Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

NŐ - VÉR

Tandori Dezsô

SZPÉRÓ, ALÍZ, TOTYI & CO.

Csak amit bizonyossággal!
— De mi az, ami rávall?

1998. május 1.

S csak röviden. Miért írtam egykor ähosszanö, egyáltalán? Nem zajlik többé semmi "úgy"? Nincs annyi részlet, amiben hiszek? Ami rákényszerít? Hogy mind el kelljen mondani? Túl kényelmes megoldás. Igaz, hosszú könyvekkel házalni kényelmetlenebb volna - kényelmetlenebb annál, ahogy "ez" meg, mondjuk, kényelmes(ebb). Persze, hogy tudjuk a természetbúvár Konrad Lorenztől, belészeretett valami lúd, ilyesmi, liba. Íme, "engem" miért "tudna" pontosabban bárki, mint Lorenzet s madarát én? Miért is várnám, hogy Szpéró, Alíz, újabban Totyi mellett a többi veréb (és nem veréb)"tudott" legyen? Azt meg végképp nem mondanám, hogy Szpéró volt "a királynő", és hogy nagyon keservesen éreztem magam - bár boldogan -, mikor 1984 tavaszától 1988 nyaráig "két szerelmem" volt. Helytelen szavak. Felszínesek. Alíz sánta volt, hamar kiderült, sosem jöhet ki a kalitkából. Nekem kellett benyújtanom a tenyerem, arra ült rá, közben Szpéró ott volt két karnyújtásnyira. Aztán, hogy Szpéró meghalt, jó volt, hogy van, nagyon is van a Sánta Hercegnő, Alíz. De erről mind-mind írtam már, és nem nagyon jut eszembe semmi új.

No persze, a Totyi, ő új. Még igen fiatal madár, kezes, jóravaló, bizalmas, közeli. Három társa vadabb. Kivéve Rudit, azaz Rudi Bloomot, akit 1994 nyarán Szent Patrick és Leopold Bloom figyelmébe ajánlottam Írországban forogván, és Rudi most 13 éves lehet, ha egy kicsit még él. De a kalitkából csak a Totyi jár ki; igaz, ő aztán sokat.

Egyre kevesebbet fogok utazni. Egyre többet leszek megint "egy verébbel". A feleségem a kutyánk miatt van másfél éve, két éve már folyton itthon (Magyarországon). Ezek afféle tények? Mi a tények úgynevezett logikája? Hogyan lehet az, hogy egy háromdekás veréb "fajtársának" érez (minket)? Ebben semmi fajtalanság nincs, hahaha, jó vicc. Amin mégis csodálkozom: mi van bennünk... ne beszéljünk itt "belekódolások" fogalmaiban!... mi minden, miért és hogyan? Bennünk! Teremtményekben, lényekben, teremtődésekben. Hogy a veréb a kezedbe ül, a lúd szerelmes lesz a szakácsnéba vagy a természetbúvárba stb. Igaz, házi körülmények között zöldike hím is udvarolt veréb tojónak (Szpérónak a Csucsu nevű), másrészt Samu sosem udvarolt szomszédjának, a vak Pipinek. Bár gondja volt rá, figyelmeztette, ha "veszély" fenyegetett (jöttünk mi stb.). Közben viszont a kezünkben, s végül főleg az én kezemben hasalt a Samu, öregkorára "örült", hogy a Szpéró nincs, nem vesz el engem tőle. A Samunak mindig én kellettem volna.

Hagyjuk tehát a nemeket (ld. erről Salinger fejtegetését, egy bizonyos vonatkozásban: talán "Seymour: Bemutatás"). A verebekkel stb. ez túlontúl is jó példa lenne Salinger "igazára". Nem ilyen egyszerű, s főleg nem erről a fajta äszeretetrőlö van szó. Összetartozás: tejsav és gyanta, mondja Ottlik. Ez sem pontos itt, nem egészen az.

Nem tudok mit mondani - mit arról, a "nemek dolgába" tartozik-e akár parányi tört részként is egy oroszlán és egy ember, egy madár és egy ember stb. kapcsolata. Az én számomra nem. Összetartozásunk az összetartozás gyűjtőterébe tartozik. Sajátos változat. Szinte mind más (ha belelátnánk a madárba, látnánk, nagyon is az). Csak találgatunk.

Ami a madarakat illeti, legújabban az És megint messze szállnak... c. könyvemben írtam erről, talán utoljára úgy összeszedősen. Amire kérve voltam itt, "szerelmek dolgában" pl. a Vér és virághab c. könyv befejezésére (az első fejezet az, ahonnét folytatható lehet egyszer, ha lehet tényleg, a történet) szereplőim annyira befagytak nekem, hogy szavukat venni sem tudtam. Fogalmam sincs érzéseikről, nem szólva róla, hogy életük tényeit is csak hallomásból ismerem, s csupán találgathatok.

Saját magammal meg az van, hogy mihelyt nagyobb kijelentésekre, netán nekilendülésekre "ragadtatom magam", a dolog rémes pontatlanságát látom. Ám ez sem az érzelmekre áll így. Akkor örülük, ha csalódás esetén (elutasított versek, dolgozatok stb., kihajíttatások) nem elemzem szét a dolgot. Jó, kerüljön vissza az érzelmi tárgy (a szerkesztőségből), fejeződjék be, aminek más lehetősége nem is volt, de ne tárgyaljuk meg. Ne találgassunk. Csak amit bizonyossággal...! Ahhoz meg, hogy bizonyossággal "tudjak" valamit, a vers kegyelme kell, a ló-eltalálás kidolgozottsága (és kegyelme, plusz), egy madár- kapcsolat kialakítása, a másik emberrel meg a kölcsönös elbírálás szerencséje - a többi aztán elbírálható, de talán minek?