QUO

1965. május 15.

Ott voltál: minket ápolt a fény és kísértet voltál nekünk a fényben,
ránk rontottál és kezet emeltél ránk abban a fényben,
és jöttél felszóval kiáltani ki minden törvényt, amit mi
nem érhettünk fel;
meg kellett volna ölni téged.
Vállunkra telepedtél, bár tudtad: nincs vállunkon teher,
és elzártál minket a fénytől, bár tudtad: minket egyedül
a fény érdekel;
és fájdalmat róttál nyakunkba, amivel most tartozunk neked;
és ládd: nem volt köztünk egy sem, ki birokra keljen veled;
most te boldog vagy, mi pedig szomorúak vagyunk,
hiába szabadulnánk és hiába bujdosunk.