EX a facebookon
MEGRENDELÉS / ELŐFIZETÉS
galéria / fórum Galéria Fórum
ÚJ Symposion
EX
Támogatók






PLPI
2024. június 16. | Jusztin, Jusztina, Aurél napjaAKTUÁLIS SZÁM:1260093. látogató
Aktuális EX címlapajánlás

 

Már

kapható

Tanácstalan köztársaság

című

számunk!

15. évfolyam 171–172. szám

Komnenić Milan

Sarkantyú az ő farának

1979. augusztus 15.

Ő azokkal a mélytengeri pupillákkal,
ő azzal az erdőtűz-bóbitával,
ő bőrén zabpehellyel,
ő kígyókkal az orrlyukában,
ő lőporral a hátsójában,
ő liliom derekával,
ő núbia kőlapjai szemérmével a hieroglifákkal,

ő azokkal a pelikántojás szemefehérjékkel,
ő azzal a kutyanyállal az elágazásában,
ő a bolyhos hónaljával, menyétkém,
ő anatóliai sötétséggel a hangjában,
ő dúralumínium derekával,
1000 kocsmai tündérrózsából, kikericsből, nedvből,
ő kereszt alakú szétszórt kardvirág az
ő végbélszelével mint a tenger morajlása,
ő druida, ő kelta és trák és szlovén,
ő nyárfa nyakszirí baracknyakkal,
ő sose fogyó pocijával,
ő menhelyem, a kezdet és vég.

 

Albán tarkód
kígyó függőd
ügyesen átsiklik
néhány munkászubbonyos
bánáti közt
a VKV buszában ...

Nyusztikám,
pupillád két indigócsepp,
sejtelmed sincs, mennyire agyamba véstem
a szemed
és le fogom jegyezni
ajkaid
magam elé képzelve burjánzó nemiséged
a 27-es autóbuszban
hogy gyúrnám most
üleped halmát
mely duzzad mint tök a napon.

 

Mikor leráztad magadról
a szégyen jármát
mint mókus az ágról a
zúzmarát
lágy partjaid a magasba íveltek,
feszülő gömbölyűséged
két féltekévé vált,
két kristály hólyaggá,
két albán sapkává,
Glišić süvegcukraivá,
láthatóvá tetted lombos szemérmed,
nőszirom rőt moha alatt,
s akkor drótszőrű tüzet szítottam
ahol a kalózpallost
edzik
a háromszarvú jakobinus kalapba
belefúrtam fejem.

 

Megnyergelem vöröses farodat,
sarkantyúzlak, türkiz öszvérem,
drótszőrű szürkém, áprilisi szamár hitvesem,
te keménykötésű, sodrony derekú,
nyerítesz farizmod görcsében,
méregzöld körmeid a támadóba vájod,
szirti keresztséged fakítják a nyírek,
hasadékod a reggeli kenyér illatával,
talpad komló, bokád mint a takácsok csévéje,
belőled Malaparte sötét jéglovai nyerítenek,
meggyújtom kanócod s szétrobbanok a levegőben.

 

Csókolom borzas madarad,
rángva sziporkázó nyálkás moszatod,
ezt a lyukas nyerget,
fogdosom ázott kendered,
rágom fénylő kóródat,
egy futó nyalintás
e mókusprémen:
ízlelem zátonyod, ezt a rőt taréjt,
gyúrom e ribizlit,
a Szentírás említi a pézsmát,
én hozzáteszem a zsályát, a violát,
csókolom ezt a síkos búzavirágot,
még egy hörgő szippantás, még egy alámerülés
torkig a mustárba,
falom borzas madarad,
falom ezt az illatos bugyellárist,
cserjében hörpölöm az osztrigát,
megittasulok ettől a szakállas nihilizmustól,
betolom a nyelvem lucskos hüvelyedbe
csókollak
belülről.

 

Nyalakszunk benn
csúszósán mint az áprilisi csigák,
érintkezünk belülről
harapásokkal,
szőlőhajtások ontják nedvüket,
szívó kagylódban.

Szurdokban nyíló kardvirágom,
tavirózsám egy istennő lyukában,
ki combja kapuit kitárva
éles nyögéssel
mozdul
selymet sző közelgő orgazmusában.

Dörögsz, domboldali tarackágyú,
sziszegsz a vörösfenyő tűlevelén,
szétfeszítem kenyérbél kapudat
s te bevezetsz lakodba
a szelemenfára
akasztott búb, a csikló alatt

s míg a repülő kerozinsávot
szánt az égbe,
rángunk szoros ölelésünkben
mint a csigák, lüktet gyémánt pinád.

