TEREMTÉS

1965. augusztus 16.

A folytonos újrakezdésben
elpattan egy szem,
talán akkor születünk.
Ki tudja hol vájod szemed,
vagy lábad tőben levágva
eldobod,
hogy felhőt gyúrj a hegyek mögé,
a fákra gyümölcsöket aggass.

Aztán megbánod.
Tovább vándorolsz a sivatagban,
hangok örvénylő mélye fölött
vádad hangtalan,
válladon ősz a tudás.

Hiszünk neked.
Nászunkból újra teremthetjük a világot,
görgő hegyeid könnyeiből,
szavaink megrepedt sziklájából
előcsorran a tejfehér megváltás:
milliós években élünk.
Törvényünk folytonos újrakezdés,
és megbánás,
növés..., míg valahol elpattan
és a felhőkben folytatódik.