SZÜLŐERŐ

BESZÉLGETÉS GERÉB ÁGNESSEL

(Dr. Geréb Ágnes Magyarországon az egyetlen szülész-nôgyógyász szakorvos és pszichológus, aki szakmailag megalapozott felkészítéssel és kellô tudományos és technikai háttérrel otthon szüléseket kísér. Mintegy tizenöt éves kórházi munka után immár nyolc éve kizárólag a szülô pár otthonában és a munkatársaival létrehozott Születésházban is hamarosan, otthoni körülmények között vesz részt szüléseken. Ilyen formában mára már évente több mint száz szülést kísér, mind ez idáig hatszáznál is többet. Így nálunk talán ô az egyetlen, aki a szülés folyamatát — ahogy ô mondja — azon háborítatlanságában, bölcsen, a természet rendje szerint követheti végig, annak szintén természet adta számtalan változatában. Vele készült ez a beszélgetés, különös tekintettel a szülés és a nôi sors kapcsolatára.)

1998. május 1.

"Van egy erő, ami szüléskor eljön a nőkhöz. Nem kérik, egyszerűen csak elárasztja őket. Összegyűlik, mint felhő a szemhatáron, átsuhan az égen, és magával hoz egy gyermeket" - két független amerikai bába könyvéből, Penny Armstrong és Sheryl Feldman A születés művészete című művéből való ez az idézet. Gyakran kezdődnek ezekkel a szavakkal az otthon szülésre felkészítő előadások a Születésházban vagy egyebütt, ahol Ágnes az otthon születésről beszél. A szerzők maguk is több mint kétezer otthon szülést kísértek, maguk is természetes módon, háborítatlan körülmények között hozták világra gyermeküket. "Penny, miközben egyik kezét egy asszony térdére fekteti, látja, hogyan lopakodik be az erő egy fénytelen vajúdásba, és hogyan tölti meg ragyogással, miközben a gyermek megszületik" - így tovább az idézet. "Én is éreztem ezt a kirobbanó erőt magamban, amikor világra hoztam gyermekeimet. Fölzúg a testünkben. A méhösszehúzódások észrevétlenül jönnek, fölerősödnek, amíg nevetségessé nem válik mellettük bármilyen más munka, amit valaha egyedül végeztünk. A szülés elhallgattatja énünket - arra az időre úgy érezzük, hogy egy nagyobb élet legyőz bennünket és keresztüllüktet rajtunk." Beszélgetésre kértük Ágnest, gondoltam, megkérdezzük tőle, hogy ő mit ért ezen az Erőn.

Egy szülést mesélt el a közeli időből, a szülés menete egy ponton leállt, nem haladt tovább. Az anya kimerült, a születés elakadt. A férj az ölébe vette vajúdó feleségét, és beszélt neki, beszélt, beszélt folyamatosan, egyedül. "Megértette a képeket, amiket a felesége mondott arról, hogy mit érez, belement az ő képeibe" - így mondta ezt Ágnes.

A születés művészetében is van egy hasonló kép, amit most szülés közben a férj használt. "A születés olyan, mint a folyó, örökké létezik, hömpölyög, árad. Tudomást sem vesz a nőről, és ő sem törődik vele mindaddig, míg a szülés vize nem zubog a lába mellett. A vajúdás alatt belegázol ebbe a folyóba, amelynek erős sodra a túlpartra viszi őt. A szülés erősebb, mint a nő. Ez lényege."

Szülés közben a férj beszélt, beszélt - végül is mindegy, hogy mit - valami olyasmit, hogy most kiléptél a mederből, a folyóból, tudom, hogy félsz visszalépni, hogy a folyó hideg, hogy sodrása erős - mindegy, hogy mit - a lényeg a beszéd ereje, a fülbe suttogott szó-folyam, ami mintegy fordított halotti beszéd, nem a túlvilág felé segíti a távozó lelket, hanem ideátra kíséri az érkezőt. Mintegy fél óra beszéd után újraindult a szülés, és megszületett gyermekük az otthonukban annak természetes rendje szerint.

Ágnes mesélt, mesélt folyamatosan, újrateremti a beszéd a születést, testet ad az erőnek.

