VÖRÖS FOLYOSÓ

(Nemes Csaba fotóiról)

2000. október 2.

A Vörös folyosó akár egy pszichothriller címe is lehetne vagy egy B-kategóriás hidegháborús akciófilmé de származhatna akár a népi pszichológiából is esetünkben azonban a két szó Nemes Csaba két művét jelöli amelyek tisztán fotografikus eljárással készültek. A filmes képzettársítás azonban nem öncélú és nem is teljesen légből kapott Nemes képei ugyanis narratív energiát rejtenek magukban amelyet az értelmezőnek (kutya)kötelessége fölszabadítani miközben ő maga az értelmezés során - Hans Peter Duerrt parafrazeálva - elveszíti ártatlanságát. A műveket életre hívó és bennük bujkáló történet mellett a tisztán fotografikus eljárás szúrhat szemet de a technika már önmagában is a történet része.
A képek digitális reprodukálhatóságának korában a technikai arzenál minimalizmusa is jelentést konstituál. A Folyosóesetében ez viszonylag nyilvánvaló hiszen első pillantásra valamiféle bensőséges képet látunk polgári intimitást skurcban bár a szerepek egyelőre még tisztázatlanok. Bensőséges kép belső térben olyan beállítás ahol nincs szükség a kép manipulálására hacsak nem egy hírességet akarunk lejáratni vagy saját reputációnkat növelni. A Vörös esetében viszont nyugodt szívvel feltételezhetnénk valamiféle digitális montázst erre utal ugyanis a két alak eltérő mérete és helyzete valamint a színvilág meglepő harmóniája. A helyzet azonban jóval egyszerűbb és meglepőbb a fotó ugyanis a véletlen műve de innentől kezdve könnyedén egy történet hallgatójának helyzetébe kerülhetünk ami talán túlságosan is leegyszerűsíti az interpretációt.
A kíváncsi de a személyes (mármint a művészé) kontaktus lehetőségétől megfosztott befogadó alaposabban megismerkedhet a fotókkal az életmű kontextusában is. A Vörös és a Folyosó 1998-ban keletkezett mégis egészen másként fest mint a méltán ismertté vált 1996-os Időtlen sorozat amely az óra hiányát kiemelve képez le templomtornyokat s legalábbis diakronikusan a konceptuális ihletettségű társadalmi politikai és mediális problematikát feldolgozó munkák csúcspontjának tekinthető. Nemes Csaba 1997-es akvarelljei Essere c. (Super 8-as) filmje és Anonim c. fotósorozata viszont látszólag más tematikára épül mint a korábbi művek megjelenik bennük ugyanis az emberi alak s innentől kezdve a műveknek szereplői lesznek akikkel valami mindig történik. Még az Anonim önarcképek esetében sem beszélhetünk egyszerű reprezentációról hiszen legalább egy tojás vagy két lézerpötty megzavarja a képet. Az Esseréből és az Anonimből mindenesetre megtudhatjuk hogy a Vörös és a Folyosó főszereplői Nemes Csaba és felesége Szépfalvi Ágnes. Szépfalvi esetében esetleg a frizura a skurc vagy a félig eltakart arc bizonytalaníthat el. A személyesség a képek erotikus tartalmát is módosítja. A két fotó amúgy a már lassan metanyelvvé váló és egymást gerjesztő diskurzusokban burjánzó szexualitás korában lágyságával szolidságával tüntet. A művek finom szexualitásának taglalása elől kitérek mivel Michel Foucault-val szólva nem akarok abba a csapdába esni hogy a szexualitást a tudás egy formájának tekintem. Ez esetben ugyanis nehéz lenne egyensúlyozni a Nők Lapja és a Cosmopolitan vagy Freud és Lacan retorikája között. A hatalmas gyönyörű és vörös nő beállítása más irányt is mutat felveti az eredet manapság egyre izgalmasabb kérdését. Honnan származik ez a nő? Szépsége arca és teste modellre enged következtetni a testtartás a gesztus és a szofisztikált mimika célratörő jellege pedig egyenesen a reklámok képi világába vezet csakúgy mint a figyelemfelkeltő színvilág. S ha már reklám akkor a méret alapján óriásplakátról lehet szó.
A reklámfotók és a képzőművészet kapcsolatának evidenciája már a bagatell határát súrolja manapság. A nagy vízválasztó a képek személyessége lehet. Különösen akkor ha a véletlen úgy hozza hogy a személyes és a személytelen különbsége külsőleg nem evidens. A megrendezett hasonlóság vagy látszólagos azonosság a reklámok a divat a magazinok és a művészetvilág szereplői között jelentésalkotó tényező például Beöthy Balázs Németh Hajnal vagy Nagy Kriszta művészetében. Nemes Csaba esetében - visszatérve a félbehagyott történethez - Szépfalvi Ágnes és az óriásplakát színvilágának hasonlósága a véletlen műve eredeti tiszta hasonlóság de van-e ennek jelentősége? Azt hiszem nincs. A lényeg a végeredmény s nem a keletkezés apropója ha másért nem azért mert az előbbi van kiállítva s az utóbbira még a szándékoltan semleges cím sem utal. Ezt támasztja alá a technika egyszerűsége és perfekcionizmusa is. Nemes Csaba fotója precíz beállításról és kivitelezésről árulkodik a személyes és a személytelen első ránézésre ugyanannak a világnak a része s emiatt vetődik fel a digitális manipuláció gondolata is.
A titokzatos narratívák kisördöge azonban nem hagyja magát egykönnyen elhessegetni! Csupán csak vizuális kapcsolat van az első látásra társadalmi célú valószínűleg gyógyászati jellegű óriásplakát és az alatta álló nő között? A nő játékosan rejtőzködő divatos és mégis esendő gesztusa mindenesetre reflexiót sejtet. Nőt mondok és nem Szépfalvi Ágnest mivel Szépfalvi Ágnes képe nem feltétlenül reprezentálja Szépfalvi Ágnest pláne nem akkor ha a kép alatt nem az Ági Grazban felirat szerepel hanem a Vörös. Hasonló reprezentációs problémák akadályozzák az értelmezést a Folyosó esetében. Egy házaspár portréjáról van-e itt szó akik ráadásul mindketten művészek vagy csak játékról a térrel a fénnyel és figurákkal? Emlékezzünk csak az Anonim valóban anonim harisnyás és szemeteszacskós portréira ahol a művész identitása elég nehezen ismerhető fel mert az attribútumokon van a hangsúly. Végezetül még két kibontatlan gondolat: a Folyosó és a németalföldi festészet kapcsolata illetve hogy mi köze lehet Lessing Laokoónjának a Vöröshöz?