EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2024. július 21. | Dániel, Daniella, Lőrin napjaAKTUÁLIS SZÁM:1274228. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

2. évfolyam 20–21. szám

Gion Nándor

Türelmetlen krónikás

(Fejes Endre: Vidám cimborák, Magvető, Budapest, 1968.)

1966. november 1.

Talán hét esztendővel ezelőtt Fejes Endre novellaciklust akart írni ‒ így mondja. Már címe is volt: A vasajtón belül. Sok apró novellából akarta összeállítani, de mindjárt az elsőnél baj történt, hosszúra sikerült, A következőnél csak fokozódott a gond, regénynek igen kicsi lett, novellának terjedelmes. Egy éjszakán, sok év után, újraolvasta ezeket a novellákat. Nem egy mondatnál fölszisszent, de nem avatkozott közbe ‒ így mondja. Maradjon minden úgy, ahogy van.

Valamikor régen egy szellemes esztéta elbeszélést írt három költőről. Az egyik közülük ‒ afféle régi vágású ír úriember ‒ nagyon türelmetlenül gyártotta verseit, nem tudta újraolvasni őket, undorodott a kéziratoktól, mint az eloltott cigarettavégektől. Később aztán Nobel-díjat kapott. Csak elbeszéléshős volt a türelmetlen ír költő, és sajnos, még a türélmetlen ír költők is főleg csak elbeszélésekben kapnak Nobel-díjat, A kisebb-nagyobb irodalmi díjak, úgy látszik, egyre inkább a türelmesebb írókra várnak, akik nem viszolyognak a kialudt cigarettavégektől és a fésületlen kéziratoktól.

Jól tudja ezt bizonyára Fejes Endre is, hiszen felszisszent a novellák újraolvasásakor, de mégsem bántotta őket, csupán az egyik szereplő nevét változtatta meg. Pedig a most megjelent novellák a Hazudós kötet után íródtak. Az első kötetnél még türelmesebb volt az író, és jó novellákat írt. Takarékosan bánt a cselekményidővel, gondosan válogatta a színeket, a mondatokat, és megvalósította a műfaj és a téma követelte viszonylagos statikusságot. A Vidám cimborák színei nyersebbek, a mondatok túl nagy időszakot hidalnak át, és korlátolt számukkal nem eléggé súlyosak ahhoz, hogy mindenkor megindokolják az egyébként odakívánkozó történéseket. Természetesen hiba lennie mindezt csupán írói felületességnek tulajdonítani. Fejes sorai tudatos hangulatkeltő, légkör-meghatározó eszközként kerülnek egymás alá, tehát egy sajátos stílus hordozói. Stílusát mintha csak a közlés legelemibb követelményei tartanák fenn, szavai és mondatai mégsem válnak személytelen transzmisszióvá: külön-külön szinte hangsúlyozottan részt kérnek a megterhelésből, néha már többet is, mint amennyit elbírnak, így azután csupasz magukra hagyottságukban nehezen viselik el a krónikaszerű gyors cselekménypergétést, mert krónikátír Fejes Endre, pontosabban, krónikát kezd írni, de novellái valahogy elakadnak félúton, és bár jelzik a Rozsdatemető születését, nem lesz belőlük Rozsdatemető, már csak azért sem, mert „regénynék túl kicsik...”

Talán regényvázlatok lehetnének. Az Etűd I. és az Etűd II. állítólag ilyen pretenzióval íródott, azaz a készülő regény egy motívumát variálja. Ezek az írások érdekes, különleges és merész regényt sejtetnek. És még novellának is legjobbak: egy elképzelt terjedelmes szöveg kiemelt részeként higgadtabb megállapodottsággal íródtak, egy-egy szituáció felvázolásához több idő és hely jutott; elvesznek hát a csiszolatlan rögtönzés árulkodó jegyei, ugyanakkor a múltra és a jövőre vonatkozó rövid és alig észrevehető utalások következményessé és megokolttá teszik az idő és a tér esetleges nagyobb ugrásait, megteremtik a részek közötti összefüggéseket.

