EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2023. december 6. | Miklós, Csinszka, Gyopá napjaAKTUÁLIS SZÁM:1201879. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

DOMONKOS

Domonkos István

Válogatott versei

1994. április 1.

Tisza

A lányok, a lányok kifésülték a haját,
aztán fodrosra tornyozták, keblére rózsát
helyeztek, s így, mint égő fűzfát,
mint balzsamos rétegét egy mosolynak,
keblükre fonták: születtek a vénák,
kapuikon, a szemeken betörhetett már
a világ forogni, mint duzzadt csárdás.
Ha hajba kapnak érted a partok, testükre
dőlsz-e szőke lányaidnak akkor,
mert a tengert álmodod, mint kék halált.
S ha az esőkkel megindul feléd tántorogva a táj,
mivel magyarázod sörtés arcodon a tócsák
könnycseppjeit te, kinek verssorod a halál?
Egy világ él szemeidben, mint a tenger,
jó szagú világ az időnek tárt kapuival,
ó, de megszokjuk partjaink zsíros hónalj-illatát!
Araszló sebek testeden a tájak, terek,
s az őszi esők hullás hullát fürösztenek.
Fájdalmad ösztövér védszent: magadnak őriz,
életed rokonnak üzenet, ima a tengerhez.

Csárdás
Elrabolt örvénye az örökkévalóságnak,
mit szobák uszálytavában hagyott fájni
pokoli zene; vállai hullám-peremén,
csipkéi habfodrán, mint meredt gallyak,
mint drága hulladékai látott arcoknak -
por és pára, lég és mély között forogva -,
átkok, szitkok, ölelések, nemzések szavai
várják a kicsapódást.
Zenét fal, melyet vad partok magasba
tornyoztak a légbe, hogy létük bizonyítsák
a nap és hold elhúzó madarai előtt.
Perzselő korongja a nappaloknak az éj homlokán,
melynek régen világtájak áldoztak
hűs fövenyen kövekben alvó öröktüzekkel.
Testén feszült, párás sejtek az emberek,
buja csírák szemeikben egybefonták a képeket.
Ki e korongokat, mint marék hamis pénzt
az idő tájaira szórta örvényleni,
vére tüzének perzselő tükrébe szédülve
imádja imáktól felsebzett arcát.

Nature morte

Gondoltál-e ezzel a kiűzetéskor
karddal és nappal fejed felett
mikor befogva még meztelen szemed
derékban meghajolva a bűnre támaszkodtál.

Vagy még előbb hullottak-e szirmok
dolguk végeztével avarba dőltek-e fákű
míg hatalmas vadak árnyai csillapodón
s lantok dala cikázott beléd talán.

Többé már nem cserélsz szobát
az ablakokra feszített lányokra
nincs éjed benne mint fények hogy részt vegyenek
többé már nem cserélsz szobát.

S ím úszó rönkké lényegülve
emlékként mohos kebledre szenderülve
mély gyökerű virág kinyílik arcod
s nincs rovar táj lég madár rászállóban már.

Az szó ág vagy kar-emlék varos válladon
az tél szín zene-e ó a nyakadon
bordáid közén örökcsend vagy lánytest hever
feléd vagy tőled kúsznak a gyökerek?

Mese

Nem várt fényekként ereszkedtek,
lejtők és éj nélkül:
a völgyi cél parányibb volt a dobbanó szívnél is.
Többen megőrizték hangjukat a falak előtt,
többen a fák dallamát vették át,
többen a szüntelen sokasodásban lelték örömüket.
Szárnyukat lekapcsolva, vállukra vetve,
elsétáltak az üvegajtók előtt,
mögöttük alighanem volt asszonyaik tollászkodtak.
A sarkon leállva tanakodtak,
kezében egyikük, míg beszélt,
hanyagul rögöt tartott,
a másik cigarettát,
a többiek lustán egy hulló csillag
útját bámulták.

Monica Vitti

Csupán a tojástörés pillanatát idézem:
az idült mész reccsenését,
a két nyálkás szín vergődését
a zománcon,
míg egymásba nem semmisülnek.
S a tapintás, az ujjak, a még meleg héj érzékelése.
Embertelen szépség.
A macskák, az óvatosság,
a nesztelenség s az éji látás áldozatai,
nem dorombolnak a tűzhelyek körül,
valaki hangosabban csapta be ajtaját távozóban,
lakatlanok a házak, a város kihalt,
arcod itt hajdan tojással gondozták,
míg a szépség róla, mint szikra a kőről,
levált.
Csönd: ilyentájt, ebéd után ráérünk
tükrökbe nézni: egy idő óta
makacsul csupán a te arcod mutatják:
sietve, kitartóan pontozzák a legyek.

József Attila

S hőt vetettél,
mint terhes magot, a napot,
tövén kies látóhatároknak:
fehéren kél a tél
szivünk s hajunk tövén.

(A papír mélysége riaszt.)

Való játéka a fénynek,
kései virágzása,
egy kéz ma is
felhőben folytatódik,
teret tölt a lehelet,

 

 

fehéren kél a tél
szivünk s hajunk tövén.

Csak a vér igaz:
testetlen ár, ez vigasz,
sűrű, langyos palástja a földnek.

fehéren kél a tél
szivünk s hajunk tövén.

Kemény vezényszavak,
a szívnek ütései felhangzanak,
csak a test marad,
véges ordítás, erős az éjszaka.

fehéren kél a tél
szivünk s hajunk tövén.

Ott karod
földbe szúrt karó,
vetés neszez,
kedvedből magasodnak a tornyok iramodva,
mint holló,
a föld árnyéka, vagy lelked remeg?

s fehéren kél a tél
szivünk s hajunk tövén.

Nem refrén, mindez tompa nevetés,
a lompos folyók is elkristályosodnak:
a megvalósult rend
szemedben, ha kristállyá nehezül egy csepp
(a sort vállalni merem),
s a buja felhők dérbe rendeződnek.

fehéren kél a tél
szivünk s hajunk tövén.

A vers nem dér:
a romlás folytatódik vele,
de megéri, ha benne
rendről, kristályról említést teszel -
nem jövője a cél: eszköze!

fehéren kél a tél
szivünk s hajunk tövén.

Mint füstös cilinder a fényt,
előbb a test, majd a föld rejti álmodat,
a virág, a természet nem a te álmod önállósulása.
S ez a mély, tömör dobogás sem
halálodból támadt:
rejtett törvények üteme.

ó fehéren kél a tél
szivünk s hajunk tövén.

S nincs gömb, egész, kerek,
a föld vonalak halmaza; szakadtan
szövődve mint a hajszálerek
valósítanak űrt, életet, teret.

Bartók Béla

Hómező, váltóin örvény magában, fehér márványnak
szaporodása, vonalak öblösödése, kőfarkasok
dala, ismét a nyomok dagadt körökbe veszve.

Kéz a jégen, omlatag pára, arc jégbe szálkásodva,
húsnak rostjai bomlott fényként a szem
jégprizmájában,
ismét a vonal, a gyorsan távolodó, mint repedés.

A húrokon egy idő óta fecskék hálnak,
semmi sem jelzi az éjben a hangok közeledését,
egy kéz kinyúlik, a csillagok messze futnak.

S a lány: az ötödik tányér, gőzölgő leves,
párolgó tenger, sós erek, a megfoghatatlan jelenléte,
nem sirály, vörös sziréna a térbe mélyesztve.

Ti fehér billentyűk, sivatagok szabad, néma lányai,
hangok, leplei a vizeknek, a női arc harmóniája,
egy női arc kozmetikája, hüllők, csókok.

A boltív alatt csillagok romokban, szélnek futamai,
kőfarkasok ismét, ismét a lány, a jég, a rőt hó,
arcod keménysége, lányai ismét a sivatagoknak,
szirénák.

Kontrapunkt
(Variációk barátom
1963. évi ars poeticájára)

E tisztaság a félelem formája csupán,
most a víz-tér fakó tartalma zümmögés.
E fenék tiltott harangnak öle,
szurkozott kötélen a fény leér
(megcsendülnek a halak),
rálóg, inas sugár, a szemre.
S mélységi hurkok
szorulása a nyakon,
a kéz olvatag,
a test elúszik, vízbe keményedik.
A szerelem ijedtség,
kormos réteken eltévedt állat iramodása,
a csillagok vörös lényege, drága tűznek,
szobámra folyik,
a fagypontban létezem,
s a hold kerek sikoltás,
leheletemre felreped.
Míg üveget roppant a sötét,
a szekrény húsos, langyos falai
lassan tükörbe dőlnek,
az ajtó szájából a pára szülőként belép,
a földkéregre, egymást ölelve,
hatalmas, fehér köpetek, nyálkás angyalok fagytak,
farukból füstös kémények emelkednek,
szócsövei a felhőknek,
hasukból belekként kimásztak a folyók,
homlokukon apró házak rajzanak,
s ez mind együttvéve csupán a magánynak,
egy versnek a bevezetése.
Variálj a kecses őrzőangyalok örök témájára!
Mondj elfogadható hasonlatot;
csak a sorok számában van értelem.
Érthetőbben: a galamb röpte
melódia-ívelést nem érdemelt,
angyalok a hónuk fogalmát,
szekrény a hús véres tartalmát,
érthetőbben!
Mégis, a szerelem ijedtség,
s a tisztaság, a minden, a félelem formái csupán,
mert a szoba-fenék tiltott harangnak öle,
mert a víz-tér fakó tartalma zümmögés.
(Ím láthatják, mily okosan
szaporítom soraimat.
Titkok?
Csak voltak,
s borzadok, ha idegen verssel van viszonyom.)
A hold kerek sikoltás,
a hold kerek sikoltás,
leheletem felreped,
torkom és értelmem elreped,
mint ablaküveget roppant össze a sötét,
mert mi a való:
míg írom ím e versemet,
a deszkafalon át hallom,
az újságíró s az ács
hogyan horkolnak, szellentgetnek.
S az angyalokat csak kitaláltam,
nem a sorok miatt,
azt hittem, angyallal
szebb a hó, a füst, a házak, a szénnyomok,
azt hittem, Noé bárkája a vers,
benne az értelem: bűn és tévedés,
a megnevezhetőt a megnevezhetetlennel
ezért gyakran felcseréltem,
részegen a bárban
a Doreen 2-t megzenésítettem;
a zene a test, a versek csak kelések,
legújabban mozart g-moll szimfóniáját énekelem,
csak ezt tudom
hangosan,
gumibotok zuhogtak fejemen,
utálok minden népdalszöveget,
a dzsesszt sem szeretem,
de ideje más irányt adnom versemnek,
ideje elkomolyítanom,
hogy versre hasonlítson, melyet mindenki ismer s
megszokott,
ideje magamtól is eltávolítanom,
még néhány jó hasonlat,
zene, ritmus, jó dikció:
1. A kertek iszapjából nemsokára kiássák
a tavasz aranyharangjait.
2. A lányokról, virágokról nemsokára lefejtik
a jégnek szivárványos és zenélő rétegeit.
3. Belátható időn belül, hiszem, nem lesz
szükségem a
tavaszra stb.

1. Újvidéki elégia

tarka divatlapok ezek a sorok
a duga félmeztelen
lányainak hódolója vagyok
hitchcock bűnügyi történeteinek
a gyilkosságoknak makacs
számontartója
s láttam egynéhány jobb filmet is
melyben az alakok
fényűzően leszámoltak egymással
sokéves késéssel érkeztek
s akár csak közöttük
a versben érezni egyet jelent a halállal
skorpiók mozognak bennem
a nevük miatt
forognak
bensőmben a bornyomokon
s jobb hogy egyre rosszabbodik a ritmusom
az ütemszámon kívül
többet elmondhatok
bár még mindig nem tudom
lényegében mit is akarok
már én legtöbb barátomat
ostobának tartom
s őszre berukkolok
gizire gondolok majd
ujjaim közül kicsúszik
a toll a bakancs
már én néhány számomra kedves
dologról is végképp lemondtam
görkorcsolyán járom a várost
erősebb járművekbe kapaszkodom
nem látok soraim közé
s túl sokat bíztam a véletlenre
éjjel egyedül sétálok
szerkesztőim feleségére gondolok
sok gyerekre kikkel furákat játszhattam hajdan
gizi ez a versem
fűrészporral tömött rongybaba
neked adom mindigre
talpam alatt még a sivár recés
betonlapok is
vég nélküli hasonlatok
metaforák árnyékában állok
várakozom
jeges hátán a duna
tegnap is leányt tartott
csupán egyszer az ifjúsági tribünön
láttam hozzá hasonlót
még az entellektüel-vita idején
akkor sem voltam boldog s okos
meg esetleg belgrádban
a szakszervezeti otthon előcsarnokában
meg esetleg berlinben
az írógép-osztályon
meg esetleg füst milán
egy-két aggkori versében
én a legfiatalabb
már nem verseket írok
jóllakva ha jókedvem van
ady jut eszembe
originálisan öltözött
tarka divatlapok a sorok
semmit sem érnek
ha plasztikbombaként nincs beléjük rejtve
duzzadt női kebel
mely érintésre is robbanva reped
vagy csókok szédítő emléke
a kerek comb maga az olvasottság
párizsból is csak a pezsgőt látta
divatos betegség adatott neki
szégyenlem, hogy meg kell halnom
sokak miatt pirulok
gizi miatt is
rá gondolva
ésszerűbbek számomra
ezek a sorok
szőke és tiszta kék a szeme
hasonlóan pirulok mint ő
ha csókolják
ha eszembe jut hogy meghalok
néha meg izzadt-piszkosan
bekukucskálok
a csillogó cukrászdákba
a fehér patikákba
s meghat a tisztaság
a bent kecsesen tollászkodó
kövérkés lányok
így telnek-múlnak napjaim
néha meg olyat látok
titkot mely nem is titok
kamera után sóhajtozom
szégyenlem hogy verset írok
ó unalmas tél olcsó hamis kristályaiddal
ám a napsugarak mégis égi szigonyok
s értelmük van ha a húsba
belevájnak
a kutyáknak otthon nincsen neve
már elterjedt rólam a hír
már sírnak a falumban

