Már
kapható
Tanácstalan köztársaság
című
számunk!
2019.
Tamkó Sirató Károly
Versek
1979. április 1.
csak
egy
danyi magdolnának
Dante nem volt kettő
Picasso sincs három
Én is - sajnos - csak egy vagyok
történelmi véletlenek
ismeretlen rugójú eredője:
egy vakmerő életfutam!
Ki tehet róla
hogy már
kilencéves koromban a múlt kultúrák alapjaiból
csak öt lerágott csonthalmazra
leltem tizennégy évesen a futurizmusért küzdöttem
tizennyolc évesen eljutottam a XX. század irodalmi
holtpontjára
és megkezdtem a síkvers-konstrukciókat
húszévesen már az öt-érzékszerv-művészet partitúráin
dolgoztam
és elválasztottam
az euklidészi művészeteket
a nem-euklidészi kontinenstől, egy új világtól
amelyért Bolyai is küzdött
harmincévesen Párizsban – 56 soros Manifesztumom
törvényéhez csatlakoztak az új művészek legna¬-
gyobbjai...
ma pedig, kétségtelen, hogy a fejlődés igazolt!
Ki vágtatott még a holnapba így?
-Senki!
És itt jön a tragédiám:
mikor a gócfertőzés, a közel-vakság és a nyomor
leszívta rólam az életerőt
és Párizsból hazarogyandó lettem
akkor
– senkit sem tudtam a helyemre
az új művészet vezérlő lelkének
kikönyörögni a világból
mert mindenki:
költő festő szobrász térművész
csak a saját életmű-szakaszát látta
– a nagy egészet
a művészet-fejlődés óriási szintugrás-egészét
-senki!
S így
bár haladt minden tovább, amerre haladnia kellett
a költők – rajzoltak
a festők – domborítottak
a szobrászok – térkonstrukciókat kreáltak és
motorizáltak
sőt megkezdődött – a „tér-éltetés művészete” is
mégis
a nagy egészből
az emberiség ma sem ért még semmit:
mi ez?
mi lesz belőle?
és hová tart mindez?
Nincs rend
nincs cél
nincs értékmérő
csak zűr van
zűr
káosz és
tohuvabohu
az avantgarde-művészetek világában
(akárcsak az atomsúlyok közt volt a
Mendelejev táblázat előtt!)
De az én Manifesztum-törvényem
rendet teremtett
rendet teremt
célokat tűz ki
és
megmagyaráz mindent!
Ám ezt valakinek
meg kell mutatni még!
Harcolni kell érte!
Ki kell fejteni mind!
De ki tehetné meg - énrajtam kívül ezt?
Hisz az új művészet „kor-lényegét"
új alakzat-özöneit
(amelyeket a régibe nem lehet bekalapálni)
a nagy folyamatot: aTÖRVÉNYT
mely legmodernebb énemmel egy
s az életemből építettem
senki se látja
senki se érzi
senki se érti
csak én!
Nem életügye senkinek
– csak énnekem!
De én egyszer – megmutatom!
Kifejtem!
És küzdök érte!
(Ha sorsom még megengedi...)
Az elrendezett avantgarde-ból
kibontom a nagy ember-jövőt!
Mert bármiképpen nevezzék is
nem lehet két jövő a földön
csak egy:
AZ ŰRKOR!
És akkor majd meglátjátok
belsőleg érzitek
az ember újra nagyot ugrott
s az avantgarde folyam
MINDEN ORSZÁGNAK DOLGOZOTT!
Budapest, 1970.
rengő
töprengő
szombathy bálintnak
Ha az avantgarde korlátlan futama
oly kitűnő művészet-elv lett
és oly kitűnő kultúr-irány:
VILÁGVEZÉRSÉG
– Franciaországnak
és ha eredményeit
külföldre szakadt magyar hazánkfiainak
magyar földből indult magyar munkáit:
Schöffer, Vasarely, Hajdu, Tóth és mások...
– átvesszük, megszeretjük, propagáljuk és
utánozzuk... – 10, 20, 30 éves késéssel
ekként víg világ-elsőkből fájdalmatos után-
ballagókká válunk
akkor
rengek rengek töprengek
(és kérdem négyszemközt halkan)
mért nem engedhetjük meg
saját visszaszakadt magyar hazánkfiainak
hogy magyar földből indult magyar munkáikkal
előre vágtassanak
-az élre
és innen
Budapest-Központból szervezzék meg
az avantgarde most már napnál is világosabb
célját:
az Űrkor
Atomkor
Vízöntőkor
új művészeteinek létrehívását
a művészet-forradalmak
levegőben lebegő
SZINTÉZISÉT!
Az én nagy élet-célomat!
Budapest, 1974.
helyzetkép 70-90
tóth gábornak
Olvasom
az onogurok 140 költőjének
(a magaméit is beleértve)
havonta 270 versét
micsoda hangszivárvány
égboltjainkon
kirak
felszámol
betakar
összeszűr
letrilláz
visszahúz
variációs szimultán lüktetés.
De, mondom
még ha mind zseni lenne is
még ha mind remekmű lenne is
még ha sikerülne is
mélyföldig legyönyörködni magunkat bennük
–mindebből
sosem fog megszületni
vágtató időnk babérja:
az atomkor művészete!
Tudom - kell ez.
Mind.
Nyelv ünnep.
Szélességvirágzás.
Világít. Éltet.
De mért nem juthat szóhoz
a merőleges is?
Az abszolút új.
Hiszen annak
aki láthallküzdél
ha művész
avantgarde-harcos
ha a történelem feszül ereiben
csak egy lehet a célja:
jövőnk
ma
1970 – 80 – 90 – ben
a dimenzionizmus törvény-vonalán
az új szintézis:
AZ ATOMKOR MŰVÉSZETE. Budapest, 1978.