VERSEK

1965. július 15.

Paul Klee Bernben született 1879-ben, s ugyanott halt meg 1940-ben. A közbeeső idő nagy részét Németországban töltötte, ahol tevékenyen részt vállalt a Bauhaus-mozgalomban. Franz Marc és Kandiszkij köréhez tartozott.

Ő gépkorszak lírikus festője. A sürgönypózna-huzalok közé szorult hold felfedezője. Drótdarabka-vonalakból húzott grafikái szétszedett gépezetre emlékeztetnek, amelynek bájos precizitású alkatrészei látszólagos rendszertelenségben egyensúlyozzák egymást, holott kiszámítottan konstruálnak valami új jelentést.

Klee, a gyermek, kikotorja a kuckóból az ott felejtett, elhasznált tárgyakat, s Klee, a művész, jelképként felmutatja őket. Gyakran találkozunk az ócska szekrény, a papírcsákós gyerek, a játékmacska és „a macska” képmásával. Ezek a látszólag játékos ábrázolások tartalmaznak valami meghökkentőt és tragikusat. A fekete-piros, vastag vonású szekrény minden szekrény szimbólumává magasodik, amibe valaha is bezárták kedves holmijuk és rémes titkaik a generációk. A gyermekien elrajzolt csákós kiskatona szemünk láttára ábrándul ki saját játékából, pillanatok alatt megvénülve hordja az elmúlás maskaráját. S a macska! A reflektor-szemű, közönyös természeti erő a rémült emberiséget igézi, de össze is köti az élet forrásával. A gyámoltalan, mindenünnen fenyegetett gyermek, az ember, tornyot épít a transzcendenciába. Ezt teszi a lírikus Klee is.

Olcsó lenne a hasonlat, hogy képei költemények és költeményei képek. Ez csak részben így igaz. Képei elsősorban képek, s költeményei is csak önmagukat illusztrálják. Elsődleges és elemi módon. Ez teszi Kleet, a festőt a XX. század egyik legoriginálisabb német költőjévé.

SZAMÁR

hangja iszonnyal remegtet
közben hosszú fülek esznek.

Mint elnémúlt fülemüle
a volt hatalmas semmise.

Mi hajt ki a magány tövén?
ez az elefántcsont-növény.

Nézetét hab habbal cseréli
aztán már nincs miről beszélni.

míg mentem
este lett
felhőfátylak
fedték a fényt
a semmi árnyaként
minden felett

Vigyázz
ha ráz
a láz,
mert szenet
hagy neked

Csorgón át ragyogj
hét-fátyol-szűrte fény!

Borít egyszer a sehol
egy angyalnál valahol.

Minden mindent szerettem
most hűs csillag vagyok fenn.

A NAGY ÁLLATOK

A nagy vadak asztalnál búslakodnak
és éhesek.
De a ravaszdi legyek
vajvárosban laknak
és megmásszák a kenyérhegyet.

VÉGSŐ

A szívnek mélyén
mint egyetlen kérés
elhangzó lépés

macskából egy részlet:
füle hangot kanalaz
lába futni kész
szeme átéget
soványat, kövéret
képe elől nincs mód kitérned
szép mint virágszál
de csupa dárda
mi dolga vélünk alapjába’.

A HOLD SOK OLDALRÓL

A hold
vasúti állomáson sok lámpás közül egy
erdőben szakállba csepp
hegyen le ne guruljon!
fel ne nyársalja kaktusz-tüske-vég!
szét ne trüsszentsétek: buborék!

ÁLOM

Házam üresen találom,
kiürítve a bor,
körülárkolva a folyó,
ellopva csupaszságom, –
kioltva a sírfelirat.
Fehér fehérben.

– építeni segítsétek –

Madár ki trilláz
őz ki ugrálsz
virág a sziklán
patakban pisztráng
földben a féreg
Istenhez a tornyot építeni
segítsétek

echo: „Istenhez”

Fordította Károlyi Amy