EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2024. június 16. | Jusztin, Jusztina, Aurél napjaAKTUÁLIS SZÁM:1260034. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

15. évfolyam 171–172. szám

Csányi Erzsébet

„Szoknyád meg fölöttem ernyővé táguló égboltom legyen"

(Marsall László)

1979. augusztus 15.

 

Milan Komnenić és Marsall László a maguk sajátos égboltú ero-tikus költészetének mai modem alkotói. Más-más reflexek és képzetkörök aktivizálódnak verseikben, de érdekes összecsendülések is föltünedeznek e költészetekben.

Marsall László verseiben a társkereső űzöttség érzéséről, hiányok és jelenlétek látomásairól, a szerelem lelki tüneteiről meditál intellektuális és játékos módon. Olykor az öröm zivatarában ázkolódik a meglelés és megőrzés mozdulatával az elragadtatott egzaltáltság szó-tehetetlenségéig, költészetet sem tűrő hevéig. Fölépülő, kiteljesedő, lelkes, tiszta terekről induló öröm- és bol-dogság – hátterű szomorkodás kanyarog e versekben – mélyen, de tragikum és végzetesség nélkül. A szerelem lélegzetelállító, életetelállító élménye tükröződik:

Minek lélegeznem, ha szeretlek,

ébredeznem aludnom innom ennem,

s mondanod: „szeretlek” – ha szeretlek,

s kérdeznem: „szeretsz-e?” – ha szeretlek,

ha csupán csak szeretlek – minek?

Humor, gúny és öngúny színezi ezt a szerelemhez való gyöngéd viszonyulást, s teremti meg legerőteljesebb sorait: „Fúródjam inkább én bele, tűzkullancsfej,/ mint kecskebékába légpuska-golyó,/ nyúlánk teste hiányának légüres terébe”.

Marsall László absztrakt gondolkodásra hajló költő, versmondatai bonyolultak, szófűzése akrobatikus, s ezáltal hangneme filozofikus emelkedettségű. Kötőjeles szókomplexumok, sok igéből képzett főnév, birtokragokkal alkotott új fogalmak (pl. tebennemedben) alakítják ki eredeti és jellegzetes nyelvezetét. Ezen a nyelven mondja el erotikus élményeit is, az érzékit finom, értelem-szőtte, szerelem-fűtötte képzeteken át közelíti meg.

Milan Komnenić költészetében egy radikálisan sarkított, újszerű és érvényes költői magatartás rajzolódik ki. Szemléletbeli újdon-sága esztétikailag is gyümölcsözik. Verseiben az egzisztenciális próbatételeken átesett ember kiteljesedett érzékisége működik. Világát már nem vonják be a hamvas szerelmek dilemmái, a figyelmet, érzelmeket felfokozottságukban is megbénító-megpuhító élményiség. Mindezeken túl megmarad az ítélni- és átélni képes szenvedély, mely már biztonsággal mondhatja ki azt is, hogy: ,,ő az én menedékem, s utána már nem leszek”.[1]Létszük-séglet marad hát a szerelem, csakhogy az élet halmozódó ki-hívásai, mindinkább kirakodó képkockái sarkítják, pontosítják. Nem szerelmes izgalmakról, kéjekről van már e versekben szó, hanem egzisztenciális megtartóerő megleléséről. Agresszivitás kell ehhez a küzdelemhez a teljességért: a pillanatnyi megsem-misülés-érzetben kiteljesedő létért. Teljesség kell, nemcsak gyö-nyör. A menedék azért az, mert az egészet őrzi, élet és halál forrásvidékét, a megmártózást a szennyben, a kínokban, a nem-létben is: „szürcsölöm a bozótban ezt az osztrigát/, lerészegedek ettől a szakállas nihilizmustól”.