"Amikor találkozom egy nővel, aki otthon szeretné szülni gyermekét, akkor már általában várandós. Ilyennek ismerem meg. Azután látom őt szülés közben. Szülés közben változó a nők kinézete, néha csúnyák, néha szépek, néha gyönyörűek. Azután, ahogy halad a szülés, egyre többet gyönyörűbbek, mint nem. Amikor a szülés után általában hat hét múlva újra találkozom velük, akkor megint lettek valamilyenek. Van, aki biztos ugyanolyan lett, mint szülés előtt volt, de van, aki egész más, szinte meg sem lehet ismerni. A szülést követően egy idő után az anyák valamilyen általános, hétköznapi állapotukba kerülnek. Vagy egy újba vagy a régibe vissza." Az az anya, akinek a szülését Ágnes mesélte, várandósan is szép volt - Ágnes így látta. De amikor a szülést követő hetedik héten találkozott evvel a párral, a mama - Ágnes így mondta - ämegfinomultö. "Nem úgy volt szép, mint a szülés előtt. Nem volt kifestve, nem szépítette magát, tényleg szép volt. Mintha tényleg nővé vált volna."

A szülés utáni hetedik héten felhívták Ágnest, és azonnal beszélgetni akartak vele. Ágnes megkérdezte tőlük, hogy elmondhatja-e, amit mondtak. Egyszer szülés előtt, az egyik szülésre felkészítő előadáson az előadás közben a kismamára sírás tört, de nem tudta, miért, semmi okot sem talált rá. A párja is valami hasonlót érzett. Ahogy jött, elmúlt ez az érzés, "összegyűlt, mint felhő a szemhatáron, átsuhant az égen". Ők nem tudták, hogy az előadás közben az emeleten egy másik pár szülése zajlott. A hetedik héten, amikor Ágnessel találkoztak, akkor derült fény a titokra, lehet, hogy a közelben zajló szülés erejének hatalma volt valamilyen megfoghatatlan hatással rájuk. Egy ismeretlen jelen lévő szülés erejét érezték. Az apa mondta el, hogy otthon, saját gyermeke megszületésénél érezte ugyanezt, ezt az érthetetlen, irányíthatatlan sírhatnékot, ugyanazt, mint akkor ott előadás közben. Arra is emlékezett, hogy ugyanezt az érzést élte még át nagyapja halálakor is. Szülés közben ugyanazt, mint a halál jelenlétében.

Szüléskor és a haldokláskor van jelen ugyanaz az erő: "megtestesült színtiszta férfierő" - Ágnes mondta így, aszerint, miként a pár maga is ekképpen fogalmazta meg - "ez a férfierő az, ami átvisz a fizikaiból a szellemibe és a szellemiből a fizikaiba". Ott áll a születés és a halál kapujában. Az anya pedig úgy tud nővé válni a szülés alatt, ha meg tudja engedni, ha äát-, be-, és meg tudja engedniö ezt a fizikai világból a szellemibe, a szellemiből a fizikai világba átsegítő férfierőt.

"Vannak természeti népek, ahol szülés közben a férfi kint van, és csak akkor jön be, ha valami probléma van. Én is voltam ilyen szülésnél - mondta Ágnes -, ahol a férj kint volt szülés közben, és amikor valamilyen probléma miatt behívtuk, azt mondta a feleségének: Ez a te utad, csak úgy tudok segíteni, ha megmondod, hogy mit."

