EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2021. október 22. | Előd, Szalóme, Kordéli napjaAKTUÁLIS SZÁM:1007282. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

BOHÓC

Bozsik Péter

Vándorszakács

regényrészlet

2007. június 1.

itt a dolgok elég súlyosan

alakultak, az, hogy a kábítószert imádom, nem baj, csak a hülye orvosok nem értik meg, hogy nélküle már rég megbolondultam volna a fájdalmaimtól, ugyanis találtak két rákos daganatot a májamban, mikor megmondták, mintha követ kötöttek volna a nyakamba, először próbáltam jó beteg lenni, de ez teljesen kiborított, se pia, se pina, se emberi kaja, akkor mi a fasznak éljek, mikor aztán beleszaladtam egy végbéltükrözésbe, elegem lett, kétszer voltam sitten, és mindig vigyáztam a seggem lyukára, na ezek most aztán elkaptak, úgy rendesen, análisan nem vagyok már szűz, és mindezt negyvenévesen; akárhányszor a kórházban jártam, úgy éreztem, különórákat kapok a temetésemből, rájöttem, az összes orvos szadista és perverz, meg is szakítottam velük minden kapcsolatot, találtam magamnak igazi gyógyszert: huszonhat éves, gyönyörű, okos, ivós, teljesen őrült, antropológus lányt, Ankénak hívják, mintha most lépett volna le a Playboy címlapjáról, ez nem túlzás, itt ez a sok betépett ember mind azt hitte, hogy csak egy látomás, szerencsére csak én tudom, hogy valós valaki, most elment Görögországba átgondolni a kapcsolatunkat, tíz napot kért, de holnap már újra itt lesz, öt nap alatt rájött, hogy én vagyok az igazi, szóval hülye, de én nem bánom, október 24-én megyünk Kijevbe, és ott akarunk egy táncos zenés helyet nyitni a tavasszal; már megint nem vagyok magyar állampolgár, mert sikerült vennem egy teljesen jó amerikai útlevelet, az új nevem Mark Rondall, a kijevi kirándulás lesz a premierje az új papírnak, az újévet Dél-Franciaországban isszuk át egy szamárfarmon, de! novemberben elmegyek Ankéval Irakba, ha nem kezdődik meg addig a háború, arról akar írni, hogy milyen a közérzetük azoknak, akiknek semmi közük a lövöldözéshez, január közepétől egy kis Jemen, onnan Magyarország, tesztelem majd az új identitásomat, de maximum egy hét, aztán az Élet mint kijevi kocsmáros, többet nem merek tervezni, mert a szadisták csak egy évet adtak; küldd el a Bogi emilcímét!

 

Ezek a balfasz

orvosok és a szüleim is azzal fenyegetnek, ha így folytatom, akkor ez meg az, leszarom, hányan akartak már kinyírni életemben, mikor az arabok üldöztek Pesten, senki nem jósolt egy hetet sem, aztán az ukránok is fogadkoztak, ha egyszer elkapnak, akkor ajajaj, nekiálltam kicsit csavarogni, ezek meg majd tönkrementek csak abba, hogy megtudják, merre járok, most ezzel a betegséggel ijesztget mindenki, újra repkedek egy kicsit a hidegből a melegbe, soha senki nem bírta velem huzamosabb ideig, szerintem három hónap múlva kiszarom, mint valami elbaszott kaját, fenyegetnek a drogokkal is az orvosok, ők ezeket csak a vége felé használják, kezdik az amfetaminokkal, és a morfiummal fejezik be, közben igazán semmit sem tudnak róluk, a zöme soha nem is használta, csak olvasott róla, majd pont én fogok bármit is elhinni nekik!, azt gondolom, jövő nyárra már semmi bajom nem lesz, az utazással és az anyaggal kikészítem a házi akváriumomat, na, ezek a tervek!

 

Azt még nem tudom,

hogy fogom az irományaimat eljuttatni hozzád, mert ha ezt le kell gépelnem, akkor soha nem érek a végére, ugyanis nincs annyi időm, a gondom csak az, hogy te nem vagy igazán kutyapárti, úgy szeretném ezt a dolgot, mintha a Kóbor mesélné el, tudod, a kutyám, aki mindig minden kocsmában megtalál, és villamosozni is tud, szerintem szerezz be egy kutyát, komolyan, jó dolog.

