VERS

1965. augusztus 16.

Végtelen, nem kezdődő csillaghullással
És remegéssel,
Tükrömbe fakul ó
Törötten a fény.

Elhagylak.
Fonnyadt erekkel görcsös tenyerem
Földet akar.

Éhségem csillapíthatatlan kudarca
Süket temető: szavaim temetője,
Álmom temetője, te sugár maradsz;
Denevér röpte a csillagoknak,
Párkánya szédült messzeségbe hül,
A fájdalomtól; fájdalmam szó.

Könyörögve, míg áll a Nap,
Indás korhadásom;
Örökkévaló,
Akár hegyek gerincén a szél.