EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2023. január 30. | Martina, Gerda, Jácinta napjaAKTUÁLIS SZÁM:1125146. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

1. évfolyam 3. szám

Raffai Ferenc

VÁNDORLÓ LELKEK ORSZÁGÁBAN

Vázlat Jure Kaštelanról

...moja duša seli
ili se vraća pa se odmara. Odseljena.
(Jure Kaštelan: Odseljena duša)

1965. március 15.

A vers, amelyből a mottóul választott idézet való, Kaštelannak abból a korszakából datálódik, amikor verseinek tömegével megpróbál specifikus szellemi po­zíciókra szert tenni, mintegy felülemelkedve a saját költészetét képező indulathalmazokon, hogy így ma­dártávlatból szemlélve, néhány pillanatig pihenjen. Persze egy ilyen madártávlat nagyon szubjektív és ezért kétértelmű. Az egyik értelmi összetevő a Bonnefoy[1] által kidolgozott definíció lenne, tudniillik :a mo­dern költészetnek tudnia kell, mit akar a huszadik század halál felé forduló emberével. Tehát ezek szerint Kaštelan azon a fokon van, amikor, heideggeri szóhasználattal élve, valójában a vaterländische Umkehrt keresi, a heves elrugaszkodások után az autentikus kiindulási atmoszférát. Nehéz és kimerítő dolognak számít most bebizonyítani e költészet filo­zófiai korrespodenciáit (ami az ilyen szempontú vizs­gálat követelményeit figyelembe véve teljesen szük­ségtelen), noha a Kaštelanhoz hasonló visszatéréseket kitűnően lehetne magyarázni egy modern bizonytalan­ságérzettel vagy az állandó költői aggódással. Talán ezen a póluson fejlődött Kaštelan legmaibbá. A csend, a félreeső egyszerű dolgok térségeit, ezeknek titkos dimenzióit kutató esztétikával van dolgunk, amelyek­nek elsődleges motiválója a következő indok: a tudo­mányos formulákká merevedett mítoszok már sötét­ségre utalnak, szemben eredeti világukkal, amikor is „ezer nap fénye csillogott az égen” (Bhagavad-Gita). És éppen egy ilyen költői magatartás feltételezi az eukleidészi valóság kontrapunktjiaiból kibontott új va­lóságot. Sőt Camus revideált abszurdum-elméletének is megfelel, mivel célja nem az értelem tagadása, hanem annak keresése (L’Eté). Így Kaštelan racionálisan közelíti meg a világot, s költészeti idilljének eme stá­cióján kritizálja is azt, az impresszionista kritikát ta­gadja. Kikristályosodni azonban ideiglenes jellege miatt nem tud, mégis itt érezni legjobban azt, hogy a modern költészet mennyire nem epainosz és men­nyire antropocentrikus.

A Tvrđava koja se ne predaje című verssel képvi­selt eszmény már egy fokkal alatta van a fentinek (melynek tiszta definícióját maga Kaštelan adja meg: „Poezija nije ni pjesnik ni čitalac nego samostalan život vezan za zemljom i kozmosom kao čovjek, i kao trava”), de ugyanazon áram járja át.

A heideggierizimus vonzását Kaštelan olyan úton-módon akarja valamiképp megakadályozni vagy megszüntetni, hogy szinte retorikusan hirdeti azt, s álom­világba menekül. Ezért szükségtelen innen közelíteni, az egyszerűbb utat választva.[2] Azért számít hamisnak ebből a nézőpontból (Bogičević csak az álomszerűsé­get használta ki és fel) érésbeli kontinuitást igazolni, mert az explicité meglévő adriai erődítmény mellett többek között nádhajócskákat ringat a tenger, bár mindenki tudja, hogy a tenger nem terem nádat stb.

A végsőkig leegyszerűsített költői nyelv kiveti a klasszikus, rafinált kliséket, és helyettük majdnem primitíveket alkalmaz. Például megfigyelhető a meta­fora ilyen értelmű változása.

A Jure Kaštelan-i vár állja a harcot!

A Tvrđava...-ban fellelhető áttételes folklorizmus bizonyítani igyekszik, és megvan neki az a veszélye, hogy belefullad a lendületbe (Heideigger, Camus). Objektivizálva Kaštelan folklorlizmusát, világossá válik és érthetővé lesz e költészetnek egyik antikritériuma, azaz a filozófiai feltételezettség formai, lényegtelen tartozéka lesz. A heideggerizmus itt nyűg, formula, és nyugodtan mondhatjuk, lényegében (pozitíve) nincs is jelen. A borzongás nem lényeg, csak eszköz.