A férfi nőgyógyász-szülész orvosnak is ezt a segítő férfierőt kell árasztania. "Kevés férfi nőgyógyászt ismerek - mondja Ágnes -, aki fölvállalja, hogy férfi. Izolálja a szülést, mint műtéti területet. Eltávolítja magától a nőt. Steril kendővel takarja le, hogy ne lássa a nőt egészében, csak azt a részét, ami a műtétben szerepel. Leborotválja. Beöntést ad neki. Minden az élettől való elszigetelést szolgálja. Lehetőleg nem színtelen fertőtlenítővel keni be, hanem olyan színűvel, amilyen szín nincs is. Nem bőrszínűvel, mert az túl természetes lenne, nem vörös fertőtlenítővel, mert az a vérre emlékeztetne. Leginkább rózsaszínű a fertőtlenítő. A kórházi helyzetben és a szülész-nőgyógyász tevékenységében keveredik az abortusz és a szülés. Az orvos az előbb megölt egy életet, utána világra segít: ez ép ésszel feloldhatatlan ellentét. Ehhez muszáj műtétként kezelni mindkettőt, az abortuszt és a szülést is. Nem lehet őket szétválasztani. A férfi így nem képes megőrizni egészségesen férfimivoltát. Általában két végletbe megy át: vagy liliomtipróvá válik, úgy viselkedik, mint egy nőcsábász, vagy elpuhul, elpuhányodik, nem nőies lesz, nem homoszexuális, valami más, talán puhány. Gügyög - aranyoskám, tegye lejjebb egy kicsit a popsikáját - így beszél. Olyan szavakat használ, hogy popsika, hasikó, gyerekként kezeli a nőt. Nagyon kevés nőgyógyászt ismertem, aki férfiként férfi tudott maradni, és aki nőként tudott vizsgálni.

Sok nő, amikor állapotos lesz, úgy érzi, hogy eldeformálódott. Hogy ő nem tetszik. És a nőgyógyász úgy beszél hozzá, mintha neki így tetszene. Mintha ő lenne az egyetlen, aki így látja szépnek, mert csak így ismeri, és mert ilyennek szereti a nőket. Ezért a nők elfogadják a nőgyógyászban rejlő puhányságot is és a nőcsábászságot is. Jönnek hozzám is olyan várandós anyák, akiknél érzem, hogy férfi szülészre lenne szükségük."

Az oroszoknál sok a nő nőgyógyász. Ők általában elférfiasodnak - mondja Ágnes, mert megkérdeztük tőle, hogy ő vajon férfiassá válik-e szülés közben. Őbenne miként jelenik meg a férfierő? "Volt egy kórházi kolléganőm, még mikor indultam a pályán, hátba veregetett, valamit káromkodott, és úgy mondta, durván: - Férfiasnak kell lenni, akkor megmaradsz! - ő így látta, ilyennek gondolta a férfiasságot, durvának. Én úgy gondolom, hogy az igazi, a teremtéshez közel álló férfierő nem csak a férfiakban van, és a női sem csak a nőkben. Mindenkiben van férfierő. Szülés közben a bennem lévő férfierőt is használnom kell. Erősnek kell lenni. Segítséget adni."

"Nehéz a férfinak férfinak maradni szülés közben. Sok erotika van ebben. Van olyan férfi, akinek nem könnyű ezt végignézni. Van olyan szakasza a szülésnek, amikor vitathatatlanul erotikus érzéseket kelt. De egy nőnek könnyebb a szülés más jelentését is átélni. Ha érez is erotikusat, de a teremtésben érzi magát részesnek. Előrébb van. A férfinak ezt a teremtést úgy nézni, hogy csak ezt a vitathatatlan erotikusságot érzékeli, kellemetlen lehet. De sokszor, ha a párt szülés közben magára hagyjuk, a férfi megtalálja férfiszerepét.

A nő az erő engedésében, a hagyásban, a teljes odaadásban válhat igazi nővé. Erre taníthatja a szülés. Persze lehet, hogy valaki már szülés nélkül is nővé vált az első szülése előtt. És lehet, hogy valakit a szülés sem tanít meg erre. De az talán igaz lehet, hogy a szülések során egyre nőbb lehet valaki.

Nem tudom, hogy sort alkotnak-e egy nő szülései. Hogy egymásra épülnek-e, hogy egyikből következik-e a másik, hogy egyik szülés tanítja-e a következőt. Talán amennyire egymásra épülnek, ugyanannyira lesznek új körülmények, életváltozások, amik meghatározóbbá válhatnak, mint az előző szülésekből maradt tapasztalatok. A szülés tükrözi a szülő nő pillanatnyi állapotát. Hogy milyen. Hogy hol tart az életében. Hogy volt-e, kell-e váltás az életében. Tükrözi, ha hagyódik. Ha szülését természetesen, háborítatlanul élheti át.