2. Újvidéki elégia

 

Őrültség hiún kitárulkozni.
Cocteau

 

Fájdalom, a föld süllyed, vagy fölfelé száll a hó,
a nehéz eső önlényegébe mártja a fákat,
két elem között duzzadva vergődik a levél,
a por vízzel sár,
kenyérrel a lány halál.
Fájdalom, valahol tégla zuhan,
jajdul a rend, a rend rossz szokás,
törvény a szerelem, gyilkosa vagyok már,
víz sínein hal,
elzúgok, egy pillanat,
véres tenyérrel
simogatom hajam,
ó, becézem és imádom
és áltatom magam.
Olajos vagyok, némán dübörgök,
párát dalolok, rőt ködöt,
szikrát,
szikrát,
magamnak dörmögök,
egyedül,
durván,
ahogy a szégyenlős ördögök,
póznák között repülök,
monoton, lassú ritmuson,
mint elavult, erőtlen,
oktalan elvadult mozdonyok,
riadt, gyermekszemekkel
éjbe bámuló mozdonyok,
vígan támolygó, súlytalan,
szerelmes mozdonyok,
s mert ennyire szabad vagyok,
hát inkább meghalok.
Fű leszek, zölddel csordultig tele,
napáztatta, letaposott,
de nékem ne higgyenek,
mindez csupán
ügyes képcsere.
Fájdalom, a halál, e bágyadt Rilke-szövetséges,
az angyalok, a szentek
olyanok, mint a versek,
súly-, tárgy- és szagtalanok,
az atom katedrálisaiban konok szüzek,
kikkel az őrület esténként lehever.
Sétálhatok már,
rögöt, napot és kapát
nem nyújt nékem a határ,
se szalmakazlakban vonagló
meleg bársony-tüzet,
se fűrjet, se embert, se csordát,
se vizet.
Egy ember ásót ragad, ha érkezem,
ha egyszer örökre megérkezem.
S hazugság a rothadás:
kiagyalt minden gyökér,
elvetemült természet, erényes istenek,
igaz költők, halott szerelmesek.

Vitézeknek halott kedvese

 

 

 

Hol hagytad kíséreted
kardod egyre nehezebb
a patkók nem hagynak nyomokat
a vércseppek foltokat

a célok szabad fegyverek
(pajzsod egyre nehezebb)
a sebek medrek vagy fényjelek

Tisztás vagy lány, árny vagy madár,
vagy kardod éle-szépsége,
mulasztásaid eredménye
indított; hol homály csörgedez,
éj folyik, támadhat győzelem,
meredt arcokból pára-vár,
élő vágyadból láng-király,
felkeresni időt, helyet a kárhozottak nyomán?
Hallod, alszanak a seregek,
csápjait mozdítja a baj: álom, eső, emlék lassan.
Tán jövőnek darabja a tábor:
majd trombitaszó sem rivall,
rácsai mögött öntüzébe vesz a nap,
forrást indít a távol,
alkonyi dudaszóra a vadak
akkor is megnyugszanak, az erdőszegélyen
egy virág is önfeledten újratárhatja magát,
a csillagok rendezetlen menetében
majd harmadszor botlik lovad,
hidd: csupán hunyó szikra támad
a holdsütötte, hideg köveken.
Nézd: tört utakon jár a bogár,
vakon talán, de gyorsan, szabadon,
a földek őrzik üregeit a múló füveknek,
a cél, a fény, az új azért oly igaz, oly hamar
erdők, vetések, városok felett.
Körötted tán nagyobb a homály,
célokra, fényre, szerelemre bensőd nincs előkészítve.
Mely csapatok unott vezéreként érkeztél
fáradtan tárgyakat feledve,
mely arcok emlékét hoztad
századok, szobák, városok mélyeiből,
mely dolgok véges ismeretét keresve
vállaltál erdőt, éjt, ködöt, tábortüzet,
melytől beteg a sötét meg a szemed.
Hallod, alszanak a seregek:
ez hát a győzelem, e magány, e tetemek,
mint elhányt szavak, csillognak a fegyverek,
itt-ott a fűben a holdért nyúló kezek.
Ám a nap sem győzelmétől meleg,
míg támad, mégis fényt kiáltanak távol a hegyek,
fázós sugárnak hajléka avaros öled.
A hőst sebei dicsérik csupán,
hegedve, tágulva felejtnek egyaránt,
legbenső rostjaid hajdani viszonyát
a fémmel, a léggel, ha titkolod, erőddel
elélhetsz: a sarki boltban kenyeret, lányt
fogkrémet vehetsz.
S bár a csatát túléled, mégis a csata marad meg,
nedves vesszők a folyók, mélypont az életed.

 

Hol hagytad kíséreted
kardod egyre nehezebb
a patkók nem hagynak nyomokat
a vércseppek foltokat

a célok szabad fegyverek
(pajzsod egyre nehezebb)
a sebek medrek vagy fényjelek

Hatalmas rajai homlokán a csendnek
úgy fekszik ijedt zenékkel vonalain
úgy halott ő
a mély hideg elől arcáról színek
virágok olajbogyók másznak le tétován
kertekbe eltévedni
majd nap ereszkedik
termékenyítő lompos madárként rájuk
arca hideg tér a térben
zaj, mozgás és illattalan
szobrok lényegével megáldva
ledöntve
elnyűtt csillagok omlanak össze szemében
a hold önfényét legeli az égen
érintése nehéz tenyere földbe zárva
háta alatt mélyen a földben
vakondok s tűz vonaglik
sikolyát unják már a régi fák
húsa már a földkéreg árja
a karja a karja fénygallynak párja
testén a láthatatlan sebek hűlő kusza jelek
gombok a hasán a keblén csókok meg kövek
majd nem mernek nyílni reggelre itt-ott a virágok
karjaival a nap sem arcáért sem a földért nyúlni
belőle indultak a fecskék ereszek alá sokasodni
belőle a folyók fodrosodni
belőle a kövek szobrosodni
s ledöntve még magasabb csak
törötten egész halva a legélőbb lány
vitézeknek halott kedvese kútja
kit fények barmok vadak látogattak délibáb
bíborzarándokok divatja múlt katonák
vitézek kik hajlandók voltak unottan nevetve
újra harcolni sok régi nevetséges dicső csatát
sebeik hatalmasak voltak mint földnek szakadékai
oly jelentéktelenek oly természetesek.

Hol hagytad kíséreted
a dalok szabad fegyverek

pajzsod egyre nehezebb
a dalok szabad fegyverek

a sebek fényjelek
a sebek fényjelek

a dalok szabad fegyverek

(Ha szemük fenekén rá is bukkannának a meztelen s halott kedvesét simogató sebesültre, ha száját megszólításként szóra vagy dalra is nyitná, tegyenek úgy, mintha élne; fussanak el nevetve mélyen az agy erdeibe, mert torzó ő, dala töredék, s kedvese meztelenül halott hideg ölében.)

Anatómiai tanulmány

T. O. barátomnak szeretettel

 

 

 

I.

csillag-átjárók a mélyebb létbe
hol mint felnőtt emlékek gubbasztva ülnek
szemükbe lépve tanácstalan a kékség
a visszhangtalan ó bűntelenek
istenre érettek imájuk csorranó
tíz-testük emléke tán lengve kísért
felhőbe zártan örök fény-éjszakában
de céltalanul üdvözültek ők
bár kezük ha ébren ébrednek hajnalba
nyúló remegőn támasztalan elhúzó
madár az öröklétbe veszve
a zajjal cikkanó emlékek itt
oly kézzelfoghatóak ha esthajnalkor
a roppant angyalmenet rájuk lehel
csak önmagukba húzódhatnak
a szív-emlék a tőrrel döfött
melege döbbentően valószínűtlen
s éltető meleg szelek ha kelnek
napcserék után ha tiltott tájat
őrző emléken lazul a zár
lobot vetnek csodás hajkoronák
mint gyümölcsök égre érve
szemükre hullva puffanva szétmállanak
nevetés ha kél csak az űr danája
villámra tárva szájuk a társtalan
csontjaik a számozottak eltévelyedve
gyakran idegen foszló húsban hálnak
ujjcsont késként egy szív tág pitvarában
a kamrák ajtaját az űrre nyílót
évnyi ér babrálja a megtért merre futó
rajtuk a meteorok ki-be járnak
néha ó ég ünnep egy fáradtan zártabb
néma vérükkel hálva a vörösen üdvözölttel
százholdkor omlatag égi építmények
imát feledten lesik végzetük kerekedését
mert még csak lelkek sem ők
lelkük is foszló test csupán földbe zárt vázban
s hajdani folytonos erőfeszítésük az öröklét
mely annyi büszkébbet karcsúbbat oktalan követ
s a föld lányt ölelve is emlékké sűrűsödhet
daluk csillagról csillagra szálló
újba eső tőrnyitotta sebeken
a mindenség hervatag harangjai alatt
a választottakkal büszkén keveredő lomha
szikrák mint szöcskék árnyképei akkor ott
ülnek az ég térfokain míg jelezve
hajnalt nem sikolt itt-ott a támadó anyag
feltámadásról feledkezetten egyre csak
dalolnak dalba szédülten csak heverésznek
a legfurább űrök bámész közepette
ó dalukban tán földi vágy kószál
mint csillagról tépett illat-árny
hogy a roppant tér így magába roskadt
hogy ily szótlan a csend teste ékszer nélküli
hogy az értelem ily tétova s csendre boruló

 

 

 

 

II.

Mert nélkülözhetetlenné élted magad
Éden-tára a halkan pokolra szállóknak.
Ha agyukba kérnek is az alantabb szállók
Álmuk zártságán ilyetén lazítva néha,
Te magosságokra ítélt vagy, mint szoba-jaj,
Ha lombágyon halált hajt,
A pokol-vágy csak szívedre némul.
Ám a való sápadva nyomon követ,
Mint gyengékre a kanyarban, szívedre lehel: anya!
äTe dalba szabadult, a tenger megszólna!
És a lányok oly örömtelin kitárulkozók,
Polip-szerelmesek, ti ezerkarúak, ha már
Holdpártátok elvesztve szívemben!ö
Barát, előreszaladó, a por termeiben matató,
Sármosolyú meg nyomverő, hogy kikerülhesd.
Tán lakták is valahányan a szíved
Még hajnalpírjai idején, mikor bút
Ajzó alkonyként csorgatott falverőkre,
De halljátok most tétova ütéseit a falakon
Kirajzolódni, megmozdulnak a képek.
Jövőtlen? Könny tépi álma üvegét is
Hátára szaporodva, karjain végigtekergőzve.
Ó, az anyák ha értik a horkolást, faliszentek
hullása hurkás hasuk kényes üregeibe, tanuljál!
Dévaj tamburák testén az űr dala ágybontó, szeress!
Áldozókról mesélj, mesélj, ha éjjel szájtátva,
ájultan alszanak, az ács nyugtalan sétáját
Rója, hűvös árkádok alatt szende harangok
illatoznak, a keresztre feszített türelmetlen.
Te, a megváltó szerepe örökölhető;
Untató több élten át viselni egyazon díszeket,
Ha férfi-angyalok tüze kábít szüntelen.
Ha hitted, hogy tested lelkednek ékszere,
Öröklétre hajlamos voltál, ám a bűn józanít,
Nem benned támad, szemedből kéj csorog,
Másból, induló csodát, csak kiválthatod.
A legfeltörőbb áldozati füst is agyadban kereng!
S ott voltál minden híres szertartáson,
A kórusról lábukat lógatták a tíz imalányok,
A mamák hóna alja virágzón rányílott orrodra,
Az öregasszonyok combjukat vakarták lustákat
ásítva.
S míg cérnaujjain gyöngyvirág-rózsafűzér percegett,
Fogát szívta hangosan egy kényes, szép gyerek.
A temetések: hol hájasabbak az orgonák, melyik
sír felett?
Ó, sírok opál szeméből kezed után nyúló kereszt,
s elvétve mind a méretek, sarkad földet érint, követ,
A felhők úszva hegedő sebek.
Mert magány a lány, mint születés, oly zagyva,
Fátylai százszor ha lenyalva, köldöktelen.
Ernyedt pilláid alól pók dereng.
Hálóját elhagyva a szív, ha a két lét közt leáll...

De tudod, csak máshol-dobbanó,
Lágyabb csendet könnyedén érintve máshol kereng,
Makacsabb képzelet tágabb értelem tavasza,
Néki ajándékoztad hajdani halálodat.

