EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2021. augusztus 3. | Hermina, Lídia, Kamélia napjaAKTUÁLIS SZÁM:996231. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

NABOKOV

Andrej Szedih

V. V. Szirinnél

2005. április 4.

Szirin saját szerzői estjére érkezett Párizsba. A közönség erre az estre, gondolom, nemcsak azért fog elmenni, mert szereti őt mint írót, hanem a kíváncsiság is hajtja: vajon hogy fest a Végzetes végjáték szerzője? Fiatal, sportos embert fognak látni, aki nagyon inas, ideges és lobbanékony. Pétervár hatása érződik udvarias modorán és választékos, enyhén raccsoló beszédén. Cambridge a sportosság bélyegét nyomta rá. Öltözetének tartóssága és egyfajta esetlensége pedig Berlinhez kötődik: Párizsban ritka, aki ilyen rágombolható bélésű gumírozott esőköpenyt hord.

Szirin arca kissé hosszúkás, keskeny, arisztokratikus, a homloka magas. Gyorsan és szenvedélyesen beszél. Jellemének valamiféle megfontoltsága azonban visszatartja attól, hogy magáról meséljen. Meg hát - ez olyan nehéz. Egy írónak könnyebb beszélnie valaki másnak az életéről, mintsem a sajátjáról. Az eltelt 33 évében pedig benne van már a tyenyisevszki iskola, szökés a Krímből, a cambridge-i boldog idők, a könyvek és az unalmas berlini élet, amelytől nincs ereje megválni csak azért, mert lusta elmozdulni a helyéről - és egyébként is, nem mindegy, hol élünk?

Ha nem számítjuk az írást, amely számomra igen gyötrelmes és fáradságos - meséli Szirin cigarettafüstöt eregetve -, csak a zoológia marad, amellyel Cambridge-ben kezdtem el foglalkozni, érdekelnek az újlatin nyelvek, és nagyon szeretem a teniszt, a futballt és az ökölvívást. Úgy tűnik, nem vagyok rossz kapus…

Ezeket büszkeséggel mondja - egy pillanatra a sportoló felülkerekedik az írón. Mi azonban gyorsan megtaláljuk a megszakadt beszélgetés fonalát.

Önt azzal vádolják, hogy művei "nem elég oroszosak". Arról a nagyfokú idegen hatásról beszélnek, amely megmutatkozik az összes regényében a Király, dáma, bubitól egészen a Camera obscuráig.2

Nevetséges. Olyan német írók rám gyakorolt hatásáról beszélnek, akiket nem is ismerek. Egyébként rosszul olvasok és beszélek németül. Inkább francia hatásról lehetne beszélni: szeretem Flaubert-t és Proustot. Érdekes, hogy a nyugat-európai kultúrához való közelséget Oroszországban éreztem meg. Itt, Nyugaton pedig semmit sem sajátítottam el tudatosan. Erőteljesen kezdtem el érezni viszont Gogol bűvöletét és - a hozzánk közelebb lévő - Csehovét.

Az ön Luzsinja felakasztotta magát; Martin Edelweiss megháborodott, és nem tudni, miért, elutazott Oroszországba, hogy megvalósítsa Hőstettét, Kretschmar a Camera obscurából egy prostituáltba szeret bele.3 Ez a regénye még nem jelent meg teljes terjedelmében, de a végét nem nehéz előre látni. Kretschmar, természetesen, rosszul végzi… Hogy lehet az, hogy egy fizikailag és morálisan egészséges, sportos embernek az összes hőse megőrül?

Őrültek?… Igen, lehet, hogy ez igaz. Nehéz ezt megmagyarázni. Úgy tűnik, az emberi szenvedésben több fontos és érdekes dolog rejlik, mint a nyugodt életvitelben. Az emberi természet teljesebben mutatkozik meg. Azt hiszem - minden ebből fakad. A szenvedésben van valami vonzó. Most a Kétségbeesés című regényen dolgozom. Egy eloroszosodott német beszéli el egyes szám első személyben. Egy bűntett története. Még egy "őrült"…

Milyen technikával dolgozik?

Abban, amit írok, a legfontosabb szerepet a hangulatom játssza, minden, ami a tiszta értelemhez tartozik, háttérbe szorul. A regényeim gondolata hirtelen jelenik meg, az ötlet egy pillanat alatt születik meg. Ez a legfontosabb. Mindössze az marad hátra, hogy a valahol a mélyben rögzített fényképlemezt elő kell hívni. Már minden megvan, minden fontos alapelem. Csak meg kell írni magát a regényt, végigvinni egy nehéz technikai munkát. A szerző a munka folyamán soha nem azonosítja magát a regény főszereplőjével, hőse a maga önálló, független életét éli. Ebben az életben pedig minden előre meghatározott. Senki sincs, akinek a hatalmában állna megváltoztatni annak kiszabott menetét.

Fontos az első lökés. Vannak olyan írók, akik saját munkájukra mesterségként tekintenek: mindennap meg kell lennie bizonyos számú oldalnak. Ezzel szemben én valamilyen belső intuícióban hiszek, az írói ihletben. Néha teljes odaadással írok tizenkét órákat egyhuzamban - eközben beteg vagyok és nagyon rosszul érzem magam. Máskor pedig marad a számtalan átdolgozás és átírás: vannak olyan elbeszéléseim, amelyeken két hónapot dolgoztam. Nagyon sok időt vesznek el aztán az apróságok, a kidolgozás részletei: valamilyen tájleírás, a villamosok színe abban a vidéki kisvárosban, ahova a hősöm került, a munka mindenféle technikai részletei. Néha minden egyes szót át kell írni és át kell dolgozni. A munkának csak ebben a fázisában nem érzek lustaságot és türelmetlenséget. Például, hogy megírjam Luzsint, sokat kellett foglalkoznom a sakkal. Mellesleg Aljehin az állította, hogy én Tartakovert akartam ábrázolni.3 De hát én őt egyáltalán nem is ismerem. Az én Luzsinom - tisztán a képzeletem szülötte. Ugyanez történt Aldanov Kremenckijével. Alakjában mindent megmozgatva igyekeztek fellelni egy ismert pétervári ügyvéd vonásait, aki most az emigrációban él.4 És, természetesen, megtalálták. De Aldanov sokkal óvatosabb író annál, hogysem hősének portréját egy élő arcról másolja le. Az ő Kremenckije csak Aldanov képzeletében született meg és élt.

Szirin elgondolkozott és elhallgatott. Irodalomról nem esett több szó.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.