Versei

2017. július 20.

Barbárok

A barbárok mi voltunk.
Miattunk reszkettetek palotáitokban.
Ránk vártatok kalapáló szívvel.
A mi nyelveinkről mondtátok:
kizárólag mássalhangzókból állnak,
mik száraz levelekként susognak, zizegnek.
Mi éltünk vaksötét erdőkben.
Tőlünk rettegett Tomiban Ovidius,
mi tiszteltük oly neveken az isteneket,
miket kimondani sem tudtatok.
Ám ugyanúgy átéltük a magányt,
a félelmet, és áhítoztuk a költészetet.

Romok

Még az eltaposott gyufásdoboz,
mi hajnaltájt
egy néptelen parton hever,
is él.
Az első fénysugár,
mely már semmi újat sem lát,
lustán s gyöngéden megérinti
boltívét, falát.
Íme, egy gótikus
katedrális romjai,
a mosoly
és a pusztulás.

ZSILLE Gábor fordításai