Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

GYÜTTMENTEK

Aaron Blumm

Zsákutcá(k)

(páratlan oldal) - részlet -

2005. szeptember 15.

1.

Leírtam újra a mondatot: Addig jöttök, hogy már mentek. De valami sehogy sem volt vele rendben. Senki nem jött, és nekem sem volt mit mentenem. De nem is jöttetek, hogy már menjetek. Próbáltam leírni másként, de úgy sem akart sikerülni: Addig jöttök, hogy már mëntëk. De. Aztán egyszerűen az egészet áthúztam: Addig jöttök, hogy már mēntēk. De a törlésjel simán elrontott valamit. Vagy ha el nem is rontotta, egészen mást jelentett. Így áthúztam az egészet: Addig jöttök, hogy már mentek. Arra gondoltam, ne jöjjön senki, de senki ne is menjen. És arra is gondoltam, nekem viszont vissza kell újra mennem oda, ahonnan jöttem. És arra gondoltam, ismét zsákutcába kerültem.
3.

A Zsák utcában voltam megint, harminc év után újra, de ott rajtam kívül senki sem volt. Nem találtam sehol a Nikoláékat, az Etus néni háza sem állt már, és sem a Gergő bácsi, sem a nagymamám nem volt sehol. S ahogy ott álltam, arra kellett rádöbbenem, mindeddig rosszul emlékeztem.

5.

De azért nem állt meg az élet.

7.

De azért nem állt meg az élet, pontosabban akkor nem, csak sokkal később, akkor is csupán egy pillanatra, a Zsák utca lakói pedig tátott szájjal álltak és bámultak, mert a pápa csillogó szemekkel átölelte az öreg Nikolát, és kijelentette, egyszer még belőle is lehet pápa.
És a hó is tovább esett, a fiatal Nikola és a Deján nevű félkezű menekültgyerek pedig tovább építették a karrierjüket, a hólapátomat először napokra elrejtették, aztán a nagy hidegek idején tűzifának használták el, engem pedig időnként nyakig beástak a hóba, és ez idő alatt sorban törték fel a Zsák utca üresen álló házait. Sok mindent ugyan nem találhattak, de az Etus néni lányaitól kapott repülőgépet, ami folyamatosan azt ismételgette, hogy follow me, biztosan megtalálták, mert én viszont sehol nem találtam, így esténként már senki hangját nem hallhattam. A boszniai hegyekből jött iskolapedagógus néha órákra elővette a fiatal Nikolát, az öreg Nikola fiát és Dejánt, a félkezű menekültgyereket, kiselőadásokat tartott nekik a helyes útról, amelyen haladni kell töretlen fejjel előre, és soha nem nézni hátra, csak menni, menni, menni, anélkül, hogy valaha valahová is megérkeznének. A boszniai hegyekből menekült iskolapedagógust mindenesetre gyötörhette a nosztalgia valamennyire, mert időnként hatalmas lukakat kezdett el ásni a domboldalba, mindaddig, amíg egy nap rá nem omlott a föld, és temette maga alá örökre.
Amikor az iskolapedagógust maga alá temette a föld, váratlanul megérkezett a hitoktató, akiről senki nem tudta, honnan jött, mit akar, és miért erőszakoskodik folyton, de azért látszólag mindenki elfogadta csendben, csak a háta mögött suttogtak róla félreérthető pletykákat. Az öreg Nikola felesége, a Mari, aki maga is űzött démonikus mutatványokat, azt terjesztette róla, hogy titokban a sátánnak áldoz, gyerekkezekből készít mágikus totemeket, és éjszakánként pucéran őrjöng az ablakából kilobbanó tűz fényében.

11.

