VARÁZS-EST

1965. július 15.

Mikor megjelen aldebaran az égen
Driászi szépséggel fésüli hajam a hulló falevél
És ezer Bath-várost érzek szívemben.

Sötét takaró alatt szerelmesek bújnak
Aesopusi mesét mond az élet s
Lengő fátyla alól mosolyog Minerva.

Mint Timur Iszpahánban
Piramist építenék de régi bölcsekből
Kik élet-penatesét védték gyönyörrel: véresen.

Altamirai barlangból beszél századunk
Csak egy mosolyra álltam meg vele
S lám nyájas hangjával a múlt elvegyül:

Az vagy mi oly sok időn át voltál
Altatod gyöngyömet az élet-szemet
S elrabolod ifjúságomat hazámat.

Elállt folyóvíz lelkem
Magas gátakon át kitör
És csodálatosan hevíti Földünket.

Fürödjetek hát hideg emberek
Egyszer élünk és csak egyszer halunk
Az időt gyorsan nyeljük
Elnyeltem én már a régit és az újat
Felfújt izzó testem Apad és Hűl csendesen...