 

Hajnalban szerettelek, emlékezz, mikor
szikráztak a lepedők és bámult a bútorzat
mint Picasso ökre, alám feküdtél, fészkelődtél,
helyedre találva nekem feszültél és a verejték
begyöngyözte ágyékunkat, feljajdultál, oh, mit művelsz,
jaj, hova teszed, szavak foszlányai a levegőben,
valami kiürült bennünk, a mozdony sistergett benned,
a Nikšić és Bileća közti kis állomások
tolatója, gőzt okádott, taknyosan
böfögtél, én meg vártam az ereszkedő
újságpapír angyalokat, hajnalban szerettelek, hajnal volt-e,
még bennünk az ifjúság morzsáival, emlékezz, vagy
csak áltatom magam, dohányfüst volt még bőven, hintáztál
ingatva csípődet, ziháltál mint egy sörgyár, kevertél
segged partjaival, süllyedtünk, istenem, mimbe
döfted, vadállat, szaggass szét, zuhantunk,
verd belém, gazember, szeretkeztünk-e valaha is
hajnalban, emlékezz, gerjesztettünk-e áramot a
párnákon, jusson eszedbe, cafka,
hajnalban szerettelek a falra ragasztott
Rosa Luxemburg alatt, faszom a
rendőrség és a barikádok esős fotóira tört,
abban a pillanatban az ébresztőórák milliói rontottak
a proli álmokra, szentvizű kelyhedet nyalogattam,
szerettelek a párizsi derengésben, ráztuk az
ideológia törmelékét GRAMSCI HAMUJÁRA,
míg Pasolini halálát az újságban csendben
kilyukasztotta a reggeli cigaretta,
a szeméremnek csak rojtjai maradtak s akkor lemeztelenítettem
a lelked, meghámoztam, a méhedből kukucskáltál ki,
köldököd felnyögött, emlőid kibuggyantak,
sugarakban törtél fel saját meztelenségedből,
szerettelek hajnalban, fel tudod-e eleveníteni magadban te
kurva, kurvája az európai baloldalnak, szerettelek,
s az asztalon kibuggyant a széthasadt gránátalma vére.

 

Hallgass meg szerelmem, engedd hogy a hajnal
hulláma csípődön megtörjön
hogy pupillád mályva kéksége
szétömöljön a sivár munkásnegyedeken
hol zászlók és csatakiáltás helyett petyhüdt
lepedők csattognak a szárítóköteleken és szegény
acsarkodók károgása hallik, kedvesem,

nyűdd, üss minden tűz tüzével
korbácsidegekkel, fröcskölj melaszos
nyáladdal, melyben a megkésett hevületek
gyönyöre úszkál, rikolts ahogy csak kifér hüvelyed torkán,
az epikus költészetünk felett köröző
holló szárnyával, hollófekete üstökű füzek
árnyát vesd hétköznapjainkra, könnyűléptű rózsám,
gyújts tüzet farod szilárd boltozata alatt
s szórj hasadra szentjános-virágot,

ljubezni moja, szerelmem, mindennapjaim felett lebegsz,
a polgári fenekedések medrében csiszoltak
lélekbúvárok ágyukon kóstoltak, a politikai
gazdaságtan tervezetével, gáncsokkal és cselszövésekkel,
tarkólövésekkel próbára tettek, virrasztásokkal epekedő
Nőiséged szakadéka felett,

szépségem, mint szilaj lovasok tiporj a
rozsba, had serkenjen ki a paták alatt a
zúzott szemek teje, lepj be
tajtékod havával, félelmetes szikla,
fogadhoz koccanva törnek a jégcsapok
míg pofád acélos férfiasságomhoz
szorítod, karcsú vízisellő,

porban kúszó gyengék tizedelője,
nyárspolgárok megverője, térj be a konyhákba,
hol oly gyűlöletes a női nem története,
a mindenható Vágy parancsolatát tíz körmöddel vésd be,
ólmot önts a Lehetetlenhez kötő kapcsok szögecseibe,

aztán ereszd le köteled az őrület árkába,
vermet áss, csapdát vess köréje,
a számvetés cafrangjai maradnak csak a siIbakokon,
húzz karóba, négyelj fel,
kínozz meg, minden tetted megbocsátást nyerjen, szerelmem,

maja ljubov, prihadi, jer, önts el,
zúdulj rám és tölts fel, áhított viharom,
áztass át, fojtogass, tölts ki minden erecskét,
melynek hálózata minket puszta létünkhöz szegez,