És egy nap arra ébredtem, hogy felhalmozódott bennem a gyűlölet. Gyűlölni kezdtem mindent, ordítozva rohantam ki az utcára, azt kiabálva, hogy takarodjon mindenki kifelé. A Zsák utca lakói ijedten néztek össze, kényszerzubbonyt húztak rám, kikötöztek az öreg Nikola szamaras kordéjához, majd rövid tanakodás után úgy döntöttek, összedobják nekem a pénzt egy új hólapátra.
Esténként, amikor elhánytam a havat, a gyötrő csöndben leveleket kezdtem el írni, a pápának címezve őket, melyben arra szólítottam fel, hogy alapítson új egyházat, szedje le rólam a keresztvizet, adja vissza a napi három percet, amit elrabol tőlem, lenyálazott borítékba tettem a leveleket, bélyeget ragasztottam rájuk, és vaskos pénzkötegek társaságában odaadtam a hitoktatónak, hogy továbbítsa a címzettnek. A hitoktató ilyenkor napokra eltűnt, majd egy idő után csapzottan tért vissza, nem sikerült, mondta, és kajánul nevetett. Hosszú hónapok teltek el így, anélkül, hogy valami is történt volna, a pápa azonban valahonnan tudomást szerezhetett a levelekről, mert egy éjszaka golyóálló tolószékén, kopott kis barna kofferjével a kezében maga is megérkezett a Zsák utcába, beköltözött a hitoktató üresen álló sufnijába, és nem terjesztette tovább az igét, csak a kezeit morzsolgatta csendesen, amikor délutánonként kiült napozni a ház előtti bandapadra. Először az öreg Nikola merte megkörnyékezni, így hamarosan a pápa is rászokott a pálinkára, az öreg Nikola a szamaras kordé mögé kötötte a pápa golyóálló tolószékét, és úgy jártak rejtélyes utaikra, melyek után csillogó szemmel értek vissza a Zsák utcába. A pápa ilyenkor térdére fektette a hitoktatót, és erős markával addig verte a jövő hétre felhalmozott csalánnal az ülepét, amíg a hitoktató abba nem hagyta a jajveszékelést. De egy nap a pápa kopott kis barna bőröndjéből elfogyott az utolsó köteg pénz is, az öreg Nikola hát nem környékezte meg többet, és nem is kötötte a golyóálló tolószékét a szamaras kordéjához. A pápa szomorú szemekkel ücsörgött hát a hitoktató háza előtt, azt hajtogatta, nem kell elutazni a világ másik végére, hogy az ember tolószékbe kerüljön, a hitoktató ezt látva előásta a kertjébe rejtett ágyas pálinkát, amit állítólag még a nagyapja ásott el fiatalkorában, közösen lerészegedett a pápával, majd erős markaival addig verte a pápa ülepét a jövő hétre felhalmozott csalánnal, amíg az abba nem hagyta a jajveszékelést.

17.

Amikor a fegyveresek megjelentek a Zsák utcában, a boszniai hegyekből menekült iskolapedagógus újabb, még hatalmasabb luk ásásába kezdett, mert mint mondta, a tenger nemcsak a tiéd vagy az enyém, hanem mindenkié, így az övé is, neki is joga van hozzá, miért ne láthatná ő is mindennap. A fegyveresek értetlenül néztek rá, de hagyták, motyogjon csak kedvére, és inkább felderítő akcióba indultak. Először feltörték az üresen álló házakat, leakasztották a falról a nagymamám óráját, ami már nagyon régóta nem mutatta az időt, engem meg odakötöztek az öreg Nikola szamaras kordéjához, kényszerzubbonyt húztak rám, és kettétörték a Zsák utca lakóitól kapott új hólapátomat. A Zsák utca lakóit a falhoz állították, és magyarázat nélkül fejbe lőttek mindenkit.

19.

Gyere, gyere, gyere be. Amíg mondom, gyere be.

6. vagy 9.

A postás álmában lángoló számot látott, de amikor reggel felébredt, nem emlékezett, hogy az hatos volt-e, vagy kilences. Így a 6-os és 9-es házszám előtt mindig elbizonytalanodott, s nem tudta, hova melyik levelet dobja be. Így történhetett meg, hogy a Zsák utca lakói téves leveleket kaptak, a Mari rengeteg szerelmes levelet az öreg Nikolától, én rengeteg csomagot a pápától, amelyekben repülőtéri ajándékok voltak, legtöbbször egy repülőgép, amelyből egy ausztrál férfi hangja azt ismételgette folyamatosan, hogy follow me.

23.

