EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2023. január 30. | Martina, Gerda, Jácinta napjaAKTUÁLIS SZÁM:1125147. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

2. évfolyam 18. szám

Gerold László

Vadvizek

(Brasnyó István: Vadvizek, Fórum Könyvkiadó, Novi Sad. 1966.)

1966. június 1.

Elgondolkoztató költészetet képviselnék Brasnyó István kötetbe gyűjtött versei. Nem azzal kényszerítik gondolkodásra olvasóikat, ami bennük van, belőlük olvasható ki, hanem inkább azzal, ami egy-egy versből kimaradt, Az iménti mondat még korántsem tekinthető rejtetten megfogalmazott, szellemeskedő paradoxon leple alatt elsütött elmarasztalásnak, negatív bírálatnak. Hiszen Brasnyó István versei a költészet vajdasági kedvelői számára első megjelenésüktől a nemrég nyomdafestéket látott kötetig mindig tartogattak meglepetéseket. Brasnyó olvasói szempontjából föltétlenül hálás alkotó. Verseit követve megtanultuk, hogy váratlan fordulatokat, izgalmakat ígérnék. Mindez azt jelenti, hogy rövid, néhány éves költő-múltja folyamán a Vadvizek alkotója többször váltott már hangot, hogy költői fejlődésének több szakaszáról írhatna máris az, aki e rövid pálya útjáról kívánna tanulmány formájában értekezni.

Természetesen nem kell elfelejteni, hogy irodalmi életünknek nincs kellő töltéssel rendelkező atmoszférája. A költőnek nem kell tartania légköri zavaroktól, mennydörgéstől, amelynek villámai esetleg kárt tehetnének benne. Főleg a fiatal költőnek nem kell ilyesmitől tartania. Ha sikerül bekerülnie, részesévé lennie az árnak, akkor csak írnia kell, a többi már az enyhe sodráson múlik. Nem írnak róla, vagy csak néha szúrják be a nevét egy-egy elemző beszámolóba, ahol fél mondattal nagy merészen ítéletet is mondanak fölötte. Egészen addig ilyen "eseménytelen" az élete, amíg könyve nem jelenik meg. Akkor pedig, de ez sem törvényszerű általános jelenség, minden oldalra egyszerre kell figyelnie, mert hosszabb-rövidebb méltatások, recenziók, kritikák ‒ tanulmányokat egyelőre ne várjon ‒ formájában írni kezdenek róla. Másodszor is felfedezik.

Brasnyó másodszori felfedezésének nem éppen legszerencsésebbek a körülményei. Kötete, amelyben több közöletlen vers is helyet kapott ‒ kiegyensúlyozatlan, egy új hang próbálgatása, tanulgatása közben állt össze.

Az imént Brasnyót a folyvást meglepetéseket nyújtó költőnek neveztem, olyan alkotónak, aki szereti azt, amit csinál, aki nem élhet versek és versírás nélkül. Állandóan elégedetlen önmagával, s azzal, ami tolla alól kikerül. Szüntelenül idegesen keresi azt az igazi utat, ami csak az övé, amelyben jól, otthon érezné magát. Korai megmondani, hogy erre az útra rátalál-e egyáltalán, de egy biztos: megállás nélkül kutatja. Ez pedig talán a legnagyobb pozitívum, ami fiatal költőről egyáltalán elmondható. Nem versfaragó, iparos poétái hajlamok, hanem gondolkozó, izgága értelmiségi szellem lakozik benne.

A Híd 1963-as évfolyamának 7‒8. kettős számában közölt versei elé Brasnyó Guillevic Tudat című verséből választ mottót:

De egyéb dolgunk is van,

mint a szépség.

Először is ki kell tanulnunk,

Miképp leszünk erősek,

És nehezebbek, mint a tér.

És erősebbek, mint a súly.

Ez a Guillevic megfogalmazta ars poetica nemcsak az induló, de az önálló kötettel rendelkező Brasnyó vallomása is lehet a költészetről, önmagáról. Persze a hit a konkrét versek gyakorlatában nem ilyen egyszerű s egyértelmű.