A többi: ceruzavázlat. Az egyiknék a címe is ez. Szabadon és szabatosan megírt gyári riport, irodalmi igénnyel: szűkszavú környezetrajz, interjúk, nyersanyag. Fejes az ilyen nyersanyagból kitűnő szépprózát tud írni, most azonban nem volt türelme. Sem a gyári riportból, sem többi írásából nem született igazi novella. Ceruzavázlatok, félbemaradt krónikák, kissé publicisztikai szaggatottsággal, de a régi krónikák már-már archaikus komolyságával. Nehéz volna megállapítani, hogy naivitás, bátorság vagy mérhetetlen önbizalom-e ez, most, amikor az írók egyre bizonytalanabbul válogatnak anyagban és formában, és amikor, úgy látszik, a fölényt sugalmazó paródia és a ravaszul elcsöppentett humoros elemek nélkülözhetetlen felelősségelhárító eszközök lettek. Fejest nyilvánvalóan nem kínozza a professzionális bizonytalanság: harsogóan őszinte, otthonosan mozog a megrajzolt környezetben, halálos komolysággal rója a sorokat. Mert amilyen türelmetlenségre vall a kidolgozás, olyan megfontolt körültekintést jelez a téma- és környezetválasztás. Az író itt még nem kockáztat: emberei esztergályosok, gépkocsivezetők, hontalan csavargók, akik finom pózok nélkül élnek, tőmondatokban gondolkoznak, és még szép, sokszor átfestett álmaikról is sokat sejtető, de homályos szemérmességgél vallanak. Ezt követelik az őket könnyező tárgyak, az olajosan forgó gépek, a rideg kőfalak, az erőltetetten hangos kiskocsmák. Fejes érzi, tudja ezt, és meggyőződése, hogy emberei élnék, lélegeznék, csalnak és szeretkeznek Párizs vagy Pest utcáin vagy házaiban, és meggyőződése, hogy mindez nagyon fontos, nemcsak lélegző hősei, hanem az olvasó és az író szempontjából is. Köntörfalazás nélkül kimondja, hiszen számára ez annyira természetes, hogy néha még írói tárgyilagosságát, cinizmusát is hajlandó feláldozni. Elismerésre méltó kísérlet ez, származzék akár naivitásból, akár bátorságból. És kissé még vigasztaló is. Vigasztaló, hogy van író, aki esetenként még hisz valamelyest az írói mindentudásban és csalhatatlanságban, sőt néha már majdnem bizonyítani is tudja. Persze manapság ezt nehéz, szinte lehetetnem bizonyítani, időközben Fejes Endre is belátta. De hát a Vidám cimborák novellái hét évvel ezelőtt készültek. Igaz, később még egyszer átnézte őket a szerző, de amint a rövid előszóban mentegetőzve mondja, csupán felszisszent egyik-másik mondatnál, átírni azonban már nem volt türelme. Pedig nem is annyira a meglevő momdatokkal van baj. Azok még a riporteri felületesség nyomaival is többé-kevésbé szilárdak, stílusőrzők, helytállnak önmagükért. De csak önmagukért: hiányzanak közülük a semlegesebb áttételes részek, amelyek mintegy igénytelenebb pihenőként feloldanák a darabosságot, megszüntetnék a bosszantó zökkenőket, összekötő tartalmat adnánalk a feltörő gazdag asszociációknak, amelyek vibráló háttérként ugyancsak lényeges stíluselemei Fejes prózájának. Lehet, hogy ez forma- vagy keretváltoztatást igényelt volna, de akkor legalább megőrzi a műfaj tisztaságát is. A krónikás pedig valószínűleg erőteljesebben bizonyíthatta volna az írástudók alaposan kétségbevont csalhatatlanságát. Így azonban csupán a szimpatikus naiv vagy önhitt kockázatvállalás marad.


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.