A pápa egy nap úgy döntött, forradalmasítja a Zsák utca étrendjét, mert miután végigkóstolta az összes lakó csalánspecialitását, napokra magára zárta a hitoktató üresen álló sufniját, kémcsöveket rendelt Ausztráliából, és még akkor sem volt hajlandó előbújni, amikor rejtélyes módon kigyulladt az Etus néni háza. Amikor egy reggel füstösen előbújt, bódét állított fel a bandapad mellett, és lódarával meghintett csalános palacsintát kezdett el árulni. A Zsák utca lakói eleinte fanyalogva fogadták az újítást, de mivel senki nem tudta eldönteni, mi is az a lódara, úgy döntöttek, bedőlnek a pápának, és aztán mindenki csak lódarával meghintett csalános palacsintát evett. A Mari, az öreg Nikola felesége nem főzte többé a csalánból készült finomságait, ezért az öreg Nikola gyakran a lábára fektette, és addig verte a hátsóját a jövő hétre előkészített csalánnal, amíg a Mari abba nem hagyta a jajveszékelést.

29.

A fiatal Nikola, az öreg Nikola fia, és Deján, a félkezű menekültgyerek egy nap megfogadták a boszniai hegyekből menekült iskolapedagógus tanácsát, vagy csak a reptéri ajándékrepülőkre hallgattak, és töretlen fejjel elindultak előre, mentek, csak mentek, soha nem néztek hátra, hanem mentek anélkül, hogy valaha is megérkeztek volna valahova. Néha bélyeg nélküli leveleket kaptam tőlük, amit a hitoktató kézbesített, a levélhez jelentős pénzkötegeket és repülőtéri ajándékokat mellékeltek, többek között egy repülőgépet, amiből egy ausztrál férfi hangja folyamatosan azt ismételgette, hogy follow me. De akkor már rajtam kívül senki nem élt a Zsák utcában, aki emlékezett volna rájuk, a fegyveresek egy nap mindenkit a falhoz állítottak, és egyesével fejbelőttek mindenkit. A fiatal Nikola, az öreg Nikola fia, és Deján a félkezű menekültgyerek egy nap aztán egy képeslapot küldött, amiben boldogan tudatták, hogy házasságot kötöttek, sokkal később tudtam meg, hogy gyerekük is született, akinek ugyan csak fél keze volt, de ennek ellenére vidáman kanalazta a csalánlevest, és a Nikola nevet kapta a keresztségben.

31.

Nem kell kimennem, hogy bejöjjek.
De ha megindulok, egyszer csak megint ott vagyok, ahol elindultam. Nem értem magam se. De mindegy is. Jössz te még az én utcámból kifelé.

37.

A Margit néni és a Gergő bácsi is a Zsák utcában lakott, de az ő házuk egy másik utcára is nyílt, ezért mindig fölénnyel nézték a Zsák utca többi lakóját, tudva, hogy nekik van még egy menekülési útvonaluk. A Margit néni és a Gergő bácsi is valamilyen furcsa szekta tagjai voltak, ami miatt a Gergő bácsi nem lehetett éjjeliőr a faluházán, tévét és rádiót sem használhattak, valamint nem volt szabad borotválkozni sem, ezért a Gergő bácsi szakálla a hosszú évek alatt több méteresre nőtt, télen sál helyett a nyaka köré tekerte, nyáron pedig a biciklijére csíptetőzte, és úgy söpört végig az utcákon. Mivel a Margit néninek és a Gergő bácsinak nem volt szabad se tévét, se rádiót használnia, ezért a Margit néni minden délután lejött a nagymamámhoz, hogy meghallgassa titokban a Rádiópostát, ami a kedvenc műsoruk volt. A Rádióposta ideje alatt én is a falnak támasztottam a hólapátom, és hallgattam, ahogy ők hallgatták a Rádiópostát. A Rádiópostában különböző emberek különböző ügyeit tárgyalta meg a két bemondó, a férfi bemondó hangjába mindketten szerelmesek voltak, és néha a saját ügyeiket is beküldték levélben a rádióba, hogy halhassák, amint a férfi bemondó a saját hangján beszél az ügyükről.
41.