De olyan is van, hogy ez az Erő szülésnél nincs jelen. Hogy nem akad el a szülés, meg is szül az anya, és mégsem nyílik meg az Erő felé. Ezt úgy nevezem magamban, hogy örömtelen szülés. Olyan semmilyen az egész. Nagyon kevés ilyen szülés van. Általában akkor történik, amikor zavaró körülmények vannak. Például, ha ott van valaki, akit a szülő anya nem akart, hogy ott legyen, de udvariasságból megtűri. Vagy engem nem szívlel, aki szül. Voltam például egy olyan szülést kísérni valakinél, akinek volt már két elhagyott gyereke, és most jött a harmadik. Szülés közben végig csak panaszkodott, és az volt a lényeg, hogy neki fáj valami. Szülés után is csak azt érezte, hogy de jó, hogy túl vagyunk rajta. Hogy végre megvagyunk. Mint a kórházban, ahol ezért gyorsítják a szülést. Mert ott úgy tartják, hogy a szülés rossz, kellemetlen, legyünk túl rajta. Az a férfi szülész, aki nem birtokolja igazi férfierejét, csak így tud segíteni. Sem a fájdalmat, sem az erotikát nem tudja kezelni. Ahogy ő fél használni a férfierejét, éppen úgy fél attól a női erőtől, ami befogadás, várás, nyíltság, önmaga átengedése, ráhagyás. Nem tudja kezelni ezt a helyzetet. Gyorsítja, fájdalmat csillapít. Még az ügyeletes orvos is gyorsítót ad a szüléshez. Pedig ő ráér. Itt lesz egész éjjel, nem fog hazamenni. De mégis túl akar lenni rajta.

Ha olyan szülésen voltam, ahol az Erő nem volt jelen, ahol csak úgy közönyösen megtörténtek a dolgok, minden öröm nélkül, akkor nagyon kiüresedettnek érzem magam utána."

"Ha egy nő nőként ki tud teljesedni valamiben, akkor nőisége a szülésben és a szeretkezésben érheti el két csúcspontját. Annak a nőnek, aki a szeretkezésben valami miatt nem mer fölszabadulni, annak is szabad a szülésben fölszabadulnia. Lehet, hogy ott tudja megélni, amit a szeretkezésben nem tud vagy nem mer. Ezért ilyenkor a szülés tanulási folyamat. Szülés és szeretkezés: fölfokozza egymást ez a két dolog.

Van azért olyan is, hogy a szülés nem sikerül. Kórházba kell menni, előfordulhat, hogy császármetszéssel kell szülni. Attól még egy rossz szülés nem feltétlenül veti vissza a szexuális életet. Lehet olyan az életben, hogy nem sikerül valami. Ez meg van nekünk engedve.

Otthon szülés közben még a belső háborítatlanságot is megzavarhatják a külső zavaró körülmények. Attól nem halad a maga természete szerint. Például, ha ott van a szülésnél a lány mamája. Vannak azért mamák, akik rendkívül sokat és gyönyörűen tudnak segíteni a lányuknak a szüléskor, beteljesítve ezzel kapcsolatukat, de ritkán van jó mama. Sokszor a lány akarja, hogy a szülésnél legyen ott a mamája. Talán adni akar neki valamit. Meg akarja ezzel ajándékozni, hogy ott lehet. Talán úgy érzi, ezzel elmélyítheti vele eddigi kapcsolatát, mélyebb összeköttetést teremthet vele, ezért önmagát lefokozza. Ilyenkor a mama jelenléte mindig elvesz tőle valamit. De olyan is van, hogy a mama akar mindenáron ott lenni, és a szülő lánynak nincs ereje nemet mondani. Ilyenkor a mama csak ésszel van jelen, csak tudja, hogy mit kéne tennie, de hordozza saját életének rossz élményeit. A mamák legtöbbször tele vannak rossz élményekkel. Éppen a szülés és szeretkezés kapcsolatának terén. Hordozzák a szülésnél a saját neveltetésükből, életükből, tapasztalataikból származó rossz szexuális gátlásokat. Talán ők is épp így akarnak úrrá lenni magukon, lányuk szülése árán akarnak igazi anyává válni. A szülésnél ott lévő mamák többsége nem volt sosem anya. Dolgozó nő volt."