Banquet céleste

E hely élő fényképe ama percbe bújt századnak, s olyan találkás az ünnepi zavara, mint egy őrzött emléknek. Sejteni lehet csak a baljós összegek, ragyás anyagtömbök, a légkelmék pálfordulását. Nem tűr lépteket, s egyben-másban valamily nüanszírozott taposómalomra emlékeztet, talán örvényre asszociálhatnál, ha nem övezne gőzölögve e kiáltó terpeszkedés egy-két zavaró foltja. Két pálinkányiról egy arc fakó fényképek ama varázslatos döbbenetét önti rád, melytől iszonyodsz, mert agyadba keverednek az élők. A zaj ismerős s azok a lovak, öt sátorral messzebb, de még mindig túl közel a kiteregetett, száradó asszonykákhoz.
Hány éjt töltött velünk a nap, hogy felkelt, s így!
S réges-régen közös nevezőre hozott bennünket a dairás cigánylány: fogait bronznyakán hordta, ajka hasmánti hasadás - ki merészeli magázni hát a fát, a hűvösen feltörő alkonyt?
Mondd, adtál-e már mindnek egyszerre találkát? Siess! Emlőjük remegése madarak repülése.

 

E lépésedtől is, mely kétségtelenül merész (merre szeretnél: messze-e, vagy két áruló csókkal önmagadhoz közelebb), annyit vártál, de e naftalinozott rövidáru-hegy, a tépett ingek s fáradt cipők a szánalmas örökség rekvizitumai, s ezekbe születünk bele! már előre meghatároztak.
Ki az, ki íjába helyez, visszahullsz létedbe, köréd az űr is adva van, ki az? Tudod-e, hogy a szerelmes, elhagyva a keresést, végül is csak anyjának feszülhet, s a születés csupán egy lazább test versbeszökkenése, hogy a legszebbiket csak leélni merészeled, mert kutyával, kutyával hál a hattyú is minden éjjel, s míg hatalmas szárnyával csattog, égre dobálják magukat a fűzfák s a macskák hasa alján tejet csorgató szabadabb csillagok.
Ám a halál is csak egyike a kút körül kötött szerződéseknek: a kékebb eladja lovát, s az utolsó nyerítés csokrot bont a torkán.
Ti ágyra tisztálkodók, csókokkal tisztálkodók! Te lány, törött mozdulat, maradj meg magadnak, mit lemosnál, csak feltölti halálodat, hullva hullani tanuljál, tanuld meg a gyökér használatát: évelő húsod kamatoztatnod illik - a leghosszabb táv, mit madár berepülhet, tollát hullatva, a két száj közötti világ, rányílhatnál, mint alkonyi harmonikaszó néhány ledérebb folyóra, melyik sétád következménye a valószínűtlen fül, mellyel a gyakori figyelmeztetéseket unod, mert alászállásod mily régen megszervezted már.

 

A csillagok az űr előtt tetszelegnek!
A százpatás tócsa felemel, ajkak tapostak így arcodba hajdan, egy-két gazdagabb éved csillan most gyűrődéseiben, nőneves.
A legkövérebb űr burkolna omlatag, míg dalolnál, a legkönnyebb vonó bágyadna torkodon, hangtávolságok utasa, a nyúlánk vezérmotívum kemény torkú léteddel csörögve párosulna. Dalolj, dalolj, tárj ritmust, melyre az ég hátunkra simul, s csillagot vedlesz. Harangszó leve ömlik hullámzó kebledre, táj, te belém szenderült. A beléd süllyedő tánca éledő, léptei, mint az alkonyé, a legmakacsabb távolságok lábára borulva, női arcok szélességét megközelítő tér leng homlokán, haja éjként hátrasimítva. Széthulló moraj, dalod erőként egy-két lengő fán fennakad, lomha gyümölcs.
Te táncba szédülő, téged a legszebb fogak köröztek, s csillogtak születésedkor, a naptánc megrendült, a legméltóságosabb.

Égre kelt hattyú szennybe vesző mosolya, ludak aranyzsírjába vándorló homok.
Csontok között csontot kiált a léted. Alászállásod megszervezve, de önmaga körül röpköd a madár, bármerre száll, fényt kiáltva hullanak büszkébb rovarok is a fénybe, s elhallgat szárnyuk csillogása.
A zuhanó beléd zuhanjon, benned a térnek legcsábosabb méretei lustálkodnak, így feltöltődve eléred tán a legtávolabbit, szemébe zuhansz, eres kéz nyúl ki utánad, mint levél leng fölötted.

Diptychon

 

Ha van erőd, megszorzod,
kilépsz az ablakon.

I.

Megharapod a házfalat,
eloldod róla a zsivajt,
a síkok táncát utánozod.
Elrohansz s rádlép egy mosoly,
arcod mint teret kilépi,
rohansz, s kirügyeznek tagjaid.
Az évszakok táncát ki nézi,
a rothadást, az olajkutak képződését.
Élsz: csontjaid a lányka
megőrzött arcára kenegeti, elindul az est,
pórusaiban sincs gyökered,
az első csókra újjászületsz
az idegen szájban, s egy sarkon kiköpnek.
Vársz: mezítlen talp a remény,
ám virágok őrült kacaja hív,
kígyózó gyökerek nehéz érintése
s hőhasábok ormótlan, kemény zuhanása.
Felhő vagy, füst rokona,
lábaid rothadás őrzi s a lávaszem
fölött képződött hő,
ijedten kóborolsz ereidben,
fehér csontok úszását követed,
emléked a holt folyó,
halott lányként válladra veszed,
a jégnek egy hóhullásban leteszed.
Így lesz a rothadás fegyvered,
s olvasmányod a mély sebek.
Egy napon merész telepesek
folyónak kérik a kezed,
bosszúd a hal, mely beteg,
szétszórja arcukra ikraként a hitet.
Mi lesz, ha forrásnak kérik szemed,
s mérges gázok vésik tüdejükbe neved?
Mi lesz, ha kenyérnek kérik tested,
s a virágzó rétek, nefelejcses sebek
ködöt s mérget csöpögnek?
Mi lesz, ha csóknak kérnek,
hogy két száj közt ígéretként lebegj,
s tisztán, üdén, veremként köztünk megjelensz?
S ha vágynak kérnek, kérik a tüzed,
s reménynek, a nappal, birokra kelsz-e?
Mi lesz, ha fehér születésnek,
mi lesz, ha szokott bánatnak,
mi lesz, ha gyors gyógyulásnak,
reggelenként az eget ha fölvérezed?
S ha hajába lányt kér az est,
szíved helyén a betegséget megmutatod-e?
Kígyóként marod a teret,
az éjszaka ránk zuhan,
fejükön csillagot viselnek apró emberek.
Ismerem az angolkór mesés ábráit,
a régi és új betegségeket,
a házfalak sápadt színét,
a fák gyászleplét a tűz kertjeiben,
a szomszédban holdat vizel egy gyerek,
az emésztőgödrök világa lila fényeivel
néma éji órán kóbor kutyával üzen,
ismerem az embert, vért lövell,
s minden csontja kékes bűzt lehel,
a lányt, ki lihegve folyóba szaladt,
hogy felfalják, csókolják fürge kis halak,
az embert, ki hangyabolyt nyelt,
kése nyomán gyomrából hangyák sétálnak ki-be,
s a szerelmest, ki úgy érezte, teste
épület s meggyújtotta haját,
mi benne égett, arról szóljak-e,
a lányról, ki kertnek tudta magát,
házfalakon sétált, tépte, cibálta haját,
említsem-e a patkányként ébredő apát,
ha elrágva gyermekei torkát
roppant raktárak felé szaladt,
a csavargót, kést talált,
a kipróbálta retkes hasán,
földbe szivárgó toronyhaját
kék böglyök lakták,
méhek szopták szeméből a halált.
Láttam napon száradó beleket,
boncolásra szánt ifjú női testeket,
üveges, hangyákkal telt szemeket,
melyekben a fény gránátként felrepedt.

...egy napon merész telepesek
folyónak kérik a kezed.
Avas hullákat hömpölyget vized,
állnak partjaidon nevetve, köpködve az emberek,
horgokkal, villákkal, s kotorják mélységeidet.
Egy napon szelíd mocsárként a küszöbre heversz,
a napot rendelik ellened,
ijesztőn zúgó, erős kotrógépeket,
baggerok hozzák felszínre sarad
s rothadó, korhadt ágaidat.

II.

Mint arc lépés idején,
a csend is elporlad,
évtelen vagy csak,
percek kócfejét körmöd énekelteti.
Folyós délutánokon fogad
vattába vájod,
a rongybabák feljajdulnak.
Fekszel, mint lekvárosüvegek
a falakon császkáló lányok,
ha felnevetsz, ha eszedbe jut
az ezertőr, ott a pókhálós
zugokban összetörnek.
Aztán a bőrváltások, cserélgetése
a lét berendezéseinek, unod,
s azt is, hogy elmondod.
Aztán a fal mögötti óraketyegés
(éjjel gyakran átsétáltál,
s hogy a téglák közötti rések
mily hatalmasak, azon csodálkoztál),
megszűnik, ablakunk alatt
egy gyászkocsi lomhán leáll.
Reggelre rikoltást fektetnek
ablakod alá, s a betonkockát
is rivalgó sárgák rágják,
s már ijesztőre nőtt
bendőjén az űr. Hulladék
(látod: bottal kezedben sétálsz,
feltúrod a rongyok halmait,
a laposférgek elsiklanak zizegő
ujjaid között, csontok, ló-
s macskakoponyák hümmögése)
ijesztő mennyisége, ijesztő kötszerek,
s pernyével telt tojás. Szinte hallod
az utolsó nap korhadt erdei fatörzsre
vetett vöröshangyás pillanatát,
a megdöbbentően lányos vízloccsanást:
gondolatok közt hajlongó képek csupán.
Akkor elindulsz, Mária, Jézus és a kisded
ábráit az üvegtől irigyeled, fénytörő olaját,
előtte előbbi utadon sokáig térdepeltél,
s a mamák, a banyák, hallod a
rózsafüzér mint szúpercegés ismerős
csobogását, s kóborolsz
esőcseppek idült tölcséreiben s legyek
tekergő, kipontozott útján, üvegfúvók,
csiszolók, vágók kihűlt nyomán,
s a tábla kerete mélységes gondba ejt.
Nevetsz, megdöbbennek a zajok üveged
előtt, te molekuláival barátkoztál,
hogy elül a kacaj, a sírás, lapátolás,
porba hullik a lombsusogás.
S kik tudják, a nap hol kel holnapután,
elviszi őket egy nyaláb fény és sugár,
fölporlik lépteik mögött a zaj,
te századokban beszélsz, mint a folyók,
a poklok, jövendő szövetek s rostok!
Járod a tömbök patkány-talapzatát,
előtted ezüstfonalat húz a legszebb bogár,
a hangyák is csillagot tartanak csápjaik között,
s ifjú holdat a vakond homloka fölött.
Jajgat a forrás, ereit markával görcsösen szorítja,
jajgat a gyökér, bőrét gilisztákra borítja,
jajgat a folyó, bajszával tapogat.
Az ember, csak lényegét leled, s
feszesen ágas ujjak között a rozsdás pénzdarab,
s a lány is foszforeszkáló csontdarab, barlangi lak.
S hol hangya az úr, bejártad görögváza-lakát,
ajándékká szűnik testeden a hús,
trópusi itallá csontkelyhében agyad.
Míg velőd elcsöpög, virágok alfelét bámulod,
gyomrod falában vackol egy gyökér,
az ásványok színessé idomítanak.
Aztán a két szó közötti pohár,
ágyaddal játszik két fa alakú bogár,
ringasz, arcodon a szelíd mosoly
csak vizesen csillogó korom,
s a roppant nagyságú kopják, a csápok,
a bonckések, harapók, kalapácsok,
fűrész csontos sikolya, a tű szaladása,
igyekezeted, hogy mindezt felfogd.
Aztán a két szó közötti séta
(ó, csak te ismered a tetők árnyalatait,
felhők fodrának nevelt érzetét),
mert az árnyak rendjét ismered,
a csuhás legényekről, a Vesta-szűzekről
szóló idegen zenét, végigdalolod utad.
Fekszel, a szó, fonnyadó, mint egér
kaparász, s megmozdulnak hangszálaid mint a fák.
(Hogy kerül versedbe e lány,
e vers hogyan életedbe?)
Széjjelszaggattad szelek könnyű fátylát,
már fekszel, s szádra bandukol
a jövő hónapi mocsár.
Bőröd férgek, folyók fogyasztják,
s az nem vers, ha szemedért vermek
vetekednek, ha léted elajándékozod.
Aztán a rejtett mozdulat, megtorpant város,
a takart mosoly, szemed napos, sáros,
a dugálmok, dugléptek, a kimozdulások
s a bokor karján homokos vedlés.
A régi-régi verssor kétségbevont ereje!
Ez nem is ablak, túl fecskés.
Ez nem is asztal, túl pókos.
Ez nem is párna, bőregeres.
Ez nem is lámpa, az ereje.
Ez nem ajtó (ki mondta, hogy
vár valaki, balga, térdeplő angyalok,
tájak, fűzők, hajnalok).
Ó, a hit, mely kételyed újra előrébb viszi,
s a rugó, ha tested kilendíti s lebegsz,
értelmed legyez, a leveles imák hernyói,
aztán az indák, hogy nincs Elő, a térdeplések,
évenként pók látogat, jötte is besző,
a léptekről legszebb kertes álmaid,
mindazokról, kikben tárgyat lelt hited,
minden fohász, mert körülállták léted.
A gázcsövek ereid, ez már a feledés,
ez már színtelen átlényegülés, kiterjedés s lángrakapás,
ez nem az ajtó, melyen kiléptél,
ha vannak léptek, ha van lemondás,
s ki törte össze, míg oda voltál, a legszebb lányt,
ha van érkezés, mert érkezel,
míg szopogatod, rózsállik a nyelved,
ki ápolja legszebb hulladékát kételyednek,
melyik testrésze a fénynek, az idő szeme,
mert távolléted is csak időt szül,
mint kór elhatalmasodik, benne élvezel.
A ház is száz embernek pénzes nagy emléke,
a szemközti fal tíz barna gyereknek születése,
a padló öt kérdésnek végső eredménye,
s két kövér halálnak a csillár teste-fénye.
A csipke szerteszéjjel ezer lánynak alkonyi lihegése,
a mész távoli tájak köveinek szúpercegése.
Ha elülnek a léptek, a pásztázó fények,
állsz s borzongva vájkálsz a tükör rétegeiben,
csodálkozol a furább jelenléteken, választasz,
a rút ledönt, mint haldokló, dobálod
lábad, kezed meresztgeted, s foltokban fednek a férgek.