 

Onnantól kellene kezdeni,

amikor a Kóbort találtam, 1996. december 23-án Dominikáról jöttem meg, ahol mindenemet ellopták, és egy szandálban, rövidnadrágban, pólóban vártam a haveromat a Keletiben, hogy elvigyen Weissbrunnba, a volt feleségemhez, mert ott maradt még valamennyi ruhám, és míg erre a srácra vártam, találtam a kutyát, a Márta gyorsan ki is rúgott kutyástul, vissza kellett mennem Pestre, és a Heni fogadott be, pechemre a Piaf mellett lakott, tíz méterre; ez így kurva lassan megy nekem, de megígérem, hogy folytatom.

 

Azért nem tudtam

írni tegnap, mert a csajomat letartóztatták a kurvanegyedben, az apja miatt, az öreg be volt baszva, és hívták a kocsmából az Ankét, hogy vigye haza, Anke felültette a biciklire, és áthajtott a piroson, a rendőrök meg pont ott álltak, az apja elkezdett óbégatni, az Anke pedig, hogy ne kelljen fizetni, kamu címet mondott be, ezeknek a szemeteknek van valamilyen kis masinájuk, és rögtön mindent ellenőrizni tudnak, így persze hogy lebukott, aztán megpróbált lelépni, de egy igazi vadbarom holland járókelő fellökte, újra elkapták és a falhoz lökték, ez a kis hülye meg, ahogy lepattant a falról, szájba vágta a rendőrnőt, bilincsbe verték és bevitték a kaptárba, és csak ma délben engedik ki, egész nap rohangáltam, hogy találjak valakit, aki ki tudja hozni, így aztán baszatlanul maradtam, ám még adott feladatot, a reptérről el kellett hoznom egy szíriai gyereket, akit életemben nem láttam, úgy álltam ott, mint egy hülye a feliratos táblával: „Az Anke barátja vagyok, és keresek egy 17 éves szíriai fiút, akit Sharifnak hívnak”, mindenfelé rendőrök rohangáltak, én meg elfelejtettem, hogy mindkét útlevelem nálam van, de megúsztam, most megyek a szerelmemért a kurvanegyedbe; aztán az is lehet, hogy ott dolgozik?

 

Tegnap, miután

Anke kiszabadult a rendőrségről, elmentünk ünnepelni, belerohantam egy nem igazán csúnya amerikai csajba, aki a barátnője, a lány nagyon élvezte ezt az itteni szabadságot, hogy szinte mindenhez hozzájutunk pillanatok alatt, be is vásároltattam rendesen, nem grammban adtuk le a rendelést, hanem dekában, a díler először nem is értette, mit akarunk, és ahogy szépen televertem az ormányomat, az amerikait egyre kedvesebbnek láttam, át is sétáltam vele a másik szobába, az Anke is megérkezett pár perc múlva, igazán maradhatott volna ott a fotelban, ahol hagytam, aztán elrohant, most meg nem akar velem többet még beszélni sem, én nem értem a nőket, ezek a szar kurvák mindentől felhúzzák az orrukat, megbeszéltük az elején, hogy nem lesz komoly kapcsolat, és tényleg ez volt az első olyan botlásom, amiről tudomást szerzett, most gondolkodnom kell erősen, hogy a faszba szelídítsem vissza, tényleg nem egy mindennapi pina.