Indulásakor költőnknél több a fiatalos lelkesedés, a kissé pózos hangoskodás, kántálás, mint annak lennie szabadna. De éppen ez a lelkesedés, ami néha már hetykeség lesz, jelenti Brasnyó költészetének igazi arcát, másoktól megkülönböztető jegyeit. A szavakban, az ömlő ritmusban ‒ aminek Brasnyó, akár a költészet többi elemének is, biztos ismerője ‒ ott érezzük a versekkel és a versekben lélegző költőt. A legszemélyesebb líra művelőjére emlékeztetnek ezek a versek. Éppen ezért meglepő, hogy a Vadvizek jó néhány darabja egészen hideg, személytelen, belőlük semmit sem, vagy csak igen keveset tudunk meg írójáról. Vagy a túlzott általánosságokkal is megelégszik (Ott voltál ...), vagy mint a kötet címadó versében és a Csapásban a legősibb versírói módszernél, az egyszerű leltárszerű felsorolásnál marad meg, vagy pedig nem konkretizálható szimbólumokra ‒ a kapu például ‒ építi verseit, amelyek ezáltal mindenek és semmik sem lesznek egyszerre (Fáklyával zárt kapuk elé, Vizek kapuja, Ó kapu, A partra néző kapu). Az említett típusoknak közös jegye a személytelenség, amihez Brasnyó a naivul ritmikus lelkesedéstől indult és a fanyar cinizmuson át jutott el.

Nehéz választani. Mindkét említett szakasznak megvannak a saját pozitívumai. Az elsőnek a közvetlenség, amelynek erejét a könnyű tombolás, a viszonylagos egyszerűség tompítja, az utóbbinak pedig a komolyság, a keserű élettapasztalatok gondolati aranyfedezete, amelynek értékét a túlzott hidegség, az alanytalanság, az elszemélytelenedés csökkenti.

Azok a versei pedig, amelyekben mind a két költői szakasz képviselve van, azok a kötet legjobb darabjai. Ilyen a Bukovac és az Akusztikus vers. Főleg az utóbbi, amelynek néhány sora döbbenetes erejű vallomásként csapódik olvasója arcába:

Csúnya is vagyok, gyűlöletes magam előtt,

bőröm aszott, gyümölcsökön élek, használom

a térfogatot ‒ apró koporsó vagyok tehát.

‒ ‒ ‒ ‒ ‒ ‒ ‒ ‒ ‒ ‒ ‒ ‒ ‒ ‒ ‒ ‒

Van egy megrajzolt világ, és az bennem van egy szóba

sűrűsödik, és kívülről én vagyok az a szó,

több hamis felszínnel s okok nélkül;

előre megadott szó, alkalmas tulajdonságoktól mentes

zárt, a kör zártságával vetekedő és minden árnyalattal

a színek közt. Zengéssel csak a fémeket

becsüli: érc ‒ hamis létű gonosz.

A Bukovac és az Akusztikus vers mellett az Éjféli vadlibák, A madár példázata tetszik a legjobban. Illusztratív szerepe miatt azonban a kötetkezdő Ha elmentem volna innen... érdekesebb és tanulságosabb lehet az említetteknél. Ezzel a két sorral kezdődik:

Ha elmentem volna innen, vándor lenne nevem,

s most rideg gondolatokkal játszogatnék az úton,

 

a feltételt jelző "ha" s a "rideg gondolatokkal" történő játék már nyíltan a gondolatiságot jelenti. A harmadik sor:

a távoli, barna színű fák árnyékában

 

azonban a táj bejátszásával érzelmi kitérőt sejtet. A további két sor ennek ellenére már a küldetés és a hivatás kissé mitikus voltát villantja fel:

más és más gyülekezeteket köszöntve,

és csak mennék: ez volna a jeladás.

 

A továbbiak folyamán Brasnyó egy másik jellemző sajátossága is elővillan: a szavak, főleg a szépen hangzó, archaikus kifejezések kedvelése.

És megdicsérném a királyt:

"Uram, minden emberek között az első te vagy,

te vagy az égnek elseje.

És megdicsérném az ő jóságát

"te vagy a segítő kéz, te vagy mindenek álma fölött";

 

 

A vers zárósorai újból a hivatás, a költészet felemelő szépségének, foglalkozások fölötti voltának legszemélyesebb, lelkes megfogalmazása:

és mennék: egyetlen szál kötélen az óceán fölött,

s mindenkihez lenne jó szavam.

Egy árnyalataiban gazdag költészet szorul ebbe a versbe, amely magában hordja Brasnyó első kötetének és eddigi költői útjának minden jellegzetességét. Brasnyó költészetének teljes kelléktárát jelenti ez a tizenkét sor.

Útját, hangját kereső költészetnek nevezhetők Brasnyó István versei, de éppen ez az értékük, ezért nem megállapodott vajdasági típusversek.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.