Rátka

 

És hogy a tenger előtt a világ minden dolga?
hiábavaló, ezt beszélik egy este a szél katonái?
a világ végén, a száműzetés fövenyes partján.?
Saint-John Perse

Van egy halom bús merengő
Emlékem egy dúlt tengertől
Szivárványok úsznak egén
Tavaiban leány legény

Szemeiben azur ékkő
Hullámtestén ruha kéklő
Dalként úszik éltem vizén
Napként ível Rátkám feléd

Alkonyt vontál holddal fölém
Tengert tártál hajnalt körém
Árnyak járják tájad rendjét

Álmos bárkák szemed csendjét
Kagylók csókja hull ajkadra
Ámbraillat a hajadra

Ott, hol kövér, zsíros bőrű Napok fürödnek önnön fényükben, elnyúlva kamasz-szemű tócsákban, hol elképzelhetetlenségükben kéjelgő lányok mint világtájakat járt álmok ívelnek az égen, csillogóbban a csillagoknál s szebben a megírt Szépségnél, csábosabban vágyott álmok úrnőinél - s kibontják ezüst hajuk az első, még oly valószínűtlen mosolyra is, melyet óhajtanak mint titkos és következmények nélküli anyaságot, mint a bukó nap eres sugaraiba kapaszkodó röpülőhalak látványát: mikor a hold lopakodik már mint pók, s szőni kezdi ezüsthálóját a sziklák kitárt szemei közt, mikor a pálmák oly nagy sietséggel búcsúzkodnak csodás körvonalaiktól - s egyszerre minden csillogni kezd ott, hol zajjal vétkeznek az emberek, ahonnan a suttogókat gyermekálmok vonatjai szállítják dalolva, a megremegett szakadékok mélyében leány tralaláz, és barlangok huhognak ijesztően, a völgyekből égő szemmel elindulnak a lányok, s már messze jársz, amikor az ormokról utánad kacagnak, ott, hol az anyák, mint ég a napot, mosollyal szülik ijedt lánykáikat, s nyomban ígérni tanítják a gránátalmaként felhasadó parányi ajkakat, hol feszes bőrökön a sors sós útjai buzgó dobogás alatt gyűlnek össze, Rátkám...

Míg betegségemet álmodom,

s egy újabb fájdalom fenyői fényes
sejtjeik köteleivel mord sziklához
kötnek, lányokat ringat a fény
pucér ölén, a szigetes mély ég
kitárja keblét vágyaim gyilokjainak,
hullámok sikolyával rohan a szél,
s hallom nagy zaját vérem vadjainak.

Ó, a mélységek üzenetei!
A néma algák sötét világa
Tele egy gyermekkorral
Az áldozó nap túlvilági élete
Színig a halak fénycsóváival
Folyók hordták az egekből
Tengerek fenekére a kék halált
Fodros hajába tarka virágokat
Bibékkel, melyek csókba forrnak
Ha mélységek rémjei kísértenek
Ha a magasságok alábbszállnak
A szerelem tisztásairól a csók
Ezüstsirályai hordtak csokorba
S találkozásom ideje közeleg
Az Északi Lány ezüstgyűrűjét
Lebegő árnyak ujjai fájják
Melyeket ringó mosolyért
Dermedt sikollyal fogok érinteni
Halálomból a Jövő koronái
Szelet daloltatva felszöknek
A rémítő fogalmak gyümölcseit
Gyerekek majszolják majd gyönyörrel
Titkok kaktuszos szigete süllyed
Szerelmesek s magasságok hangján kiáltok
Habok lépcsőin ziháló csillagok
A múlt árbocain utolsót kiált
némán a nap
Egy gyönyörű hold molekuláit
Borzongó halak ékül viselik
Sima homlokukon golyó sebét
A sóhajok az ég arany rögei
A vitorlák lobogó lányok lelkei
Világtájak tornyok fáklyák füstölnek
Letűnt évek emlékek gyors rajai
Feszes hálók csillagok alá terítve
Bennük leányálom gyermekkacaj könnyek
Az idő galambjai sziklákon költenek...
Az öröm brahmanjai jöttek
egy este:

Palástjuk fénylett
múlttal volt átszőve
múltunkkal átszőve!

S szóltam: vigasztaljatok, hiszen ez az utolsó stációm, s a vizek felém lengették lobogó kendőiket...

Mily gyorsan közeleg az idő: érzem, irtózatom tárgyává válnak a szavak, barlangjaim fénylő drágaköveit hogy unom! A mondatok, a villanó képek varázsa nem kísért útjaimon, jelenem hajóján kór pusztít, dermedt sirályok sírja keblem, s nincs múlt, s nincs jövő, nincs éj, s nincs szerelem, miért mondják a parti pálmára, lobogó vitorlára, hogy leány, trópusi hasonlatok mérge pusztít ereimben, minden új mondatom egy halál: a megbánás jegyeit viseli, átkok varjait! A logika ellen uszítanék, szívesen lemondanék minden felhalmozott tapasztalatról, igyekszem elfelejteni az ügyességet és a szokások kényelmét!
Néma leányt szeretek, s ez a mondat nekem jelent legkevesebbet; vak leányt szeretek, ezerszer kellene dacosan leírnom, hogy megértsem: a napot szeretem, s hogy a nap virág, a legelképesztőbb mélységek virága, hogy a virág színes halál, akár a szivárvány, mely nem létezik, mint az álmok, mint az élet akár a fogalmak homoksivatagain!
A világ valamennyi költőjének minden sorát égni hagynám egy mosolyért, egy lusta hullámloccsanás víziójáért. Költők nincsenek!
Délután halakkal beszélgettem és a gyerekekkel, a szél francia leány, elsőrendű feladatommá tettem irigyelni a szerelmeseket.
Már megszoktam, hogy a part menti sziklák esténként korallokkal ékesítik testüket, ámbraillattól kábultan indulnak el a mi éjünkhöz hasonló kertbe, melyet nevén nevezni még nem merek, s szemükből reggelre barackfa nő, és virágzik, gyümölcsöt hoz, melytől, ha megízlelik, sikonganak a lányok.
Leírt soraimról nem veszek tudomást többé soha!
A találkozások, ismerkedések, beszélgetések, viszonyok sablonjai oly irtózattal töltenek el, hogy vacogva menekülök, nedvdús kaktuszok testét simogatom, hosszan, titokban.
Tegnap találtam egy eget csillagok nélkül, s nem csodálkoztam, egy leányt a hullámokon lebegve, tegnap fölbuzgott bennem egy ősi, ösztönös dialektus, lépcsőket fedeztem fel az éjben, álmokat transzponáltam, tegnap, eltelve önmagammal, csónakokat láttam a fák koronáján, az aszfalt felhői és délibábjai könnyeket csaltak szemembe, s mentem, s egy barát messziről felém intett, tegnap...

Látod ott messze a közeledő felhőket?

Közeleg az idő
amikor hűtlen
angolnák rajai
borzolják idegeim nyugalmát
s nagy mélységeim fölött
a szerelmes loccsanások
messzire visszhangozzák
hazug percek átkát

A felvonuló est hadait a társzekerekkel?

 

Közeleg az idő
amikor a hűtlen
barátok rajai
elhagyják jó öbleim
sikoltó torkolatok
delták eszelős kacaja
hallik
delfinek teste integet
biztatón felém csupán

Imák püspökei szólnának, jogarral utat mutatnának a hadak zúgásának: íme az est.

Közeleg az idő:
amikor a kalózhajók.
messze elkerülnek
tört árbocok
szennyes vitorlák
karcsú hajótestek
áruló korallok
belepik a szívem

Észak, Dél, Kelet, Nyugat felé kiált a pálmák mecsetje: íme a pánik, a tárgyak és a dolgok elbujdosása.

Rákjaim belém vájnak
szardellák ezüstjét
nem szórja testemre a hold.

Chagalli képeim siratom: a múlt fövenyein mint máglyák lobognak a hevült szerelmesek, Rátkám! Sziréni dalt ölel a szellő!

Ó, Vanja! halld a barlangok és kagylók
múltat idéző zenéjét!

Aranyrögök a fény bajadérjai
Hullámok baldachinja füstölők
Melódiaként szétlengő tömjénillat
Talán mosolyok megváltása közeleg
Megnevezetlen szent dolgokat keresek
A szépség népgyűlései egy arcon
Ördögfejű békasó harcol és győz
A fövenyt nem említem a helyet
S az időt mord toronyórák kedvesét
A vár unalmát és borzalmas betegségét
Nagy erdők ódon szobák nyugalma
Tévedt a képek közé levendulaillat
Száz dinár a forró sziget lányainak teste
Ringó csípők zenéje és a kibontott hajé
A vér madarai ösztönök morzsái fölött
Álmok szőttese vállra vetve
Ma nem létezem holnap se talán
Vágyak kölykei kirakó kockáinak rabja
Szelek hordanak csomóba bogoznak
Elárulom hogy kedvesemnek lyukas foga van
Mint barlangban virágot nyitnak idegei
Odvas kürtőin a fognak bacilusok méhei
Nyűtt kartonszoknyáját galambok viselik
Esténként testét dalos füvek ölelik
Elárulom hogy mindez már alig érdekel
Testek kirakatai szerelmek tömött bőröndjei
Utazások szakálla csókok emlékei
Megszűntek kísérteni a horog
Szimbólumának értelmét kimerítettem
Legjobb barátaim ma ellenségeim
A bogarakra vészt álmodok csodás kórt
Titkok pazarlója kutak lakója
Az ünnepi utolsó vacsora után
Krisztust zavartam a lejtőkön
Hegyek gerincén megöltek az álmok
Az est templomai üresen konganak
A leáldozás eseménye ceremóniája
Fáraszt mint a tekintetek a szellő
Végtelen üresség kavicsai csörögnek
Ó túlzások színtelenség unalom szavai
Továbbállok!

S lányok jöttek hosszú sorokban, s az utak rémülten, bugyborékolva tengerembe vetették magukat!

A karcsú égalj csókjait ki felejtené, Danira!

A bor birodalmai hegyek lábai előtt
Rétek szétvert hadai visszavonulóban
Házak sziklahátra terülve fényekkel
rakottan
A Mozgás ösvényei íjként megfeszülve
Létezés foltjainak bűzös kipárolgása
Felhők kínjai könnycseppek veszte
Források üzenetei hangok szaporulata
Vágyak kivándorlása kígyós tekeredése
Szomjúság felvonóhidai leeresztve
Csönd döbbenete a hangkáosz felett
Útonállók délibábos izgató csoportjai
S az olajfákon távol halál lobog s szerelem
Danira!

Ha hozzád is elér fáradt mozdulatom
A sziklahátról vesd magad a szerelem
Fényözönébe Vesna!
A fák távol tartották maguktól illatukat
Ósdi szelek szfinxei könyököltek fintorogva
Az ég selymét hullámok vonszolták csacsogva
Míg a nagy szerelmek fáraói a sóhajok
Mítoszként szőve be az eget mélységeket
Hattyúk bújával lepik meg az alkony ezüstbárkáit
Egy gyönyörű táj ígéretével a hold közeleg
Szerelmük roppant kagylójába fényes drágakőnek

Grozdana! nézd! már az est hajába
Túrtak a fenyők!

Napok drágakövei
Szótlanságom mélységeiben
Lebukó pillantás vágya
Arcomon az éjszaka arcán
Egy hervadás sejtelmei
A délutánok fecskés ligetein
A nagy szivárvány
Elterülve a réten
Kezdete egy burjánzásnak
Aratók fenik elé kaszáikat
Mosoly kölykei indulnak tarisznyásan
Egy jólét örvényének
Ajkáról lopott habbal
Elrohannak a folyók
Feldíszíteni a dal kertjeinek töltéseit
A fény tekintetének jövendőmondói
Már elindultak zöldbe borulva
Sötétség jósnői vihognak
S virágok fejedelmei vívnak
Az est kegyeiért
Harmatcseppkirálynőjéért!