A Hajnalban szerettelek... kezdetű versben bontakozik ki legexpresszívebben ez a groteszk, felajzott valóság a fiatalság és a forradalmiság robbanó erői utáni nosztalgia hevétől áthatva. A vad párzást illúzióromboló részleteivel együtt mint teljes létkört idézi meg a költő, keserű-fájdalmasan perlekedve az elmúlással máris elmerült, elenyészett önmagunkért, szenvedélyeinkért, az életért. A véres szeretkezés a „párizsi derengésben” az egész világ kozmikus bekebelezésévé, szétbomlasztásává tágul a vers folyamán. Férfi és nő viszonya az ember és a világ relációjává transzponálódik, melyben így az élet megismerésére és birtoklására fordított hatalmas erőözönök a nő felé irányulnak s izgatóan benne összpontosulnak. Groteszk hasonlatok, helyzetteremtő va-lóságelemek kijózanító beütésein és rombolásában is az élet-igenlés, a szétzúznivalóságában is szeretett kedves ellentétein nyugszik e vers távlata: az emberi létezés mozgalmas megidézése.

A nő e világban mint a természet öntudatlan és ezért elpusztítha-tatlan létezője, nőstényi nyerseségével és erőivel győzelemre pre-desztinált. Ezért ostromolja e „forrást”, „ágyúcsövet”, ezt a ,,bugyellárist”, „szívókagylót”, ezt a „meredélyt” a kívül-maradott, a támadásra ítélt, a mindenségben, a létben megfürdeni akaró. Hallgass meg... kezdetű versében bibliai emelkedettséggel tá-rulnak föl a nőiséghez, mint a léthez, a mindenséghez fűződő szálak szövevényei, amelyek lényegében az erotikumból táplálkozók. Az erotikum védelme hát e versben ismét a kiteljesült élet védelme:

és körmöddel vésd be a Vágy mindenhatóságáról szóló

rendeletet

és ólmot önts a Lehetetlennel való kapcsolataink szögeibe...

...darabold szét

a bágyadt tengődést...

...légy ondóval behintve

mint a Kánaán földje...

sikoltás vagy a bensőnkből az élethez

és a ragyogáshoz és mindenkoron az leszel...

Komnenić verseiben ez a szükség, ezek az energiák nem lágyul-nak „költészetté”, érintésük megdöbbentő hűséggel fejezik ki az érzelmek és szenvedélyek építő és eróziós munkáját.

Képei – megteremtve egy sajátos erotikus nyelvet – élénk színű metafora-halmazok, intellektuális bonyolításoktól, elidőzésektől mentesek. Képzetkörét, metaforikus nyelvét a növény- és állat-világból meríti, s erre fordítja le, alkotja meg a nőiség sajátosan látott testi-lelki szépségét.

A két költő viszonyulásának eltérő vonásai az eddig leírtakból is érzékelhetőek. Komnenićnál az erotikum, a nemiség, s külön a nőiség önállósuló, alapvető, energikus szimbólummá szélesül. A nemi viszonynak, mint a természetes emberi tevékenységek egyikének, az erotikus vágyenergiáknak vad expresszivitása, szépsége ragadja meg. Csak a testiségről szól, a szerelmet is cipelő fiziológiai kötődésről, s így messze elkerüli a szerelmi köl-tészet közhelyszerűségeit és nyűglődéseit.

Marsall Lászlónál az erotikum nem válik létértelmező ponttá. Két ember harmonikus kiteljesedése, „vörösörömgömbje” marad, melynek szüksége van a szerelem díszleteire. A boldogság és kielégülés miatt ezek a leírások nem érhetik el a Komnenić-versek nyitott mozgalmasságát.

A két költészet metaforavilágában találhatók közös képzetek, mint a szívókagyló (Komnenić), és a „sós és síkos kagyló” (Marsall). Mindkettőjüknél felmerül a bárka/hajó fogalma. Az idézet némi szemléletbeli hasonlóságokra is utal:

...megvénül! s mint öblös kanca-bárka,

a Hármashatárhegy csúcsán fennakad,

s míg savanykás tatja elszivárog,

párzás közepette nagyokat böfög.

(Marsall)

...majd az olajbarna arcú jón szüzeket

vezetik ki...

és más rabnők nyáját, kiknek fara

mint a fedélzetek...

(Komnenić)

(A fordítások tőlem.)

 


[1] (A fordítások tőlem.)

 


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.