SZUMÁTRA

1965. május 15.

Most gondolatlanok vagyunk, könnyűek, gyengédek.
Gondoljuk: milyen csendesek
az Urál havas csúcsai.

Ha elszomorít egy sápadt arc,
amit elvesztettünk egy este,
tudjuk, hogy valahol valami patak
pírban folyik helyette.

Egy-egy szerelem, hajnal, idegenben,
fonja lelkünket egyre
végtelen nyugalmával a kék tengereknek,
amiben piros korall-szemek
akár az otthoni, cseresznye.

A feszülő íjú holdra nevetünk kedvesen,
ha felébredünk éjjel
és simogatjuk a távoli hegyeket
és jeges csúcsokat gyengéd kézzel.

Tolnai Ottó fordítása