Jósnőm! az ébredés vizei
meddig tűnődnek még
az est tárt partjai előtt?
Az áldozat szökése
az ég karmai közül
mikorra várható?
Elindult-e már a Mezőőr,
s az üldözött virágok könyörgése
a Jóság Búzatábláit körülvevő
Rideg Hajnalokban hallik-e?
Az élet torreádorjai
a múlt szeleibe bújva
elérik-e a fénytelen nappalok
csendarénáit,
még mielőtt a feledés óriásai
széles mozdulattal szerteröpítik
fekete vásznaikat
s a színek gyermekei
magára hagyják a szivárványt?
A sors szárnyszegett felhői
a halál jelképévé érett cseppeket
mint kígyókat meddig dédelgetik
keblükön?
Az éj várakozó gyerekeinek keblére
miért ütött halálos sebet
a reménytelenség holdja?
Jósnőm! csak a feledés tornyainak
néma harangjai
a homály galambjai
ihletik életre a dal perceit
s Rátkám szeme
a jelen matató tenyerén!
Ha Rá gondolok: szemében folyók ölelik
egymást, napkelte sündörög
(ismerősöm a folytonos csobogás,
a színes halak rajzása mindennapos látvány),
ha Rá gondolok: szemében az éj és a halál
felváltva ténfereg,
sejtések lombjait kapkodva gyűjti az est,
ha Rá gondolok:
S tudom: az éj és a halál ragadták el
szemét,
keblének drágaköveit,
s tudom: szemünket források és hajnalok
őrzik rettegve, tudom!
Az Örökmécs árnyékában Rá gondolok:
ha haját ereklyeként őrzik
minden rendbeli kolostorok,
ha az ezüst és arany csókjaival
felszentelt olajág a dísze,
hova bujdossak örömömmel,
az ég vagy a föld tengereinek
ajándékozzam az apályt és dagályt?
Rá gondolok!
Ha a sziklák néha ellopják a vállát,
ha ajkát a múlt lovagjai
mezővértesen,
holdsisakosan, a Búcsúzásnak
feledésparipákon elviszik,
a Bánat búzatábláit
szeretném bemutatni
a Vigasz tengereinek, ha Rá gondolok.
Ha Rá gondolok: az évek testéről
letépném a Napfelkelték ékszereit,
ha Rá gondolok: tunya századok
álmaiba lépnék, a népek Őshazáját
ajándékoznám a perceknek,
minden gombát és fát a testére
vezényelnék, virágok ősi illatát,
Rá gondolok!
Ha nem tudná: megmutatnám,
az éj fáinak dőlve, a csillagok hátát,
az ég örömét a földnek,
de galambjai fennen röpülnek,
s szoknyája dúcait díszítik.
Szemét az Éneknek
és Üregek Homályának mutatnám be,
Tájak hóbortos dalainak,
Városok tereinek,
Gyümölcsök fejedelmeinek,
az Alkohol királynőinek, a Szemét!
Rá gondolok!
Ő a szomorúság hattyúinak lánya,
könnyeit két évtized szent kútjai őrzik,
a Fájdalom zarándokainak hálacsókjaiból
szőtt uszályát holdtöltekor viseli,
mint a csillagokat is,
mint a mérhetetlen nagy vizeket:
a Múltat, Jelent és Jövőt,
mint a szerelem fogalmait,
mint a szárnyalást, a csapongást,
holdtöltekor viseli homlokán
szűz lányok álmát,
keblén a szeleket,
ajkán a susogást,
iszonyú ágyékán a tengert és eget!
Ó, Csalódás kegyeltjei, holdjain,
Tavaszainak őrületében meddig bolyongtok? -
kérdezték a fájdalom csónakjainak
elszánt utasai, a szirének szigetei előtt
a félelem sellőitől.
S a Hit Várományosai leborultak
a Városkapuk előtt,
s tenyerükön vérünk szökőkútjai
halk csobogásba kezdtek.
Kedvesem a boldogság és bánat élő
gyerekeinek temetője, a Kedvesem!
Ha Rá gondolok: szemében viharok
ölelik a fákat,
s tudom: végül lombokhoz menekülnek,
az idegek sikoltó nádasaihoz,
a vér hullámaihoz,
ágak mértani ábrái közé,
a gondolat tölgyerdeibe - a Viharok!
Életük célja: a Búcsú - rebegték
a Cserjék Törpéi
a Rák csillaga jegyében álló éjen -,
szívek romjait porral lepik,
örök kísérőik a Szellők és Forgószelek.

a búcsú ötvözetei

A nap és az élet, a hold és a halál közös nevezője az álom és Kedvesem.
A nap csupán égő fogalom, hajnal vagy emlék, az élet a múlt, csók talán vagy tavasz - ki vezényelte hát az áldozó nap és élet elé a tengereket?
A hold unalom, ezüstpazarlás, összerabolt hangulatok testének alkotórésze, tudom már, hogy a halál monumentális lehetőség, s remegek az örökkévalóság titokzatos erőinek láttán, melyek a hold és a halál alá láncolták a sivatagokat.
Kedvesem a tengerek és sivatagok legdrágább ötvözete az álmok múzeumában.

Fiatalon elhalálozott muzsikus barátom emlékére

 

 

style="font-style: italic;"ne adj kezébe hegedűt a hidegfülűnek,
éj

előbb ujjai aludtak el
ujjai a húrokon
a hangok dohos mélye fölött
aztán egy izom karjában
elpattant
elejtett sálként
hullott vissza a csontra
füle még élt akkor
részvétlen langyos nagy füle
de már arcával hallott
csontjaival a bőrével
előbb ujjai aludtak el
fogával egy szó után kapott
üvegcsillárként zuhant közénk
ajkáról vérével
előbb ujjai aludtak el
s míg csontjai lábszárába csúsztak
szemében karmos hangjegyek úsztak
előbb ujjai aludtak el
aztán egy izom karjában
langyos volt
de füle néki is kihűlt
légy zúgott belsejében
s rászállt egy szőrszálra

epilógus

kiviszik őt is a falu szélére
hol a hársak tövében
hidegfülűek ülnek

Kísérlet vízzel és sziklával

 

 

ruháit szertedobálta
visszatetsző volt a fövenyen
majdnem alaktalan
fakó
látásra hallásra erőtlen
s az örökké meglepő
rés is lába közén
alig látszott
a mély felé indult
meggörnyedve akarata alatt
de megfordult
lábujjhegyre állt
intettem
s összetört egy sziklán

allegória

esténként
tehetetlenül hajoltam fölé
(néha arcomra nyílt szikrázva egy ér)
remegve tartottam
puha csontjait
titkok vázát a fény

aztán elment
feltárta magát úgy búcsúzott
utánanyúltam
s a holdig ért
kezem

majd rámborul
nevezetlenül
vagy rámlehel
a víz-táj felől
vagy utánam nyúl
tenyerén a holddal
sajgó ágyékkal
egy estelen

kiki

 

kiki arcát
kiki tarkóját
tartotta oda a napnak
leálltak az utcán
mindent abbahagytak mindent
kiki mit sem sejtve
kiki jóleső bizsergéssel gerincén
gyerekét
gémberedett trópusi madarat
napernyőt
emelve feje fölé
kiki lustán
vitamint szopogatva
kiki leroskadva
a lépcsőkre
kerítésre támaszkodva
kiki kettesben
színes bőrű szerelmesével
kiki virág után nyúlva ki
szőrös kezével
kiki kérdést téve fel
az égnek szemével
kiki elgondolkodva a föld
befejezetlen mondatán
kiki az időtől megkérdőjelezve
csak álltak a tereken
jelenükre emlékezve

kikiéknek
a felégethető dolgokról
egyre kevesebb a felégethető dolog
kiki a költők tehetetlenek napjainkban
gallyakért messzire kell menni
mélyebbre szénért
oldalra szélre el kiki
és sohasem visszatérve
bámulni az érett lángokat maradva
ha felcsapnak testünkből
az űrt megvilágítva egy pillanatra
önmagukba harapva

a hívogatásról

 

éjjelente gyakorta megmássza
mint egy hegyet ágya peremét
kiki látnotok kell ezt
pizsamája zsinórja
néha a sodronyba akad
a csend rabja
ha megmozdul megszólal
a matrac mint egy zongora
melyet a rozsda lehangolt
utoléri egy hang a párnák közül
ígéreteire figyelmeztetve
gondba merül
igazán mondjátok meg neki
van-e értelme tovább mennie
a szobahőmérsékletnek kitennie magát
mert könnyen elébe állhat egy szék
a sötétben
bokájára tekeredhet egy harisnya
térdére csúszhat pizsamája
fényforrás emelheti rá varázspálcáját
míg nyírfák fehér fogsora
villogna odalenn a kertben
ahol hirtelen
talán meg is szűnne
a nyájas hívogatás

a csendről

 

ma reggel
mintha örökre
léptél volna le
az ágyról
lebegtél a padló felett
testsúlyod nem követett
mint annyi éven át
utánad vetődve
a szalmazsákról
két langyos talpadra rántva
semmihez sem voltál
hasonlatos
egy pillanat
s beláttad hogy járni jobb
törni kezdted hát fejed
mekkora is lesz majd
zuhanásod ára
összes csontod rámehet
ez a való
mint ahogy felszállásodra
minden álmod ráment
s mit kezdesz
álmok és csontok nélkül
ha majd a vonzerő
ismét melleden csücsül
műkezét a szádra tapasztva
mondd mihez kezdesz
melyik fajt nemet választod
melyik nyelvet
a koronáját vagy tövét
a kellnek
a szitkokat-e
vagy a kérelmeket
a szerelmet-e
vagy a félelmeket
vagy csak heversz
majd ismét
ugyanebben a szobában
miután lesöpörted
a szőrszálakat
a fehér lepedőkről
egy keretes tájkép alatt
s bámulod nő lépked el
ablakod alatt
gyerekek gurulnak
szemben a nappal
mint tegnap is
és tegnapelőtt
heversz
csillár-magasságba
vágyva

a költőkről

 

 

kiki a napon hevernek
előttük sörösüveg
kártyalapok a pokrócon
óra a szalmakalap alatt
divatlap félig homokkal betemetve
két-három nő a tisztes távolban
maréknyi gyerek

most felkapják fejük
hunyorognak a napba
reszketni kezdenek

kiki mi riaszthatta meg őket
jelképes értelmével
előttük a sörösüveg
a kártyalapok a pokrócon
az óra a szalmakalap alatt
a két-három nő a tisztes távolban
a maréknyi gyerek
vagy mindez együttvéve
miért oly nyugtalanok egyszerre
idegesek
mint a gázlómadarak a fegyver
hatósugarában

a lánykákról

látom hogy erre felkapjátok fejetek
ti mélyfúrások az idő rétegeiben
csöpögők akik még azt hiszik hogy folynak
pedig csak azt akartam mondani
hogy valóban oly bővek voltak
oly ásványosak
oly puhák és melegek
meg hogy valóban elronthatók
mint e versek életek és játékszerek

kikiéknek ajánlva

kiki de hát senki sem kivétel
mindenki bevétel
senki sem feltétel
mindenki letétel
senki sem fontos szerfelett
ha berreg is vagy burrog
ha fut is vagy ha kullog
fejében messze juthat
de a vér ott is buktat
akár simogatott akár ölt
vagy írt csupán
ágbogas kezével

az életről és a halélról

kiki ti jól ismeritek
azokat akik azt mondják: halál
visszaélve a szó tekintélyével
ti akik igazán meghaltatok
amikor úgy véltétek
hogy elkerülhetetlen
e szónak használata

s azokat is
akik azt mondják: élet
s felkiáltójelként
feszítenek e szó megett
s követik mondatról mondatra
a papírszeleten
mely ujjaitok közt zizeg

megmosolyogjátok őket
odalenn

a szerelmesekről

esténként magukra zárják az ajtót
levetkőznek a tompa lámpafényben
lábuk alatt selymek a padlón
nyújtózó minta a szőnyegen
mint kitépett irkalap
az ágyra a lepedő odakészítve
nem
testük nem írja rá
a szerelem jelét
ma este sem
ásítozva nézik egymást
könnyű testgyakorlatba kezdenek
szuszognak

 

egyikük kiki a múltban előre
megsejtette ezeket az estéket
mikor a csontok pattognak
egy-kettő a hús alatt
s meztelenségük falragasz számukra
melynek dátumát az idő meghaladta

csónakba szállt
s evezett egész délután
egész este csak evezett
evezett egész éjen át
az ég és a víz közé szorultan

egy szép tavaszi napról

mindnyájan ismerjük
azt a feketében is megnyerő
özvegyet a sarki házból
s akit gyászol a barátunk volt
s a gyerekei már nagyok
s arról mesélnek
hogy átfestették
hideg tájképeit mind
äa tatának nem volt színérzékeö
az utolsóig melyet be sem fejezett
az élet így lassan visszatér a házba
szól jó húsába süppedve az özvegy
néhány bútordarab a pincébe került
a hamutálcák is mind
s a könyvek

de lapozzunk csak vissza kiki
húsz évet mindössze az életükben
vagy az is elég ha felütjük jelenünket
ez is elég elegendő

dicsérte minden színét
ez az asszony
s napközben elejtett szavait
esténként beírogatta parányi füzetébe
s aztán melléje feküdt
s csak tartotta
bogját
két lüktető tenyerében

s tegnap tavasz volt
tegnap levetette a gyászruhát
s ajkait rágcsálva sétálgatott
öltönyei között a halottnak a napon
délfelé megivott egy üveg sört
rágyújtott kezébe véve a porolót
odaát a kertjükben

estig porolta az öltönyöket
estélig ütötte
estélig verte őket
s már alkonyult
s messzire hallatszott
amint időnként a vállra lecsapott
a mellre és a zsíros nyakra
s miután beesteledett
szörnyű munkáját
akkor sem hagyta abba

a cigánygyerek

én vagyok az a féllábú cigánygyerek
itt ülök a napon a régi posta előtt
kezemben tű és cérna
a nadrágom feslett szét a térdemen
most összevarrom
erre biztosan rámegy az egész délelőtt
megkísérlek hanyatt feküdni
így jobban megy valahogy
ez itt a barátom
segíthetne de nem akar
bagózik
egy vis filtert szerzett kora reggel
az egyetlen cigaretta a niši morava
ez az én véleményem
de hallgatok
ha gyorsan elkészülök
elcammogunk zenét hallgatni
a legközelebbi cipőtisztítóig
de itt sem rossz
süt a nap és a föld meleg
holnap az új állomás felé indulunk
az új házak tája tele van mindennel
a barátom cipőit is én találtam
ez a hülye folyton csérog
én is éhes vagyok
de mindenről megfeledkezek
ha felfújom ezt a kotont
az iskolások körülállnak
azt mondják ballon luftballon
egy pisás rögtön nyúl is érte
de mankómmal a praclijára csapok
hagyjad csak szívem
mondom
koton ez nem ballon

a bérgyilkos

 

a kiskaput nyitva hagyta maga után
sántított meg-megállt
a verébfészket észrevéve az eresz alatt
izgalmában köldöke fölé rántotta
a térden alul érő klottgatyát
redői közül elővillant a kés
amikor a konyha előtt lehajolt
egy falióra rozsdás rugója után