 

Zeke barátod emilje

vagy telefonja kéne, mert nem tudok olvasni, és amikor szarul vagyok, csak ezt tudom csinálni, most írok egy kicsit: az amszterdami ámokfutást augusztus közepén kezdtük el, a Jawa szigeten, a nyitott kikötő fesztiválon, egy kocsmát csináltunk, aminek a neve „Dead cow bar with the food fuckers”, ez négy napig tartott, nonstop, a kocsmánk úgy nézett ki, mint egy ekhós szekér, két oldalára kiraktunk kábé harminc darab matracot azoknak, akik hamar kidőlnek, de majd küldök róla fényképet; egyik dolgozó sem érkezett üres kézzel, négy napra teljesen felszerelkezett mindenki, a kávéba cukor helyett speedet raktunk, hogy bírjuk a lábunkon, olykor ecstasyval, kokainnal, a szórakozás kedvéért, hasist pedig akkor, ha valaki leült pár órára, az egész kocsma egy gyönyörű káoszra hasonlított, sem a vendégeknek, sem a dolgozóknak egy tiszta pillanatuk nem volt, én szinte nem is emlékszem, hogy mit főztem, de a Ska állította, hogy több mint ezer adag kaját adtunk el; hogyan csináltam, arról fingom sincs, azért sejtek valamit: az összes csinosabb csajt, aki odajött kíváncsiskodni, befogtam pár órára, itt találtam az Ankét, mikor hétfőn hajnalban hazavitt, könyörgött, hogy egy órát maradjak a zuhany alatt, mert nem egy serpenyő paellával akar az ágyba menni; a haverommal, a Freddel, aki a pultos és a DJ volt, hihetetlen forgalmat zavartunk le a kocsma mögött, csináltunk egy kúrodát, ami egy kifeszített ponyvából állt, azért, hogy oldalról ne lássanak be, a folyó felől viszont teljesen nyitott volt, de ez nem igazán zavart, mert csak a komp és egy-két hajó járt arra, nem emlékszünk, hány pinát sikerült iderángatnunk, a végén meg is ijedtünk, mert már majdnem megbasztuk egymást is, a buli csütörtök déltől hétfő hajnalig tartott, hétfőn költöztünk Ruigoordba, a másik fesztiválra, ami nekünk tizenhét napig tartott, és ezt az egészet szorozd meg százzal, csak annyit voltam otthon, hogy lezuhanyozzak, vettem egy sátrat, beraktam pár ruhát a hátizsákba, azt tudtam, hogy ezen a napon jön meg Szilvia, de azt nem reméltem, hogy a buszmegállóban találkozok vele, tudod, ő az excsajom, vele mentem haza, ő volt az egyetlen rossz pont az egész fesztivál alatt, mert nagyon nagy esély mutatkozott a kibékülésre, de szerencsémre kétszer is lebuktam előtte; túl sokszor jött ellenőrzésre a sátramhoz, ha nem a sátramban időztem, akkor a Kóborral találtatott meg, itt jóval több időnk maradt a „szórakozásra”, bejött az LSD és a gomba is, a kocsmát átkereszteltük MAD CAW-nak és MAD CHAOS-nak, itt, Ruigoordban bővültünk még egy kisebb cirkuszi sátorral, most ez lett az elfekvő. Ha ezt egyszer le akarod írni, akkor jövőre el kell jönnöd, de gyerekek nélkül. Bár nagyon sok a gyerek, de azt nem tudom, hogy te és az asszonyod hogy kezelnétek a dolgot ilyen állapotban, a nap huszonnégy óra őrület, és tart egy hétig, a kemény mag az marad minimum háromig, ez a csapat kész orvosi csoda, ami anyag itt elfogy, azzal egy magyar kisvárost ki lehetne irtani, és az alkohollal sincsenek haragban, a falu mögötti területen történik az egész, olyan építmények, mint amilyet már elküldtem fotón, szakadtnál szakadtabb kocsmák, kajáldák, és a takarítást a végén egy óriási tábortűzzel oldjuk meg, olyan forróságot produkáltunk, hogy csak száz méter távolról lehetett az egészet nézni, majd egy napig égett a tűz, végig verik a dobokat, tiszta transz az egész. A Házsuzsi (izsu@freemail.hu), akivel a Balkán kocsmában találkoztál a könyvbemutatódon, ő jön mostanában meglátogatni, és neki sok fotója van a tavalyi buliról.