"Alkotnak-e sorozatot egy nő szülései, következnek-e egymásból? Nem lehet mondani, hogy igen" - mondja Ágnes, mondja, mint egy beszédben testet öltő teremtő erő, erő, ami beszéddel visz át a határon. Visszavezet a beszéd-folyamba, ha kiléptünk belőle, folytatja, ami megakad. "Nem lehet megmondani egyértelműen, hogy min változtat egy nő életében a szülés. Ismertem olyan nőt, aki életében lassú, aprólékos, tötyörög, eltötyörgi az egész életét. Előző szülése is huszonnyolc órán keresztül zajlott. Azóta is tötyörög. Nem változott semmit, pedig közben volt egy szülése, amikor háromnegyed óra alatt szülte meg a harmadik gyerekét.

Nem a szülések alkotnak folyamatot. Az élet folyamat. A szülések az élet folyamatába illeszkednek. Tanítják egymást a szülések, de mindenki minden újabb szülésekor új valamiben."

Ha a haldoklásnál és a szülésnél ennyire azonos erő van jelen, és a szülések valamennyire hatnak egymásra, akkor... - kérdeztük volna, de Ágnes folytatta a kérdést, átvitte a határon - ...akkor a szülések sorozata halni segít-e? "A szülés megváltozott tudatállapot. De a megváltozott tudatállapotok elfelejthetők. A fájdalom mindig újonnan meglep. Mindenki úgy éli meg, hogy a múltkori szülése nem fájt ennyire."

Nem tudjuk, mire gondolt Ágnes, de ebből az következik, bármi is segít felkészülni halni, meghalni mindig új lesz.

"Ha a fájdalom egy bizonyos fokot elér, beindul az endorfintermelés. Ez belső fájdalomcsillapító. Ettől megváltozik a tudatállapot. Ebben a megváltozott tudatállapotban a fájdalom nem fájdalom, hanem egyfajta transz, egy eksztatikus állapot. Ettől a megváltozott tudatállapottól nem emlékszik úgy az ember arra a fájdalomra, ami ezt az állapotot megelőzte. De ahhoz, hogy ez a megváltozott tudatállapot létrejöjjön, a fájdalomnak el kell érnie egy küszöböt. A félelem viszont legyőzheti azt, hogy az ember eljusson idáig. A fájdalomtól való félelem legyőzi azt, hogy a fájdalom elérje ezt a bizonyos fokot, és ilyenkor nem történik meg az átlépés a megváltozott tudatállapotba. Persze nem csak a félelem akadályozhatja ezt meg. Megakadályozhatja annak a nem vállalása is, hogy az ember olyan legyen, amilyen, még ha az a számára eddig ismeretlen is volt.

Így a határon túli, a mérhetetlen, a minden elképzelhetőnél nagyobb fájdalom nem fájdalom. A közepes fájdalom a legnagyobb fájdalom. Az a fájdalom a legnagyobb: nem átlépni a normál, hétköznapi tudat határát."

Kérdeztük, hogy ha a szülés megváltozott tudatállapot, akkor ő nem fél-e, hogy történik egyszer csak valami olyan, ami számára irányíthatatlanná válik. Hogy miért nem fél a szülések közben, egyáltalán fél-e?

"Átéltem olyat, hogy valami irányíthatatlan történik. Akkor történhet ilyen, ha valaki a vajúdást nagyon sokáig húzza. Ha annyira nem akarja a gyereket kiengedni. Volt olyan szülés, amikor a gyerek megszületése után az anya tekintete üveges lett, arcszíne megváltozott, visítani kezdett, teste görcsbe rándult - volt nálam egy homeopátiás gyógyszer, ami segített. De ha nincs nálam, és nem tudom, mit kell csinálni, valamit akkor is csinálok. Talán megöleltem volna.