 

mezítláb jött
nyakában százas égő lógott madzagon
bokáján vörös zsebkendő
kötés
a sebből híg vér folydogált
a vénák mentén a betonra
idegességében hogy köszönni kényszerült
meghúzta pöcsét
kétszer egymás után
majd a kert irányába fordulva
a magasba röppintett egy éles lapos követ
bő gatyája a mozdulattól sovány combjára csavarodott
vézna karja valószínűtlenül megnyúlott
az égő egy pillanatra kigyúlni látszott csillogó hasán
kopasz fején
a fehér forradások
mint görögdinnyék héján
a piaci árfelirat
egy lábas aludttej volt az első fogás
a kút tövében evett
s olykor-olykor csak annyit szólt
"jöhet"
a tegnap esti krumplipaprikás
a hajnalban sütött kihűlt lángos
a négynapos madártej
a becsinált leves és mákos tészta délről
fa alól a hulladék alma
a jeges görögdinnyeszeletek
minderre sört ivott hangos kortyokban
s aztán mint aki a szóból már kifogyott
két ujját ajkához érintve felém intett
"elnök egy cigarettát"

füstölve vette szemügyre
a szűkölő kutyát
äjobb erőben van mint ahogy vártamö
alkudozott
ä...és ha mondjuk rá megharap közben?ö
körülményeset szellentett
äerre számítani kell...ö
betegsegélyző...
nem ennyiért nem csinálom
hívják a MISKÁT
bízzák kezdőre
ha azt akarják hogy még ma este
itt vonítson ablakuk alatt
äezen felül nekem sohasem jár el a számö
rámkacsintott a kapuból
lehajolt megsimogatta a kutyát
egyet gondolva sietve visszajött
megrázta az almafát

megitatta a kutyát a vályúnál
megállt előttem rágyújtottunk
homlokán verejték gyöngyözött
äilyen melegben jólesik a havas
görögdinnye...
ne féljen nem fog visszajönni
elvágom a nyakátö

az utcára lépett
láncon vonszolva
maga után a kutyát

cirkusz

 

 

bemutatkoztam
megmondtam őszintén
hogy torontóból jöttem
a szeles bohóc
annyira felidegesített
hogy kénytelen voltam
állon kapni
a pónik mellé ajánlott
körbe-körbe szaladni velük
reggeltől estig
emelgetni nyeregbe
a hernyókat
miközben a fachom
a trapéz
az oroszlánok
esetleg a zenekar
ha nem valami gyülevész
éhenkórász népség
ha nem tűzoltók
akik napközben
gatyát mosnak a ketrecek között
tőlem ne várjátok
hogy majd a lószart kapkodom
neccbe a szünetekben
látjátok ezt a forradást arcomon
de megvárom míg az igazgató ideér
addig is gyertek közelebb
még még
dean martin késének nyoma
üdvözlöm bos
tud huszonegyezni
prágaiak
jártam ott
ötvennyolcban

felelősség

végel lacinak

 

 

tegnap meghalt a szomszédom
senkit sem akarok ijesztgetni
hatvanöt éves volt
tegnap délelőtt
egészen közelről
láttam az arcát
többet erről nem mondhatok
ma temetik
kijött a pap
meg a kántor
ismerjük a mesét
egy kalapács szegek
piff-paff
tegnapelőtt még fenn ült
kertünkben a cseresznyefán
éjnek idején
és mikor a fényt ráirányítottam
hozzám vágta a papucsát

szerelem

she is lovely
her name is milica
you know
do you speak english
she is from feketics
de itt él újvidéken
egy vasutassal
tegnap kijött hozzám a kórházba
nem ismert meg
amikor fogadok fehér sapkám
mélyen a szemembe húzom
tintaceruza hegye
tört ujjába
nem egyedülálló eset
praxisomban
mégis kihozott sodromból
miért nem vigyáztál
válaszolj
téged egy pillanatra sem lehet
magadra hagyni
tintaceruza
más asszonyok
a parkba járnak fényképezni
lavórban ülnek
egész délelőtt
és áztatják mint a babot
ne sírj
fagyasszalak
T alakban vágjam
vagy csak egyszerűen
milicám én milicám
mondjad mondjad
mielőtt még kikelnék
sebészi mivoltomból

via italia

legtöbbjük több fényt akar
pl. Goethe
legtöbbjüknek pokoli melege van
használjunk szabadon ventillátort
télen is
legtöbbjük lecsukja szemét
mert fáradt
legtöbbjük kitűnően hall
az utolsó pillanatig
vigyázzunk tehát szavainkra
mielőtt megszólalnánk
ajánlatos homlokukra vágni
egy ezüstserpenyővel
de szükség esetén
egy hamutálca is megteszi
legtöbbjük szomjas is
inni azonban képtelenek
egy jégdarabbal
megelégednek nyelvükön
szopó-reflex
mindez természetesen
csupán békeidőre vonatkozik
járvány vagy háború esetén
az eljárás sokkal rövidebb
mely földrajzi tényezőktől is függ
ne feledjük
és szinte országról országra
az egyik kontinenstől a másikig
jelentős változásoknak van kitéve
az egészbe végül is
és nem utolsósorban
az állam pillanatnyi
gazdasági helyzete
is belejátszik
utána nincs más hátra
mint rendbe tenni
már amennyire az lehetséges
két-három óra hosszat
még maradhat abban az ágyban
azután a hűtőbe kell
tolni
legtöbbjüknek van hozzátartozója
de van aki után senki sem érdeklődik
ezek az úgynevezett
sajnálatos esetek
ne essen nehezünkre
egy virágcsokrot kölcsönözni
koporsójukra
a szomszédos osztályon

kanada

kanadában mindenki kanadai
kanadában kanadai évek múlnak
híres a kanadai éhség
a kanadailag fagyasztott kanadai vér
velőscsont máj és vese
a kanadai szárított gyümölcs
kanadában mást sem hall a kanadai
csak azt hogy kanada kanada
a kanadai kínai is kanadai
kanadában
ha kanadailag kifogásolható is
kanadaisága
kanadában mindenki lopja
a kanadai tejet
a kanadai sarkon
a kanadai ékszerek
kanadai üvegfalak mögött
kanadailag őrizettek
kanadában senkinek sincs szeretője
(mindenki úgy segít magán ahogy tud
leggyakrabban kanadizál)
a kanadai rendőrök nem tudnak gitározni
kanadában a házfalak nem golyóállók
a kanadai páncélszekrények falában
kanadai homok csillog
kanadában a börtönőröknek
rossz a lehelete
kanadában nincs színházi egylet
híres a kanadai univerzális ragasztó
kanadában tűrhetően lehet ragasztani
a kanadai ragasztás örökös
kanadában csúszósak a háztetők
a kanadai erdők megvannak világítva
a kanadai stadionok veszélyesek
mert be vannak kerítve
szolid kanadai kerítés
kanadában esténként mindenki
a kikötőben ácsorog

kanadából sohasem indul hajó

rövidhullám

és magával visz
természetesen
különböző bokrok alá
és a hátadra fektet
magától értetődik
ismert fogás
szemedbe világít a hídról
ahogy mondom
a fekete kockára állít
kalocsniban
bead a szutykos ruhatárba
áthúz piros ceruzával
a légierők főparancsnokának asztalán
így van ez
és kinyílnak a virágok
a német vámsorompók
a svéd ruhaüzletek nyolckor
a genfi bankok
a standard borbélyüzletek
eljön és az államelnök vitrinjébe
helyez népviseletben
átad a száraz
földi erőknek
eljön és átfest
vörösre
a termelőszövetkezet udvarán
ősszel
ne is mondjam
kiállít tapsolni a térre
eljön és megkalapál
a színésznő előtt
a teraszon
a cseh turisták szeme láttára
súlyt emeltet veled
a testvériség-egység
testnevelési egyesület
élőhomokszőnyegén
elgázol a néphősök utcáján
felfordít az egyesült nemzetek
fordítókabinjában
átcsap fölötted
eljön és meghintáz
a szovjet delegáció orra előtt
a víz alá nyom
a pincérek örömére
eljön és kifordít
a tiszti asztal alatt
eljön és kiszúr a futballpályán
eljön és kiöblít
egyvízből
a munkásegyetem erkélyén
eljön és megfingat
a tanári előtt
eljön és megcsupál
a pártfunkcionárius irodájában
eljön és kiveri a fogaidat
állami ünnep alkalmával
behorpasztja a homlokod
a cigánybálon
elfakaszt
a művészegylet radiátorján
megsmirgliz
a vaskereskedésben
a kirakatba akaszt
a hadsereg napjának
előestéjén
körülbelül három héttel
egy komoly
egyházi ünnep előtt

fal

Fogadj magadba, fal.
Egész -
a részek összességénél
több vagy-e?
- a részt.

Szólj hozzám, fal!
Tégla-lét:
zárd rám tested
beton-
tégelyét.

Életem kölcsön adtad
régen:
most visszaadom,
ha nem is
kéred.

Nemzéskor csak a rab majom
variál.
Ami voltam az maradtam:
tégla
mely zihál!

Tésztát főztem lobogó vízben.
Néha.
Aztán hagytam, hogy elöntsön
a részletek
váladéka.

Mint acélhúrban a hang kerek
sörétfeje,
úgy gurul bennem ide-oda
egy szónak
pók-teteme.
A BAKONYOM VAGY FAL!
Lyukaid pörkölt peremén
vérszürke a vér.

Húgyszagú, meszes csápjaiddal
szoríts!
Mint permet a rovart a cél-
talanságtól
mentesíts!

Szorítsuk habarcs, a szeget,
a kampót,
melyen a fagy falszagú
teste
lóg!

Értelem, dúsítsd közönyünk!
Vér, sodródj!
Tápláld méhünk kásájában
az ólom-
ondót!

távoli tivoli

ó távoli tivoli
még leng a trapéz
bőröm sátra alatt
még tetszenek
a keresett szavak
még értékelni tudom
a szilvát a sót
a fekete melltartót
a zászlóba gabalyodó
trombitaszót
mikor a lovak befutnak
éjszakáim fűrészporos
porondjára
még selyemsál vagyok
éjszaka néha
a lovarnő nyakában
s lenget lenget
a nyers pannón huzat
még tetszenek a keresett
szavak
a mély-mély égi kutak
idegen ágyban
hasamon a mixolid-futam
de testemben már
e barokk tokban
valami izéféleség
ragadós puha sörét
mélysötét gyöngygöröngy
gurul párologva
fejemből a sarkam felé: életem
ó távoli tivoli
minderre persze megvan
a klasszikus ok
hajnaltájt csészémből
élőlépnek a klasszikusok
játszadoznak a kávéskanállal
akárcsak éltükben
a nikkelezett halállal
ó távoli tivoli
hajnalodik
s bár az éjjel
elnyeltem két Revibolt
most mikor nyit a sarki bolt
s a friss kenyér szagát érzem
s láttam a nőt aki gyereket tolt
most hogy tovább őrködnöm
felesleges
most felköszöntöm
DÉRY TIBORT.

jelentés

hódvassal naplesen
lelkünkbe fúlva
lupus fulva
új húrokat hozatni
hurkokat
hurkok
hurkokok
halálunk
megírja a sajtó
ha ránkdől az irodaajtó
közben botorkálunk
sötétben
úgymond félvászon
kötésben
akaratom ravatalon
se hárfa se harismadár
nincs természetes halál
szavak és tranzisztorok
puffogó vipera
csapósügér
vágódurbincs
a torzulás észrevétlen
kacs kürt körte mák
utoljára még
lelkünk lakatlan
kezünkből kiesik
a vers ördöglakatja

