Titulus

1965. november 1.

Egy szép inapon elküldte az Úr a lányát, Titulust a földre, hogy szebbé tegye az emberek életét. Még régen történt, amikor az emberek életszínvonala magas, a hús meg nagyon olcsó volt. Akkortájt meglátogatta Titulus az embereket és két részre osztotta őket, azokra, akik vele és azokra, akik nélküle éltek. Attól kezdve egészen napjainkig az Úr leánya, Titulus fontos szerepet játszott az emberek életében. Harcoltak érte, tülekedtek körülötte, mint a nagy sivatag egyetlen oázisa körül. Egyesek úgy jutottak hozzá, hogy az előadóteremben kopott fényesre a sok üléstől a nadrágjuk, mások meg pénz által, de voltak olyanok is, akik örökölték. Így lassacskán, teljesen észrevétlenül a Titulus otthonossá vált az emberek között, akik kezdték belátni, hogy nélküle az élet lehetetlen.

Egyesek szent glóriával ékesítették, mások viszont remegő hangon mondták ki a nevét. Titulus viszont állandóan változtatta külsejét, egyszer varázsló, törzsfőnök, márki, gróf, nemes, majd doktor, mérnök, direktor és később gazdag kommuna elnöke, munkástanács elnöke stb. stb... Lényegében azt nagyon nehéz megállapítani, hogy a Titulus változott-e, de tény az, hogy az isteni gyermek minden örököse olyan tulajdonságokkal rendelkezett, amelyek hasonlóvá tették őket. Mindegyik tulajdonság felvágó volt, büszke és ragadós, mert az emberi hiúsághoz jobban ragadtak akármelyik ragasztónál.

De ami a legfontosabb, az emberek megszülettek, öregedtek és meghaltak, hogy újra szülessenek, de Titulus mindig fiatal és friss maradt. Szinte csodálatos, hogy az Úr leánya mennyire ellenállt az időnek. Semmilyen háború, forradalom nem tudta megölni, sőt mindegyikből még fényesebben, ragyogóbban került ki. Igaz, hogy némileg változott is, de nem semmisült meg. Eltűnt a kapitalista gyár direktora, de megszületett a szocialista gyár direktora. Titulus tovább élt és virágzott. Tényleg, hogy élnének az emberek nélküle? Igazán, elképzelhetetlen. Elképzelhető-e egyetlen gyülekezet is, amelyen az emberek ne lennének Titulusuk szerint nyilvántartva, vele együtt könyvelve el a társadalmi tekintély kartonjain. Tényleg, hogyan is kötnének ismeretséget, ha nem tudnák, hogy az a bizonyos X. Y. mérnök, doktor, professzor-tanácsos nagyon becsült személyiség nagy társadalmi tekintélynek örvend. Titulus minderre csak kajánul nevetgél és lassan belátja, hogy valamilyen végzet köti az emberekhez. Érthető azonban az is, hogy régen a varázsló csupán Titulussal és tekintéllyel rendelkezett, ma már mindezek mellé autó is jár, mert különben a Titulust kikezdené a korrózió.

A nők nagyobb szimpátiával vannak a Titulus iránt, mint a férfiak. Soknak belefájdul a szíve, ha megtudja, hogy az anyakönyvvezető előtt valamilyen nagy Titulussal rendelkező egyén jelent meg. Az évek nem is fontosak, mert hát a Titulust és a társadalmi tekintélyt szeretők nélkül el se lehet képzelni.

– Képzeljék csak, milyen Titulusa van annak a fiatalembernek – siránkozik valaki.

– A társadalmi tekintélyéről, hogy ne is beszéljek.

– Titulusa van? – csodálkozna egy másik. – És milyen?

– Valami ortorina ... nem is tudom eltalálni, nem áll rá a nyelvem, különösen ha még olyan komplikált is. Csak azt tudom róla, hogy a fület gyógyítja.

És így az Úr lánya, Titulus napról napra szebbé teszi az emberek életét.

Tényleg, hogy is tudnának meglenni az emberek nélküle.