VISSZÁJUKRA FORDÍTOTT NEGATÍVOK

A SUBREAL CSOPORT ART HISTORY ARCHIVE PROJEKTJE

2000. október 2.

"Rossz úton jár aki azon töpreng analogikus-e vagy kódolt a fotográfia. Az a fontos hogy a fényképnek ténymegállapító ereje van és az hogy ez nem a tárgyra hanem az időre vonatkozik. Fenomenológiai szempontból a Fotográfiában a hitelesítő erő fölülmúlja az ábrázoló erőt" írja Roland Barthes a fotográfia lényegét meghatározó művében aVilágoskamrában.1 Barthes kijelentését akár kísérletnek is tekinthetjük annak az ún. "fotográfiai paradoxonnak" a meghaladására amelyet mint "két üzenet - az egyik kód nélküli (a fotográfiai analóg) a másik kódolt (a fotográfia retorikája) - együttes jelenléteként"2 önmaga határozott meg. A fotográfiai üzenet mint denotáció és konnotáció a fénykép objektív és jelentésekkel felruházott természetes és kulturális jellege indexként vagy reprezentációként való értelmezése lényegében ugyanarra a paradox helyzetre utalnak.
A fotográfia mint dokumentum meghatározásában segítségünkre lehet a műfaj ästrukturális paradoxonjánakö feloldása bár ez nem feltétlenül kötődik egy előzetes elméleti álláspont alapján lefektetett tételhez. A továbbiakban egy olyan művészeti vállalkozást szeretnék bemutatni amelynek keretében a dokumentumfotográfia egy rejtett jelentéseket feltáró a művészet a történelem és a társadalom viszonyát átértékelő folyamat részeként szerepel. A subREAL3 csoport Art History Archive projektjének tárgyalása során nem az a célom hogy egyértelműen megválaszoljam mi is a dokumentumfotográfia hanem inkább ennek kontextuális jelentéseit és az ebből adódó hatékony kapcsolódási pontokat szeretném felvázolni. Fontosnak tartom azt a tényt hogy a művészek viszonya tudatos az általuk felhasznált archívumhoz felvállalják cselekedetük kontextuális és történeti determináltságát.
A projekt középpontjában az ARTA nevű román művészeti lap (1953-1989) archívuma áll amely bár nem tartozott a "titkos akták" kategóriájába mégsem volt hozzáférhető a nyilvánosság számára. A lap mely a szovjet modell mintájára létesített Képzőművészeti Egyesület kiadványaként évtizedekig az ország egyetlen művészeti folyóirataként működött fontos szerepet töltött be a korabeli politika kulturális és társadalmi kontrollt gyakorló eszközeként. Az ARTAban megjelentett művészeti reprodukciók nem szorítkoztak ugyan kizárólag a "szocialista realizmus" körére mégis az általa terjesztett kortárs romániai művészet képe kellőképen megfelelt a hivatalos ideológia követelményeinek. A kilencvenes évek elején a Kulturális Minisztérium és a többi támogató megszüntették a lap finanszírozását majd 1994-ben helyhiányra hivatkozva maga a kiadó döntött a szerkesztőség és vele együtt az archívum kilakoltatásáról. Az archívum "kulturális műemlék" volta senkinek sem jutott eszébe bizonyíték az ez alkalommal készült jegyzőkönyv melyben az anyagi javak felsorolása közepette az archívumról nem esik szó. Ekkor került az archívum a subREAL művészeinek gondozásába akik hozzáláttak tartalmának feltárásához és felértékeléséhez különböző fotóinstallációk és performance-ok formájában.
Az archívum lényeges pontját az a körülbelül 20 000 fekete-fehér fényképnegatív képezi amelyet a művészek sajátságos módon használnak fel. A negatívok egy a művészet a történelmi perspektíva és a társadalmi reprezentáció közötti viszony megvilágítására szolgáló metariport elkészítésének kiindulópontjai. A subREAL esetében a művész-riportert megduplázza az elemző kritikus a negatívok pedig melyek egy letűnt társadalmi korpusz mintáit képezik referenciális minőségükben és bizonyos társadalmi praktikák modelljeiként nyernek jelentőséget. Projektjükben a művészek a fotográfia elveinek és kvalitásainak (ábrázolás beállítás behatárolás) alternatív kiaknázására törekszenek és ezen keresztül a hatalmi mechanizmusok reprezentációs rendszerei által forgalmazott feltételezéseket kérdőjelezik meg.
A szóban forgó negatívok jellegzetessége félig kész" állapotukból adódik. Ezek a negatívok mint a művészet reprodukálását megelőző fázisok tartalmazzák a reprodukálandó művet valamint az azt körülvevő kontextust amelyet a reprodukálási folyamat utolsó fázisában a nyomdai előkészítés közepette a technikai szerkesztők mint lényegtelent kihagytak a képből. A reprodukálandó művet körülvevő tárgyak terek alakok és történések az egykori mindennapi élet pillanatképei egy letűnt kor erőteljes jelenléttel bíró maradványai. Az a nézőpontváltás amelynek értelmében a művészek újrafogalmazzák a talált fényképnegatívokat több aspektust is érint.