 

pumavers

melyben a szerző elmeséli Ilin
Zoltánnak, hogyan feslett szét vadonatúj puma teniszcipője

hogy mit érzett közben
elpumátlanodva
beszámol győztes kimenetelű
csatájáról
(egyetlen említésre méltó élményéről
az utóbbi években)
a Borovo cipőüzlet pumodájában
melynek során a pumazgató
kénytelen volt megpumatolni a
szerző szétfeslett pumáját az íróasztalon
az becserélést követően a szerzőt
örömérzések árasztották elhazament és örömében sokáig
szorongatta svájci ("Hermes"
írógépje hengerének karcsú fényes
karját az ipari formakultúra e remekét
a pumacipő meghosszabbítja az életet
mióta a szerző a lábán hordja
sokkal jobb az étvágya kevesebbet
dohányzik és iszik
az ágyban viszont ismét meglelte
örökre elveszettnek hitt kőkorszakbeli énjét
ó foszforeszkáló pumacsontos éjszakák ó áldott pumahústeregetések
ezenkívül a pumacipő tompítja
a társadalmi-politikai problémák élét
szonettgőzbe bugyolál mindent
a ráncból románc lesz
a tökből meg tüll
pumacipős lényem kiegyensúlyozottabb lett
megbízhatóbb lojálisabb
bólogatóbb töprengésmentesebb
biztosramenőbb simulékonyabb
pumacipős korszakom előtti énemet
feledni igyekszem
nagyon szeretek gyermekverseket
írni
nagyon szeretek tévé-filmeket fordítani
nemrégen szerződést kötöttem egy
rotóregényre melyben a pumatyoláson kívül nem fog történni
semmi egyéb
pumacipős regény lesz pumacipőseknek
mindehhez zoli neked semmi közöd
valahogy majd csak kiebrudallak
versemből
mi pumacipősek ilyenek vagyunk
gyávák még a szógyilkolásban is
mert jól megtanultuk a tant
ha lopáson kapnak bennünket
akkor nem te vagy barátunk hanem az U Tant
ez idáig három teniszlabdát loptam
három Dunlope Fortot
egy pumacipős privát személytől
nem a klubtól
szép kerek szőrös labdák ezek
te is ilyenekkel játszottál
a favágó Borg ellen
miért nem verted meg zoli?
pörgetett
na és!?
néha azt álmodom hogy nyírod
a Borgot a belgrádi szonettpályán
és csak mosolygok és számolom
a szótagokat
nem érhet engem zokszó
azt akarom hogy az én regényemet
is szőnyegről árulják (aszfaltról)
négy vagy öt dinárért a cigánygyerekek
a halpiacon vagy a futokin
elvégre valakinek törődni kell
matekzseni gyerekeink lelki
világával is
megtanítom őket bár pumatyolni
ez társadalmilag is OK
direkt hasznot hajt
mint az iskolai irodalomoktatás
a szubkultúra pumacipőjét glancolom pumalelkek lantosa
puhapuma nesztelen
bőröspuma kevélyke
suhanjpuhapuma
salaklobbantó létvörös
pertlispuma
neccrefutnapuma
alapvonalontoporgó
dobbantópuma
térmaher
de ó
értágító öt egyes állásnál
most oldala felreped
pumaja
pumaduma
pumafeslés feslettpuma
majd
zsineggel általkötött
zsinegespuma
ejnyepuma
hinnyepuma
puma pumala
elégtelenségünk rávetítve
dobozva veledobozospumavisszaszolgáltatás
elminőségtelenedett
pumaporonty
majd
diagnózis: oldalsávelégtelenség
nyilvánvaló belpumalitikai gikszer
pumás helyzet
pumapuhatológusaink pumányi
kerekasztal beszélgetésén
napirendszeres síkraszállás
a pumibilialitásunk függvényéből
eredő pumálványok
pumidológusaink egyetértenek
a pumaalap üres
a pumászok pumitológusok is egyetértenek
a pumaalapi zavarok kihatottak
a pullantyúkra innen a pumitria
mely pumitisszel kezelendő
a pumatikus zavarok kezelésében
a lelátótársadalom mikrostruktúrájában
ajánlatos a hidraulikus pullmanfecskendők
célirányú használata
majd
a pumát becserélték
a meccs folytatódik
a távolban a győzelem pumállik
az égen pumuluszok
a fákon csevegélyek
a pumázdákban puklavát
pumáló pumáslis lányok
pumatyolás előtt
puttyognak
a barázdákban shibata-tű
shure-tű
ortofon-tű
a yamaha a fischer a marantz cégek
erősítőit jutányos áron
megrendelésre szállítja
a Toma & Company London
a hangerősítőket
erős pumahangok
pumalázashangok
irodai vibrátorok
pumahúgyszínű szemmel
a szeizmológiai intézet utolsó
jelentésén pumádzanak
betongerincük elbírja-e majd
a richter skála hetes fokát
meghaladó LÖKÉST
LÖKÉST
LÖKÉST LÖKÉST
LÖKÉST
LÖKÉST
LÖKÉST
LÖKÉST
PUMA PUMÁRUM:
pumaszorító pumaaréna
erőt nevel a pumarépa
aki ezt érti s tudja
az nem bújik pumalyukba

remeték

fa alatt
a fűben
két remete

egyiknek
nyitva van
kis tenyere

szuszogva
néznek hát
le beléje

nyáluk is
kicsordul
lám e végett

közéjük
esik most
egyfalevél

mire fel
sírni kezd
a két legény

eperfa

1.
eperfa
ágán
kismadár
szárnyából
két nagy
toll
kiáll
én epret
eszek
a porban
alant
az égen
elhúz
néhány
galamb
madár
galamb
s eper
alant
sőt két
kemény
klikker
a zsebemben

2.
Duna
vizén
egy deregly
sovány
bogár
szállj
el velem
hetek
óta
könnyes
szemem
eperfának
cérna
ága
hogy elszakadt
régen
a szívemben

kuplé

én nem születtem bonnban
konyhánk előtt
verebek hevertzek a porban
dicső Magia Polla

nevem a bibliába lett volna beírva
(végül ott is áthúztak volna sírva)
ha lett volna bibliánk
mint tar koponyám
lyukán a hártya
úgy lüktetett a férfiak
kezében a kártya
ültek
ki ládán ki vödrön ki széken
marakodtak a pénzen
dünnyögtek nojja nojja
mert meleg volt
dicső Magia Polla

fürdettek cinklavórban
cifra kubikosszalonban
asztalon nyúl fácán szalonka
vagyis hát kés kenyér szalonna
s szólt a dal holla holla
némán akár a pokolban

volt párnám is
egy rongyos szaloning
alatta honnan is
egy nagy fényes fitying
persze ellopták
mint a téglagyári viccben
a tettes nem volt szalonspiccben
részeg volt holla holla
sír mint szűz a porban
dicső Magia polla

valaki fölém hajolt
azt mondta szép pöcs
fehér hasamon
ott rezgett egy vércsöpp
s mint ősi lelkeken az átok
légy ült fülcimpámon
valaki azt mondta bolha bolha
s nevetett mellé
dicső Magia polla

foltokká nőttek azóta
bennem e pontok
rám dőlő római oszlopokká
a vékony szalonkacsontok
a csókok is
egyre szárazabbak keményebbek
mint a rotósütemények
szememen akár egy prémen
könnycsepp heverészik már régen
szép-e a verebek tolla
tőled most ezt kérdem
dicső Magia Polla

koponyámban
mint rumbatökben a sörétek
csörögnek a kilazult tömések
fejem nyakamról majd leszakad
mikor meghallom a szavakat
latinok görögök sumérok trákok
én szilvalekvárral eszem a fánkot
a meggy szónak miért nincs foltja
fehér ingemen
dicső Magia Polla

szeretem a halat
a főtt csirkeagyat
zsíros vörös levekben
forgatom kanalam
szeretem mikor két szó
a sorvégen összecsendül
ilyenkor fejemben
meztelen csend ül
szép-e a verebek tolla
kérdem ismét
dicső Magia Polla

élek majdnem hiába
tíz éve nem néztem virágra
mint egy lázas barna majom
banánfürtre vadászok a betonfalon
szótári cédruson ülök
kezemben lerágott szalonka csülök
könyvből tanultam meg
mi az a viola gamba
gyerekkoromban
zöldséget dugdostak valagamba
szóljon a dal holla holla
némán
dicső Magia Polla

"aranxban járok
acél világban"..
írta Czóbel Minka
a fűnek mondom
ringja el a tájnak
mint a fenéklakó rája
a parttalan mában
úgy lapítok
kezemben egy verébnek tolla
hová tegyem
dicső Magia Polla

fogpiszkálóba fogózva
léptem az irodalomba
összegszerű értéke se
volt dalomnak
hallgatni tanultam
szóljon a dal holla holla
némán mint a pokolban
dicső Magia Polla
volt egy barátom a paja
sohasem nőtt ki haja
valami maradandót akart csinálni
s megtanult ingujjba hányni
szép-e a verebek tolla
kérdem ismét
dicső Magia Polla

s szaporodtak az idiódiákok
a leltározó finánszok
nagyanyánk dicső Magia Polla
reszkettem de mégis
beálltam a sorba
rimérek poéterek rimászok
ítészek ideászok kritikászok
miért ástok
a levegőbe futóárkot
s ég-e a veréb tolla
dicső Magia Polla

s folyt a nagy irtás
daloltak a pcemakeres pacsirták
volt aki csak állt
és behunyt szemmel szitált szitált
s csodálkozott hogy szitája lyukain
nem fér át a világ
eljönnek végül az űri hentesek
a hamvasztóipari bennfenntesek
csontfüst csonthamu
s bezárul a nagykapu
elégett a veréb tolla
dicső Magia Polla

jegyzőkönyvek jelentések
helyzetfelmérések
kérvények igazolások
fellebbezések
őrzik ha őrzik e létet
emberi sorsok golyóstoll
gémkapocs szalonnabőr
egy üveg jobbfajta itóka
egy lezárt asztalfiókban
valahol a tizedik emeleten
minek is gondolkodni a feleleten

elégett a verebek tolla
dicső Magia Polla

a kuplé 2. előmunkálatai

fogamzásgátlót szed a világ
méhében
hervadt szó ondó

......................................
pita nem tudom emlékszel-e még utolsó
beszélgetésünkre az irodádban?
utána képtelen voltam fellépni
ezért büntetés járt volna ha meg nem lógok
gyerekkoromban sem szerettem fát vágni
emiatt sokszor elvertek
a fásfészerben szoktam elbújni
zsákot húztam a fejemre és sírdogálta
nem voltam hajlandó a templomot takarítani
a templomtakarítás ma sem az én ügyem
minek templomot takarítani?
harangozni sem szerettem
a nagyharangot képtelen voltam megállítani
felrántott magasba az orgonafújtató fölé
lógtam a harangkötélen kékre fagyott ujjakkal
a vérhólyagok elfakadtak tenyeremben
"hát persze hogy felránt a harang
mert még kicsikék a tojásaid
tudod-e hogyan lesz a ringlómagból
görögdinnye?
ha sok hagymát eszel"
minek a templomban takarítani?
minek harangozni
szégyenteljes megalázó nagytakarítások
porrongy az oltáron
apám kék ingi a cukorgyárból
állítom hogy sikerült lenyelnem
elnyeltem meg se rágtam
egészben nyeltem el
de nem lett belőlem bíboros
agyam lakótelepe azóta poros
bíborpalástra hímzett szívem (herold)
lüktető tadijanović-karniol
karmonádli
kamásni
fásli
ásni

harangozz vers (piha)
demokratizálódj vén emigráns

porrongyban jár a lelkem
tengelye ferde
a széle perge
csöpög lapos
kiszúrták ezüstporos csillagok

szúrnak-e Isten a csillagok
(legyen csak minden a maga halyén
vörösbegy a havas háztetőn
vérhólyag a renyérben)
a kicserepesedett tenyérben lütető vörösbegy?

