Már
kapható
Tanácstalan köztársaság
című
számunk!
2019.
Szűcs Tibor
YOKUMENTUM
(A jokesz/Yokes-képek)
2000. október 2.
A semmit fényképezte azt amire nem figyelt oda senki. Még ő sem: a gépre bízta a képet. A gép az gép Jokesz pedig Jokesz. Valaki kérdezett valaki válaszolt s hogy kinek lett igaza? Tizenöt évvel ezelőtt annyiban maradtak hogy senkinek sem. Mindketten abbahagyták a fényképezést a gép is Jokesz is. A gép persze rosszabbul járt mert Jokesz eladta. A vita eredménye egy életműnyi képanyag ami ellentéteket gerjesztett újabb vitákat robbantott ki szerzőjüket istenítették vagy a rövid vágtájú szerencselovagok közé sorolták egy szó mint száz már életében majdnem legendává lett.
A művészi gyakorlat felfüggesztése egy a médiummal folytatott logikus párbeszéd következménye volt az akkoriban adható lehetséges válaszok közül a legátgondoltabbak egyike. A fényképezéssel való szakítást nemcsak a művek és a hozzájuk kapcsolódó gondolkodás eredményének tekintem hanem egy speciális üzenettel bíró műnek egy összegző képnek amit a művész a gondolatairól és önmagáról alkot. Jokesz akkori utolsó "képét" jó műnek tartom. Ez egy időtálló minden akkori kérdésére választ adó összegzés volt. Fontos mű és a legjobbakat az ember nem hagyja kárba veszni.
Jokesz tizenöt év után ismét fényképeket állít ki bár továbbra sem foglalkozik fényképezéssel. Korábban a fényképezőgép - mint dokumentumok létrehozására alkalmas mechanikus apparátus - természete és a fényképészet mint médium - nyelv és üzenet - problémaköre foglalkoztatta s ezek közül az egyiket az apparátussal történő együttműködést továbbra is lezártnak tekinti. Újra felvetődött azonban a nyelv és az üzenet valamint az idő a véletlen és a dokumentum lehetséges kapcsolatainak kérdése. A képalkotó és közvetítő médiumok idő- és térszemléletében ugyanis napjainkban gyökeres változások mennek végbe s a képről alkotott fogalmaink újragondolás nélkül nem alkalmazhatóak a fotográfiára sem. Jokesz munkásságának egyik kulcskérdése korábban is a médium és az idő kapcsolatára vonatkozott a fényképezőgép természetének megfigyelése azonban elegendőnek mutatkozott akkor a médium egészére vonatkozó megállapítások megtételére. A digitális képalkotás megjelenésével a fényképezés gesztusának megfigyelése viszont már nem elégséges eszköz az új tételek felismeréséhez. Ezért Jokesznek továbbra sincs szüksége a fényképezőgépre amikor fényképészeti problémák foglalkoztatják. Amennyiben Jokesz művei helyes válaszokat adtak a hetvenes-nyolcvanas évek mediális kérdéseire akkor miért ne szolgálhatna alapul a jelen problémáinak megoldásához?
Mit is látunk az új Yokesként szignált fotókon? Egy színes képet rajta egy már jól ismert fekete-fehér dokumentumfotót - a képet hordozó filmdarabkával együtt - az ötvenes és hatvanas évek műtermi családi portréiról és képeslapjairól ismerős színfátyol alatt. Jokesz mindezt fényképezhette volna ma is hiszen az ábrázolt személyek és helyszínek nem is tűnnek olyan nagyon "történelminek" miközben húszéves felvételekről van szó negyvenéves portréműtermi technikával "preparálva". A képek alapjául szolgáló korábbi Jokesz-felvételek szoros kapcsolatban vannak az akkori történelmi jelen idővel de a pillanatszerűséget éppen a véletlen expozíció távolságteremtő gesztusa változtatja hiteles dokumentummá. A jelenvaló új nagyításainak kézzel kiszínezett verzióin a korábban rögzített történelmi idő és hitelesnek tűnő esetleges pillanatai is feloldódnak. A pillanatnyiság megmarad de nem tudjuk biztosan melyik pillanathoz is tartozik ma már a kép. A hatvanas évekhez az exponálás idejéhez vagy a színezés jelenéhez? Ahogyan a valaha volt dokumentumfelvételek időbelisége is feloldódik a digitális képrögzítés az elektronikus kommunikáció és az internet örök jelen idejében. Jokesz ennek elébe megy és önmaga oldja fel a képeiben rögzített időt.
A fekete-fehér kép a látvány radikális egyszerűsítése mégis ez vált a dokumentarista fényképészet elfogadott megjelenési formájává. A kép kiszínezése e konszenzus feladását jelenti üzenet a fotográfia önhitelesítő gesztusainak: az analóg technológiához és rögzített időbeliséghez fűződő hitelesség már nem sajátja a technikai képnek a fényképészeti műfajok formajegyei legföljebb ugyanolyan rangú stiláris eszköznek tekinthetőek mint egy Jokesz-kép kiszínezése.
A riportfényképezésben alkalmazott a negatív széléről a kép köré exponált fekete keret szintén hitelesítő eszköz mely azt sugallja hogy a képi sűrítés az exponálás pillanatában történt nem a laborban utólag megvágva. Vagyis az ablakeffektus érzetét erősíti miszerint amit látok az egy utólagos beavatkozás nélküli a kamera előtt lejátszódó reális valóságszelet. Amikor a perforáció is láthatóvá lesz a képen akkor pedig éppen ezt a hitelesítő gesztust vonja vissza nem a valóságra nyíló ablak többé a kép hanem egy lenyomatot hordozó tárgy. Ez a tárgyiasítás a hetvenes évek mediális fotográfiájának egyik fontos eszköze volt arra hogy a fénykép valóságosságát más nézőpontból világítsa meg. A negatív mint tárgy újranagyítása még erre a hagyományra utal de a perforáció kiszínezése majd a dokumentarista fotográfia sokra becsült feketéjének feloldása "átszínezése" a papírfehérbe mintegy újabb keretet ad a perforáció által már keretezett képnek valójában a mediális fotográfia hitelességkeresésének idézőjelbe tételét jeleníti meg vizuálisan is. Az új Jokesz-képekkel olyan dokumentumokat tarthatunk a kezünkben amelyek meghamisítják a dokumentativitás minden eddig elfogadott eredményét. Nem kockázatmentes ez a "képhamisítás" mert az alapanyag Jokesz korábbi eredeti negatívjaiból és megkomponált gondolataiból való tehát a konstrukció megbontása nemcsak feleselés a fotográfia hitelességideájával hanem saját eddig épített művészénképével is játszik.
Ez az önveszélyes kockáztatás azonban mind a fotográfusra mind a fotográfia hitelességére nézve elkerülhetetlennek tűnik hiszen a képkészítők nyelvében ma sok minden nem úgy igaz és nem úgy hamis mint ahogy azt a fényképezés eddigi történetében megszokhattuk...