 

A hétvége az amerikai

pinával majdnem felért az öngyilkossággal, nem tudta, hogy kokainnal baszni az egy végtelen történet, szerintem megint fogytam vagy öt kilót, most gondolkodhatok, hogy szerzek pénzt kajára, hogy visszaszedjem, amit lekúrtam, az Anke megint nem beszél velem, ez azért zavar; ő úgy használja a pasikat, mint a repülőjegyet vagy a ruháit, csak utazni akar, és azzal megy, aki kifizeti neki, de ez legalább őszinte dolog tőle, és az adottságaival ki is tudja használni, kivéve engem, mert csóróbb vagyok, mint valaha, ha van pénzem, azt rögtön vihetem a kocsmákba fizetni a saramat, ami meg bejön az anyagból, azt a saját használatomra tartom meg, mert ezekkel akarom ezt a szart túlélni, és hiszek is benne; hogy sikerül.

 

Csak egy kicsit

a hétvégéről, csapatunk átment újra természetbarátba, most kivételesen nem hajóval kirándultunk, hanem gyalog, az egyik lány talált egy erdőt, ez nem kis dolog itt Hollandiában, a terv: laza séta, tábortűz, grillezés, tizenegy óra körül megérkezett mindenki, halál másnaposan, az erdő szélén tábort vertünk, elkezdtük gyógyítgatni magunkat, azt szerintem mondanom sem kell, hogy innen egy métert sem mozdultunk, a grillezés is elmaradt, mert mindenki begombázott, az arra járó turisták azt hitték, hogy valami telepített látványosság vagyunk, mert spontán ilyen állatkertet még nem láttak, olyan tripp volt, hogy a tisztás fái néha megnyúltak, kupolát alkottak a fejem fölött, ez még nem zavart, de amikor elkezdte a színeit váltogatni, egyszer minden piros lett, aztán sárga, kék… és ráadásul táncolt is, amikor hazaértem, boldog voltam, hogy vége lett ennek a káosznak, de otthon a falak kezdtek el szórakozni velem; van jó hírem is!

 

Az Anke tegnap

újra keresett, de nem akart velem a kocsmában találkozni, én viszont nem bírtam már mozdulni, odaalapoztam magam, majd ma, mert a Zoli, tudod, az a pulai srác ünnepli a születésnapját, és ez komoly indok egy kocsmai találkozásra, sejtem, mi lesz az ajándékcsomagja, jó hír még, hogy az amerikai pina tegnap délután visszautazott, megmenekültem!, majd írok egy hajókázásunkról is; az újévet ezzel a társasággal fogjuk tölteni Dél-Franciaországban, egy szamárfarmon, vagy írtam már?, gyűjtöm a fotókat, majd postázom őket, hogy a leírtak hihetők legyenek, a libellás Bandinak adtam egy videót a kocsmánkról, mikor itt voltak a Vladóval meg a Félixszel, megkérdezheted őket is; az előbb azért hagytam abba, mert az Anke elcsípett itt, az internetkávézóban, azt mondta, imád, biztos, hogy nem normális, meg fogom mutatni neked, mert ilyet még nem láttál.

 

A sóletpartira biztos,

hogy nem tudok menni, mert tizenharmadikán a Ska születésnapja van, tizennegyedikén a Jawa szigeti after party, tizenhatodikán és tizenhetedikén regefesztivál Ruigoordban; azoknak, akik azt hiszik, hogy hamarosan megpusztulok és nyafognak, mondd meg, hogy inkább utáljanak, mint sajnáljanak, mert az jobban életben tart, lehet, hogy decemberben újra fogom csinálni a kocsmát Ruigoordban, az Anke azt mondta, nem érdekli, hogy megdöglök, de akkor is klónozni fog, ha belepusztulok, úgyhogy ezerrel azon vagyunk, hogy legyártsunk egy gyereket, én lányt szeretnék, ő pedig pont egy olyan legényt, mint én, mert még nem ismer; kapott egy féléves ösztöndíjat Marokkóba, február elején utazik, addig kell összehoznunk az új katasztrófát, tökmindegy, mi lesz, lány vagy fiú, a neve már biztos: KÁOSZ.