Malmö C
Trelleborg
Sassnitz
Berlin Ostbf.
Praha
Bratislava
Šturovo
Komárom
Budapest
Kelebia
Szabadka
Újvidék

fogamzásgátlót szed a világ
méhében
hervadt szó-ondó

zdravo Dragane
je ti sedim brate
u ovoj mojoj takozvanoj pesničkoj radionici
umoran ko kučka
a pitam se komu zasto
kad sam i sam prestaoda čitam pesme mene je
osvojila skroz elektronika
pa s večeri satima slusam
Net King Kola

ide figyelj
ha az a pesti színész
aki a dominó előtt
mindannyiótok füle
hallatára kijelentette hogy én Domi
érted
nem tudok magyarul
nos ha ismét lejön Újvidékre
megbunyózzátok
nekem kellett volna ezt megtennem
ott hekyben de nem tehettem
mert igaza volt

porrongy potrongy potrongy poronty

"a vers sorsa a regényé a kultúráé
hivalkodó nyárspolgári aggódás
nyakunkban a munkanélküliség
az infláció"

tudomásom szerint, írta Van Gogh
világszerte egyetlen akadémiát
sem
találunk, ahol egy kapáló ásó embert
tanítanának megrajzolni
vagy lefesteni
az ő művészete nem a levágott fülről szól
a patetikus elszigeteltségről
az őrültség tüneteiről
hanem a munkában meggörnyedt hátról
a szerszámokról
az erőfeszítésról a nyomor mágneses terében

elfajulás eltorzulás elszegényítés
peppar
papper
mint az International Legue against Epilepsy
levelező tagja
petit mal
szeretnék mindent galilei szemével látni
valamit illik azért szeretni
forrón mint Jeszenyin a selyemingeit
lerakta négyszáz tojását (vagyis klimaktériumos)
úgy hallom csak a hónap végén jöttök

ha leveszik a lakásomat
ismét albérlő leszek
nem tudom hogy az albérleti
szobák után vágyom-e
vagy a bennük szertehányt ifjúságom...plutty..
plutty (két könnycsepp)

Olaszország-Anglia 2:0

ni ova slama nije moja
nit ove daske spavace
nit hoklica ova
pa ni metla

ráncok az arcomon: az élet kifutópályái

seggpaszta
szúnyogszaft
pizsamabogár
tranzisztorlepke
pálmaszaft
sirálypárzás

szutyokvárnak királya
meghívott egy piára
megkérdezte hány óra
jár-e még a váróra (Dudi)
kacs kürt körte körte mák
kanalak szív hó ragok
dínár korona márka
anyasági járulék
anyanyelvünk tisztaságáért

"Kövér homály, zsíros, csendes"

fogamzásgátlót szed a világ
méhében
hervadt szó-ondó

7004 tel.
Ravintola Kosmos Kalevankatu 3
Priobalni bulevar 26 21000 Újvidék
renyhe lomha rest
comparable total music power..........90 Watts at
8 Ohms
Albinoni: Adagio
csonkolás
társadaslmi mobilitás
horizontális mobilitás: ugyanazon azon a szinten
alló csoportra való átmenet
vertikális mobilitás: kapaszkodás
apád azt mondja nem fáj semmije
délelőtt fekszik
délután kocsibanm ül
már megszoktam

smirgli
svargli

J,S. Bach: Air Auf der g-seite
miért nem írsz
miért nem írsz
ti könnyebben bírnál
nekünk már nehezebb írni
nem is látunk meg a kezünk is reszket
(Peter Weiss: Az ellenállás esztétikája)
tudatom veled
ha még nem írta meg senki
a legnagyobb óújságot
pista sógor meghalt
február másodikán
az egri bácsi meg hetedikén
pista sógor zomborban a kórházban
az egri bácsi meg Kamenicán
egymás mellé is vannak temetve
muszáj abbahagynom az írást
mert nagyon összemennek a betűk

autoru pripada 15 bespltnih primeraka

de mit tudtam én pest gyerek hogy mi az a
szandolin
megkérdezetem Kecskés bácsitól
junó régi magyar hangszer
ájmin junó nem is az olyan kalocsniféle izé
szandál

megfenyegette a csillagokat:
csak lennétek közelebb!

minden levél megrémít
gyászszalag
ismét egy háború
aztán ismét béke
erkölcsfilozófiánk különbözik
akkor fel isút le is út

csak hajtatok mint az idióták
erik Satie
Márquez: El otono del patricia (1975)
A pátriárka ősze

Tad Jones/Mel lewis: New Life

aggkori csontlágyulás csontritkulás
hatesztendős ló verőere
herék mikroszkopikus vizsgálata

szellemhal

tekintési görcsök ásító nyelési görcs
halbőrűség

erre nagy csapást érzett bal felén
mintha valaki párnával fejbe vágta volna

különben minden a régi

fogamzásgátlót szed a világ
méhében
hervadt szó-ondó

Stb. Stb.

Jóska, Töfe
nem látom értelmét az egésznek
tizenhat éve írok verset

Stb.

Kormányeltörésben

Bosnyák Istvánnak ajánlva

Elmém csak téveleg széllel kétségében,
Mint vasmacska nélkül gálya az tengerben,
Kormányeltörésben,
Nincsen reménsége senki szerelmében.
Balassi Bálint

IZZASZTÓ RENDSZEREK - a tőkés iparban a munkaintenzitás
növelésének különféle rendszerei.
Közgazdasági kislexikon

A társadalmi fejlődés azt mutatja, hogy a magántulajdon nem örök
kategória.
Közgazdasági kislexikon

PROLETARIÁTUS - a tőkés társadalom bérmunkásainak osztálya, amely a termelési eszközök tulajdonától megfosztva kénytelen a tőkéseknek eladni munkaerejét.
Közgazdasági kislexikon

NÉPESSÉG IMMIGRÁCIÓJA - egyes országok állampolgárainak bevándorlása egy másik országba állandó vagy időleges letelepedés céljából.
Közgazdasági kislexikon

én lenni
én nem tudni magyar
élni külföld élet
pénz nyelv zászló
himnusz bélyeg
elnökök vezérek
előkotorni megfelelő
ott ahova érek
mi meghalni mindnyájan
úgyis téves csatatéren
koponyánkból a habverő
nyele kiáll
világ
pro-árjai
világ
kontra-árjai
ez nem lenni vers
szavak kínai falát
megmássza a halál
élet frázisait
emberbőr kötésben
adják ki írók:
nemzeti irodalmak
generálisai
én nem bírni nemzeti
fogások erős szaga
csinálni külföldből
portable haza
én menni külföld
mit munkaengedély
kofferban szalonna
két kiló kenyér
én nem látni sehol határ
én látni új látóhatár
én menni külföld

talpalni csikorgó havon
élet nercbundában jönni
vágni engem nyakon
én lenni
elnökök vezérek
mi meghalni mindnyájan
úgyis téves csatatéren
én lenni kicsi prémes
külföld nem húzni vonósnégyes
adni tabletta be nekem
én lenyelni
mi megszűnni
én keverni kártya
mondani röf-röf
hitvesi ágy
enni orosz-forradalom-kaviár
keresni mi
találni rím
mirim mirim
mirririm
lenni harmincéves
nappal mutogatni
este tapogatni

éjjel hófehér lapon
élet hegyes fák közül jönni
vágni engem nyakon

én lenni
elnökök vezérek
szavak kínai falát
megmássza a halál
én írni levél haza
mama én lenni bacilushordozó
én fertőzni nem beszélni
érinteni
én túlélni tan idea rendszer
állam-temetés én vinni kereszt
lenni forradalom alkimistája
plasztik virággal gomblyuk
nyolc elemi kijárva
csinálni külföld buli
mágikus bomba
görbe csövű puska
lőni halott királyra
lelkemen nem lenni bugyi
forradalom lárma tömeg
szavak szakállak vér
ízléses pakolásban
fagyasztva szárazon
nem venni el sámson erejét

a szivárványos északon
marx jönni fehér kesztyű
vágni engem nyakon
én lenni
elnökök vezérek
mi meghalni mindnyájan
úgyis téves csatatéren
én kapni levél
egri ki kell juttatni
vili bácsi
gellért fia fifi
siptár otthagyni nenát
tata leesni bicikli
mentő elvinni
lenni piac szerda
pap jönni szedni adó
mosni ing gatya
kapálni sír
nem merni lehunyni szem
hallani egér kapar

én állni márványtalapzaton
élet lábujjhegyre állni
vágni engem nyakon

 

én lenni
elnökök vezérek
én menni külföld
mit munkaengedély
kofferban szalonna
két kiló kenyér
én menni üzlet gyalog
üzletben lenni dolores
ő lenni spanyol
ő ülni kassza
lenni nagy mell
lágy massza
finom bajusz lábon
jó szag piros köröm
én nem lenni elég bátor
előttem állni két görög
ők venni kenyér mosópor hagyma
kisebbik hajában lógni szalma
gatyámban lenni nagy nyomás
nyomás lenni illegalitás
én állni

állni kassza előtt vakon
élet jönni inkognitó
vágni engem nyakon

én lenni
elnökök vezérek
koponyánkból a habverő
nyele kiáll
én menni utca grombi kabát
levegő repülni
hogyhívnak-madár
fajkutya ülni posta
én érezni izé-virágok
ohne-szagát
én gondolni
én nem menni haza
fogni kapa
emelni életszínvonal
kapni gerincből
görbe vonal
grafikon
én megszokni
tőkés munkafegyelem
lenni két szabad napom
az elbocsátás réme
ülni futószalagon
ő lenni profitom

én szerezni óriás vagyon
élet lóversenyen kukkertokkal
vágni engem nyakon

én lenni
elnökök vezérek
élet frázisait
emberbőr kötésben
adják ki írók:
nemzeti irodalmak
generálisai
én menni könyvtár
játszani sakk
ott ülni pavlik
ő lenni cseh
ő csinálni nagy rokád
orosz honfoglalás után
marcuse sartre godard
morris laing russel nietzsche
kepler galilei newton
einstein poincaré lukács
marshall mcluhan
pavlik járni száj
én kapni matt
király meg két paraszt
lenin lenni emigráns
marx lenni emigráns
joyce musil mann brecht
bartók picasso chagall
marx fájni fog neki
feleség hívni jenny
rilke baudelaire rimbaud
mind csavarogni

én élni külföldön babon
élet patika előtt kapásból
vágni engem nyakon

én lenni
elnökök vezérek
én menni külföld
mit munkaengedély
kofferban szalonna
két kiló kenyér
én menni fogorvos
ő lenni herr schmidt
ő mutatni fénykép
fekete-fehér
védeni híd sisakban
hansi meghalni szegény
gyomor nem bírni
szög ólom csalán
esőkukacok
latrina-banán
herr schmidt szeretni olasz pizza
páciens előtt nem lenni titka
menni nyaralni adria
szeretni szoknya fokhagyma
szeretni kövér nő
szeretni hátul szeretni elől
halál jönni kelet felől

én gyáva rezegni nagyon
váróteremben élet légycsapóval
vágni engem nyakon

én lenni
elnökök vezérek
szavak kínai falát
megmássza a halál
én tolatni utcán
venni virsli
ára lenni potom
nadrágban térd
verni vándorbotom
menni dolores
sarkon állni egy magyar
egész délelőtt
ő lenni menekült király
mikor bepiál
ő ülni börtön öt év
nézni tükörben
nap hold akasztás tisza-kanyar
minden reggel őr mondani
lógni te is hamar
ő lógni külföld
gyalog vonaton
este félni
fa susogni be ablakon
ő kivágni fa
természetbarátok jönni
írni cikk
cikk jönni utolsó oldalon
ő nem lenni akármi fráter
ő járni pszichiáter

én lógni öröklétben vizes madzagon
élet csillagokat látni
végtelenre dagadt lila talpamon

én lenni
élni külföld élet
pénz nyelv zászló
himnusz bélyeg
elnökök vezérek
előkotorni megfelelő
ott ahova érek
pszichiáter mondani
relex relex magyar
nem gondolni mi lesz
nem gondolni mi volt
menni alpok menni tirol
menni copacabana hawaii
menni estélyek bálok
new guineában még élni kannibálok
menni brazília menni szahara
moszkva ankara
menni utcákon vinni plakát
lenni izgalmas felvonulás
provokálni járókelő rendőr
lobogtatni piros kendő
lenni kommunista
szó ígérni jó szórakozás
tortúra-vita
lenni régimódi proletár
folt rakni maxi-kabát
hús nélkül enni főzelék
moziban nyilvános helyen
turkálni titokban
meleg selyem
mikor senki nem néz oda
dugni csokoládé pofa

én menni plakáttal hátamon
élet gumibottal jönni
vágni engem nyakon
én lenni
elnökök vezérek
mi meghalni mindnyájan
úgyis téves csatatéren
pszichiáter mondani
aludni aludni
ellenség nem lenni
nem lenni susogás
ablak fa
nem lenni cella őr akasztás
tisza-kanyar
nem lenni magyar
venni kutya
venni
menni spanyol mallorca
enni
nézni bika
szagolni mimóza
enni sós hal
újság nem olvasni
vecsere vecsere
vacsornya vacsornya
alonypor alonypor
forradalomfesztivál
szórakoztatóháború
hullaaukció csontkereskedés
elosztás elkobzás
államosítás csőd
belső piac (lélek)
ledolgozás lockout

én megúszni szárazon
élet honorárisan jönni
vágni engem nyakon

én lenni
elnökök vezérek
én nem látni sehol határ
én látni új látóhatár
én menni utcán
látni herr hallon
sétáltatni kutya
túloldalon
ő jönni messzi india
lenni szárazság
állat megdögleni
ember feküdni halott
mama kút ugrani este
papa menni zarándok
ő menni külföld
lenni orvos
lenni villa medence pénz
víz tej méz olaj
ő mama kút ugrani este
ő mama ég hamu gangesz
ő mama nyolc gyerek
mind meghalni
ég hamu gangesz
ő nem india
ő új név új passeport
ő kapni sürgöny
papa ég hamu gangesz
ő feleség buchenwald
ő feleség ideg máj szív tüdő
ő feleség nyugágy pongyola
ő feleség kommunista doktor fizika
ő feleség ő feleség

én hallgatni ő papol
élet lassan felmászni zászlórúdra
lobogni ott nagyon

én lenni
elnökök vezérek
én menni külföld
mit munkaengedély
kofferban szalonna
két kiló kenyér
én lenni kormányeltörésben
ez nem lenni vers
én imitálni vers
vers lenni tócsa
beleülni lenni szivacs
tönkretenni új ruha
tócsában találni
sok kövér kukac
proletariátusnak
proletariátus jövőbe vetni horgát
fogni fürdőszoba
vers lenni kérdezni:
bírni el pici egér
hátán egész ház
ha bebújni lyuk?
én két gyerek
én motorfűrész
erdő vágni fa
én gomba
én madár
én különféle vad
különféle tárgy
név nem tudni
délután sötét fáradt
este kemény szivornya
asszony lepedő ágy
clitoris
rátenni ujj
nem gondolni kollektív
nem gondolni privát

DJUPHULT, 1971.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.