Már
kapható
Tanácstalan köztársaság
című
számunk!
2019.
W. G. Sebald
versei
2011. május 25.
1836 nyarán
Friedrich Chopin
a Fehér hattyúban
lakott, mondja az
idegenvezető.
Kilenc napon át
kocsizott ide Párizsból
kedveséhez, Marie
Wodzińskához.
Az esti órákban
sűrűn zongorázott
egy kis társaságnak,
míg az ablak előtt
egyre sötétebbek
lettek a cseh hegyek
csúcsai. A hűvös
esőidő nyomja a mellét,
az orvos kezdődő
tuberkulózisról suttog.
November kezdetén,
Drezdában, az apa
utasítására felbomlik
az eljegyzés. Tizenhárom
évvel később a halott
zongorista házában
egy csomag megsárgult
és zsineggel átkötött
levelet találnak. A csomagon
a következő felirat áll: „Moja Bieda –
Én nyomorúságom.”
1904. június 9-én
a Julianus-naptár szerint, és
június 22-én a mi időszámításunk
alapján, Anton Pavlovics
és Olga Leonardovna
elérte Badenweiler fürdőhelyet.
A Friderike szállóban tizenhat
márkát fizet kosztért–
kvártélyért, de az
erőleves és kakaó
nem használ.
Az emfizéma miatt egész nap
egy kerti nyugágyban
fekszik, és újra meg újra
elcsodálkozik a ház
furcsa némaságán.
A hónap végén szörnyű meleg
nyáridő uralkodik, egy szellő
sem rezdül, az erdős hegyek
mozdulatlanok, a messzi
folyamvölgy hófehér párában áll.
Huszonnyolcadikán Olga egyedül
utazik Freiburgba, hogy öltönyt
vásároljon könnyű flanelből.
Másnap az angyalok órájában
érkezik az első infarktus,
míg a második a rá következő éjszaka.
A haldokló mélyen a párnákba
süllyedve azt suttogja, hogy a
német nőknek szörnyű ízlésük van
a ruhák terén.
Ahogy hajnalodik, az orvos
jeget tesz a szívére,
morfiumot ad,
és tölt egy pohár
pezsgőt. A hazautat
még az osztrák Lloyddal tervezte,
Marseille-ből Odesszába.
Ehelyett egy hűtött, zöld
tehervagonban fogják elszállítani,
amin nagybetűkkel az osztriga
felirat olvasható. Halott puhatestűek
társaságában gurul némán, ládába
rejtve, mint azok, keresztül a kontinensen.
Amikor a holttest megérkezik
a moszkvai Nyikolajevics pályaudvarra,
egy janicsárzenekar játszik
Keller tábornok Mandzsúriából
ugyancsak ebben a pillanatban
hazatérő koporsója előtt.
A költő rokonai és barátai,
a kis gyászoló közösség,
mely a távolból nézve
fekete hernyóhoz hasonlít,
a lassú indulót követve
rossz irányba indul.
NEMES Z. Márió fordításai