teremj itt tüstént, takarítsd el a meddő hivatalnokoskodás aszályos
éveit, csapj a nyaka közé, az maradjon csupán, ami a Vágy tartozéka,
ronts rá, kristályszőrű szukám, szaggasd szét
bágyadt tengődésünk, lobogj lánghajú tüzem,

lobogj, ne tétovázz, füst gomolyodjon méhedből,
vértezd fel és vidd csatába tested, tépd a szíjakat,
pezsdüljön hattyú simaságod hogy
a bíbor vakondok fröcsköljön gyönyörében,

ljubimaja maja, édesem, légy ondóval átitatva
mint Kánaán földje, mikor az úr
esőt küldött Izráel népére,
egyenlő légy azzal, ki téged teremtett és megáldott
mert gyalázva lészen mindaz, ki az Elérhetetlen felé nem nyúl esdve,

ljubezni moja, jégizzású agaram,
ünnepelt legyen féktelenséged,
minden bűnöd az ütközet hevében,
ribizli és sötét havivér ízű szerelmem,
ereszd el a szárnyra kapó, benned kikelt emlékeket,
telepedj minden nőre, ki valaha is voltál,

csípődön túl horgonyozzanak le a
sudár hajók, a kötélzet hegedűszavára
kalózok lépjenek földre késekkel a csizmáikban
s gyújtsanak áldozati tüzeket
nőiséged előtt hajtva fejet, kedvesem,

és mikor inni kezdenek, feledjék el a tenger
ezer veszélyeit, bensődből gyógyvíz buzog
fájó sebeikre, a szemek parazsára majd
György-napok esője szitál,
aztán nehogy megengedd, hogy tokjukból kirántsák
keskeny tőreiket, se kovaköves puskáikat,
forrásod előtt térdepelve éledjen újjá a
gyülevész horda, zabolátlan kalandornőm,

és midőn a mámor elillan, a bódulat összekuporodik
oltárod előtt, vágytól korbácsoltan,
felnyögnek tébolyod ősei:

„Oh, te selymes, te gyantás,
te barlangos, te kormos, te feneketlen,
te szárnyakkal megáldott, te pacsirta, te fecske,
te selyemhajú rőt taknyos,
te bugyogó, cuppogó tarajas,
az vagy nekem, mi vagy és voltál,
vagy és maradsz mindörökké
a felragyogó életért sikoltás!”

Erre te lehajolsz és a kéjes könnyek hályoga
pilláidon lecsurog,
kalászok, kalászok, válladra omlik a hajad,
söréttől borzas alkonyi csókák hullnak
szépiaszemed bogarába, fekete mint az istenítélet.

(…) Emlékezz már, hogy fogant nemed,
hogy lobbant fel a rabnők
szikrázó rögös tüze, kiket batyukban
hoznak át az európai piacokra, a sátrakból
boróka-csípőjű, fénylő ágyékú odaliszkeket vezetnek elő,
üszökkel szemöldökük íve alatt,
lánccsörgéssel csuklóikon,

mezítláb járnak Sába királynője lépteivel,
orrcimpáikat tágítva a kikötőben a lebujokban sülő hal illatára
hol duzzadt bortömlők hevernek,
árpaarcú rabnőket vezetnek elő,
dúskeblű perzsákat és a numídiai nőket,
s a vékony lábikrájúakat,
s a fülükben eritreai bazsalikomot viselőket,
s a még szűz vérűeket,
s a darócvezeklőbe bújtatottakat, a sima csípőjűeket,
s a mályvaszín pinájúakat, kiket a basa csibukjával döfköd,

aztán az olajbarna jón szüzek
következnek, a súlyos fonatúak, tenger
sós szelétől cserepes ajkúak,
szudániak szemük porcelán fehérjével, combjaik közt
mennydörgéssel, cipómellű tatár népség, rabnők
konok nyája, faruk mint fedélzet,
s akkor jössz te, előlépsz, Ázsiám,
ónos holddal a bugyidban,
sötét izzásodtól az üzletelők sorra megborzongnak,
virradni fog és sötét ereszkedni, s mi
egyedül maradunk a kiürült egek alatt.

Balázs Attila fordítása


EX Symposion 2004 All rights reserved ©  |  Főszerkesztő: Bozsik Péter  |  Kiadja az EX Symposion Alapítvány  |  bozsik@exsymposion.hu  |  Webdesign: Pozitív Logika Kft.