A csajom nagyon

szereti a Félix zenéjét, de ez a szemét Vlado nem küldi a muzsikát, a ruigoordi kocsma neve az volt, hogy STAHL, ez annyit jelent, hogy istálló, mert az is, csak a felét leválasztottuk egy vastag nejlonnal, raklapokból készült a bárpult, az italpolc meg minden, ami kell, a tető eresztett, ha kint esett, akkor bent is, a fűtést egy nagy olajoshordóval oldottuk meg, és hogy ne látszódjon nagyon, hogy az egész szemétből van, minden szart a falra aggattunk, de megkérdezheted a Félixet is, nagyon bírta a dizájnt, a konyhát az udvaron állítottuk fel, a zuhanyzó mellett, télen, ha nagyritkán esett a hó, zuhanyozni egy rémálom volt, ebben a mocsokban is kurva jó kajákat csináltunk, csak a kocsonyától ijedtek meg, és a patkányoktól cidriztek egy kicsit az idegenek, mi már megszoktuk, mikor a Félixék megérkeztek, a Kóbor rögtön meg is ajándékozta a dobos Robit egy frissen fogottal, az a nagydarab, kan cigány úgy megijedt, hogy sikoltozni kezdett, és felugrott egy fotelba, a templomban, ahol a bulijuk volt, le kellett takarni a Siva-portrét, mert féltek tőle, azt hitték, boszorkány, merthogy kígyók vannak a nyakában, a falu jelképére aztán rá se mertek nézni, és senki nem tudta elmagyarázni nekik, hogy az nem a sátán, a pentagram is kiborította őket, mert az meg az ördög jele, különben jól érezték magukat itt; holnap mindenképp feladok pár képet, csak írd meg egyszer a címed, mert nem mindig fogok ilyen bonyolult térképeket csinálni, mint a múltkor; kezd dogzani za ecstasy, cserédőlnek itt naygon abetuk…

 

Nem tudok hazamenni,

mert szakad a jég, de igazán írni sem, itt mindig esik valami, megbolondulok, lehet, hogy tavaszig meg sem száradok, borzalmas!, szerintem innom kell pár sört, mert elállt; a fotókat feladtam, megint térképpel, mert nem tudom a címeteket; melankolikus vagyok, mint egy bohóc, és úgy érzem magam, mint egy sarokba szorított vak patkány: várom, hogy agyonverjenek.

 

Tervezgetünk vadul,

Kijevet már Odesszára cseréltük, a Fekete-tenger csak jobb, mint az ukrán pusztaság, bár Kijevet gyönyörűen megcsinálták, és sok esélyt látunk Marokkóban, valahol a tengerparton összeütök egy bódét, és árulom a hideg sört, a Fred meg ezerrel nyomja a zenét, egy kis balkánt vinnénk Afrikába, az afrikai dolog azért tetszik, mert teljesen kivagyok az itteni időjárástól, valami mindig esik, ma dolgoztam egy építkezésen, és egész nap gipsz hullott a fejemre, ahogy végeztél, eleredt odakint, egyszer a nyáron barna eső esett, ez halálosan komoly, és nem is voltam akkor betépve, mások is mondták!!!, lehet, ha Marokkóban kötünk ki, ahhoz, hogy ezt az ingoványt visszasírjam, ott kellene lennem három hónapig a tűző napon, ami még nagyon fontos szempont, hogy olyan faszságokkal, mint engedélyek, igazán nem akarok foglalkozni, nincs is rá időm, a hivatalos kocsmáimat mindig bezárták, találtak valami ürügyet, vagy ez a papír nincs, vagy amaz, vagy miért tartok házi pálinkát, mikor azt nem szabad, hát azért, basszátok alássan, mert a boltit, azt nem lehet meginni!

 

Zömében csak ismerősök

jártak oda, mondjuk a Csétomival megitathattam volna akár egy liter ciánt is, azt tudod, hogy azért lett indián, mert azok hülyültek el annyira a szesztől, mint ő, pedig Kővágóörsön a Nőtenger borozóban nála sokkal keményebb piás törzsvendégek is megfordultak, kezdjük velem, mire a megrendelt vacsorákat kiadtam, szinte már menni nem tudtam, most meg irnnui...