A szülésre való felkészülés során van olyan gyakorlatunk, ami mesterségesen teremt meg egy transzállapotot egy légzéstechnika segítségével. Láttam sok tudatállapot-változást, mesterségesen előidézetteket is. Ha egy csoport ilyen gyakorlatot végez, akkor a transzállapoton kívül maradó vezetők és a transzba menők együttesen megállapodnak egy egyezményes jelben, amit majd a transzban lévők egy esetleges veszélyhelyzetben a transzállapoton belül is elfogadnak. Szimbolikusan azt lehetne mondani, hogy szülés közben én vagyok ez az egyezményes jel. A szülésre való felkészüléskor ki kell alakítani azt a kapcsolatot, amiben ilyen jel lehetek a szülő pár számára. Ha ilyen egyezményes jelként vagyok jelen a szülésnél, akkor a jelenlétem megengedi és biztonságossá teszi a megváltozott tudatállapotot. Ez a kapcsolat nem tud megteremtődni akkor, ha az otthon szülés egy hívjon-jövök-bábaszolgálattá válik. Akkor a jelenlétem nem tudna jellé válni."

Ágnes beszélt, beszélt egy szülésről, egy gyermekét egyedül, otthonában szülő nőről. A Születésházba, a felkészítő előadásokra is mindig egyedül érkezett, ahhoz képest, hogy első gyermekét várta, nem tűnt fiatalnak, független, önálló, emancipált nő benyomását keltette, akinek van ugyan férje, de az ő élete önálló, anyagilag is mindenkitől független. Olyannak tűnt, aki a munkájának él, mintha magas beosztásban dolgozna. Az előadások után, mikor Ágnes a véleményét kérdezte, azt mondta, ha lehet őszinte, megmondja, neki semmi újat sem jelentettek az elhangzottak. Ágnes úgy érezte - így mondta -, ha valakiben ekkora büszkeség és ilyen önállóság van, nagyon nehezen szüli meg otthon gyermekét. Ezt mindig sejteni lehet, sok tapasztalata van erről.

Amikor Ágnes megérkezett hozzá a szüléshez, egy szűk, keskeny közlekedőféle helyiségbe vezette. Bár az innen nyíló ajtókból érezni lehetett, hogy a lakásnak nagy és tágas lehet a többi elzárt része. Valamelyik szobában dolgozott a férj, azután aludt. Nem jött elő a vajúdáshoz. Mindvégig elzárkózott, nem volt jelen. A szülő nő lekuporodott a szűk helyiség egyik sarkába, Ágnes a másikba, azt mondta neki, amit szokott, hogy szóljon, ha szüksége van rá, ha segíteni tud. A nő nem szólt, egyedül intézett mindent. Ha hányt, kiment egyedül a mosdóba, mindent hozott magának, egyedül intézte, amit a segítők szoktak, hozott magának borogatást, nem kérte, hogy Ágnes masszírozza őt. A hangját is visszafojtotta, ne zavarja alvó férjét. Csöndben vajúdott. Azután, ahogy haladt a vajúdás, egyre erősebbek lettek a hangjai, megkérte Ágnest, hogy segítsen néhány dologban, mert ő már nem tudja, masszírozza a hátát. Lassan feladta azt, amilyennek idáig látszott. Feladta az emancipáltságát, a függetlenségét, a magabiztosságát, a presztízsét, a büszkeségét. "Gyönyörűen megszült." Ahogy megszülte a gyermekét valamilyen "földöntúli zokogás" tört elő belőle.

"Ahogy össze voltunk zárva kettesben ebbe a szűk, elhagyatott, üres helyiségbe, mintha deportálva lettünk volna. Úgy éreztem, szövetség kötődött kettőnk között. Szövetség, ami egy életre szól. Megszerettem ezt a nőt.

Már reggel volt, amikor megszületett a gyerek. A férj nem akarta rögtön látni, előbb megreggelizett. Én meg örültem, hogy ennek a nőnek fia született. Nem tudom elképzelni őt egyedül egy kislánnyal. Egy sziget, ahol él. Ez a gyerek megnyithatja neki a világot. Lehet, hogy visszavonul a szigetre, de legalább kettesben."