Közismert Walter Benjamin elemzése mely szerint a sokszorosítás következtében a műalkotások aurájuk megsemmisülését szenvedik el. Ilyen módon az eredeti mű elveszíti autentikus mivoltát vagyis megfosztatik attól ami "'itt'-je és 'most'-ja vagyis egyszeri létezése azon a helyen ahol van."4 A Benjamin által kifejtett modernista aurafogalom - anélkül hogy aktualitását veszítette volna - idővel átértékelődött. Egyik alapvető írásában amelyben a fotográfiát mint posztmodern műfajt mutatja be Douglas Crimp az aura "helyreállítását" annak az eredetitől a másolat irányába történő elmozdításával azonosítja.5 Crimp a hetvenes évek végén megjelenő "appropriation art" [kisajátításművészet] által kifejlesztett stratégiákra gondol amelyek tipikus példája az amikor Sherrie Levine újrafényképezte Edward Weston saját fiáról készített fotóit. A képkisajátításból származó eredeti-másolat viszonyának felborítása Levine számára egy lehetőség arra hogy megfogalmazza saját pozícióját a fotográfia hagyományával szemben.
Az ARTA archívumában talált negatívokat a subREAL független önálló képekként kezeli a szó szoros értelmében olyan fotókat fedeznek fel amelyek addig még nem léteztek "sem a fényképész eredeti szándékában sem a hozzájáruló művész elvárásaiban sem pedig a közönség tudatában".6 Mi több a Serving Art sorozat fotónagyításaiban éppen a láthatóságtól és tértől megfosztott élet jelenik meg a középpontban elhelyezett műtárgy pedig eltűnik. A negatívok újrafogalmazása olyan átértékelési folyamat mely visszahelyezi jogaiba a műalkotás kontextusát amely így elnyeri az "egyediség" és "az érték" bizonyítványát. Amikor a subREAL felcseréli a képviszonyokat akkor a szöveg-kontextus a centrum-periféria művészet-élet fogalompárokat célozza meg egy olyan komplex kereten belül amely magában foglalja a riportfotó és művészi fotó interferenciájának történetét is.
Az ideológiailag "korrekt" alkotások középpontba helyezése az alternatív produkciók perifériára szorítása valamint a kontextus reprezentációjának teljes hiánya által az ARTA folyóirat egy egész társadalom tükörképévé vált. Az archívum negatívjainak rejtett szubverzivitása kettős: a társadalmi-történelmi közeg jelenléte egyszerre véletlenszerű és elkerülhetetlen7 részben független a fényképész akaratától részben a kamera képkeretezési funkciójából adódik. Másrészt a negatívok dokumentálják a műalkotás prezentációjának egész rituáléját. A kamera amely a reprodukálandó tárgy gyújtópontba helyezését és a kép behatárolását célozza meg együttműködik az előtte lévő beállítások színpadias jellegével illetve a bemutatás logikájával. Mondhatni az egész reprodukciós folyamatot áthatja a domináns kommunista ideológia mely a valósággal az absztrakt utópisztikus ideálokat az individuummal a kollektivitást helyezte szembe és amely az eseményeket eredeti közegükön kívül kezelte és saját terétől és idejétől fosztotta meg magát az életet. Elfogadható hogy a fényképésznek nem állt szándékában teljes képeket alkotni és a használt módszer számára a legkényelmesebb volt mivel a végső kompozíció már nem rá hanem a nyomdai előkészítőre tartozott. Éppen itt érhető tetten az ideológia látens működése: hiszen nem véletlen hogy a műalkotásokat beállító személyek és az őket körülvevő közeg egyszerűen nem számított. A sokszorosítás mechanizmusában az ideológia észrevétlenül természetesnek álcázva működött így a résztvevők miközben a műtárgy reprezentációját szolgálták önkéntelenül is összejátszottak a hatalommal. Fontos tény továbbá az hogy az ezzel a módszerrel lefényképezett műalkotás reprodukcióként mindig saját létrejöttének kontextusából kiragadva jelent meg. A negatívok szimbolikus szinten a kor (kulturális) politikáját és az annak megfelelő dekontextualizáció stratégiáját modellezik. Modellértékük abból is adódik hogy ezt a reprodukciós módszert a lap évtizedeken keresztül alkalmazta csak a szereplők változtak.
A hetvenes évek konceptuális (fotó)művészete olyan műterembeli eseményeket dokumentált melyek a külvilág tényállásainak műteremben megalkotott modelljeit képezték. A riportfotó és a műtermi fotó fúziója a művészi fotográfia két addig ellentétesnek hitt műfajának kibékítése volt.8 A subREAL által használt modellértékű fotográfiák ready-made-ek. Ezért az ő hozzáállásuk fordított: a valóságban talált modellt visszahelyezik a művészeti kontextusba. A subREAL nagyításai elsődlegesen művészi fotók és csak metaszinten válnak olyan riportfotókká amelyek nem pusztán egy kor műalkotásait dokumentálják hanem a körülöttük zajló eseményeket is. A subREAL riportja úgy dokumentál hogy egy kommunista totalitárius reprezentációs módszert dekonstruál s így azáltal állítja vissza jogaiba a korszak kultúrájának kontextusát hogy láthatóvá teszi azt. Az ARTA folyóirat fotógyűjteménye az első román archívum melyet az 1989-es decemberi történelmi fordulat után feltártak a nagyközönség számára. Sokatmondó tény hogy Romániában még mindig homály veszi körül a volt Securitate archívumait; kivételt azok az esetek jelentenek amelyekről lehet tudni hogy szándékos megsemmisítés történt vagy egyes adatokat hatalmi harcok eszközeiként tettek közzé. A művészek szerint ennek a jelenségnek az okai a félelemben rejtőznek abban hogy a társadalom nagy része képtelen önmagával szembenézni és vállalni politikai részvételét az előző rendszerben. Ebből a szempontból nézve az Art History Archive projekt a művészet önreflexivitásának egyik hatékony példája.