 

Ja, itt csak úgy

lehetett enni, ha előtte egy nappal megrendelted, és csak este hattól kilencig, mert nagyon tisztában voltam a képességeimmel, kilenc után csak hideget adtam, azt meg tudta csinálni a Heni vagy a Zsuker, ők csak éjfél után ájultak el, volt, hogy a vendégek, a Piafos Ági és a Csizsu álltak be a pultba, és szolgáltak ki, zártak be, én csak annyira figyeltem oda, hogy a töményeshűtő ajtajában aludtam el, és azt így nem tudták szabad prédára adni, hagytam elöl egy Unicumot, a házi pálinkát mindig ingyen adtam, háromliteres kis fahordóban tartottam, egy csinos kis rézcsappal volt ellátva, a Csétominak tiltva volt ez a fajta tüzes víz, nagyon jól bírt inni a Tyutyu, a felesége is a komolyabb piások közé tartozott, a Nyikita minden rekordot megdöntött muskotályból, Hubertusból. A Beley „tanár úr”, azt hiszem, utolérhetetlen mind fogyasztásban, mind törésben-zúzásban, botrányokozásban és nemfizetésben, tőle soha nem is vártam, hogy pengessen, csak arra kértem meg, ne gondolja azt, hogy a teljes italkészlet az ő kedvéért van itt, és az adott éjszaka alatt nem kell és nem is tudja mind elfogyasztani, a Bánfy Jani volt a rozékirály, Udini volt az, aki valamilyen szinten eltartotta a kocsmát, mert ha ő jött, akkor mindig fizette az egész heti bulit, így tudtam tartani a helyet úgy, hogy egy vasat ne fizessek rá, nem is lett volna miből, de én és a személyzet tudtunk enni-inni, csak egy kanyit nem kerestünk az egészen, kérdezd Házsuzsit, ő össze tud hozni mindenkivel, kivéve a Csétomival, akik sokat tudnak rólam mesélni, az a Kásanyi, a Beley, vele vigyázz, ne adj neki egy kortynál többet, Csizsu, Piafos Ági, őt ismered a Balkánból, a Bánfy Jani biztos nem akar majd rám emlékezni, mert kúrtam a csaját; Salföldről az Espéter, a Bésanyit azt azért ne kérdezd, mert lenyúltam négyszázezer forintra, és ezért pár éve nem szeret, mondjuk, volt még másfél kiló cucc, ami szintén eltűnt, de arról én nem tehetek, és erre megesküszöm, de csak neked, tudod, ez akkor történt, amikor a táborban, Erdélyben, találtam egy kis nyugit, pár hónap bujkálás után, jobb, ha az ilyen csínytevéseimet elfelejtjük, ja, ma loptam egy fényképezőgépet egy használtcikkestől, de csak azért, mert tényleg szükségem van rá, utálom ezeket a papírkamerákat, ez egy csodaszép PENTAX FM, egyszerűen nem tudtam ellenállni és otthagyni, az a fasz eladó teljesen el volt varázsolva a Kóbortól, babusgatta, az meg, mintha tudná, hogy mire készülök, az Anke pedig olyan csinos, hogyha bemegyünk valahova, mindig azt hiszik, hogy a vén fasznak, mármint nekem, csak a pénze miatt van ilyen csaja, persze ezek mit sem tudnak a valódimról, ha együtt vagyunk, mindenki meg van győződve, hogy van lé dögivel, hahaha!, itt ez a trend, így aztán lett egy álomfényképezőgépem, majd meglátod, milyen, a képekből; soha nem bírtam volna ennyi pénzt összespórolni, majd négyszáz euró, de nagyon félek, ha megszorulok, eladom, és mindig szorulós helyzetben vagyok.