Mint ahogy a vikingek madarai visszarepültek ha­jójukra, ha nem láttak szárazföldet, úgy a Tvrđava... minden szabadulási lehetősége önmagába tér vissza. Költője tudatosan narkotizál, neki nem zárka az álom­beli várfal, őt ezek nem feszélyezik (szemben Hölderlinnel: „Ach! und nichtig und leer, wie Gafängnisswände der Himmel – Eine beugende Last über dem Haupte mir hängt!), felébredni pedig gyenge. Kašte­lan költői létkérdését elsőrangúan határozta meg Gérard de Nerval, természetesen más vonatkozásban: „Miért... nem tudom erőm végső megfeszítésével sem felolvasztani ezeket a misztikus kapukat, és miért uralkodnak rajtam érzéki benyomásaim, ahelyett, hogy én uralkodnék felettük? Hát nem lehet ezt az elra­gadó, de szörnyű chimérát megfékeznünk, s az éj szel­lemeire, akik kedvük szerint játszanak értelmünkkel, valamilyen szabályt rákényszerítenünk?...”[3]

Ez a téma oldódik a Biti ili ne verseiben (pl. Jadikovka kamena, Salut et fraternité), míg az álom él­ménye a Malo kamena i puno snova című kötetben dominál (Uspavanka, Vražda). Kaštelannak tehát sok­ba került a változás, de megérte.

A Jure Kaštelan-i vár megadta magát!

Egyébként igen jellemző erre a fordulatra, hogy eredményei szépen beilleszkednek a Jezero na Zelengori által kezdett miniatúra-sor keretébe. A kezdővers nem véletlenül nosztalgikus szimbóluma minden elveszettnek, elfelejtettnek: sirám, de ugyanakkor fi­gyelmeztetés is. A legenda ismeretlen és rejtett értékei realizálódtak és konkrétizálódtak. Ide a következő versek sorolhatók: O zvijezdama, potocima i cvjetovima, Začarano more: Nevidljiv cvijet; Strah i ptice; Siromaštvo i smrt; Kradljivci stb. Erről a fajta költé­szetről már írásunk elején volt szó. Annál különösebb és figyelemre méltóbb a halál-téma specifikus jelentkezése. A modern európai költészetben a halál az in­dividuális emberi, költői idő kritériumaként szerepel. De: Kaštelan költészetének ez a vonása nagyban el­tér Hölderlin, Rilke, Trakl, Michaux, Char vagy Ponge költői gondolataitól, hiszen amellett, hogy állandó viszony létesült a halál problémájával, ezen belül is „munkamegosztást” különböztethetünk meg. Első do­kumentuma az efféle típusnak maga a Tifusari né­hány híres sorával, de például a Susreti két sora frissebben szemlélteti ezt a viszonyt:

idemo jedni uz druge.

Mrtvi i živi. Jedni uz druge.

Kaštelan ily módon tiszteleg halott barátai előtt, szégyenérzettel jár-kel a világban, szégyelli megma­radt életét. Külön verssel is dicsőíti a halott harcoso­kat. Önkínzásához még bizonyos tragikus életfelfogás is kapcsolódik, úgyhogy ez a komplexum, ha válta­kozva, más-más formában is fejeződik ki, mindig meg­marad Kaštelannak örök érvényű útravalóul. Az em­lékezés keserű emlékekre kényszeríti, epitáfiumot ír (Konjic bez konjika).

Kaštelan már életében irodalomtörténeti figura lett. Időszemlélete tette azzá. A Jezero na Zelengori kez­deti időorientációja után, 1950-ben jelenik meg a Pijetao na krovu című verseskötet, melynek különö­sen a Bezimeni ciklusa érdekes. Ez az első komoly kísérlet arra, hogy maradéktalanul megszűnjön az idő és irodalom misztikus viszonya. A Rastanak konkrét válaszokban felel meg a Jezero na Zelengori egy-két kérdésére: Gdje su glasovi znani i neznani? Kuda su, kako su nestali... Feleletek:

Jesi li postao trava ili oblak koji nestaje.

Svejedno.

Nema rastanka.

Nem smrti.

A Jure Kaštelan-i időprobléma paradoxonának kell tekinteni, hogy azt Vlado Gotovac találja telibe:

Nema veće udaljenosti od jučer ili maločas

Sva je prošlost jednako daleko

Ni veće blizine od pjesme

I vječnosti nema.

(Jeka)

Azonban költőnknél is van példa:

Veliki svijete u ovom času. Nisi onaj koji si bio

a nisi koji jesi, jer si u sukobu.

(Salut et fraternité)

 


[1] Petar Segedin: Ives Bonnefoy i moderna poezija, Forum, 1964. 1–2.

[2] Ezt tette M. Bogičević: Kaštelanova pomka jave i sna c. írásában; Izraz, 1965/2.

[3] Idézi Ernst Fischer: A romantika lényege, 208. old.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.