. T. szenvedélyes ellenszenvvel viszonyul azokhoz a volt forradalmárokhoz, akiknek a felszabádulás pillanatában befejeződött a világ teremtése, akik számára többé már nem érdek a negáció, az addig elért túlhaladása, ellenkezőleg: a meglevő konzerválása válik egyetlen eszményükké. A „vajdasági” (magyar) megtorpant, de egykor igaz kultúrforradalmárokra gondolva nem tudok szabadulni az ötlettől, hogy a valamikori, de ma már semmiképp sem forradalmár-típusról másképp is lehetne, s talán kellene is írni, mint puszta ellenszenvvel: e típus sorsa egyfajta szánalmat éppúgy megérdemel, mint ahogy megérdemli a legenergikusabb ellenszenvet. Mert nem kétséges, hogy csak a legnagyobbak képesek arra, hogy minden új pillanatban megtagadják azt, amit az előző pillanatban – hogy a kultúrforradalmároknál maradjunk – irodalomban, kultúrában stb. elérhetetlen eszménynek, a legvakmerőbb illúziónak tartottak. Márpedig az sem kétséges, hogy egy ilyen permanens heroizmussal feiérő állandó önmegtagadás nem lehet abszolút követelményként szentesíteni és számonkérni. Nem lehet, s nem is igen van rá joga senkinek sem, mert nem tudni, nem éri-e el a forradalmárok eme „fata morganája” az illető számonkérőt is.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy azoknak, akik „beleszülettek” a forradalomhozta új világba, új életformába, egy pillanatra is joguk volna szentimentálisan viszonyulni a mai irodalommal, mai kultúrával, mai kultúrpolitikával makacsul szembeállított régi szép vívmányokhoz (...a régi Hidat tömegesen olvasta a szakszervezeti munkásság..., a háború előtt Vajdaságban a magyar irodalom a tömegeknek íródott... stb. stb.). S épp ebben van a „fiatalok” paradox helyzete: egyrészt jelen van a szánalom az anachronizmus, a retrográd szemlélet, az egykor pozitív, de ma, az új feltételek és lehetőségek között kétségkívül maradi irodalmi-kulturális igények hordozói iránt, másrészt viszont megingathatatlan a meggyőződésük, hogy ezeken az igényeken, az egykori forradalmárok visszamaradt, megkövesedett ideáljain könyörtelenül keresztül kell gázolni. Még az „embertelenség” vádja révén is.