 

Péntek este van,

október, ülök a kedvenc kocsmámban, és várom az Ankét, itt diszkó lesz ma, sajnos, ő nincs itt, és lehet, nem is lesz, beígérte két barátnőjét, állította, hogy csinosak, hiszem, ha látom, szerintem ma megint a Kóborral alszom, már nem vagyok tökjózan, de válok a kábítószerektől, itt ezt az érzést úgy hívják, hogy „cold turkey”, ez annyit tesz, mint „hideg pulyka”, ettél már ilyet?, borzalmas!, ma semmit sem főztem, építkezésen dolgoztam, és a pénzszerzés eme módja teljesen kiborít, hosszú és igen fárasztó, de legalább az ilyen esetek után tudok enni, és még többet inni, nagyon szarul és sokkal jobban érezni magam, söröm Amstel, a telefonom meg Coca-Cola, milyen ez?, körülöttem csak dílerek, erősnek kell lennem, mert holnap kirándulni megyünk az Ankéval Leidenbe, lehet, hogy megnézem a Zeke urat, ha emlékszem még, hogy hol lakik, megjött a DJ, az a neve, hogy Ram6, ejtsd „ramszesz”, szeret inni, ismerem Budapestről, a Hatuból, ennek a kocsmának kurva nagyok az ablakai, és csak bicikliseket látok, Anke is, ha jön, azzal fog jönni, mindenki biciklizik, én is, de mindig ellopják, az enyémet is, ez a pulyka ma fagyasztott, a felirat szemben majd az őrületbe kerget: „drogisterej”, zárva, hazamennék, de várom ezt a lányt, több mint valószínű, hogy újra szerelmes lettem, lehet ez?, most kezdek beszarni, mert félek attól, hogy ezek a geci fájdalmak teljesen le fognak nyomni, pedig egy ilyen NŐ mellé nem ilyen hangulat illik, az is szokott fájni, mikor régen részegen leálltam verekedni, és jól elverték a valagam, de akkor mindig megvolt az esély arra, hogy visszaüssek, most aztán akár be is baszhatok magamnak, kurva jó lenne pár órát ezzel a lánnyal tölteni, lehet, hogy utána nem is zavarna semmi, de mikor ez a szar tombol bennem, akkor igazán be vagyok szarva attól, hogy mit kell megint elveszítenem, talán azért van ez, mert mintha magamba lennék leginkább szerelmes, mindig is imádtam magam, utáltam a kényelmetlenséget, kedvenc szavam a „mindig” lett, mert félek, hogy valamikor meg fog szűnni, fingom nincs, mi lesz utána, van egy szép szó: semmi, ne gondolj semmire, se a kábítószerre, se az alkoholra, se az esőre, se a hollandokra, se a magyarokra, a bohócra gondolj, aki sír a fürdőkádban, akinek nyála a papucsára csöpög, máma be vagyok nagyon szarva, egy hete vannak kiismerhetetlen szar érzéseim, hívjuk fájdalomnak, de nem igazán az, de nem is a „hideg pulyka”, mintha a bőröd tíz számmal kisebb lenne, nem férsz el benne, állandóan kérdezték tőlem, hogy miért nem férek a bőrömbe, most tényleg nem tudni, de piszok kényelmetlen, attól is félek, hogy nem fogok tudni soha kimozdulni innen, ez egy tökéletes város, nem nagy, nem kicsi, és egész jó emberek lakják, a lakják szó nem jó rá, inkább használják, mert ha használsz valamit, csak az a használt dolog tud hozzád igazodni, igazi kényelmes érzést adni, a kényelmed nem biztos, hogy a komfortod, de sokkal több szabadsággal tud meglepni, mint a komfort utáni kín, nekem senki ne mossa meg a valagam, annál többen nyalják ki.

 