És én nem fogok várni a szerelmedre, mondta egy nap a Gergő bácsi a nagymamámnak, és nem is sejtette, hogy vele egyidőben Bob Marley is ugyanezt mondja. Bob Marley-nak viszont fogalma sem volt sem a Gergő bácsiról, sem a nagymamámról, sem rólam, de a Zsák utca többi lakójáról sem, ezért arra sem gondolhatott, hogy valamiféleképpen plagizátorrá vált.
A nagymamám azonban csak legyintett, mert egyrészt úgy gondolta, várni ő sem fog, másrészt kölcsönösségi alapon ő sem hallott Bob Marley-ról, így nem tudhatta, hogy valamiféleképpen a Gergő bácsi is csak egy plagizátor.

43.

Csak jöttem és mentem.
Az egészből később persze semmire nem emlékeztem. Egyik napról a másikra elfelejtődött minden, a Dani bácsi és a Kati néni is. A Dani bácsi tömérdek mennyiségű kartondobozt halmozott fel például az udvarában, mázsányi súlyú papírdobozhalmokkal karikázott a biciklijén, állítólag a télre készült, de a halála után a fiai a ház minden szegletében csak kartondoboz-raktárakra bukkantak, senki nem értette, miért gyűjtötte a papírt, talán egy letűnőben lévő kornak szeretett volna emléket állítani. És egy nap jött a műanyag, s már senki nem gyűjtött papírdobozokat. A Dani bácsi fiaira egy árokparton bukkantam, amint részegen azt hajtogatták, hogy én vagyok a Faragók, és mindent megfaragók.

53.

S időnként órákig egy szót sem szóltam, vagy azon kaptam magam, hogy magammal vitázom fennhangon, de ha ittam a Pesti Karesz pálinkájából, hirtelen megoldódott a nyelvem, és olyanokat mondtam, hogy wir sind ein Berliner, habár erre sohasem gondoltam, s különben is azt hittem, nem tudok németül.
Wir sind ein Berliner, du bist zwei Berliner. Nem tudtam németül, de szerbül sem beszéltem rendesen, s már a nevemmel is bajaim voltak, amiről évekig semmit sem tudtam. De ezt a Kati néni sem tudhatta, aki varangyos békák fenekéről lekapart porokkal kábította akkor még szőke tincseimet, s homályos titkokat sejtetett meg a múltból, aminek köszönhettem a létem. Az udvarában álló kút vizében pedig mesés világok tárultak elém, valahányszor belepillantottam. De dj mégsem lett belőlem, pedig a kútból mágikus ritmusok is hallatszódtak, a szívem gyorsan átvette a lüktetést, de az eszem más tempót diktált közben.
59.

A Gáborokból pedig ketten voltak, hiába mondtam, hogy engem nem Gábornak hívnak, a körülöttem lévők mind így szólítottak, s titokban röhögtek rajtam.
Hogy törpe volt-e vagy bohóc, azt az albán fiú sem tudta pontosan megmondani, aki az egész történetet elmesélte, de állítólag egy cirkusszal járta be valamikor a tizenkilencedik század végén a balkáni hegyeket, az emberek szörnyülködtek, amikor meglátták, s aztán mindenre azt mondták, hogy gábor, amit csak csúfnak találtak.
Csúnya virág, mondta az albán fiú, és nevetett.

61.

Amikor a fegyveresek eltávoztak a Zsák utcából, kikászálódtam a kényszerzubbonyból, a félbetört hólapátommal hatalmas gödröt ástam, egymás mellé fektettem az öreg Nikolát, a Marit, az öreg Nikola feleségét, a hitoktatót, a pápát, a postást, kiástam a betemetett iskolapedagógust a domboldalból, őt is melléjük fektettem, és rájuk hánytam a földet. Ezután kiültem a bandapadra, és vártam, hogy esni kezdjen a hó. A hó csak hosszú idő után kezdett el esni, de akkor hatalmas, sűrű szemekben, lassan már az orromig sem láttam a hóesésben, de egyszer csak egy folt jelent meg a Zsák utca elejéből és felém közeledett. Azt hittem, csak a szemem káprázik, amikor megláttam a Szürkét, amint az öreg Nikola szamaras kordéját húzza maga után, a kordén pedig a Pesti Karesz ült és csillogó szemekkel ölelte át a nagymamámat.