Azért nem írtam

a napokban, mert nagyon szarul voltam, pedig össze kéne szednem magam, mert úgy érzem, nincs sok hátra, ezek a fájdalmak borzalmasak, ilyet eddig nem éreztem, inkább a nyakamat törném újra, naponta, olyan, mintha szét akarna robbanni a tested, ma vissza is kellett mennem az orvoshoz, pedig megígértem magamnak, hogy soha többet nem teszem, kaptam valami erősebb fájdalomcsillapítót, de elmondta, hogy később vissza kell mennem még erősebbért, boldog lettem, hogy adott annyi esélyt még, hogy visszamehetek, mindennap dolgozok újra, kiderült, hogy az asztalos- és a kőművesszakma sem áll messze sokirányú tudásomtól, a szobafestés egyenest a szakirányom, ezt még New Yorkban kezdtem, igaz, ott már mint profi jelentkeztem, de az Emjenő, az Európa kiadós is ezt hazudta ugyanitt, őt pont annyira nem ismerték, mint engem, pedig ő Nagy Sztár volt otthon, igaz, én mindenhol, vagy csak keverem a hírnevet a sztársággal?, ja, hírnévből van jó és rossz, azt hiszem, az enyém erősen a negatív irányba megy el, soha nem voltam rock and roll sztár, de a csajok megőrültek értem, vagyis inkább megőrjítettem őket, néha úgy, ahogy akarták, többször, ahogy nem, azért majdnem mindegyik ex exszel jó kapcsolatban vagyok, csak a szakítás szokott zűrös lenni, mindegyik rájött, hogy hazudós vagyok, most, hogy csak egy kicsit vagy mennyire, az tökmindegy, nem?, lehet, hogy ezek nem is hazugságok voltak, csak beleképzeltem magam valami helyzetbe, és azt úgy adtam tovább, mintha… megtörténtté tettem, na, önmagam által, na jó, amikor nagyritkán lebuktam, akkor sem bírtam bevallani, ostoba vagyok-e vagy gonosztevő, nem tudom, lelkemet megrontotta a világ, képzeletem nyughatatlan, szívem kielégíthetetlen, a rosszkedvhez éppolyan gyorsan hozzászokom, mint az élvezethez, egyetlen vágyam maradt: az utazás, mihelyt lehet, elindulok, el Európából!, ám voltak olyan ügyes, igazi hazugságaim is, hogy a fél világ elhitte őket, például azt, hogy szakács vagyok, soha nem jártam szaksuliba, és fingom sincs, hogy hol tanultam meg egyáltalán főzni, tudok-e főzni?, mert lehet, csak azért szokták dicsérni a főztöm, mert világhírt csináltam magamból, majd intézek megjelent írásokat, fotókat, amik különféle magazinokban jelentek meg szakácsságomról, milyen hülyék az emberek, mi?, szerintem egy főzeléket a mai napig nem tudnék berántani, a trükk az, hogy a katonai sitten sokszor parancsoltak a konyhára, mivel a legbalfaszabb voltam, ott is mindig nekem kellett a hagymát vágnom, így egy hónap alatt megtanultam, mint valami nagymenő, gyorsan és apróra vágni, úgy, hogy olyan nagyon oda sem kell figyelnem, mikor felvettek valahova, mindig akkora mellénnyel kezdtem, hogy rögtön minimum műszakvezető szakács lettem, annak meg csak irányítani és tálalni kell tudni, ezekkel, főleg az elsővel soha nem volt semmi bajom, a tálaláshoz átnéztél néhány új gasztronómiai magazint, és minden ment magától, soha nem buktam meg, ha megkérdezték valamiről, hogy kell csinálni, először jól lebasztam, hogy hol tanulta a szakmát, aztán elhadartam neki, hogy csinálja, ha nem lett jó, akkor nyelvi problémákra mindig hivatkozhatsz, ha kérték, hogy mutassam meg, persze hogy nekiálltam, és csináltam valamit, mikor azt mondták, hogy ez nem az, kurva ideges lettem, és ordibáltam velük, azt kérdeztem ilyenkor mindig, hogy ki tanult és végzett rajtam kívül ezen a menzán, a Plahutánál, ez egy igazán létező, fantasztikus jó szakács, sokat olvastam róla, a menzát meg azért szoktam mondani, mert az a leszólása egy étteremnek, én pedig mindig jó helyeken dolgoztam, persze csak külföldön, mert ott igazán meg tudják fizetni az efféle tudást, otthon pillanatok alatt lebuktam volna, ezért kellett mindig saját helyet nyitnom, amibe biztos, hogy belebuktam, na mára elég; most az Anke baszott át úgy, ahogy én azt a sok marhát.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.